2012. szeptember 24. hétfő

szept. 24
6:45
Irán átállt a világtól független, belső internetre (ATV)
Korlátozni akarja a Nyugat befolyását, és ki akarja védeni az internetes támadásokat, ezért a világtól független, belső internetre állt át Irán, blokkolva a YouTube-ot, a Google-t és a Gmailt is. Teherán állítólag tíz évet dolgozott ezen a projekten.
szept. 24
6:45
Hollywoodi sztárok Barack Obama mellett (Joy)
Amerikában már javában folynak az új választási kampányok, és persze nagy a harc. Az viszont tény, hogy a hírességek nagy része Obama oldalán áll.
szept. 24
6:47
Elhunyt három alkotó (Spa Trend Online)
Elhunyt Székely György színháztörténész, rendező, műfordító. Csütörtökön, 94 éves korában érte a halál - tudatta az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet az MTI-vel szombaton.
szept. 24
6:47
Kubatov: bevált az „egy a tábor, egy a zászló” stratégia (ATV)
A Fidesz pártigazgatója nem változtatna a jobbodali pártszövetség stratégiáján, a Jobbikkal nem közösködnének, mert az "csak hőzöng", és az MSZP-re hasonlít, az előzetes választási regisztráció pedig szerinte nem antidemokratikus. Kubatov Gábor minderről a Magyar Hírlapnak adott interjújában beszélt.
szept. 24
6:49
Miért olyan kevesen? (Spa Trend Online)
Alig több mint tíz évvel ezelőtt, finom vacsorát ettem egy cigányzenekar és jó hangú énekesnőjük előadása közben Csíkszeredában, a város közepén épült nagy szálloda éttermében. Azóta a szállodából a magyar-nyelvű Sapientia egyetem épülete lett. Egy rádióműsorban most azt hallottam a rektortól, hogy a férőhelyek mintegy fele üresen maradt, mert nincs elég jelentkező.
szept. 24
6:51
Az Operában nem kell pályáztatás? (Spa Trend Online)
Nincs szükség főigazgatói pályázat kiírására, kinevezéssel megoldható az Operaház vezetésének kérdése - nyilatkozta a minap a Magyar Hírlapnak Ókovács Szilveszter, akinek jelenlegi funkciója a dalszínház élén bizonytalan.
szept. 24
6:54
Szeptemberben is romlott a magyar gazdaság megítélése (ProfitLine)
Május óta lényegében változatlan a GKI-Erste konjunktúra-index (szezonális hatásoktól megtisztított) értéke. Az év eleji szerény emelkedést májusban zuhanás, azóta pedig enyhe hullámzás követte.
szept. 24
6:57
50 millió úszhatott el Annáék kezén (BorsOnline)
Számításaink szerint vagy ötvenmillió forint folyhatott ki az eltűnt szegedi diáklány, Anna és barátja, Péter kezei közül. Főbérlőjük úgy véli, Anna megtévesztés áldozata lett.
szept. 24
6:57
Mandátum nélkül maradhat a fehérorosz ellenzék (hirado.hu)
Valószínűleg nem szerzett egyetlen mandátumot sem az ellenzék a fehérorosz parlamenti választásokon - közölte hétfő hajnalban a központi választási bizottság.
szept. 24
6:59
Csisztuék kétszázezerért felfedezik a tehetségeket (BorsOnline)
Csisztu Zsuzsa, Görög Zita és Tallós Rita közös vállalkozásban forrt össze: tehetséges fiatalokat keresnek, akiket szívesen mentorálnának. Nem ingyen teszik, hanem megkérik az árát.
szept. 24
7:03
Nem a növekedési álmokról szólnak ezek az évek - interjú (Privátbankár)
Nem egyszerű ma Magyarországon vállalkozónak lenni, de van egy szegmens, ami az utóbbi években mégis felpörgött, egyre több hazai induló vállalkozás talál rá a kockázati tőkére. Hamarosan jöhetnek a sikersztorik, a befektetők egyelőre olyan ötletekben hisznek, mellyel a külföldi piacokat lehet megcélozni. Interjú Zsembery Leventével, a BNV Equity vezérigazgatójával.
szept. 24
7:03
Ma kezdődik a vörösiszap per (Infostart)
Ma kezdi tárgyalni a Veszprémi Törvényszék a vörösiszap-katasztrófa büntetőügyét.
szept. 24
7:15
Valójában szakkörnek hívják délután a tornaórát (BorsOnline)
A hét minden napján kötelező a testnevelésóra szeptembertől az első, az ötödik és kilencedik évfolyamos diákoknak. A többi osztály sem ússza meg, nekik a következő években vezetik be a mindennapos tornaórát.
szept. 24
7:15
Gazdasági tárgyú törvénymódosításokról szavazhat az Országgyűlés (hirado.hu)
A jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokról szavazhat a parlament.
szept. 24
7:15
A héten már illene dönteni az irányról - Technikai elemzés (Portfolio)
Idehaza egy kisebb korrekcióval telt a megelőző 5 kereskedési nap, míg a nyugat-európai piacokon és a tengerentúlon csak oldalazást láthattunk. Az előttünk álló hét dönthet a további irányról,...
szept. 24
7:15
Újabb szankciókat sürget Irán ellen az EU (ATV)
Párizs, London és Berlin újabb szankciókat sürget Irán ellen az atomprogramja, miközben az ENSZ főtitkár figyelmeztette Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnököt az uszítás veszélyeire.
szept. 24
7:17
33 havi mélyponton az üzleti bizalom (Portfolio)
Az üzleti várakozások kissé romlottak, a fogyasztóiak viszont javultak szeptemberben a GKI-Erste konjunktúraindex szerint. Az üzleti bizalom április óta esik trendszerűen, és bár az ősz eleji...
szept. 24
7:17
A magyar főkommunista szerint Európa tanulhat Fehéroroszországtól (ATV)
Méltatta a fehérorosz választás lebonyolítását az azon megfigyelőként résztvevő Thürmer Gyula. A Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke szerint Európa tanulhat Fehéroroszországtól. Az Európai Unióban csak Európa utolsó diktatúrájaként emlegetett országban azonban közel húsz éve nem tartottak nyugati mércével mérve szabad voksolást, Minszkben pedig bezárták az EBESZ irodáját, miután a szervezet élesen…
szept. 24
7:19
Vérfrissítés és irányváltás az MKB Banknál (Interjú) (Portfolio)
Értékesíthető és stabilan 20 milliárd forint körüli nyereséget termelő bankká szeretné tenni az MKB Bankot a társaság új menedzsmentje az elmúlt évek rossz pénzügyi teljesítménye után. Stratégiájuk...
szept. 24
7:19
Félmilliárdos kárt okoztak a vaddisznók és a szarvasok (ATV)
Félmilliárd forinton egyezkednek a parasztok és a vadászok a somogyi földeken. A parasztok szerint a vadak óriási károkat okoztak a földeken. A vadásztársaságnak azonban megszabott kerete van a vadkárok fedezésére. Idén súlyosbítja a helyzetet, hogy az állatok a földekről próbálták fedezni a vízhiányt, pedig az aszály miatt amúgy is jóval kevesebb lett a termés.
szept. 24
7:21
A jegybanki alapkamat további csökkentésére van szükség - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság a gyógyszerfogyasztást ösztönző piaci trükkökről ír, a Magyar Nemzetnek pedig közgazdászok nyilatkoztak a jegybanki alapkamat csökkentéséről.
szept. 24
7:27
Tíz ok, amiért a dolgozó új munkahely után néz (HR Portál)
Soha ilyen alacsony nem volt a munkahelyváltást fontolgatók aránya, ami a bizonytalan gazdasági helyzet hatása. Júliusban meghaladta a 25 milliót is a munkanélküliek száma az EU tagországaiban. Az elmúlt öt évet tekintve pedig egyre inkább az a jellemző, hogy az emberek örülnek, ha egyáltalán van munkahelyük, nemhogy arra gondoljanak, hogy másik után nézzenek. Kivételek azonban mindig akadnak.
szept. 24
7:27
Gazdasági tárgyú törvénymódosításokat fogadhat el a parlament (ProfitLine)
Az Országgyűlés ma több gazdasági témájú előterjesztést is elfogadhat, igent mondhat például a jövő évi költségvetést megalapozó törvénymódosításokra, továbbá meghosszabbíthatja a Malév és a Budapest Airport Zrt. privatizációját, illetve a légitársaság fizetésképtelenségének okait vizsgáló bizottság mandátumát.
szept. 24
7:29
Fekete Judit, a Microsoft HR igazgatója (HR Portál)
Fekete Judit 2009-től vezeti a Microsoft HR osztályát. A szakember büszke arra, hogy Magyarország egyik Legjobb Munkahelyét vezetheti, amely 2010-ben elnyerte a Magyar Női Karrierfejlesztési Szövetség ’Legjobb Női Munkahely’ díját is.
szept. 24
7:33
Kemény Dénes: érzelmi viharok dúlnak bennem (BorsOnline)
Pénteki, visszavonulását bejelentő döntése után először állt a nyilvánosság elé Kemény Dénes. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdacsapat távozó kapitánya válaszolt a Bors kérdéseire.
szept. 24
7:33
Irán átáll a belső internetre (hirado.hu)
Irán átáll a világtól független "belső" internetre, "a kibernetikai biztonság érdekében" – közölte egy miniszterhelyettes vasárnap.
szept. 24
7:33
Mit tehetnénk, hogy lojálisabb, produktívabb legyen a munkavállaló? (x) (Pénzcentrum)
A fenti kérdés gyakran megfordul sok vállalatvezető körében. Számtalan mód és lehetőség áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy munkavállalóink lojalitását erősítsük és a hatékony munkavégzését elősegítsük, ám a legtöbb csak költségek árán valósítható meg....
szept. 24
7:33
15 évet kapott a botrányba keveredett kínai sztárpolitikus bizalmasa (ATV)
A volt csungkingi rendőrkapitányt tizenöt év szabadságvesztésre ítélték. Vang Li-csün a kínai nagypolitika bukott csillagának, Po Hszi-lajnak a bizalmasa volt.
szept. 24
7:35
Napi Gazdaság: Új üzletek nyitását tervezi a Decathlon (hirado.hu)
A sportáruházlánc két számjegyű növekedést ért el az idén az első nyolc hónapban Magyarországon, a cég jövőre három új áruház nyitását tervezi vidéki nagyvárosokban.
szept. 24
7:36
Csay Renáta immáron 12-szeres maratoni világbajnok! (Sport365)
Csay Renáta szombati egyéni sikere után vasárnap párosban is győzött a római maratoni kajak-kenu-világbajnokságon, s ezzel már 12. vb-aranyérmét szerezte meg.
szept. 24
7:37
Szűz, ma jók az esélyeid! - napi horoszkóp (hirado.hu)
A Rák ma mindenképpen tompítson szavai élén, a Skorpió feszült és nem leli a helyét, a Bakon nyomott hangulat lett úrrá. Már megint egy hétfő...
szept. 24
7:38
Federer: "még három verseny és vége!" (Sport365)
Roger Federer elmondta, hogy az év végéig még három versenyen fog elindulni, majd befejezi a 2012-es évet. A svájci világklasszis csakis azért vállalja a tornákat, hogy megvédje első helyét a világranglistán.
szept. 24
7:39
Ma részletezi Matolcsy minisztériuma, hogy lett 97,1% a hiány (Privátbankár)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ma közli az államháztartás augusztusi részletes pénzforgalmi mérlegét.
szept. 24
7:39
Spanyolok tervezik az afgán műkincsek múzeumát (hirado.hu)
Egy spanyol építésziroda nyerte meg az afganisztáni műkincseknek otthont adó új múzeumra kiírt tervezési pályázatot.
szept. 24
7:39
Felfüggesztette tagságát Cohn-Bendit (Kripto Akadémia)
Felfüggeszti párttagságát a francia Zöldeknél Daniel Cohn-Bendit európai parlamenti képviselő, aki "balos félrecsúszásként" és "totális ellentmondásként" értékelte, hogy pártja az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) ellen szavaz majd a francia parlamentben.
szept. 24
7:40
Sárkányrepülő landolt egy brazil bajnokin (Sport365)
Egy alsóbb osztályú brazil futballmeccsen szállt le egy siklóernyős.
szept. 24
7:45
Mit fizet a munkáltató, ha vállalja a munkavállaló tanulmányi költségeit? (Adózóna)
Ha az iskolai rendszerű képzés költségét (például a tandíjat, költségtérítést, tankönyvek árát) részben vagy egészben a magánszemély munkáltatója vállalja, vagyis a nevére szóló számlák alapján fizeti meg, az így keletkező jövedelem a személyi jövedelemadóról szóló (Szja) törvény szerint – meghatározott mértékig és feltételek mellett – kedvezményes béren kívüli juttatásnak minősül.
szept. 24
7:48
A Milánói Divathéten mutatkozott be a Gucci nyári kollekciója (Joy)
Bemutatták a legújabb nyári Gucci kollekciót Milánóban.
szept. 24
7:51
Tóth Vera nagyágyúval dolgozik (BorsOnline)
Sokan aggódtak Veráért, hogyan tud majd talpra állni, de hamar mögé állt egy szakember.
szept. 24
7:51
Tévedésből kapott tízmilliós olimpiai jutalmat egy képviselő (Alternatív Energia)
Nem is volt Londonban, de sokmilliós olimpiai jutalmat kapott egy MSZP-s politikus. Nagy László, a szocialisták nyíregyházi elnöke döbbenten vette észre, hogy csütörtök este SMS-ben értesítette a bankja: 13,8 millió forint érkezett a számlájára.
szept. 24
7:51
Újabb EU-szankciókat sürgetnek az uniós nagyhatalmak Teherán ellen (hirado.hu)
Nagy-Britannia, Franciaország és Németország újabb szankciókat sürget az Európai Uniótól Irán ellen, annak atomprogramja miatt.
szept. 24
7:51
Kamionbaleset: több kilométeres dugó az M3-ason (ATV)
Két teherjármű ütközött a M3-as autópálya 40-es kilométernél, emiatt a főváros irányába négy-öt kilométeres a torlódás - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete hétfő reggel az MTI-vel.
szept. 24
7:53
Baleset az M3-ason - öt kilométeres dugó alakult ki (Alternatív Energia)
Két teherjármű ütközött a M3-as autópálya 40-es kilométernél, emiatt a főváros irányába négy-öt kilométeres a torlódás - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság sajtóügyelete hétfő reggel az MTI-vel.
szept. 24
7:53
Magyar Hírlap: megvizsgálták az új Ptk.-t (hirado.hu)
Ezek a legvitathatóbb részei.
szept. 24
7:53
Gyengült a forint: 283 az euró (ATV)
Az euró/dollár jegyzést követve gyengült hétfőn délelőtt a forint a péntek esti záró értékhez képest a legfontosabb devizákkal szemben.
szept. 24
7:57
Görögország novemberben bukhatja a mentőcsomagot? (Privátbankár)
A vártnál csaknem kétszer nagyobb, 20 milliárd eurós hiányt tártak fel a görög költségvetésben az euróövezeti válságállamnak hitelező trojka szakértői - írta vasárnap a Der Spiegel.
szept. 24
7:57
A Modern család és a Homeland kapta a legtöbb díjat az Emmy-gálán (Infostart)
A Modern család és a Homeland című tévésorozat kapta a legtöbb díjat az Emmy-gálán Los Angelesben. A Magyarországon is vetített Trónok harca című sorozat lett a kreatív Emmy-díjak nagy nyertese: a George R.R. Martin regényfolyamán alapuló széria összesen hat szoborral gazdagodott a Los Angeles-i gálán.
szept. 24
8:00
Munka szülőknek: indul a program (HR Portál)
Kétszáz, jelenleg gyermekgondozási ellátásban részesülő szülő vállalkozói vagy alkalmazotti munkába állását segíti elő a "Gyere vissza" elnevezésű program - közölte a projektet koordináló három szervezet.
szept. 24
8:00
Továbbra is lejtmenetben az olaj árfolyama (ProfitLine)
Csökkenést mutat a határidős szállítású amerikai könnyűolaj árfolyama hétfőn az elektronikus kereskedésben, miután az erősödő dollár távol tartja a befektetőket.
szept. 24
8:02
Kiképezi magának a villanyszerelőket az EDF DÉMÁSZ (HR Portál)
Az EDF DÉMÁSZ saját képzési programot indít; mivel majdnem húsz éve megszűnt a hálózati villanyszerelő képzés a szakmunkásképző iskolákban, a cégek csak "saját nevelésű" munkatársakkal tudják biztosítani az utánpótlást - mondta el Hiezl József vezérigazgató-helyettes a Jedlik Ányos Képzési Programról.

Keresés