Budapest — Kérhet-e hasonló megszorításokat az IMF, mint 2008-ban? A kormány szerint ezt kell elkerülni, mert az akkori feltételek, amelyekkel a Gyurcsány-kormány megállapodott, elfogadhatatlanok.
A magyar férfi csapat kikapott vasárnap Örményország négyesétől az Isztambulban rendezett sakkolimpia utolsó, 11. fordulójában, ezzel lemaradt az éremről.
Bob és Mike Bryan párosa nyerte meg az US Openen a férfi párosversenyt, ezzel történelmet pedig írt a testvérpár. Az amerikai duó 12. Grand Slam-tornagyőzelmüket aratta, amely rekord az open érában.
Két vereség után megszerezte első győzelmét a magyar női röplabda-válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatban: a várnai torna harmadik fordulójában a magyarok négy játszmában múlták felül a letteket vasárnap.
Már egy ideje depresszióval küszködött egy thai asszony. Azt mondta a férjének, hogy elmegy az orvoshoz, majd ellátogat a Bangkok melletti krokodilfarmra. Soha nem ment haza.
A Kecskemét a Ferencvárosnál vendégeskedik a Ligakupa második fordulójában! Ha nem tudtál kimenni az Albert-stadionba, nálunk figyelemmel követheted a meccset!
Olaszország nem fogad el több feltételt az Európai Központi Bank (EKB) kötvényvásárlásai fejében azokon a gazdaságpolitikai irányelveken felül, amelyekben európai partnereivel már megállapodott - idézte Mario Monti miniszterelnök egy zártkörű konferencián elhangzott kijelentését szóvivője.
Egy hete Belgiumban győzni tudott, Monzából viszont pont nélkül távozik Jenson Button, miután McLaren-Mercedese egyelőre tisztázatlan okok miatt megállt a pályán. A csapat teljesítménye mégis optimistává teszi a brit versenyzőt. Tovább »
Segítséget kapnak a sertéstartók, ha a fordított áfa bevezetése miatt átmenetileg pénzügyi zavarba kerülnek. Erről Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter beszélt a Híradónak. A gazdaság nem értenek egyet a lépéssel, és attól tartanak, sokan tönkremennek majd.
Magyarország jelentős zuhanás után a 60. helyen áll a World Economic Forum versenyképességi listáján - adtuk hírül a héten. A WEF most egy interaktív térképen is bemutatja, hogy a világ mely országai...
A Kontinentális Jégkorong Liga (KHL) első embere, Alexander Medvegyev a tervének megfelelően tovább bővíti majd a bajnokságban elinduló csapatok számát. Jelenleg a KHL Medvescak Zagreb és a Hockey Milano Rossoblu csatlakozhat majd a ligához.
Monza — Hatalmas bánata után végre örülhetett Lewis Hamilton (27). A McLaren brit pilótája egy héttel azt követően, hogy a Belga GP-n a rajtot követő karambolban kiesett, megnyerte az Olasz Nagydíjat. Ráadásul rákos betegségben elhunyt nagynénje emléke előtt is tisztelgett diadalával.
Meghalt egy 34 éves magyar férfi szombaton este Horvátországban, Krk szigetén, amikor felborult egy gázolajat szállító tartálykocsi és nekiütközött három személyautónak. A magyar fiatalember a helyszínen életét vesztette, négyen pedig könnyebben sérültek.
Biella — Robert Kubica (27) visszatért! A tavaly februárban súlyos ralibalesetet szenvedő lengyel Forma-1-es pilóta újra versenyautót vezetett, Subaru Imprezával száguldott a hét végi Ronde Gomitolo di Lana-ralin.
Évi 60 ezer forint megtakarítást ígér egy négytagú család számára az ősszel folytatódó ÖkoKör program, amelynek keretében csoportos foglalkozásokon vitatják meg a háztartásokban a hulladékképződés és az energiafelhasználás csökkentésének lehetőségeit a résztvevők, és utóbb azokat alkalmazzák is a gyakorlatban - közölte a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE).
Az elemzői várakozásoknak megfelelően kissé növekedett a fogyasztói árindex (CPI) augusztusban Kínában: éves összehasonlításban 2 százalékra emelkedett az előző havi 1,8 százalékról.
LosAngeles — Úgy tűnik, Jennifer Aniston (43) valóban megtalálta az igazit Justin Theroux (41) személyében, a férfi ugyanis valóban mindent megtesz szerelméért.
Megtelt a Millenáris - több ezren voltak kíváncsiak szombat este az MR2 Szimfonik Live 2.0 koncertre Budapesten. A mai popslágereket az MR Szimfonikusaival közösen adták elő a zenekarok a Közmédia Napján.
A Leroy Fer-Adam Maher csere után újabb változás történt vasárnap a keddi, magyarok elleni világbajnoki selejtezőre készülő holland labdarúgó-válogatott keretében: Tim Krul kapus könyöksérülést szenvedett, s már haza is utazott az együttes főhadiszállásáról.
Sebastian Vettel rendkívül csalódott a kiesése miatt, ugyanakkor nem érti, hogy miért büntették meg Fernando Alonsóval szembeni védekezése miatt - főleg, mivel tavaly egy hasonló szituációért a spanyol semmit nem kapott.
A Mezőkövesd hazai pályán egygólos győzelmet aratott vasárnap a Vasas felett a labdarúgó NB II 4. fordulójában, ezzel az egész másodosztályú mezőnyt tekintve egyedüliként százszázalékos.
Már most gőzerővel készül az Eurovíziós Dalfesztiválra Kállay-Saunders András (27), holott a versenybe szálló dalokat még hónapok múlva kell leadni a zsűrinek. Az egykori megasztár azonban semmit sem bíz a véletlenre, jövőre mindenképp szeretné a svéd színpadon képviselni hazánkat, így már több dalt is felénekelt a megmérettetésre.