Dombi Rudolf pályafutása első ötkarikás szereplése alkalmával máris aranyérmet szerzett, társa, Kökény Roland viszont harmadik olimpiáján ért fel a csúcsra. A kajakpáros szerdán fantasztikus versenyzéssel utasította maga mögé riválisait 1000 méteren a London melletti Dorney-tavon.
Kovács Katalin pályafutása harmadik ötkarikás aranyérmét szerezte, míg az 500 méteres női kajaknégyes többi tagja - Szabó Gabriella, Kozák Danuta és Fazekas Krisztina - először állhatott olimpiai dobogó tetején szerdán, a London melletti Eton Dorney központban.
Határtalanul kimerülten, de rendkívüli boldogsággal, s egyben megkapó szerénységgel nyilatkoztak a magyar válogatott kulcsjátékosai az izlandiak ellen kétszeri hosszabbításban megnyert olimpiai negyeddöntő után.
Gent — A szezon egyik legfontosabb találkozójaként harangozzák be Székesfehérváron a Videoton focicsapatának csütörtöki (m2, 19.30) Európa-liga-selejtezőjét.
A Munka Törvénykönyvében meghatározottnál hosszabb felmondási idő, kedvezőbb műszakpótlékok, teljesítményarányos kompenzációs rendszer, munkaidő-keretes foglalkoztatás mások mellett ezeket az elemeket is szabályozza a Dreher Sörgyárak Zrt. napokban aláírt megújított Kollektív Szerződése, mellyel mind a munkáltatói, mind a munkavállalói oldal elégedett.
Az MSZP szerint Orbán Viktor a közelmúltban több kijelentésével is rontott Magyarország megítélésén, ami forintban mérhető, súlyos károkat okozott a lakosságnak. A szocialisták ezért felszólítják a miniszterelnököt, hogy a jövőben tartózkodjon az olyan mondatoktól, amelyek csökkentik az országgal szembeni bizalmat.
A közelmúltban megjelent főbb magyar makroadatok láttán mai anyagában jócskán lefelé módosította mind az idei, mind a jövő évre eddig érvényben tartott GDP-előrejelzését a Morgan Stanley londoni...
A Fővárosi Törvényszék elfogadhatatlannak tartja, és határozottan visszautasítja a Sukoró-üggyel kapcsolatban megjelent, szerintük valótlan nyilatkozatokat és írásokat, amelyek azt a látszatot keltik, hogy a bíróság jogszabálysértően járt el, megsértve ezzel a vádlottak jogait - közölte a törvényszék szerdán az MTI-vel.
Megerősítette Németország lehetséges legjobb, stabil kilátású "AAA" államadós-besorolását a Fitch. A hitelminősítő a munkaerőpiaci helyzet javulására hivatkozik. Korábban a moody's rontotta a német kilátásokat.
A Belügyminisztérium visszavonta a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója, Csizner Zoltán vezetői megbízását - közölte a tárca. Csütörtöktől Bucsek Gábor vezeti az NNI-t.
Budapest — Az afrikai szafarik után igazi felüdülés lesz Balogh Sándornak, az Afrikai-Magyar Egyesület vezetőjének a hazánk neves borvidékeit felfedező Magyar Borok útja Rallye, amely idén augusztus 24-én startol.
Az adósságválság miatt az európai lakosság kevesebbet költ. Egyre többen vásárolnak nagy kiszerelésben kapható, olcsóbb termékeket, illetve válogatnak az internetes áruházak kínálatából. A változás...
A kínai sajtó és többszázezer kínai internetező tisztelgett szerdán nemzeti bálványa, Liu Hsziang előtt, egy nappal azután, hogy a neves atléta kiesett a 110 méteres gátfutáson a londoni olimpián, és azon töprengett, hogy vajon a kudarc karrierje végét jelenti-e.
Egy napja még csak a Manchester City érdeklődött Dan Aggerért, a Liverpool védőjéért, mára azonban már a Barcelona is igényt tart a dán játékosra. A manchesteriek 18 milliót ajánlottak Aggerért.
A vártnál nagyobb mértékben javult a második negyedévben az USA-ban a termelékenység a mezőgazdaságon kívüli ágazatokban - legalábbis a most közölt előzetes számítások szerint.
A Belügyminisztérium visszavonta a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója, Csizner Zoltán vezetői megbízását - közölte a tárca szerdán az MTI-vel. Csütörtöktől Bucsek Gábor vezeti az NNI-t.
A világbajnoki ezüstérmes Sastin Marianna legyőzője kikapott a negyeddöntőben, így a 63 kg-os kategóriában szereplő magyar kiesett a londoni olimpia birkózóversenyén.
A világbajnoki ezüstérmes Sastin Marianna legyőzője kikapott a negyeddöntőben, így a 63 kg-os kategóriában szereplő magyar kiesett a londoni olimpia birkózóversenyén.
Az előző három kereskedési napon felhalmozott nyereségeket célzó profitkivétel miatt gyengülő indexekkel nyitottak szerdán az amerikai értékpapír piacok.
Tíz százalékkal csökkennek a gyöngyösi távfűtőmű költségei annak a négy évre szóló megállapodásnak a nyomán, amelyet a városban gázmotorokat üzemeltető Dalkia Energia Zrt.-vel kötött az önkormányzati társaság.
Nyíregyháza - Elbúcsúzott a labdarúgó-Bajnokok Ligája további küzdelmeitől a Debrecen futballcsapata, miután a 3. selejtezőkörben az idegenbeli 1-1 után Nyíregyházán 2-0-ra kikapott a fehérorosz BATE Boriszov együttesétől.
Már két hete töltik jól megérdemelt pihenőjüket a száguldó cirkusz versenyzői, akik közül ki teljes kikapcsolódással, ki ironman versennyel és biciklizéssel, ki olimpiai szurkolással, ki pedig egyszerű strandolással mulatja szabadidejét.
Ahogy egy pusztulásra ítélt csillag egyre közelebb és közelebb kerül az őt elnyelni készülő fekete lyukhoz, rendszeres időközönként felvillan, mintha "sikítana". A távoli nap "halálsikolyát" a Michigani Egyetem asztronómusai észlelték.
Szerdától ellenőrzik a fogyasztóvédelmi felügyelők a Sziget fesztiválra kitelepült vendéglátóhelyeket, az előző napokban tájékoztatókat tartottak a kereskedőknek - mondta Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) szóvivője az MTI-nek szerdán, a fesztivál helyszínén.