Ma este 12 csoportban rajtolt el a második számú európai kupasorozat, az Európa Liga, amelyben idén ismét magyar csapatnak szurkolhatunk. A mérkőzésekről élő eredménykövetés formájában számolunk be.
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 165. játéknapján a New York Yankees legyőzte a Toronto Blue Jays-t. A mérkőzésen Derek Jeter-nek volt egy érvényes ütése, ezzel beállította Lou Gehrig klubrekordját.
Harminchét egzotikus állat, illetve a belőlük készült termék szagát ismeri fel Cappy. Ez az első olyan kutya, amelyet az ilyen, illegális, állati eredetű árucikkek megtalálására képeztek ki.
A kormányzat saját egészségügyi ámokfutásának eredményét ismerte be egy újabb kapkodó és lehetetlen intézkedéssel: a háziorvosi praxisok megmentését szakképesítés nélküli orvosokra bízná - olvasható a közleményben.
Az alapvető jogok biztosa szerint a helyi kistermelők támogatása nem indokolhatja a szociális gyermekétkeztetés szigorítását, amely miatt idén ötödével kevesebb gyerek kapott napi egyszeri meleg ételt a nyáron.
Szeptember 30-ig igényelhetnek gázártámogatást azok, akik három vagy több gyermeket nevelnek. A kérelmeket a Magyar Államkincstár bejelentett lakhely, illetve tartózkodási hely szerint illetékes igazgatóságához kell eljuttatni.
Schmitt Pál volt köztársasági elnök nem áll hallgatói jogviszonyban a Semmelweis Egyetemmel, nem jelentkezett a doktori iskola PhD-képzésére - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.
ENSZ-diplomaták emlékeztek meg Raoul Wallenberg születésének 100. évfordulójáról a New York-i Zsidó Örökség Múzeumában - közölte internetes kiadásában az International Business Times.
Eva Rezesova egy hónapja okozott balesetet Magyarországon, amely négy ember életét követelte. A Blikk szerint a nő kilométereken keresztül üldözte, majd leszorította az útról áldozatait.
A NASA csillagászati műholdjai - a Hubble és Spitzer segítségével, valamint kozmikus "lencse" alkalmazásával az amerikai Johns Hopkins Egyetem asztrofizikusai az eddigi legtávolabbi galaxist találták meg.
Ártatlannak vallja magát és koncepciós, súlyosan törvénysértő eljárásként beszélt bíróság elé állításáról Mesterházy Ernő másodrendű vádlott a Kecskeméti Törvényszéken csütörtökön, a Hagyó Miklós és 14 társa ügyében tartott tárgyaláson.
Az amerikai adótörvényekben rejlő hiányosságoknak köszönhetően az amerikai technológiai óriások, mint a Microsoft vagy a HP, több milliárd dollárnyi adó megfizetésektől mentesültek offshore cégeken...
Nico Rosberget nem érdekli különösebben, hogy ki lesz a jövőben a csapattársa, felőle maradhat Schumacher, de jöhet Hamilton is. Számára a lényeg, hogy versenyképes legyen a Mercedes.
Jövő héten kezdi tárgyalni a Cozma-ügyet a Kúria, a nyilvános ülések kedden és szerdán, majd október 1-jén lesznek; az MTI-hez csütörtökön eljuttatott tárgyalási jegyzékből az is kiderül, hogy a tanácselnök Kónya István, a legfelsőbb bírói fórum elnökhelyettese, a Kúria büntetőkollégiumának vezetője lesz.
Közösségi kerékpáros rendszert fejlesztett ki az esztergomi Neuzer kerékpárgyártó cég, a kerékpárokat és a dokkoló állomásokat csütörtökön mutatták be Budapesten.
A Költségvetési Tanács korábbi elnöke szerint az euróövezeti válság megoldásához pénzügyi stabilitás, tagállami felelősségvállalás, szolidaritás és az európai intézmények demokratikus legitimációja szükséges.
Az üggyel foglalkozó jelentéstevő, a zöldpárti portugál Rui Tavares kijelentette, egyelőre a módszertanról és a munkadokumentumokról kell megállapodni.
A brit Michelle Rumsey sok más asszonyhoz hasonlóan azt hitte a fogyasztó tabletták majd segítenek neki egészségesebb életet élni. Tévedett. A nőnek csupán 10 éve van hátra az életéből a gyilkos szer miatt.
Különalkut kötött a nem magyar kisebbségek parlamenti frakciója a Bukarestben kormányzó Szociál-liberális Szövetséggel (USL) - értesült a Maszol.ro internetes lap.
Ággyal ütközött egy személyautó csütörtök délután az M0-s autópályán Szigetszentmiklósnál, személyi sérülés nem történt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata az MTI-vel.
A Közel-Keleten erőszakos tüntetéseket kiváltó muzulmánellenes film egyik szereplője beperelte a mű készítőjét, és azt követeli: vegyék le a YouTube-ról az előzetest. A színésznő és a videómegosztó ügyvédei egy Los Angeles-i bíróság előtt is megjelennek. Közben az ENSZ-főtitkára a szólásszabadsággal való visszaélésnek nevezte a filmet.
Október elsejére halasztották Bolíviában a terrorista összeesküvéssel vádolt Tóásó Előd és további 38 személy ügyében az érdemi tárgyalás megkezdését, s egyben arról is döntöttek, hogy annak helyszíne La Paz lesz - jelentette be Sixto Fernández, az illetékes bíróság elnöke.