A pénzszűkében lévő városnak ebben a hónapban 150 millió forintot, decemberben pedig egymilliárdot kellene kifizetnie adósságai törlesztésére. Ezért döntöttek úgy, hogy több önkormányzati intézménynél elbocsátják az alkalmazottakat, feladataikat pedig közmunkásokkal végeztetik el.
Magyar innovációkkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők szeptember 22-én, szombaton a Lánchídon és a Széchenyi téren, az MVM Jövő Hídja elnevezésű rendezvényen.
Katonákat vezényeltek Mexikóváros egyik elővárosába, hogy megfékezzék a kábítószer-kereskedelem miatt fellángolt erőszakot, amely kezd átterjedni a fővárosra is.
Felavatták az amerikai központú Emerson új gyárát Székesfehérváron csütörtökön. Az olaj-, energetikai és vegyipari beszállító vállalat szelepautomatizálási üzletága száznál több embernek ad munkát a jövőben.
Az intézkedésre azért van szükség, mert egyre kevesebb a háziorvos. A szakorvosok egy ideig úgyis praktizálhatnak, hogy nincs meg a háziorvosi praxis betöltéséhez szükséges képesítésük.
Az MSZP helyesli a munkaerő-piaci mobilitás feltételeinek megteremtését, a lakhatási támogatási szabályai azonban életszerűtlenek, ezért az nem fogja beteljesíteni a célját.
A tervek szerint ez év végén indul az Audi győri logisztikai parkjának építése - közölte az MTI-nek nyilatkozva a létesítményt építő és a járműgyárnak bérbeadó társaságok tulajdonos-ügyvezetője.
A Költségvetési Tanács korábbi elnöke, Kopits György szerint a mostani válságban rendkívül fegyelmezett és mindenre odafigyelő politikát kell folytatni a túlélésért.
Munkavégzés közben elütötték egy szemetes autó rakodóját csütörtökön Kecskemét belvárosában, a férfi súlyosan megsérült - tájékoztatott a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A BKV ellenőrök munkaköri leírásában szerepel, hogy évente legalább ezer pótdíjazási eljárást kell kezdeményezniük, és ebből legalább 360 esetben a pótdíj beérkezése is az elvárások közé tartozik.
A Spar is elfogadja hamarosan az Erzsébet-utalványokat a Nemzeti Üdülési Szolgálat és a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. tárgyalásainak eredményeként - írta a Népszabadság pénteken.
A parlament számvevőszéki és költségvetési bizottsága módosító indítványt nyújt be annak érdekében, hogy a legfeljebb 180 nap munkaviszonnyal rendelkező 25 év alatti pályakezdőknél a munkáltatóknak két évig ne kelljen szociális hozzájárulási adót fizetni, legfeljebb 100 ezer forint bruttó bér esetén.
Milliós állami támogatást adna minden képviselőjelöltnek Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár ráadásul nem is támaszt komoly feltételeket az induláshoz. A szakember szerint mindez nonszensz.
A BKV járatain dolgozó ellenőröket arra szólították fel, hogy büntessenek többet, munkaköri leírásukban az szerepel, hogy évente legalább ezer pótdíjazási eljárást kell kezdeményezniük, és ebből legalább 360 esetben a pótdíj beérkezése is az elvárások közé tartozik - írta a Blikk.
A szakemberek szerint a kígyóméreg természetben továbbfejlesztett vegyületeit a későbbiekben a szív-és érrendszer, valamint az idegrendszer gyógyszereiként használhatják majd.
Cáfolta az ELTE rektora, hogy el akarnák távolítani a budapesti Radnóti Miklós Gyakorlóiskola igazgatóját. Sajtóinformációk szerint Tomcsányi Péter igazgatói pályázatát a fenntartó Eötvös Loránd Tudományegyetem azért nyilvánította eredménytelennek, mert az év elején nyilvánosságra hozta, hogy az intézménynek 22 millió forintra lenne szüksége.
Már a légiközlekedésben is súlyos következményei vannak a Kína és Japán között zajló területi vitának. A vezető japán légitársaság több kínai járatot töröl, a részvényei esnek.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Magyar vállalkozók építik az Audi új logisztikai parkját, a 30-35 millió eurós beruházás év végén kezdődhet el, fél év alatt be is fejezhetik. Titok, a németek mennyiért bérlik majd.
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 166. játéknapján a Washington Nationals legyőzte a Los Angeles Dodgers-t, ezzel első csapatként bejutott a rájátszásba. A fővárosi alakulat az 1933-as idény után jutott be ismét a playoff-ba.
A mai világban egyre elterjedtebb az online vásárlás, így Magyarországon is egyre népszerűbb a webáruházak polcairól beszerezni a szükségleteinket. Számos kutatás és felmérés készült már az évenkénti növekedésről, a használatról, és a rendszerességről. Most mi is összegyűjtöttünk pár érdekes tényt!
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Már hazánkban is elérhető Lady Gaga első parfümje, a Fame. Az illat maga is nagyon különleges, akárcsak a reklámplakátja, ami megihlette az amerikai United Nude márká ist, akik meg is alkották Gaga extravagáns bokacsizmáját.
Megkezdődött Nagytétény központjának felújítása, piac épül Budafokon, új lakóövezet jöhet létre a Duna-parton - mondta Szabolcs Attila (Fidesz-KDNP), a XXII. kerület polgármestere.
Egy gazdaságpolitikai helyzetértékelő dokumentumot küldött a magyar kormány szerdán a nemzetközi szervezeteknek - nyilatkozta Varga Mihály tárca nélküli miniszter a Duna TV Közbeszéd című csütörtöki...
A szerda este érkező hidegfront mögött jóval hidegebb levegő áramlott hazánk térségébe, ennek és a felszakadozott felhőzetnek köszönhetően mára virradóra több helyen volt talajmenti fagy.
Szeptember a fogápolás hónapja! Persze ez nem azt jelenti, hogy csak ebben a hónapban kell odafigyelnünk fogaink épségére és fehérségére, de ebben a hónapban fordítsunk rá különösen nagy gondot. Fogadd meg tippjeinket és ragyogó fogaid lesznek!
A szlovák milliárdosnő ügyvédje szerint kitaláció, amit a Blikk írt a rendőrség által is kihallgatott kamionos vallomásáról, miszerint Eva Várholíková üldözte volna az előtte haladó Fiatot.
Az ősz nagy slágere cipő-fronton kétségkívül a bokacsizma! Előnyös, kényelmes, nem túl meleg, nem túl hideg – egyszerűen tökéletes választás ebben a szezonban. Ráadásul szerencsések vagyunk, hiszen hatalmas a választék – minden stílushoz találunk megfelelőt az üzletekben. Hogy megkönnyítsük a dolgod, most kiválasztottuk az öt kedvencünket 5 kategóriába.
Noha a hallgatói ösztöndíjszerződés feltételei miatt az ombudsman az Alkotmánybírósághoz fordult, az Európai Bizottság szerint pedig uniós jogokat sérthetnek, úgy tűnik a diákok nem tartják vállalhatatlannak azokat - tudatja a Magyar Nemzet.
A Spar is elfogadja hamarosan az Erzsébet-utalványokat a Nemzeti Üdülési Szolgálat és a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. tárgyalásainak eredményeként - írta a Népszabadság pénteken.
A nemzetközi piacok eredményeihez hasonlóan a BUX is csökkent tegnap. A piacok hangulatát kedvezőlenül befolyásolta a kínai és az euróövezeti beszerzőmenedzser indexek alakulása, illetve az amerikai foglalkoztatottsági adat. Mindez pedig csak ráerősített az elmúlt napokban megindult korrekcióra. A vezető papírok közül a nap legnagyobb vesztese az OTP részvénye volt, a bankpapír mélyen nyitott, a…
Lefelé módosította GDP-növekedési előrejelzését az olasz kormány, a vártnál mélyebb recesszióra hivatkozva. Jövőre már növekedéssel számoltak, most csökkenésre változtatták.
Nyomozást indítottak az ellen a lengyel pap ellen, aki a térdéről nyalatta le a tejszínhabot elsős gimnazista diákjaival. Marcin Kozyra azzal védekezik, hogy ez a feladat évek óta a gólyaavatás része.