A siófoki család a kereki vár környékén túrázott és a sötétedés miatt nem találtak vissza az autójukhoz, ezért a rendőröktől kértek segítséget - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata hétfőn.
A magas takarmányárak miatt nehéz helyzetbe kerültek az állattartók Zala megyében, további gondot okoz, hogy emelkedik az importból beszerezhető, magas fehérjetartalmú szója ára is, és az elmúlt évekhez képest a széna és a szalma mennyisége is jóval kevesebb - közölte Horváth Gyula, a Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának vezetője hétfőn az MTI-vel.
A Barcelona tízese szerint ami Villa és közte történt, egy szokásos meccs közben reakció volt, amit a félidőben megbeszéltek, így a másodikban nem követte újabb.
A magyar kormány naponta folytat szabadságharcot annak érdekében, hogy 50 százalék alá csökkentse az ország államadósságának mértékét - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Vilniusban.
Babonás nép az olasz, egyes sajtótermékek szerint a milánói stadion gyepszőnyegének kicserélése okozza a Milan és az Inter páratlanul rossz hazai formáját.
A 24 éves Rachael Martin, egy 8 éves kisfiú édesanyja, 58 ezer eurót, 266.800 lejnyi összeget tulajdonított el főnökétől, hogy megvalósíthassa élete álmát.
Parlamenti vitanapot és parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezi a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a köznevelési törvény bevezetésének előkészítettségéről - az erről szóló, országgyűlési képviselőknek címzett levelet az érdekvédelmi tömörülés hétfőn eljuttatta az MTI-hez is.
Kapitány István, a Shell európai kiskereskedelmi üzletágának alelnöke 2012. december 1-jével elhagyja jelenlegi pozícióját, és a Shell üzemanyagok és kenőanyagok üzletágának Észak- és Latin-...
Nem tartalmaz jogi következményekkel járó megállapítást a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) belső ellenőrzéséről szóló jelentés - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Tarlós István főpolgármester, hangsúlyozva: szó nincs Vitézy Dávid vezérigazgató menesztéséről.
Továbbra sem tudnak emelkedő pályára kerülni az irányadó régiós indexek, a BUX 0,1 százalékos csökkenést könyvelhet el, de így is Közép-Kelet Európa legjobban teljesítő benchmarkja. A kedvezőtlen...
Sürgős intézkedéseket sürget az eurózóna válságának kezelésére az európai vezetők részéről egy hétfőn közzétett videoüzenetében az Európai Tanács elnöke.
Az emberi erőforrások minisztere az idősek október 1-jei világnapja alkalmából Budapesten köszönetet mondott azoknak, akik a háború után felépítették és "életben tartották" az országot.
Hozzávalók: 1 kg zamatos, lédús paradicsom (minél több fajta kerül bele, annál ízletesebb) 10-12 db félig aszalt paradicsom 2 jó maréknyi bazsalikomlevél Az öntethez: 3 evőkanál extraszűz olívaolaj 2 evőkanál vörösborecet 1 evőkanál mustár (lehetőség szerint egészmagos dijoni) kevés só
A nyilatkozat összefoglalja a szlovákiai magyarok megmaradásához szükséges elérendő célokat, rögzíti közös értékeiket és rámutat a megmaradás feltételeire.
Verekedés tört ki a munkások között a Magyarországon is ismert Foxconn egyik óriási kínai üzemében. Az egyik munkás lázadást emleget. Negyvenen kerültek kórházba, többeket letartóztattak - olvasható a Napi Gazdaságban.
Ötéves pénzügyi reformtervet tett közzé a kínai központi bank hétfőn, ebben összefoglalva a 2011-2015 közötti időszakra érvényes pénzügyi reformterveket, a legnagyobb hangsúlyt a szektor liberalizációja és a jüan nemzetközivé tétele kapta.
Az álláshirdetésekre beküldött önéletrajzok 50 százaléka tartalmazhat eltorzított információt − mondta a Napi Gazdaságnak Csáky Gábor, a Manpower értékesítő-tanácsadója. Egy nemzetközi tanulmányból kiderül: a jelöltek előszeretettel közölnek valótlan adatokat a korábbi fizetésükről.
A kormány és a kurd fegyveresek közötti tárgyalásokat szorgalmazott a legnagyobb törökországi kurd párt elnöke, hogy megakadályozzák az erőszak további fokozódását.
Jelentős mértékben, literenként tíz forinttal csökken szerdától a benzin ára a hazai kutakon, eközben a gázolaj ára hat forinttal kerül lejjebb - tudta meg a Portfolio.hu. Az ármozgás kedvező...
Jelentős mértékben, literenként tíz forinttal csökken szerdától a benzin ára a hazai kutakon, eközben a gázolaj ára hat forinttal kerül lejjebb - tudta meg a Portfolio.hu. Az ármozgás kedvező irányában az olajár esése játszik főszerepet. A benzin esetében ennél jelentősebb, egy lépésben történő áresésre az utóbbi években nem volt példa....
A Jobbik Varga Mihály hűtőszekrényes kijelentésén lovagol, de a miniszter visszavág a szokásos érvekkel. Szél Bernadett Orbán Viktor római kijelentéseit értelmezi, az LMP szerint a kormányfő teljesen félreérti a jóléti állam lényegét. Az MSZP a választási regisztrációt veszi elő, Molnár Zsolt szerint "minszki átszállással Bakuba tart" az ország. Harrach ismét előveszi a családon belüli erőszak…
Az eddiginél keményebb álláspontot alakítottak ki a kabinet e-útdíj-tervei kapcsán a fuvarozók: miután az eddigi információk alapján a maximális tarifával indul a rendszer, az általuk szorgalmazott...
Fiatal és idősebb munkavállalók munkastílusa, kommunikációs stílusa és elvárásai közötti különbségekre mutat rá az a felmérés, amely jelzi, fontos ezek összehangolása, hiszen gyakori, hogy fiatalabb főnök irányítja az idősebb beosztottakat - olvasható az ELTE Társadalomtudományi Karának Hírlevelében.
Hitler propagandafőnökének többek között az ifjúkori szerelmeslevelei is kalapács alá kerülnek egy connecticuti aukciósház árverésén, melyet a héten rendeznek.