A demonstrációt a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület ügyvezetője kezdeményezte, hozzá felváltva szülők és felvételiző diákok is csatlakoznak.
A Bukaresti Tudományegyetem (UB) szenátusa tudomásul vette az egyetem etikai bizottságának jelentését, amely szerint Victor Ponta miniszterelnök doktori disszertációja plágiumnak minősül, de nem vonhatja vissza Victor Ponta doktori címét, mert magas rangú közhivatalnokról lévén szó ezt csak az oktatási minisztérium teheti meg - közölte szerdán Mircea Dumitru, az egyetem rektora.
Budapest - Minél többet beszél a múltjáról Biszku Béla (91), annál jobb – reagál a háborús bűntettekkel gyanúsított volt belügyminiszter nyilatkozataira sok történész, akik szerint Biszku minden egyes állítását tételesen meg lehet majd cáfolni. Elég hozzá felmenni a világhálóra, ahol megannyi korabeli irat tanúskodik arról, hogy Biszku közel sem olyan ártatlan, mint amilyennek vallja magát.
Szerdán délután elérte a Kisalföldet a hidegfront, amelyet helyenként erős széllökések, illetve zivatarok kísérnek. A hidegfront viszont csütörtökön lelassul, így míg a Dunántúlon tartós csapadék várható és 10-15 fok, a Tiszántúlon viszont akár 30 fok körüli meleg is lehet.
Hamvas Béla író, filozófus nevét vette fel a tavaly összevont oroszlányi gimnázium és műszaki középiskola; a szerdai névadó ünnepségén Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár az új köznevelési rendszer céljairól, a magas szintű műveltség, erkölcsiség megszerzéséről, illetve eléréséről beszélt.
Az orosz kormányfő szerint elegendő lenne a felfüggesztett szabadságvesztés a Pussy Riot punkegyüttes első fokon két év börtönre ítélt három tagjának, de személy szerint felfordul a gyomra tettük és a körülöttük kialakult hűhó miatt.
A 26 éves Phillip Beach úszva próbált ellopni egy hatalmas vitorlást. Azt hitte képes lesz elvontatni a hajót, de nem jött össze neki a 120 000 dolláros zsákmány feltűnés mentes megszerzése. Letartóztatták Texasban.
Mintegy ezer munkahely megszüntetésére készül az Opel a társaság németországi központjában, az adminisztratív területen - számolt be a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Harry herceg édesapja milliárdokat fizetne fia állítólagos szex felvételéért csak, hogy ne jusson illetéktelen kezekbe. Egy elit nyomozógárdát is felfogadott, hogy előkerítsék a filmfelvételt.
A XI. kerületi rendőrkapitányság néhány órával korábban garázdaság miatt indított eljárást a fiatal ellen, aki fegyvernek látszó tárggyal ült be az egyetem biokémiai előadására.
Lerántotta a leplet ma este az Apple régóta várt új csúcsmobiljáról, az iPhone 5-ről, ami az előzetes várakozásoknak megfelelően vékonyabb és nagyobb kijelzővel rendelkezik, mint elődjei. Az Apple...
Jelenleg még mindegyik szlovéniai bank fizetőképes, ám a helyzet romlik - jelentett ki szerdán a nemzeti bank elnöke. Marko Kranjec szerint a bankoknál július végén 6,4 milliárd euróra rúgott a...
A kedvező stratégiai kilátások, a cég piaci és pénzügyi pozícióinak további erősödése és a Rába részvény jelenlegi árszintje miatt a Rába vezetői a részvényvásárlás mellett döntöttek. A cégcsoport menedzsmentjének megítélése szerint névérték feletti árfolyam adna valós képet a vállalat teljesítményéről - tájékoztatta a társaság a ProfitLine.hu-t.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 29,67 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 18.634,63 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14,3 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen alakultak az előző napi záráshoz képest.
A hazai gépjármű-márkakereskedések száma 10 százalékkal csökkent a tavalyihoz képest a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) augusztusi felmérése szerint.
A borágazat 67,5 milliárd forinttal járult hozzá a magyar mezőgazdaság múlt évi eredményéhez - közölte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter 21. Budavári Borfesztivál szerda esti megnyitóján; a nagyszabású borünnep szerdától vasárnapig csaknem kétszáz pincészet boraival várja a látogatókat; az idei díszvendég Horvátország.
Egy felmérés szerint nyolcszázezer nő él egyedül Magyarországon. Néhányuk jól érzi magát így, de a többség szívesebben élne párkapcsolatban. Nos, a feng shui segítségével bevonzhatja az életébe az ideális társat.
Szerda délután elérte a Kisalföldet a hidegfront, amelyet helyenként erős széllökések, illetve zivatarok kísérnek. A hidegfront viszont csütörtökön lelassul, így míg a Dunántúlon tartós csapadék várható és 10-15 fok, a Tiszántúlon viszont akár 30 fok körüli meleg is lehet.
Jó minőségű a szőlőtermés, de az egyszerűbb borok nagy részét Olaszországból hozzuk majd be - mondta a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára a 180 percben.