2012. szeptember 25. kedd

szept. 25
8:09
Népszabadság: sok a felkészületlen vagyonvédelmi cég (hirado.hu)
Többségük egyszemélyes kft. vagy bt., többnyire a szükséges tőke híján, hiányos szakmai felkészültséggel - mondja a kamarai elnök.
szept. 25
8:09
Tüntetés a "rokkanttörvény" visszavonásáért (HR Portál)
Civilek tüntettek a kormányzat rokkantakat érintő politikája ellen hétfő délután a Parlament épülete előtt, a Kossuth-szobornál. Az egybegyűltek két, a kormánynak, illetve a miniszterelnöknek címzett petíciót adtak át.
szept. 25
8:09
Tatáék levelet írtak Orbán Viktornak (ATV)
Nyílt levélben tiltakozik több mint negyven táncművész, köztük számos jelentős társulat vezetője az ellen, hogy a Magyar Fesztivál Balett 130 millió forintos kormányzati támogatást kap, miközben az összes független táncegyüttes működésére idén csak 211,9 millió forint jut, amelyet közel félszáz együttes között kell szétosztani.
szept. 25
8:09
Priskin nélkül nem megy, szenvedve nyert a Real Madrid - Reggeli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
szept. 25
8:11
Nem tudja Tarlós, folytatja-e (Alternatív Energia)
Tarlós István még nem döntötte el, folytatná-e a munkát a következő ciklusban, ám a Fideszen kívül más politikai formációval kizártnak tartja az együttműködést.
szept. 25
8:11
Clinton toleranciát kért a muzulmánoktól (hirado.hu)
Az amerikai külügyminiszter azzal a kéréssel fordult hétfőn a világ muzulmánjaihoz, hogy kerüljék az erőszakot.
szept. 25
8:11
Csökkent a munkanélküliek száma Somogy megyében (HR Portál)
Csökkent a munkanélküliek száma Somogy megyében augusztusban - tájékoztatott a megyei kormányhivatal.
szept. 25
8:11
Tóth: bármikor kitörhet egy éhséglázadás (ATV)
Az emberek nem bíznak a politikusokban, és azt látják, csak beszélnek a tévében és egymással vannak elfoglalva - mondta Tóth Imre az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Méltóság Menet egyik szervezője szerint bármikor kitörhet egy éhséglázadás.
szept. 25
8:11
Primera División: a Sevilla a hajrában győzött idegenben (Sport365)
A Sevilla idegenben legyőzte a Deportivo La Corunát a spanyol labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában.
szept. 25
8:12
Tömegével vonják ki a gyógyszereket a magyar piacról (ProfitLine)
A Világgazdaság cikke szerint csak az idén már majdnem 150 gyógyszert vontak ki Magyarországon a társadalombiztosítási támogatásból a gyártók, miközben csaknem öt hónapja egyetlen új gyógyszer sem kapott támogatást, pedig több mint két tucat vár jelenleg is erre.
szept. 25
8:13
Magyar Nemzet: kifogásolt rendőri intézkedések (hirado.hu)
Jelentésben fogta össze a rendőrök tevékenységével összefüggő 2011-es panaszokat, azok értékeléseit a Független Rendészeti Panasztestület.
szept. 25
8:13
Sörgyárlátogató túrán vett részt az FFC - videó (Sport365)
Csapatot épít az FFC - ezúttal Kőbányán vettek részt a fiúk egy közös programon - meglátogatták a sörgyárat. Természetesen stábunk is elkísérte a zöld-fehéreket.
szept. 25
8:14
Csökkentette nettó eredményre vonatkozó várakozását a Graphisoft Park (ProfitLine)
A Graphisoft Park az AMRI-szerződés megszűnése kapcsán nem változtat a 2012. évi bevételi előirányzaton, de a várható perköltséggel korábban nem számolt, ennek hatására a 2012. évi nettó eredményre vonatkozó várakozást a korábbi 1,7 millió euróról 1,5 millió euróra csökkenti - közölte a társaság a BÉT honlapján hétfőn.
szept. 25
8:15
Magyar hús: van, ami még az államnak sem kell (Privátbankár)
A kormány nem tervezi, hogy állami tulajdonrész vásárlásával segítsen a bajba jutott húsipari cégeknek - mondta Budai Gyula. Veszteséges magáncégekbe nem szállnak be.
szept. 25
8:15
Irán kipróbált egy új föld-levegő rakétát (Metropol)
Az új rakéta 50 kilométeres távolságból is képes megsemmisíteni egy ellenséges repülőgépet.
szept. 25
8:15
Liverpool: a 18. helyen sem pánikol Gerrard (Sport365)
Steven Gerrard, a Liverpool csapatkapitánya szerint együttesének nincs oka a pánikra. A „vörösök” vasárnap otthon 2-1-es vereséget szenvedtek a Manchester Unitedtól.
szept. 25
8:15
Orgyilkos a függetlenségi háborúban (Metropol)
A Ubisoft sikersorozata, az Assassin’s Creed legújabb részének megjelenéséig már csak bő egy hónapot kell várni.
szept. 25
8:15
Bérlakásokat épít a XIII. kerület (Metropol)
Noha a lakásépítések lelassultak, az önkormányzat évente 400 millió forintot tud lakóházak felújítására fordítani.
szept. 25
8:17
Peres ügy miatt adott ki profit warningot a Graphisoft Park (Privátbankár)
A Graphisoft Park közölte: a végelszámolás alatt álló korábbi bérlőjével szemben indított peres eljárás költségei 200 ezer euróra tehetőek - ezt beleírják a könyvekbe még akkor is, ha várhatóan megtérülnek.
szept. 25
8:17
Jóváhagyta egy radikális imám kiadatását (Metropol)
Az Emberi Jogok Európai Bírósága végleg jóváhagyta Abu Hamza al-Maszri radikális imám kiadatását az USA-nak.
szept. 25
8:19
A nigériai hadsereg 35 iszlamistával végzett (Metropol)
A katonák heves tűzpárbajt vívtak a „terroristákkal”, és többet közülük fogságba ejtettek.
szept. 25
8:21
Nincs ok a pánikra - Gerrard (Agroinform)
A Liverpool öt fordulóban mindössze két pontot szerzett, és a 18. a húszcsapatos angol bajnokságban.
szept. 25
8:27
Újra szét akarják választani Gyurtát és edzőjét (Blikk)
Budapest — Hiába fűződik két londoni olimpiai bajnok úszó, Gyurta Dániel (23) és Risztov Éva (27) felkészítése a nevéhez, ez sem nyom eleget a latban Széles Sándor (56) esetén.
szept. 25
8:27
A pályáztató rokona kapta a földeket (Alternatív Energia)
Újabb visszás eset a földpályázatok körül: a pályázatkiíró szerv, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) elnökhelyettese, Nagy János unokaöccse, Nagy Péter két pályázaton is nyert Fejér megyében.
szept. 25
8:27
Világgazdaság: tömegével vonják ki a gyógyszereket a magyar piacról (hirado.hu)
Idén már majdnem másfél száz patikaszer került ki a tb-támogatásból, és csaknem öt hónapja egyetlen sem kapott támogatást.
szept. 25
8:27
Profit warning a Graphisoft Parktól (Portfolio)
Az AMRI Hungary Zrt-vel szemben a bérleti jogviszony megszűnése és bérleti díj megfizetése kapcsán indított peres eljárással kapcsolatban 2012- ben felmerülő összes közvetett és közvetlen költségek...
szept. 25
8:27
Zagyva-per: "a szemébe mondom, nagyon jól tudja, hogy ezek megtörténtek" (ATV)
Nem hozott eredményt a szembesítés a Zagyva György Gyula jobbikos képviselő és társa elleni büntetőperben. A Hetek újságírói továbbra is állítják, hogy megfenyegették és megfélemlítették őket a Magyar Sziget nevű rendezvényen. A vádlottak ezt tagadják, szerintük semmilyen atrocitás sem történt az újságírók és köztük. A tárgyaláson a védők is személyeskedtek egymással.
szept. 25
8:27
Táncművészek tiltakoznak (Metropol)
A Magyar Fesztivál Balett 130 millió forintos kormányzati támogatása ellen tiltakozik több mint 40 táncművész.
szept. 25
8:29
Bérlakásokat épít a XIII. kerület (hirado.hu)
Százlakásos önkormányzati bérház épül jövőre a XIII. kerületben, és folytatódik a Pozsonyi út felújítása is - mondta Tóth József (MSZP) polgármester az MTI-nek.
szept. 25
8:31
Bíróság elé állítottak három újságírót Vietnamban (hirado.hu)
A vád szerint internetes írásokban bírálták a kormányt.
szept. 25
8:33
Megvannak a gyilkosok! Szélvédőmosó-gyárban készítették a hamis cseh piákat (Privátbankár)
Elkapta a cseh rendőrség azt a bandát, amely saját ablakmosófolyadék-előállító üzemében keverte össze a metil-alkoholt a boltokba szánt szesszel. A nyerészkedésnek 25 halottja van.
szept. 25
8:33
Összefogja-e az MSZP az ellenzéket? (Infostart)
Nem látszanak az MSZP céljai, és hogy összefogná-e az ellenzéki erőket - mondták az InfoRádió Aréna című műsorának politológus vendégei. A műsorban arról is szó volt, hogy jelenleg kevés esélye van Bajnai Gordon korábbi kormányfő politikai szerepvállalására.
szept. 25
8:33
Nem hozott több lakástakarék szerződést a végtörlesztés (hirado.hu)
A végtörlesztés érdemben nem növelte a lakás-takarékpénztári szerződések számát, az MTI által megkérdezett két pénztár az árfolyamgáttól vár élénkülést, de csak 2013-tól.
szept. 25
8:33
Clinton toleranciát kért a muzulmánoktól (Metropol)
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter azzal a kéréssel fordult hétfőn a világ muzulmánjaihoz, hogy kerüljék az erőszakot és "méltósággal" tiltakozzanak az iszlámgyalázó film ellen, amely felháborodást és többször erőszakba torkolló tüntetéseket váltott ki világszerte.
szept. 25
8:33
Kemény elhagyhatja a vízilabdasportot (Metropol)
A férfi- válogatott szövetségi kapitányának döntését az eredmények és az érzései is megnehezítették.
szept. 25
8:33
Kórházi laborok: az állam venné át az irányítást (Metropol)
Takarékossági okokból központi laboratóriumi rendszert alakítana ki az egészségügyi államtitkár.
szept. 25
8:33
A társadalom elöregedése a börtönökben is gondot jelent (Kripto Akadémia)
A társadalom elöregedése már a börtönökben is érezteti hatását Japánban: a büntetés-végrehajtási intézeteknek egyre komolyabb fejtörést okoz az idős rabok számának növekedése, mivel az öreg elítélteknek nem tudnak munkát adni, és közülük sokan állandó orvosi ellátásra szorulnak - írta a Jomiuri Simbun című japán napilap.
szept. 25
8:35
Szanyi: Horn Gyula típusú ember foghatná össze a baloldalt (hirado.hu)
Elsősorban nem az ellenzéki pártokkal, hanem a civil mozgalmakkal, szakszervezetekkel kell az MSZP-nek összefognia, amit megerősíthetne egy Horn Gyula típusú vezető - véli Szanyi Tibor.
szept. 25
8:39
Simon Ádám először az Üllői úton, majd Debrecenben győzne (Agroinform)
A Haladás szerdán a Ferencváros vendégeként a kupában szerepel, majd hétvégén a címvédőhöz utazik a bajnokságban.
szept. 25
8:42
Hol vallották be a legmagasabb egyéni jövedelmet Dél-alföldi Régióban? (HR Portál)
A dél-alföldi megyék közül Csongrádban vallották be a legmagasabb egyéni jövedelmet 2011-ben - derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Regionális Vám- és Pénzügyőri főigazgatóságának, a Békés Megyei Hírlap internetes kiadása kérésére készült összefoglalójából.
szept. 25
8:42
NASCAR: Hamlin nyert, de ”Superman” is örülhetett (Sport365)
Denny Hamlin nyerte meg a Sylvania 300-as NASCAR Sprint Kupa Széria futamot, míg az összetettben az ötszörös bajnok, Jimmie Johnson vette át a vezetést.
szept. 25
8:44
22 százalékos munkanélküliségi ráta Borsodban (HR Portál)
Egy hónap alatt 63 889-re csökkent a regisztrált munkanélküliek száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, de még így is 22 százalékos volt a munkanélküliségi ráta augusztusban - jelentette a megyei kormányhivatal munkaügyi központja.
szept. 25
8:44
A brazil Ronaldo fogyókúrán, a portugál üres kapuba sem talált be - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
szept. 25
8:45
Ezt látva, biztosan büszke lenne fiára a néhai krokodilvadász - fotó (BorsOnline)
Apja nyomdokaiba lépett a krokodilvadász Steve Irwin nyolcéves fia. A fiatalon elhunyt tévésztár sarja ugyanúgy félelem nélkül bánik a legveszélyesebb bestiákkal, ahogyan az apja.
szept. 25
8:45
Utcára terelték a panelház lakóit hajnalban (Alternatív Energia)
Kigyulladt egy kecskeméti panelház hatodik emeleti lakása, kedden éjjel. A tűzeset során személyi sérülés nem történt, a lakókat az oltás idejére kiterelték az utcára - értesült a HavariaPress.
szept. 25
8:45
Avat az Egis (hirado.hu)
Kedden adják ár a gyógyszer-technológiai fejlesztő üzemet és az analitikai fejlesztési laborépületet XVI. kerületi gyártóbázison.
szept. 25
8:45
3 év alatt 300 milliárd forintot fektet be Magyarországon a Mol (Portfolio)
A Mol a következő három évben több mint 300 milliárd forintot fektet be Magyarországon - jelentette be a társaság a BÉT honlapján. A Mol igazgatósága felhatalmazta a vállalat vezetését, hogy a...
szept. 25
8:45
OTP részvény - visszaállhat az emelkedő pályára (ProfitLine)
A magyar piac csendes, alacsony forgalmú napot zárt tegnap, erős OTP-emelkedéssel. Nagyobb jelentőségű makrohírek hétfőn nem láttak napvilágot, jelenleg iránykeresés van. Az OTP-részvények ára 79 forinttal, 2,04 százalékkal 3945 forintra nőtt, forgalmuk 3,9 milliárd forintot tett ki.
szept. 25
8:45
Bánáti: a műszer órája nem volt átállítva, rossz időszámítás szerint működött (ATV)
Egyszerű tévedésről van szó, mondta Bánáti János az ATV Egyenes Beszéd című műsorában azzal kapcsolatban, hogy a vád szerint a műszerek egy órával előre jelezték a vörösiszap-katasztrófát.
szept. 25
8:46
Vizsgálná az önkormányzati alkalmazottak közmunkásokra cserélését az LMP (HR Portál)
Albizottság összehívását kezdeményezi az LMP a parlament önkormányzati bizottságában, itt vizsgálnák azt a gyakorlatot, hogy egyes helyhatóságok közmunkásokra cserélik alkalmazottaikat. Hódmezővásárhely címzetes főjegyzője ugyanakkor visszautasítja a szabálytalan közfoglalkoztatásról szóló híreket.

Keresés