Kevesebbet dolgozunk, mint negyed százada, a felszabadult időt a gyerekekre, öltözködésre és evésre használjuk fel. Országos összehasonlításban a budapestiek és a diplomások töltik a legkevesebb időt munkával - tudatja a Napi Gazdaság a KSH statisztikájára hivatkozva.
Morgan Aubert még csak 24 éves, most fejezi be mérnöki tanulmányait, de a francia fiatalember már gyakornokként dolgozik egy vállalatnál. Úgy érzi, célegyenesben van, ami a karrierjét illeti. Munkájától azt várja, hogy sokat utazhat majd, kielégítve a világ iránti kíváncsiságát.
A parlagfű magas pollenkoncentrációja miatt Nyíregyháza környékén már fekete, a hat fokozatú skálán ötödik szintű riasztás van érvényben - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a Facebook-oldalán csütörtökön.
Magyar vonatkozása is van a republikánusok tampai konvenciójának, amelyen tegnap hivatalosan is Mitt Romney-t választották elnökjelöltnek. A legfiatalabb küldött ugyanis magyar származású. A 17 éves Evan Draim, akinek fiatal kora ellenére rendkívül szilárd politikai nézetei vannak, alig várja, hogy láthassa Magyarországot. Bombera Krisztina interjúja a helyszínről.
Szeptembertől a végrehajtók adatot szolgáltatnak a kamarájuknak, amely közhiteles nyilvántartást vezet a végrehajtási ügyekről - a végrehajtási törvény tavaly decemberi módosításának ez a része szeptember elsején lép hatályba.
Megütötték a kamatdöntés után a forintot, ez pedig a törékenységre utal. A jegybank döntéshozói két év után kedden csökkentették először az alapkamatot - a ráta 7,00 százalékról 6,75 százalékra módosult -, amely meglepő volt a többségi elemzői várakozások tükrében.
A Budapesti Értéktőzsde A-kategóriájában jegyzett Appeninn Holding továbbra is 95 százalékos kihasználtsági ráta mellett képes működni, friss szerzeményeivel pedig rendre meghaladja korábbi időszaki árbevételét.
Kína a jövőben is szoros kapcsolatokat tart fenn az Unióval, az Európai Központi Bankkal és támogatja az eurózóna kilábalását a válságból - mondta Pekingben a kínai kormányfő a német kancellárnak.
A szerdai kereskedést követően ma reggel is folytatódik a hazai piac gyengélkedése, a BUX 0,2 százalékos csökkenéssel kezdte a napot. A közelgő Jackson Hole-i konferencia előtt egyre nyugtalanabbak a...
Meglepőnek tűnhet, de kevesebbet dolgozunk, mint negyed százada, a felszabadult időt a gyerekekre, öltözködésre és evésre használjuk fel. Országos összehasonlításban a budapestiek és a diplomások töltik a legkevesebb időt munkával, miközben a nők nemcsak a háztartás ellátására áldoznak több időt, mint a férfiak, hanem - már akik ilyen helyre járnak - kocsmázásra is....
Kanada harmadik legnagyobb bankja, a Bank of Nova Scotia veszi meg az ING Bank of Canadát 3,16 milliárd amerikai dollárnak megfelelő összegért - írja a Bloomberg. Kanadai dollárban számolva...
Egy magyar kamionos láthatta a múlt héten az M3-ason egy szlovák nő által okozott, négy halálos áldozatot követelő balesetet, a rendőrség keresi a kamionsofőrt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
Sok hobbiterepjáró boncolgatása közben választási lehetőségként merül fel a Fiat Panda határozottabb fellépésű változatának neve, azonban a típus hiába népszerű a papírforma szerint, ha drágább konkurensei mellett az utcaképet valahogy mégsem gazdagítja. Ezen kíván változtatni a Párizsi Autószalonon debütáló frissített generáció, ami gyakorlatilag az A-szegmens egyetlen négykerékhajtású típusának…
Évi 420-600 ezer forintot költ az átlag magyar család rezsire - derül ki az OTP Lakástakarék frissen ismertetett felméréséből. Azt, hogy milyen fokú a magyar háztartások rezsiterhe, jól mutatja, hogy...
A szerdai megnyitóünnepséggel elkezdődött a 2012-es paralimpia. A londoni játékokról "Találkozz a szuperemberekkel" címmel készült egy remek promóvideó.
A 2-es szektor szurkolói csoport a hétvégén nem megy Debrecenbe, ahol az Eger elleni meccsen lép pályára a Ferencváros, így tiltakoznak az MLSZ döntése ellen.
Egy spanyol magazin címlapján félmeztelen rabszolganőként ábrázolják az amerikai first ladyt. Hatalmas botrányt kavart a spanyol Magazine Fuera de Serie, amikor egy 19. századi, rabszolganőt ábrázoló festményre montírozta rá Michelle Obama fejét. A "Portrait d’une négresse" címet viselő képet 1800-ban készítette Marie-Guillemine Benoist, francia festőművész. A magazinnak állítólag nem állt…
Már javában tart az év 4. és egyben utolsó Grand Slam tornája, a US Open. Új legenda van születőben, vagy Roger Federer 3 év után ismét győzni tud? Amíg ez kiderül, mi összegyűjtöttük a svájci sztár nagy elődeit.
A Bernanke-beszéd talán tisztázhatja a QE3 körüli bizonytalanságokat, de akkor sem lehetünk biztosak semmiben, ha a Fed-elnök nem beszél a gazdaságélénkítés következő körének beindításáról. A forint eközben gyengül, az euró jegyzése elérte a 285-öt - a piac kíváncsi, miből lesz adócsökkentés és E.ON-visszavásárlás.
2012 első félévében is nyereségesen működött, a kulcsfontosságú szegmensekben pedig tovább növekedett a Budapest Bank. A pénzintézet erős likviditását és stabilitását mutatja, hogy tovább javult...
A termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatás keretében nagyságrendileg 568 millió forint kifizetését kezdi meg a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) az...
Eséssel indult a csütörtöki nap a világ tõzsdéin, ennek megfelelõen gyengüléssel kezdett a forint is, majd a délelőtti kereskedés során 285-ös szint fölé (is) kapaszkodott az euró...
A közfoglalkoztatottak bére a jövőben is emelkedhet, ha a parlament növeli a piaci szférára érvényes minimálbért - jelentette ki a Magyar Hírlapnak Lőrincz Leó, a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási és logisztikai főosztályának vezetője.
A gazdasági válság egyik érdekes kérdése, hogy inflációba fullad-e a kezelése. A nézetek megoszlanak, de a piacok időnként láthatóan félnek tőle. Martin Feldstein, a Harvard Egyetem professzora a...
Egy magyar kamionos láthatta a múlt héten az M3-ason egy szlovák nő által okozott, négy halálos áldozatot követelő balesetet, a rendőrség keresi a kamionsofőrt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
Az évközi évfordulós kötelező biztosítás 2010 eleji bevezetése óta a legnagyobb horderejű változásra kerülhet sor hamarosan a kgfb-piacon - vélik a biztosítási alkuszok. Az országgyűlés ugyanis...
Tovább gyengülhet a cseh a lengyel és a magyar fizetőeszköz is, a forint és a złoty már elég közel 2%-ot gyengült a héten az euróhoz képest. A cseh korona viszont még hadakozik és tartja magát a közös európai fizetőeszközzel szemben, de nemsokára Csehországban is sor kerül a monetáris tanács ülésére.
Az első félévben is nyereséges volt a Budapest Bank, amely majdnem 10 milliárd forintos adózás utáni eredményt ért el, de ez 13 százalékkal kevesebb, mint tavalyi első hat hónap adata.
Pintér Sándor szerint P. Tamás és V. László előzetes letartóztatásba helyezésével azokat juttatták rács mögé, akik az elmúlt húsz évben a legtöbb erkölcsi és anyagi kárt okozták Magyarországnak. A belügyminiszter erről a Heti Válasznak adott, csütörtökön megjelent interjújában beszélt.
Már korábban is cikkeztünk arról, hogy a Volkswagen óriásának szinte nincs is terve a spanyol Seat leányvállalattal, melyet látszólag csupán a konkurencia legyőzése végett olvasztottak a tégelybe. Mindezt persze a konszern vezetősége is elismeri, akik mindeddig talán erőforrásaik hiányában, vagy éppen egyéb hódító teendőik árnyékában nem szenteltek kiemelt figyelmet a perifériára húzódott…
Paulo Sousa szerint hatalmas lehetőség előtt áll a Videoton az Európa Liga play-off körének visszavágóján. A fehérváriaknak a Trabzonsport kell legyőzniük a csoportkörbe jutáshoz. A törökök edzője szerint 50-50% mindkét csapat esélye a továbbjutásra.
Egy magyar kamionos láthatta a múlt héten az M3-ason egy szlovák nő által okozott, négy halálos áldozatot követelő balesetet, a rendőrség keresi a kamionsofőrt.