Idegenben 2-1-re nyert Németország Ausztria ellen a keddi vb-selejtezők C-csoportjában. A meccsen egy Özil tizenegyes döntötte el a három pontot. Joachim Löw szerint messze sem teljesített jól csapata.
Dávid Ibolya, az MDF korábbi elnöke személyiségi jogi pert nyert a Kúrián szerdán; felülvizsgálati eljárásban hatályon kívül helyezték a korábbi jogerős, őt elmarasztaló ítéletet, és elutasították az ellene titokban készített hangfelvételek nyilvánosságra hozása miatt benyújtott keresetet.
A 86. percig kellett arra várni, hogy a világbajnoki címvédő Spanyolország gólt szerezzen Grúzia ellen a keddi vb-selejtezőjükön. Del Bosque nehéz meccsre számított, amin nagyon fontos három pontot gyűjtött együttese.
A Magyar Nemzeti Galériában márl látogatható az Újrafestett valóság-rendhagyó kiállítás a sokszínűség jegyében című, szájjal, lábbal festő, illetve más fogyatékossággal élő és ép képzőművészek közös alkotásait bemutató tárlat. A példátlan összefogás keretében megvalósult kiállítás az idén 35 éves jubileumát ünneplő Mozgássérültek Budapesti Egyesülete és a Magyar Nemzeti Galéria együttműködésében,…
Ágytakarón megszoktuk. Na de bringán, tortán?! Íme egy tucatnyi mutatós patchwork inspiráció. Bringán nagyon ott van... foto ...de ez a tapéta a kedvencünk. ITT megtalálod, hogyan kell készíteni. foto Ezt a fotelt is elfogadnánk... foto ...de akkor az a kanapé inkább egy másik lakásba kerüljön foto Kislányokon is édes... foto ...de Ralph Lauren férfiakon is szereti foto…
Kevesebb elbocsátás várható a magyar munkaerőpiacon az idei utolsó negyedévben, de a cégek felvételi kedve továbbra sem javult Magyarországon - állapította meg egy munkaerő-piaci szolgáltató legfrissebb felmérésében.
Neked is érzékeny, száraz a bőröd? Akkor feltétlenül játssz ezért a fantasztikus krémért! Vasárnapig tartó játékunkban minden nap megnyerheted a Bioderma Atoderm krémét, mely kifejezetten az érzékeny bőrüek számára készült. Három kérdésre kell csak helyesen válaszolnod, melyhez segítséget ITT találsz. kvíz(Bioderma Atoderm) A játékszabályt itt találod.
Az E-Star szerdán közzétette, milyen vállalatokkal, szervezetekkel, melyik önkormányzatokkal áll perben. Vállalkozói, szerződés szerinti díjakat szeretnének beszedni.
Carmen Dell'Orefice (81) bebizonyította, hogy még ennyi idősen is eredményt tud felmutatni a divatvilágban. Egy nap kétszer is neki tapsoltak a kifutón a New York Fashion Week nevű divatrendezvényen.
Megbízta a MOL a Citigroupot és az HSBC-t, hogy európai találkozókat szervezzenek lehetséges kötvénybefektetőkkel. A találkozók a MOL "EMTN" programjának aláírását követően, szeptember 14-én...
Kedvező a hangulat a nyugat-európai börzéken, mely annak tudható be, hogy a német alkotmánybíróság ülése során döntés született arról, hogy Angela Merkel aláírhatja az euróövezet tartós válságkezelő...
A nyári hónapokban a dél-alföldi régióban csaknem száz elárusítóhelyen ellenőrizték a gyümölcsárusítás szabályszerűségét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai; az esetek csaknem felében találtak szabálytalanságot - tájékoztatta a hivatal regionális sajtóreferense.
A legnagyobb francia bank, a BNP Paribas egy öt éves terv keretében jelentősen fokozza amerikai vagyonkezelési tevékenységét, főként a vagyonosabb ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások kiterjesztésével...
Az Európai Parlament (EP) kedden Strasbourgban nagy többséggel megszavazta Pelczné Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő előterjesztését, amely az adóelkerülés, adócsalás, valamint a "kettős nem adózás" lehetőségének minimálisra csökkentése érdekében a kamat- és jogdíjfizetések közös adózási rendszerének egyértelmű szabályozását célozza.
Tízre emelkedett szerda délelőttre a metilalkohol-mérgezés következtében meghalt személyek száma Morvaországban - közölte a cseh közszolgálati televízió.
A spanyol kormány azt fontolgatja, hogy inkább az Európai Központi Bank új kötvényvásárlási programjának támogatását kéri, mintsem egy teljes adósságmentő csomagot - mondta Mariano Rajoy, Spanyolország miniszterelnöke finn lapoknak.
Újabb benzinkutakat vásárolna Csehországban a Mol. Jelenleg 4,3 százalékos a Mol részesedése a kutak terén, ezt szeretné legalább tíz százalékra növelni.
Egy több mint kétméteres delfintől rettegnek az úszók és búvárok a Kajmán-szigeteknél. A delfin nagy étvágya ezúttal nem az elfogyasztott halak mennyiségÉben, hanem szexuális téren nyilvánul meg. A kanos delfin megközelítése nem ajánlatos.
Lapértesülések szerint a japán kormány napokon belül bejelenti, hogy az ország 2030-ra megszabadul az atomenergiától. A fukusimai atombaleset előtt az atomerőművek fedezték Japán áramfogyasztásának...
A svájci labdarúgó válogatott hazai pályán 2-0-ra legyőzte Albániát, ezzel két forduló után hat ponttal vezeti az európai E-csoportot. A helvétek mestere, Ottmar Hitzfeld rendkívül elégedetten nyilatkozott a találkozó után.
Szeptemberrel megkezdődött a lakásbérlési, albérlet keresési roham, hiszen nem csak Budapesten, de a nagyvárosokban is megjelent a több tízezer elsőéves egyetemista.
A labdarúgó világbajnoki selejtezők A-csoportjában a kijutásra esélyes csapatok rangadóján 1-1-es döntetlent játszott egymással Belgium és Horvátország. A szerbek kiütötték Walest. Nyilatkozatok.
Kétnapos látogatásra szerdán Romániába érkezik Manuel Valls francia belügyminiszter és Bernard Cazeneuve, a francia kormány európai ügyekért felelős tárca nélküli minisztere, hogy a Franciaországba vándorolt romániai cigányok hazaköltöztetéséről tárgyaljon.
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) a napokban juttatja el a kormánynak a felsőoktatás finanszírozására és minőségi javítására vonatkozó javaslatait - tudta meg a Magyar Nemzet.
A hallgatói tüntetések célja a chilei felsőoktatás minőségének javítása, illetve a kormány felsőoktatással kapcsolatos politikájának kritikája - írja a kitekinto.hu.
Ágostonné Előd Beáta lett a Budapest Citi Szolgáltató Központ vezetője, és az Európa, Közel-Kelet és Afrika régióban működő Citi Közös Szolgáltatások Szervezet adminisztrációért felelős régióvezetője - írja a Világgazdaság.
A legutóbbi, a témában készült hazai kutatás szerint hetente legkevesebb egy nő, havonta egy gyermek hal meg családon belüli erőszak miatt. A Magyarországon elkövetett gyilkosságok 39 százalékát partnerkapcsolatban követik el - olvasható a Nők a Nőkért az Erőszak Ellen Egyesület és a Patent Jogvédő Egyesület közös, szerdai közleményében.
A spanyol kormány azt fontolgatja, hogy inkább az Európai Központi Bank új kötvényvásárlási programjának támogatását kéri, mintsem egy teljes adósságmentő csomagot - mondta Mariano Rajoy,...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal emberei megszállták a Docler Holding irodáit – értesült a Lánchíd Rádió. Információik szerint a hatóság több mint 100 embere van az épületben, ahol több számítógépet is lefoglaltak és a vállalat számláit is ellenőrzik.
Meghalt Christopher Stevens, az Egyesült Államok líbiai nagykövete, miután szélsőséges fegyveresek megostromolták az amerikai konzulátus épületét a líbiai Bengáziban. A nagykövet egyike annak a négy amerikainak, akiknek egy – a muzulmánok szerint Mohamed prófétát „gyalázó” – film miatt kellett meghalnia.
Noha robotváltója miatt sosem lehet tökéletes autó a hibrid rendszerrel felvértezett Peugeot 3008, a franciák azért megpróbálják kívánatosabbá tenni azzal, hogy alacsonyabb étvágyra késztetik. Apró változtatásokkal mintegy 3 deciliteres takarékoskodást ígér a gyártó, így összességében 3,5 liter gázolajjal is megelégedhet a típus 100 km-en.
A hallgatóknak többek között Star Wars-film jeleneteket kellett forgatniuk, órák közben is berontottak a termekbe "fénykardozni". Az egyik jelmezes játékpisztolyát nézhették fegyvernek, ami miatt riasztották a rendőrséget és a Terrorelhárítási Központot. Egy Luke Skywalker jelmezbe öltözött fiatalt vitték el a rendőrök az egyetemről, ellene garázdaság miatt eljárást indítanak. A kar dékánja…
Németország részt vehet az állandó euróövezeti válságkezelő rendszerben (ESM), de biztosítani kell, hogy nem hárul rá nagyobb teher az eredetileg tervezett 190 milliárd eurónál - közölte szerdán a német alkotmánybíróság.
Nem valódi fegyvert, hanem egy játékpisztolyt vett elő egy hallgató szerda délelőtt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen – tudta meg az MTI egy hallgatótól, azután, hogy rendőrök érkeztek ki a helyszínre.
MOL Nyrt. arról számolt be, hogy megbízást adott a Citigroup és az HSBC bankoknak európai találkozók megszervezésére lehetséges kötvénybefektetőkkel. A találkozók a MOL „EMTN” programjának aláírását követően, szeptember 14-én kezdődnek.