A márkától megszokott kiegészítőkkel és új színnel érkezett meg az R-Design csomag a Volvo V40-hez is, amely az alapvetően is enyhén sportosra hangolt modell vezetési örömszerző oldalát emeli ki még jobban.
A magyar származású Karch Kiralyt nevezték ki az amerikai női röplabda-válogatott szövetségi kapitányává. Megbízatása a 2016-os riói olimpia végéig szól.
A Financial Times szerint az IMF és az EU feltételrendszere "sokszor elismételt és türelmesen elmagyarázott", Magyarországnak hozzá kellene látnia azok teljesítéséhez. A gazdasági lap úgy fogalmaz: itt az ideje, hogy Budapest szembe nézzen a jövő évi költségvetés "kétes számaival".
A kormány kiemelten fontosnak tartja a MAL Zrt. munkahelyeinek megőrzését és Ajka fűtésének biztosítását, és ennek érdekében akár kész megvásárolni a Bakonyi Erőművet - számol be a Kormányszóvivő...
Közös határozati javaslatot terjesztett be szerdán a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) kormányzótanácsa elé az iráni nukleáris tárgyalásokban részt vevő hat ország, az iráni atomprogrammal kapcsolatos aggodalmaikat hangoztatva.
Sokkoló jelenet borzolta a kedélyeket a Peru-Argentína világbajnoki selejtezőn! Fernando Gago, a Real MAdrid korábbi, a Valencia jelenlegi játékosának nyakára olyan szerencsétlenül esett rá a hazaiak labdarúgója, Rinaldo Cruz, hogy az argentint kórházba kellett szállítani!
Németországban éves szinten 2,1 százalékra gyorsult az infláció augusztusban a júliusi 1,7 százalékról - közölte szerdán a szövetségi statisztikai hivatal. Júliushoz képest 0,4 százalékkal emelkedtek az árak.
Továbbra sem kihallgatható, ezért egyelőre előzetes letartóztatásba sem helyezhető az a férfi, aki augusztus végén megölte kislányát, majd fejbe lőtte magát.
Négy hónap után először ismét emelkedtek az importárak az USA-ban. A kereskedelmi tárca adatai szerint a júniusi 0,7 százalékos csökkenést követően 0,7 százalékos emelkedést jelzett a hó/hó index. ...
Magyarország még mindig lefele menő hullámban van, hiába az új adórendszer, a vélt növekedés. A jelenlegi tendenciával súlyos leszakadásra számíthatunk.
Felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki nem jogerősen robbanóanyaggal való visszaélés miatt Tölgyesi Krisztián korábbi olimpikon cselgáncsozóra a Pesti Központi Kerületi Bíróság. A férfi kocsijában robbanószerkezeteket találtak négy évvel ezelőtt október 23-án a fővárosban.
Az extravagáns énekesnő most félig kopasz fejével haknizik. Elmondása szerint azért borotválta fel tarkóját, hogy részvétét fejezze ki egy barátja, elhunyt anyja iránt.
Ötszáz trófea lesz látható az I. Festetics-trófeaszemlén a hétvégén, az 1971 évi vadászati világkiállítás óta ekkora trófeaszemle még nem volt hazánkban.
Amint az az augusztus végi MNB kamatdöntésről szóló közleményből, illetve a sajtótájékoztató üzenete alapján is sejthető volt, a monetáris tanács négy külső tagja összefogva leszavazta a belső tagok...
Orbán Viktor miniszterelnök hétfői parlamenti megnyitójában kijelentette, hogy Magyarország most erősebb, és több mozgástere van, mint 2008-ban, amikor az ország legutóbb a Nemzetközi Valutaalaphoz fordult segítségért, ám a kedden közzétett lehangoló inflációs adatok azt mutatták, hogy a fogyasztói árak 6 százalékkal nőttek az augusztussal zárult egy évben, és ez a legmagasabb inflációs ráta az…
A pozitív tartományban indulhat a kereskedés a határidős amerikai indexek nyitás előtti állása alapján. A kedvező hangulatot az európai hírek táplálják, melyek közül az egyik legfontosabb, hogy a...
A kormány megtárgyalta a Mal Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt.-vel kapcsolatban kialakult helyzetet, valamint ezzel szoros összefüggésben a Bakonyi Erőmű Zrt. felé fennálló tartozások kérdését.
Az LMP szerint több tízezer megváltozott munkaképességű dolgozó veszítheti el állását, amennyiben a kormány nem utalja ki minél gyorsabban az érintett szervezeteknek és vállalkozásoknak a költségvetésben erre a célra elkülönített és még fel nem használt, összesen 8 milliárd forintos bértámogatást.
A történész szerint vádat emelhetnek Biszku Béla ellen, az ügyészség által elmondottak ugyanis egy logikai láncot alkotnak, ami alátámaszthatja a felbujtói tényállást.
A monetáris tanács négy külsős tagja szavazott a jegybanki alapkamat 25 bázispontos csökkentésére a testület legutóbbi augusztusi kamatdöntő ülésén - derül ki nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvből.
Bajban van a Málaga futballklub, miután lassan képtelen játékosainak és edzőinek fizetést folyósítani. Az angol futballista, David Beckham viszont részvényvásárlással megoldást kínál.
A Masterplast tájékoztatása szerint, 2012. szeptember 12-én átadták a Masterplast Csoport legújabb, 1,6 millió eurós beruházással megvalósult üzemét a romániai Sepsiszentgyörgyön. Az idén...
Hiába ért csak bokáig a Balaton, idén is bekerült a top 10 nyári célpont közé a magyar tenger három üdülőhelye: Siófok, Balatonfüred és Balatonlelle. Bár a vendégéjszakák számát tekintve több időt töltöttünk, napi átlagban viszont 410 forinttal kevesebbet költöttünk a magyar szálláshelyeken....
Ilyen boldog talán még soha nem volt Varga Dániel. A magyar válogatott és a horvát Rijeka olimpiai bajnok vízilabdázója feleségül vette szerelmét, a korábban úszóként, ma már modellként ismert Dobár Évát
Nyugodt körülmények között, megfelelő anyagi háttér mellett készülhetnek a 2012/13-as szezonra a tatai kézilabdások, de a Tatai Atlétikai Club (TAC) többi szakosztályának is biztosított a működése,
Miután kábítószer birtoklása miatt a rendőrség őrizetbe vette a Ferencváros legnagyobb szurkoló csoportját ellátó büfé üzemeltetőjét, az FTC vezetése úgy döntött, sportolóiknak drogtesztnek kell alávetniük magukat.
Kiemelt kutatóegyetemi címre törekszik a Debreceni Egyetem (DE); az intézmény az idén első alkalommal került fel a felsőoktatási intézmények világranglistájára - jelentette be Fábián István, a DE rektora szerdán sajtótájékoztatón.