Hozzávalók: 20 dkg liszt 1 csapott mokkáskanál só 2 tojás 1 kiskanál sütőpor tej olaj A zöldséges húsraguhoz: 4 dkg vaj 1 közepes fej vöröshagyma 50 dkg darált sertéshús 2 gerezd fokhagyma 1 db cukkini 1-1 piros és zöld kaliforniai paprika 2 db paradicsom só frissen őrölt bors 1 csokor petrezselyem
Horváth Zsolt független önkormányzati képviselő, az MSZP Tolna megyei elnökhelyettese; a 2010-es polgármester-választáson 37 szavazattal maradt alul a Fidesz-KDNP akkori jelöltjével szemben.
Ugyan korán hátrányba került, mégis rendkívül könnyedén, 5-1-re nyert a címvédő Real Madrid a Deportivo La Coruna ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójának vasárnapi játéknapján.
Még mindig nem kapták el azt a rablót, aki már számos esetben követett el kisebb rablásokat Manhatten környékén. A férfi minden esetben egy fecskendővel fenyegetőzött. Egyelőre nem tudni a tű fertőzött-e.
Három nap alatt több dolog történt a Mercedes háza táján, mint egész évben. A hét közepén a stuttgartiak meghosszabították a Concord-szerződést és ezzel 2020-ig elkötelezték magunkat az F1-ben. Tovább »
A hetedik helyen kiemelt, hazai közönség előtt szereplő Li Na könnyedén, míg a német Julia Görges nagy csatában nyert vasárnap a pekingi tenisztorna női versenyének első fordulójában.
Az Újpest 3-1-re nyert a Pécs vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén. A lila-fehérek tavaly november óta először nyertek idegenben, míg a pécsiek ugyanilyen régóta nyeretlenek hazai környezetben.