2012. augusztus 5. vasárnap

aug. 5
7:57
Büszke dagadó hájára a leszbikus énekesnő (BorsOnline)
Ditto, aki az idei Balaton Sound sztárja volt, jövőre Hawaiin mondja ki a boldogító igent.
aug. 5
8:09
Most a forint az egyik legjobb befektetés (hirado.hu)
A Bloomberg elemzése szerint a magyar fizetőeszköz az utóbbi napokban első helyen volt a feltörekvő devizák közt.
aug. 5
8:09
Világvége? Másfélszer nagyobb bolygóra lenne szüksége az emberiségnek (ProfitLine)
A biológiai sokféleség átlagosan 28 százalékkal csökkent 1970 óta, az emberiségnek pedig másfélszer nagyobb bolygóra lenne szüksége a fogyasztás jelenlegi mértékéhez a Természetvédelmi Világalap (WWF) kedden közzétett, 2012. évi Élő Bolygó Jelentése (Living Planet Report) szerint.
aug. 5
8:09
Bármit ellopnak, ami gurul: hogyan érdemes védeni a biciklid? (Pénzcentrum)
Bármilyen biciklit ellopnak, legyen az ütött-kopott vagy teljesen új. Ennek megakadályozásáért sok mindent tehetünk, de olyan védelem nem létezik, ami megakadályozna egy igazán felkészült tolvajt - tudtuk meg a budapesti kerékpártolvajok üldözőitől. A Pénzcentrum.hu annak is utánajárt, hogy milyen lakatot érdemes vásárolni és azzal hova érdemes kikötni a kerékpárt vagy mikor éri meg biztosítást…
aug. 5
8:09
London 2012: mindennel elégedettek az amerikaiak (Sport365)
Az amerikaiak rendkívül elégedettek a londoni olimpia szervezésével, illetve a játékok hangulatával.
aug. 5
8:11
Az ablakot sem lehetet kinyiti: bűz árasztotta el Szentest (hirado.hu)
Átható bűztől szenvedtek a szentesiek, a szag eredete kezdetben nem volt egyértelmű.
aug. 5
8:11
London 2012: Pars és Berki az aranyért száll harcba (Sport365)
Aranyéremért száll harcba vasárnap kalapácsvetésben Pars Krisztián, lólengésben pedig Berki Krisztián a londoni olimpián.
aug. 5
8:13
Öngyilkos merénylet Jemenben, 25 halott (hirado.hu)
A feltehetően az al-Kaidához kötődő terrorista egy szombati gyászszertartáson robbantotta fel magát az ország déli részén.
aug. 5
8:13
London 2012: a részletes vasárnapi program (Sport365)
A londoni olimpia vasárnapi versenynapján - melyen 23 számban osztanak érmeket - két magyar aranyesélyes, a kalapácsvető Pars Krisztián, illetve a lólengésben érdekelt Berki Krisztián is szerepel majd.
aug. 5
8:15
Vaddisznók dúlják fel Magyarországot (BorsOnline)
Csapdákkal fogják be a vaddisznókat Szigligeten. Az utóbbi időben a Kárpát-medencében őshonos malacok ugyanis túlszaporodtak. Az állatok kárt tesznek a zöldségesekben és a gyümölcsösökben.
aug. 5
8:15
Ártalmas gyümölcsök? (Infostart)
A nyár a finomabbnál finomabb, friss gyümölcsök szezonja. Ha fogyasztásukat követően, rendszeresen kellemetlen tüneteket tapasztalunk, érdemes utána járni, mi okozza a panaszokat.
aug. 5
8:15
Magukra találtak pólósaink, Berki és Pars az aranyért csatázik vasárnap - Reggeli hírek (Sport365)
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le
aug. 5
8:21
Grafnak értékesebb az aranyérem a Grand Slam-győzelemnél (Agroinform)
A most 43 éves Graf pályafutása során 22 Grand Slam-viadalon és a szöuli olimpián bizonyult a legjobbnak.
aug. 5
8:27
Fesztivál a lengyelországi motorosbaleset áldozatainak megsegítésére (hirado.hu)
A Lengyelországban májusban elhunyt három motoros családjának megsegítésére szerveznek motoros fesztivált augusztus 24-én és 25-én a Komárom-Esztergom megyei Csolnokon.
aug. 5
8:29
Versenyfutás az ázsiaiak pénzéért (hirado.hu)
A kelet-európai országok nem csupán versengenek, hanem együtt is működnek az ázsiai gazdasági kapcsolatépítésben – mondta Takács Szabolcs helyettes államtitkár.
aug. 5
8:30
Pars és Berki is az aranyért küzd ma - percről percre (ATV)
A londoni olimpia vasárnapi versenynapján - melyen 23 számban osztanak érmeket - két magyar aranyesélyes, a kalapácsvető Pars Krisztián, illetve a lólengésben érdekelt Berki Krisztián is szerepel majd.
aug. 5
8:31
Félmillió forintos nyaralási lehetőség nagycsaládosoknak (hirado.hu)
Legalább tízfős családoknak egyhetes üdülésre nyújt támogatást az Emberi Erőforrások Minisztériumának Pihenjünk együtt nevű pályázata.
aug. 5
8:32
Hétfőn rajt kajak-kenuban, két arany a cél (ATV)
Hétfőn kezdődnek a kajak-kenu küzdelmek a londoni olimpián, egészen pontosan a brit fővárostól 40 km-re nyugatra fekvő Eton Dorney központban, ahol a 13 fős magyar válogatott legalább két aranyérem megszerzésének reményében száll vízre.
aug. 5
8:33
Puzsér lenyomta Orbánt Tunéziában (BorsOnline)
Puzsér Róbert nevével ismerkednek idén nyáron a tunéziai bazárok árusai. Tavaly még Orbán Viktor nevét skandálták kórusban a magyar turistáknak, idén a szabadszájú kritikus viszi a pálmát.
aug. 5
8:33
Videó: Réka 18, de szerel és szeret vetkőzni (Blikk)
aug. 5
8:33
Közeleg a veszély (Infostart)
Több mint tíz allergén növény virágpora van jelen a levegőben, ráadásul egyre több tünetet okozó koncentrációban. Közeleg a parlagfűszezon is. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján augusztus utolsó, illetve szeptember első hetében tetőzhet a parlagfű pollenkoncentrációja.
aug. 5
8:33
Rizst termesztenek a gyár tetején (Blikk)
aug. 5
8:34
Dühbe gurultak a mentősök: feltörték az autójukat (ATV)
Mentőautót törtek fel egy Budapesti kórház előtt. A mentősök egy fejsérülést szenvedett embert kísértek be az ambulanciára ám amíg bent voltak valaki betörte az üveget és elvitte a GPS-t és a sofőr hátizsákját. A mentősöket nagyon felháborította az eset, mert a navigációs készülékkel gyorsabban odatalálnak a címre és ezen sokszor életek múlnak. Az utóbbi időben egyre több mentőautót fosztanak ki…
aug. 5
8:39
Berki és Pars bearanyozhatják a vasárnapot (Agroinform)
Aranyéremért száll harcba kalapácsvetésben Pars Krisztián, lólengésben pedig Berki Krisztián a londoni olimpián.
aug. 5
8:42
Nem bírt a Barcelona az új szupercsapattal - Videóhíradó (Sport365)
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
aug. 5
8:45
Öngyilkos merénylet Jemenben, sok a halott (hirado.hu)
A feltehetően az al-Kaidához kötődő terrorista egy szombati gyászszertartáson robbantotta fel magát az ország déli részén.
aug. 5
8:47
Hármas karambol az autópályán - mentőhelikopter is érkezett (hirado.hu)
A helyszínre mentőautók és mentőhelikopter is érkezett.
aug. 5
8:48
Diónyi jég esett Kazincbarcikán (ATV)
Diónyi, sőt annál nagyobb jégdarabok is estek szombaton kora este az észak-borsodi Kazincbarcikán és környékén - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság tájékoztatása szerint a Sajó folyó mentén vonult a zivatar, érintve az ottani településeket.
aug. 5
8:50
A bajor pénzügyminiszter kidobná a görögöket az euróövezetből (ATV)
Görögországot ki kell zárni az euróövezetből a bajor pénzügyminiszter szerint. Markus Söder szerint az euróövezetnek példát kell statuálnia és minden már út hamis.
aug. 5
8:51
Pars és Berki az aranyért száll harcba (Infostart)
Aranyéremért száll harcba vasárnap kalapácsvetésben Pars Krisztián, lólengésben pedig Berki Krisztián a londoni olimpián.
aug. 5
8:52
Gyászszertartáson robbantott az Al-Kaida Jemenben (ATV)
Az öngyilkos merénylet legkevesebb 42 halálos áldozatot követelt Jemen déli részén, több mint 37-en megsebesültek.
aug. 5
8:57
Jó a hangulat az amerikai táborban (Agroinform)
Az amerikaiak rendkívül elégedettek a londoni olimpia szervezésével, illetve a játékok hangulatával.
aug. 5
8:59
Meglepetésre kikapott az amerikai női röplabda-válogatott (Agroinform)
A címvédő amerikai röplabda-válogatott ötszettes csatában vereséget szenvedett az orosz csapattól.
aug. 5
9:01
Ukrán-német teniszcsata az amerikai fővárosban (Agroinform)
Az ukrán Alekszandr Dolgopolov és a német Tommy Haas játssza majd a washingtoni keménypályás tenisztorna fináléját.
aug. 5
9:06
Időközi választást tartanak Kupán (ATV)
Polgármestert és önkormányzati képviselőket választanak ma a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Kupa községben.
aug. 5
9:08
Ítéletidőt jósolnak a Balatonon (ATV)
A hőség miatt vasárnapra az ország összes megyéjére másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Emellett több megyében heves zivatarokra, felhőszakadásra is számítani kell.
aug. 5
9:09
Leszoknak a fiatalok a beszédről? (Infostart)
A brit kommunikációs hatóság felmérésének eredménye szerint folyamatosan távolodnak el a hagyományos kommunikációs formáktól a helyi fogyasztók. Jellemző, hogy inkább üzennek egymásnak, mint telefonhívást kezdeményezzenek.
aug. 5
9:09
Hűtik a Nagyszínpadot a Szigeten (Blikk)
aug. 5
9:15
Mocskosszájú táblákkal a biztonságos vezetésért (ProfitLine)
Megszégyenítő óriásplakátokkal próbálnak javítani a közlekedés biztonságán Ausztráliában.
aug. 5
9:15
London 2012: Grafnak értékesebb az aranyérem a Grand Slam-győzelemnél (Sport365)
Steffi Graf, minden idők legjobb német női teniszezője számára többet jelent az olimpiai bajnoki cím, mint egy Grand Slam-torna megnyerése.
aug. 5
9:17
Hétfőn rajt kajak-kenuban, két arany a cél az olimpián (Sport365)
Hétfőn kezdődnek a kajak-kenu küzdelmek a londoni olimpián, egészen pontosan a brit fővárostól 40 km-re nyugatra fekvő Eton Dorney központban, ahol a 13 fős magyar válogatott legalább két aranyérem megszerzésének reményében száll vízre.
aug. 5
9:18
Tiltott szerek Londonban (WebBeteg)
Újabb doppingügy a londoni olimpián. Visszaléptette a kalapácsvető-versenytől Marina Marghievát a Moldovai Olimpiai Bizottság. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) közölte: a sportoló megbukott egy korábbi doppingteszten, bár azt nem közölték, mit használt a kalapácsvető. Ez a hatodik doppingeset a londoni játékokon.
aug. 5
9:19
Olimpia, Újpest-Vidi, Magyar Derby - Ezt látod élőben (Sport365)
A vasárnapi élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
aug. 5
9:20
Akiknek helyük lett volna Londonban, de nincsenek ott (WebBeteg)
Az olimpiák történetében mindig voltak híres hiányzók. Sokak bánatára a londoni olimpia sem kivétel. Kik azok, akik az idei ötkarikás játékokról hiányoznak?
aug. 5
9:24
Puccsgyanú: lefejezik a török hadsereget (ATV)
A török hadsereg több tucat, puccstervek szövögetésével gyanúsított tábornokot küldött idő előtt nyugállományba - közölte a hadsereg szombaton.
aug. 5
9:27
Berki: jó erőben várom a döntőt (BorsOnline)
Ma derül ki, hogy valóra válik-e a világ legjobb lovasának álma, s Berki Krisztián meg tudja-e nyerni az olimpiát.
aug. 5
9:27
Hőségriadó, másodfokú figyelmeztetés az egész országban (Blikk)
A hőség miatt vasárnapra az ország összes megyéjére másodfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Emellett több megyében heves zivatarokra, felhőszakadásra is számítani kell. Az országos tiszti főorvos a tartós hőség miatt pénteken 0 órától kedd éjfélig rendelt el hőségriasztást.
aug. 5
9:27
Hármas karambol az M7-esen Balatonőszödnél (Metropol)
Három személygépkocsi ütközött vasárnap reggel az M7-es Budapestről Nagykanizsa felé tartó oldalán Balatonőszödnél, a balesetnek súlyos sérültje is van.
aug. 5
9:29
Halálos baleset Szentendrén (Metropol)
Egy húsz év körüli fiatalember meghalt abban az autóban, amely kerítésnek ütközött és felborult Szentendrén vasárnap kora reggel.
aug. 5
9:33
Yobo végleg a Fenerbahcéhoz került (Agroinform)
A nigériai védő 2010 óta kölcsönben futballozott a törököknél, a napokba végleg elhagyta az Evertont az isztambuliakért.

Keresés