Az LMP szerint fontos segíteni az embereket abban, hogy az otthonuktól távol is tudjanak munkát vállalni, azonban még fontosabb lenne olyan gazdasági modellt építeni, amelyben a munkavállaláshoz nem szükséges az otthon elhagyása.
Budapesten tart mesterkurzust a filmkészítésről Oliver Stone; az amerikai filmrendező szerint az előadásai iránt érdeklődő magyar közönség nagyon kíváncsi és okos kérdéseket tesz fel.
Elsőként a negyedik helyen kiemelt olasz Fabio Fognini jutott be a 410 ezer dollár összdíjazású, keménypályás szentpétervári férfi tenisztorna fináléjába.
Budapest - A Barátok közt nézőinek bizonyára nem tűnt fel, hogy a Sarudi Lilla ügyvédnőt alakító Füredi Nikolett (34) rendkívül óvatosan bánik a mozdulataival. A színésznőnek a forgatások alatt vigyáznia kell magára, ugyanis hónapok óta egy kisebbfajta sérüléssel küzd.
Budapest — Nyilvánosan tervezi öngyilkosságát két végsőkig elkeseredett internetező. Az egyik legnagyobb hazai portál által működtetett internetes fórum azért jött létre, hogy a tragikus tettre készülők megoszthassák egymással azt, hogy hogyan szeretnének végezni magukkal.
Szlovákia nem élné túl, ha távozna az Európai Unióból, és az eurózónából kilépve visszatérne régi fizetőeszközéhez, a koronához - jelentette ki Robert Fico kormányfő szombaton a szlovák közszolgálati rádió egyik műsorában.
Razziát tartott a nyíregyházi piacon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amely az akció során több százezer forint adóhátralékot fizettetett ki a feketéző kereskedőkkel - tájékoztatta a hatóság adószakmai szóvivője szombaton az MTI-t.
Az EDF DÉMÁSZ saját képzési programot indít; mivel majdnem 20 éve megszűnt a hálózati villanyszerelő képzés a szakmunkásképző iskolákban, a villamosenergia-ipari cégek csak "saját nevelésű" munkatársakkal tudják biztosítani az utánpótlást – mondta el a cég vezérigazgató-helyettese a Jedlik Ányos Képzési Programról az MTI-nek.
A Dinamo Moszkva megszerezte második győzelmét az orosz bajnokságban, miután hátrányból fordítva 3-2-re legyőzte az Amkar Perm csapatát. Dzsudzsák a hazaiak második gólját készítette elő.
Lewis Hamilton nyerte a Szingapúri Nagydíj időmérőjét, míg meglepetésre mellőle Pastor Maldonado rajtol a vasárnapi futamon. A kvalifikáción a harmadik helyet Sebastian Vettel szerezte meg.
Lewis Hamilton, a McLaren brit pilótája indulhat az élről vasárnap a Forma-1-es autós gyorsasági-világbajnokság idei 14. futamán, a Szingapúri Nagydíjon.
Székesfehérvár ‒ Nincs idejük arra a fehérvári focistáknak, hogy sokáig nyalogassák sebeiket. A Videoton csütörtökön bántóan sima, 3-0-s vereséget szenvedett a belga Genk vendégeként az Európa-liga főtábláján, ám vasárap már az NB I-ben vár rá komoly feladat, a képzeletbeli dobogó legalsó fokán elhelyezkedő Győrt látja vendégül – rangadó lesz ez a javából!
Budapest — Bombameglepetés: leszerződtette a Heti hetes Majkát! Az RTL 2-es csatornán hamarosan újrainduló műsorban az ózdi hős is osztja majd a poénokat – első alkalommal november elején ül be a „hetek" közé.
Az iráni Forradalmi Gárda parancsnoka biztosra veszi, hogy Izrael valamikor megtámadja az országát, és abban is, hogy az izraeliek elveszítik a háborút.
Németország és Franciaország alkotja Európa szívét, ezért az egész kontinens számára létfontosságú a két ország együttműködése - mondta Francois Hollande francia köztársasági elnök szombaton a németországi Ludwigsburgban, Charles de Gaulle egykori francia államfő német ifjúsághoz intézett beszéde elmondásának 50. évfordulóján.
Budapest — VV Szandika (22) munkanélküliként éli az életét, és ennek örül is. A ValóVilág negyedik szériájából megismert szőke lány – aki kendőzetlen őszinteségéről és kihívó stílusáról lett ismert – immár több mint fél éve él boldog párkapcsolatban választottjával.
Varga Mihály szerint novemberre lehet IMF/EU-megállapodás, Magyarország továbbra is elővigyázatossági konstrukcióban gondolkodik, 2-3 évre szóló, 12-15 milliárd eurós keretmegállapodásra van esély - írta a Magyar Nemzet.
A tajvani Hszie Szu-vej nyerte meg a 220 ezer dollár összdíjazású női keménypályás tenisztornát a kínai Kuangcsuban (Kanton), miután a szombati döntőben három szettben legyőzte a brit Laura Robsont.
A szerdai 14 gólos győzelem után Dabason játssza ma 17 órakor a FTC-Rail Cargo Hungaria a szlovák Michalovce elleni Bajnokok Ligája selejtező visszavágóját. A lányok karnyújtásnyira a BL-főtáblától.
Budapest — VV Szandika (22) munkanélküliként éli az életét, és ennek örül is. A ValóVilág negyedik szériájából megismert szőke lány – aki kendőzetlen őszinteségéről és kihívó stílusáról lett ismert – immár több mint fél éve él boldog párkapcsolatban választottjával.
Hétfő délelőtt a budapesti Fehér Házban ülésezik az Országgyűlés Kulturális és Sajtóbizottsága. A harmadik napirendi pont egy határozati javaslat, melyben három jobbikos képviselő – köztük Vona Gábor pártelnök-frakcióvezető – Horthy-emlékévvé nyilvánítaná 2013-at. A javaslattévők szerint Horthy mai napig az utolsó igazi magyar államférfi.
Az idei ötödik pole-pozícióját szerezte meg Lewis Hamilton a Szingapúri Nagydíj időmérő edzésén, melyet követően a McLaren pilótája elmondta, kemény csatára számít holnap, amit elsősorban a gumik nehezítenek majd meg.
Komoly karcsúsítás lesz a központi közigazgatásban, legalább 6-8 ezer embernek kötnek útilaput a talpa alá a minisztériumokban és a háttérintézményeknél.
Kossuth Lajos nemcsak az érdekérvényesítés, hanem az érdekegyesítés szószólója és megtestesítője is volt, az 1848-ban általa kovácsolt társadalmi összefogás, az emberek közös akarata, támogatása és egyetértése nélkül ma sem lehet sikeres nemzet a magyar - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető államtitkár szombaton Cegléden.
Gyúró–Sonoma – A fellegekben járt Michelisz Norbert (28). A Zengő Motorsport magyar versenyzője a túraautó-világbajnokság Egyesült Államokbeli Nagydíja (Eurosport, 21.00 és 23.15) előtt Veres Zoltán (48) műrepülő Európa-bajnok vendége volt, s megtapasztalhatta, milyen érzés a levegőben száguldani.
Az egész kontinens számára létfontosságú a két ország együttműködése - mondta Francois Hollande francia köztársasági elnök szombaton a németországi Ludwigsburgban, Charles de Gaulle egykori francia államfő német ifjúsághoz intézett beszéde elmondásának 50. évfordulóján.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint kora ősszel rájár a rúd a bringásokra. Az ORFK szerint évről-évre sokkal több kerékpárt lopnak el a nyár végével, ősz elején, mint az év többi hónapjában, ráadásul ekkor a kerékpárosok által okozott balesetek száma is számottevően megemelkedik....
Jelentős rendőri készültséget rendeltek el szombaton Párizs egyes részein az iszlámgyalázó amerikai amatőr videofilm és a francia Mohamed-karikatúrák ellen szerveződő tüntetések miatt. A kora délutáni órákig azonban nem történtek megmozdulások a francia fővárosban.
Miután végig dominált a Szingapúri Nagydíj szabaedzésein, valamint az időmérő első két szakaszában, csak a harmadik lett végül Sebastian Vettel a kvalifikáción, amiért csalódott is a címvédő.
Szalai Ádám lőtte csapata második gólját a Mainz-Augsburg mérkőzésen, parádés meccset nyert a Hamburg a címvédő Dortmund ellen, simán győzött a Bayern München.
Budapest — Nem fél Viktória átkától a tulajdonos, aki megölt üzlettársa házát vette át, és újra nyitja a földszinti presszót is, amelynek bevételéért az egykori tulajnak meg kellett halnia.
Szombattól hivatalosan is a Szabadság kerékpárhíd nevet viseli az a Pozsony Dévényújfalut (Devínska Nová Ves) és az ausztriai Schlosshof községet összekötő híd, amelynek az erről tartott népszavazás szerint a Chuck Norris híd nevet kellett volna kapnia.