Az OTP Bank Liga 2. fordulójában a PMFC-MATIAS a Ferencvárost látta vendégül. A hazai együttes félórán keresztül emberhátrányban játszott, ennek ellenére gól nélküli döntetlent ért el.
Országos csúccsal az ötödik helyen végzett a Cseh László, Gyurta Dániel, Pulai Bence, Kozma Dominik összeállítású 4x100-as vegyesváltó szombaton, az úszóversenyek zárónapján a londoni olimpián.
Több mint egy év után kapott ki ismét bajnoki találkozón a DVSC. A Győr büntetőt hibázott, s ezzel elúszott a győzelme. A Fradi másodszor is döntetlent játszott.
A britek öt aranyat szereztek egyetlen napon - hármat atlétikában -, s ezzel az éremtáblázaton biztos harmadikok a két óriás, az Egyesült Államok és Kína mögött. Két amerikai arannyal zárultak az úszóversenyek, a 32 számból 16 után az ő himnuszukat játszották el. Öt arany jutott ma az amerikaiaknak, négy pedig a kínaiaknak.
Az aranyéremre pályázó brazil válogatott 3-2-re legyőzte az első félidő végétől emberhátrányban játszó hondurasi csapatot a londoni olimpia férfi labdarúgótornájának szombati negyeddöntőjében.