Egymilliárd felett lesz a világon azoknak a száma, akik turistaként ellátogattak egy másik országba - közölte előrejelzését az Idegenforgalmi Világszervezet (UNWTO).
Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint nem rendítheti meg a magyar labdarúgó-válogatottat a világbajnoki ezüstérmes hollandoktól elszenvedett 4-1-es keddi vereség, és az együttes célja továbbra is a második hely megszerzése a vb-selejtező csoportban.
A kedd délutáni határozott forinterősödés kitartott ma reggelig, amelyet támogatott az egyébként külföldön továbbra is pozitív befektetői hangulat. A következő órákban már kiemelten fontos események...
Tegnap délelőtt megtorpant a piac a hétfői kisebb emelkedés után, és inkább kivárás jellemezte a befektetőket a következő napok eseményei előtt. Délutánra azonban felélénkült a vételi kedv, nemcsak a magyar piacon, hanem a többi európai parketten is, a régióban még felülteljesítő is volt a BUX. Kedden leginkább a bankpapírok voltak erősek, az OTP is erősödött, és bár a 4.000 forintos szintet nem…
Az Atlético Madrid emlékezetes mérkőzésen, Radamel Falcao első félidőben szerzett mesterhármasával 4-1-re kiütötte a Chelsea-t az európai Szuperkupa-döntőben. A spanyol szurkolók azonban nem felejtették megünnepelni a jelenleg a Chelsea-ben futballozó legendát, Fernando Torrest, akit hosszasan éltettek a találkozón!
Jelentős emelkedést produkált az irányadó távol-keleti indexek többsége a hét egyik legfontosabb napjának reggelén. Igaz japánból is érkezett egy adat, azonban a befektetők azonban a délelőtti német...
Az IMF-delegáció egyik tagja megerősítette Veres Jánosnak, hogy nincs semmilyen olyan lista, amelyről Orbán Viktor beszélt. A volt pénzügyminiszter az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta: az az elvárás, hogy hiteles gazdaságpolitikai programot tegyen le a hitelért folyamodó ország, konkrét intézkedéseket az IMF nem vár el.
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
Mintegy kétmillió szíriai nem jut megfelelő mennyiségű élelmiszerhez a polgárháború miatt az Európai Unió humanitárius segítségnyújtásért és nemzetközi válságkezelésért felelős biztosa szerint.
Az európai gazdasági és pénzügyminisztereknek először nyílik alkalma megvitatni az Európai Központi Bank (EKB) új kötvénypiaci intervenciós programját és az euróövezeti állandó támogatási...
Emelkedéssel díjazták tegnap a befektetők a Facebook alapítója és vezérigazgatója, Mark Zuckerberg nyilatkozatait a TechCrunch San Fransisco-i konferenciáján. A társaság részvényei 3,3%-os...
A kormányzat szerint a magyar gazdaság problémamentes lenne, ha az euróövezet nem nézne komoly gondok elé. Ebből következően az EU/IMF hitelkeret is csupán azért szükséges, mert külső problémákkal kell majd szembenéznünk. A Policy Agenda heti elemzésében azt vizsgálta meg, hogy a gazdasági adatok, hogyan igazolják vissza ezt a kormányzati hipotézist.
Nincs mindenáron szükség az IMF-fel való megállapodásra - mondta a kormányszóvivő az InfoRádió Aréna című műsorában. Giró-Szász András beszélt a munkahelyek védelméről is.
A tegnapi emelkedést az árupiacokon szinte nem magyarázza más, mint az amerikai jegybank újabb eszközvásárlási programjával kapcsolatos fokozott várakozások, illetve az ezzel összefüggő...
Elfogadta az Európai Parlament az energiahatékonysági irányelvet, amely hozzásegítheti az Európai Uniót a 20 százalékos energiatakarékosság eléréséhez 2020-ig. A keretjogszabály parlamenti...
A nemzetközi Gazdasági és Együttműködési Fejlesztési Szervezet (OECD) jelentésében rámutatott, a recesszió miatt egyre több az olyan fiatal, aki kiszorul az oktatásból, illetve nem jut munkához.
Folytathatja az erősödését a hazai piac, és a lengyel társával felülteljesítő lehet a szerdai kereskedésben - véli Fekete Ákos, az OTP üzletkötője. Ma és holnap több mindenre kell figyelnie a...
Mintegy másfél millió ember tüntetett békésen kedden Barcelonában Katalónia függetlenségéért. A válság miatt és nemzetközi pénzügyi segítségért cserébe Spanyolország megszorító intézkedéseket vezetett be. A katalánok úgy érzik, az ő gazdasági helyzetük nem indokolná ezeket az intézkedéseket.
Új harc kezdődhet London és Brüsszel között amiatt, hogy a brit vagy az EU-s hatóságok gyakoroljanak felügyeletet a londoni City fölött - írja a Financial Times. Az Európai Bizottság várhatóan ma...
A Mal Zrt.-nél és beszállítóinál lévő munkahelyek megmentését kéri a kormánytól a vegyipari szakszervezet (VDSZ), illetve tagszervezete, az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet.
Két héttel ezelőtt a Fradi megszakította kapcsolatait a Nemzeti Sporttal, mondván, egy még nem aláírt szerződés kész tényként került ki a sportnapilap internetes oldalára.
Fontos napok következnek a részvénypiacok életében, hiszen az európai és amerikai bejelentések mellett, a technikai szintekkel, ellenállásokkal is meg kell küzdenie a papíroknak. Mai elemzésünkben a...
Júliusban a növényi termékek ára az év eleje óta tartó csökkenés után 5,3%-kal emelkedett. Az élő állatok és állati termékek árai 9,3%-kal növekedtek, így összességében a mezőgazdasági termelői árak...
A fiatalok otthonteremtési támogatását kedvezőbb feltételek mellett lehet felvenni, mint a szocpolt: csak 5 évre kell az állam javára jelzálogjogot bejegyezni a lakásra, emellett a támogatás bővítésre és nagyobb lakásra történő cserére is felvehető.
A német alkotmánybíróság szerdán hirdeti ki az állandó euróövezeti válságkezelő rendszer (ESM) és a költségvetési szigort és államadósság-csökkentést előíró fiskális paktum ratifikációja elleni indítványok ügyében hozott határozatát.
Szerdán hirdeti ki a német alkotmánybíróság az állandó euróövezeti válságkezelő rendszer (ESM) és a költségvetési szigort és államadósság-csökkentést előíró fiskális paktum ratifikációja elleni indítványok ügyében hozott határozatát.
A KSH ma közzétett adatai alapján júliusban a növényi termékek ára az év eleje óta tartó csökkenés után 5,3 százalékkal emelkedett. Az élő állatok és állati termékek árai 9,3 százalékkal növekedtek, így összességében a mezőgazdasági termelői árak 6,6 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest a júniusban mért 1,5 százalékos emelkedés után.
Vegyesen alakuló indexekkel indult a kereskedés szerdán az európai értékpapírpiacokon a német alkotmánybírósági döntést megelőző kivárás miatt. A kereskedés kezdetén a frankfurti Xetra DAX index 0,34 százalék nyereséget, a londoni FTSE-100 index 0,08 százalék veszteséget, a párizsi CAC-40 index 0,20 százalék nyereséget, az EU Stoxx 50 index pedig 0,31 százalék nyereséget mutatott. A BUX index 0,14…
Elvesztheti államtitkári pozícióját az Index.hu szerint Czene Attila. Az olimpiai bajnok úszó után Simicskó István lehet a sportért felelős államtitkár.