Casey Stoner biztosan abbahagyja a MotoGP-s pályafutását, azt azonban még nem tudja az ausztrál, mihez is fog kezdeni, de mivel kislánya a legfontosabb számára, bizonyára veszélytelenebb elfoglaltságot választ.
Angol lapértesülések szerint Mario Balotelli feje fölött ismét összecsaphatnak a viharok. Az olasz labdarúgónak újabb nem várt terhességgel kelhet szembe néznie.
Az év első hat hónapjában 200 millió forinttal csökkentette működési költségeit az MNB 2011 hasonló időszakához képest. Az MNB 2012 első félévi eredménye — döntően egyszeri hatásnak...
Roberto Mancini, a Manchester City vezetőedzője azt javasolja kollégájának, a Real Madridnál ténykedő José Mourinhónak, hogy küldje el Cristiano Ronaldót hat hónap szabadságra.
Várhatóan a hónap végére nyilvánosságra kerül, hová költözik a Millenárisról a Csodák Palotája - mondta az InfoRádiónak Mizda Katalin, az intézmény ügyvezető igazgatója. A főként gyerekek szánt fizikai ismeretterjesztő kiállítás hét év után szeptember végén távozik a Millenáris D épületéből.
Stagnálással zárt a határidős arany jegyzése a piaci kereskedés során, a platina és a palládium viszont jelentős mértékben esett, miután hír érkezett arról, hogy hamarosan véget ér Dél-Afrikában a platinabányászok sztrájkja.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Szuperrangadóval kezdődik a Bajnokok Ligájának csoportköre, a Real Madrid fogadja ugyanis a Manchester City-t. A bajnokságukat gyengén kezdő alakulatok ma a BL-ben szépíthetnek. Kövesd nálunk élőben az összecsapást!
Az olasz sztárcsapat hazai pályán kezdi meg a szereplést az orosz bajnok ellen. Az AC Milan a Zenit együttesét fogadja a San Siroban. Kövesd élőben nálunk a mérkőzést.
Még az idén megszülethet a hitelmegállapodás a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val az Equilor Befektetési Zrt. elemzői szerint. Ezzel hosszú távon évi 400 milliárd forintot spórolhat meg az ország.
Kósa Lajos nyilatkozata távol esik még a bölcsesség szikrájától is, hiszen ha igaz lenne, amit mondott, akkor saját magát dehonesztálja a Fidesz, hiszen 1998-ban nem alakulhatott volna meg az első Orbán-kormány, ha én nem vagyok – ezt Torgyán József mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Folytatódott a lejtmenet az európai piacokon, a hangulatot a gyenge az amerikai gazdasági kilátások, illetve újfent a spanyol szuverén adósságfinanszírozás bizonytalannak tartott jövője miatti aggodalmak rontották.
Zalaegerszegen tartják előzetes letartóztatásban azt a szlovák ámokfutót, akit júliusban két ország rendőrsége több mint 300 kilométeren át üldözött Székesfehérvártól a horvát-szlovén határig.
Szenzációs második félidőt hozott a Real Madrid és a Manchester City, a spanyol és az angol bajnok találkozója a Bajnokok Ligájában. A vendégek kétszer is vezettek, Dzeko, majd Kolarov góljával, a királyi klub tagjai Marcelo, majd Benzema egy-egy góljával kiegyenlítettek, aztán a 91. percben Cristiano Ronaldo találatával a Real Madrid győzött. José Mourinho térden csúszva ünnepelte a harmadik…
A figyelmeztetés szerint az északnyugatira forduló szelet kísérő lökések várhatóan elérhetik az óránkénti 60-80 kilométeres erősséget is a Dunántúlon. A Duna vonalát késő délután vagy este éri el a front, megerősödő, néhol viharossá fokozódó széllel. Késő este Borsod-Abaúj-Zemplén, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében is viharossá fokozódhat a északkeleti szél.
Molnár Zsolt országgyűlési képviselő, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke közleményéből kiderül, hogy a párt országgyűlési frakciója keddi ülésén első olvasatban áttekintette a választási eljárási törvényjavaslat kedden benyújtott változatát.
Benyújtották a parlamentnek az új választási eljárásra vonatkozó törvényjavaslatot a kormánypártok. Valószínűleg ront növekedési várakozásán a kabinet. Október elsején tárgyalja a bírák magyarországi nyugdíjazásának ügyét az Európai Unió Bírósága.
Rusnya, egyszerűen így lehetett jellemezni a szezon elején a Forma-1-es versenygépek kacsacsőrre emlékeztető orrkúpját. Mára már teljesen megszoktunk, ezzel együtt jövőre ismét visszatérhet az autók korábbi kinézete.
A hazai közönség előtt szereplő, első helyen kiemelt Mihail Juzsnij két játszmában győzött kedden a kanadai Vasek Pospisil ellen a 410 ezer dollár összdíjazású, keménypályás szentpétervári férfi tenisztorna első fordulójában.
A rali és a WTCC mellett elképzelhető, hogy a Forma-1-be is visszatér a Honda. A japán gyártó újbóli F1-es szerepvállalását pedig nagyban megkönnyítheti az 1,6-os turbómotorok bevezetése a száguldó cirkuszban.
Hamar vezetéshez jutott a Málaga a Zenit ellen a Bajnokok Ligája 1. fordulójában. Három percet kellett várni az első találatra. Isco szerezte a Zenit ellen.
Fantasztikus rajtot vehet a spanyol Málaga együttese a Bajnokok Ligájában. Az újoncnak számító Málaga 13 perc elteltével már 2-0-ra vezet a Zenit ellen. Isco és Saviola volt eredményes.
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában kedden azt mondta: bár szükségesnek tartaná a demokratikus ellenzéki szervezetek összefogását, nagyobb esélyt lát arra, hogy "az MSZP és az LMP önérdeke miatt" nem lesz együttműködés.
Az esetleges kedvező kormányzati döntés után több mint ötven engedély szükséges a mecseki uránbányászat újraindításához - mondta a Wildhorse Energy Hungary Kft. főgeológusa kedden Pécsen.
Karrierje első Bajnokok Ligája gólját szerezte ma este Zlatan Ibrahimovics a PSG színeiben. Pályafutása során a hatodik csapatban volt már eredményes a BL-ben.
Eséssel indult a nap az amerikai tőzsdéken azután, hogy a múlt héten 2007 óta nem látott szinten járt az S&P 500 index. A befektetők továbbra is aggódnak az európai adósságválság megoldatlansága...
Megérkeztek az első, kiszivárogtatott képek a Dacia Logan második generációjáról. Az újdonság teljes valójában a jövő heti Párizsi Autószalonon mutatkozik be, de már így is sokat lehet tudni róla.
A Mercedes-Benz már korábban is kacérkodott környezettudatos hajtáslánccal szerelt B-osztállyal, ezúttal viszont az új, Kecsekeméten gyártott generáció premierjét követően viszonylag hamar tisztázták az irányvonalat, ami az elektromos hajtás felé mutat. Ennek jegyében érkezik az új B-osztály Electric Drive koncepció Párizsba.