A Ryanair Budapest-Róma járatát is érinti a római ciampinói repülőtér ideiglenes lezárása, ami miatt a fapados járatokat október 2-ig a fiumicinói Leonardo da Vinci repülőtérre irányították át.
Egy év felfüggesztett börtönre és pénzbüntetésre ítélték hétfőn Ehud Olmert volt izraeli kormányfőt, akit ez év júliusban egy jeruzsálemi bíróság bűnösnek talált korrupció vádjában - közölte az izraeli sajtó.
Az államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerének hiánya augusztusban 122 milliárd forint volt, az első nyolc hónapban a pénzügyi mérleg deficitje 559,5 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 97,1 százalékának felel meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn a végleges adatokat a honlapján. Az adatok megegyeznek a szeptember elején közölt előzetes…
Több mint 1 milliárd forintért újítják fel a Pólus Centert, a renoválás szinte az egész házat érinteni fogja, a Tesco már el is készült, a bevásárlóközpont végig nyitva tart majd az építkezés ideje alatt.
A megugrott ázsiai eladások eredményeként a Prada divatház 60 százalékkal növelte adózott eredményét az első félévben a tavalyi azonos időszakhoz képest.
Gróf Széchenyi István egy napját rekonstruálja Kő András A cenki István-nap - Vendégségben Széchenyi Istvánnál című könyv, amelyet pénteken mutattak be Budapesten.
A végtörlesztést szerencsére már maga mögött hagyta, de hatásait még éveken keresztül érzi a hazai bankszektor, amely a 2008 őszén hozzánk is betörő hitelezési válságából mind a mai napig nem tudott...
A Wizz Air, Magyarország diszkont légitársasága ma nyilvánosságra hozta 2013-as nyári menetrendjét, amely 33 felkínált útvonalával az eddigi legtöbb úticélt tartalmazza. Ezzel kegyidőben a cég közölte, hogy decembertől Genf is bekerül a célállomások közé....
Hétfőtől szerdáig tartózkodik Magyarországon az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi szakbizottságának eseti küldöttsége, amely a közelmúltbeli jogi változásokról tájékozódik; a küldöttség nyolc tagja mások mellett miniszterekkel, a parlamenti frakciók vezetőivel, az igazságszolgáltatás és a civil társadalom képviselőivel találkozik - közölte az EP budapesti képviselete hétfőn az MTI-vel.
Miután a nyár folyamán a Váci Greens "A" épülete elérte a szerkezetkész állapotot, megkezdődtek a homlokzatépítési munkák és ezek befejezése után még az idén ősszel elindul a belsőépítészet. Az...
Megtalálta a mérgező alkohol forrásait a cseh rendőrség. Két személy ellen, akik az eddig 25 emberéletet követelő ügy legfőbb gyanúsítottjai, a rendőrség büntetőeljárást indított - közölte Martin Cervícek országos rendőrfőkapitány hétfőn Prágában sajtóértekezleten.
A bruttó hazai termék (GDP) az idén 1,0 százalékkal csökken, jövőre 0,9 százalékkal nő, miközben az infláció 2012 átlagában várhatóan 5,7, jövőre 4,3 százalék lesz - áll a Századvég Gazdaságkutató Zrt. legújabb előrejelzésében, amelyet hétfőn juttatott el az MTI-nek.
2012. augusztus hónapjában az államháztartás központi alrendszerének hiánya 122,0 milliárd forintban alakult. Ezen belül a központi költségvetés 106,0 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 19,1 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 3,1 milliárd forintos szufficittel zártak. 2011. augusztus hónapjában az államháztartás központi alrendszerének…
A nem megfelelő üzemeltetés, az ellenőrzési és monitoring rendszer hibáinak együttes hatása vezetett a vörösiszap-katasztrófához - hangzott el a büntetőper első tárgyalásán ismertetett vádirat alapján hétfőn a Veszprémi Törvényszéken.
Megtalálta a mérgező alkohol forrásait a cseh rendőrség. Két személy ellen, akik az eddig 25 emberéletet követelő ügy legfőbb gyanúsítottjai, a rendőrség büntetőeljárást indított - közölte Martin Cervícek országos rendőrfőkapitány hétfőn Prágában sajtóértekezleten.
Japán budapesti nagykövetségét hétfőn kora délután számos luxusautóval vették körül, a demonstrációt a magyarországi kínai kisebbség szervezte - írja az Index.
A Modern Family négy díja között van a legjobb vígjátéksorozatért járó szobor, miközben a legrangosabb amerikai televíziós díjátadón rendszerint jól szereplő Mad Men - Reklámőrültek egyetlen elismerést sem kapott, és ezúttal a Breaking Bad-et sem szerették annyira
Továbbra is csökkenő díjbevételek jellemzőek a biztosítási szektorban - mondta az InfoRádiónak adott interjújában az Allianz Hungária Zrt elnök-vezérigazgatója. Kisbenedek Péter szerint a 2013-tól...
Tarlós István még nem döntötte el, folytatná-e a munkát a következő ciklusban, ám a Fideszen kívül más politikai formációval kizártnak tartja az együttműködést. A főpolgármester az MTI-nek adott interjúban elmondta, a BKV adósságállományának törlesztéséhez új bevételi forrásokat kell bevonni, de a 4-es metrót befejezik.
A Tobin-ügy áttekintése során arra a következtetésre jutott az Európai Bizottság, hogy az nem tárt fel rendszerszerű problémát az európai elfogatóparancs működésében.
A kormány a sokszínűség helyett az egyszínűség egységét képviseli – vélekedett az LMP frakcióvezető-helyettese -, pedig a demokrácia pontosan arról szól, hogy sokszínű vélemények hangzanak el, és a politikai vitákban mindenki meglátja a másik félben azt a szándékot, hogy ő is a haza üdvét szeretné szolgálni.
Szőnyi Beátát nevezték ki a magyarországi BNP Paribas Securities Services vezetőjévé. A szakember a távozó Theofilos Mitsakos által lefektetett szilárd alapokra építhet. Theofilos Mitsakos a jövőben Londonban a bank egyesült királyságbeli letétkezelési üzletágát vezeti majd.
Ultimátumot adott koldusainak egy kínai város; vagy beköltöznek a számukra előkészített ketrecekbe, vagy kidobják őket a településről. Nanchang városa azzal indokolja a kemény szabályozást: nem akarják, hogy a településen megrendezett vallási fesztivált megzavarják a kéregetők.
A nem megfelelő üzemeltetés, az ellenőrzési és monitoringrendszer hibáinak együttes hatása vezetett a vörösiszap-katasztrófához - hangzott el a büntetőper első tárgyalásán ismertetett vádirat alapján hétfőn a Veszprémi Törvényszéken.
A londoni elemzők körében nem egyöntetű, de többségi előrejelzéssé vált hétfőre, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa kedden valószínűleg újabb 0,25 százalékpontos kamatcsökkentésről dönt az augusztusi hasonló mértékű enyhítés után.
Jogi lépéseket tervez Kóka János volt gazdasági miniszter a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent cikk miatt, amely szerint őt is érinthet egy 2005-2010-es időszakra vonatkozó hűtlen kezelési ügy.
Elkezdődött a Pólus Center megújítása több mint egymilliárd forintos átépítéssel, amely a tervek szerint decemberre, a karácsonyi bevásárlás előtt befejeződik - közölte a bevásárlóközpont marketingcsoportja hétfőn.
Kétséges, hogy a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) vezetőinek sikerül egyesíteniük a lázadók erőit - írta a Kommerszant című orosz napilap hétfői számában.