Kevesebbet költünk alkalmanként éttermekre, mint négy éve, de ahol jól főznek, oda szívesen visszajár a vendég. Az íz és a kiszolgálás többet számít, mint az ár. Elvesztették egyeduralmukat a hamburgeresek, miközben egyre népszerűbbek a különböző nemzetek konyhái.
A kutatás-fejlesztés (K+F) területén a kormányzat rövidesen új szemléletet tükröző pályázatokat fog kiírni - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára a kőszegi Tranzit - fesztivál a határon című rendezvénysorozaton pénteken.
Két győzelem, két vereség, ötödik hely – és egy súlyos sérülés: így érkezett haza a dzsúdós Joó Abigél a londoni olimpiáról. Itthon kioperált térdporcait edzője, Pánczél Gábor szomorú emlékként őrzi.
Három hete a Jobbik és több más szélsőjobboldali szervezet cigányellenes felvonulást rendezett a városban. Az eseményt most együtt értékelte a devecseri polgármester és az egyik roma szervezet. Arra jutottak, hogy a helyi problémákat helyben kell megoldaniuk, ezért nem kérnek külső segítséget senkitől és sehonnan.
Moszkva kész újabb leszerelési megállapodásokra viszonossági alapon, feltéve, hogy Washington figyelembe veszi aggodalmait az amerikaiak által szorgalmazott európai rakétavédelmi rendszerrel kapcsolatban - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken.
A Republikánus Párt bizottságot készül felállítani, hogy megvizsgálja, visszatérjen-e az Egyesült Államok az aranyalapú pénzrendszerre. A javasolt "Aranybizottság" életre hívását a pártplatform részeként várhatóan jóváhagyják a republikánusok jövő heti országos konvencióján.
Nicaraguában letartóztattak egy 18 fős csoportot, amely hétmillió dollár készpénzt akart átcsempészni az országon Hondurasba, újságírónak álcázva magát.
Malek Andrea olyan ember, aki soha nem adja fel, ha valamibe belekezdett. Az életében számos akadály volt, de ő sosem hátrált meg. Sorozatunk utolsó részéből kiderül, hogyan találta meg a harmóniát.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Nissan az elmúlt időben olyan, korábban sose látott autókat készített, melyeket kategóriába sorolni is nehéz volt. Volt néhány követője is, de a vevők többsége ragaszkodik az eddig megszokott...
Már több mint 1500-an csatlakoztak a Közmunkás Szakszervezethez szerte az országban. A dolgozni akaró közmunkások magasabb bért, és havi fizetést kérnek az államtól. Nyakó István a szakszervezet társelnöke Pécsett számolt be a tagtoborzás eredményeiről.
Eddigi csúcsára, 448 milliárd forint közelébe emelkedett a lakossági folyószámlahiteleinek állománya. Mielőtt elkezdenénk siránkozni eladósodottságunkon, nézzük meg inkább miért lehet olyan vonzó ma ez a hitelkonstrukció. Ha már hitelre van szükségünk, nem mindegy mennyiért kapjuk azt meg. Számításaink szerint akár több tízezer forintot is megspórolhatunk, ha személyi kölcsön helyett…
A tárgyaláson véglegesítenék azt az egy vagy több alternatív forrásteremtési lehetőséget, amelyből 2013-ban behajtható a dugódíj bevezetésének elmaradása miatt hiányzó összeg.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten egy szombat délutáni demonstráció miatt, több tömegközlekedési eszköz pedig módosított útvonalon közlekedik majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Akkor keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását a sport365.hu oldalon.
Negyven hónap legalacsonyabb értékén zárt a sanghaji tőzsdeindex pénteken, de Sencsen és Hongkong tőzsdéje sem remekelt. Tornyosulnak a felhők Kína felett, az utóbbi idők gazdaság mutatói nem túl biztatóak, nőnek az eladatlan készletek, az elemzők tovább romló kilátásokra figyelmeztetnek.
Nem értek el áttörést a vitatott iráni nukleáris programról szóló bécsi tárgyalásaikon a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) és az Iráni Iszlám Köztársaság képviselői pénteken.
Nem értek el áttörést a vitatott iráni nukleáris programról szóló bécsi tárgyalásaikon a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) és az Iráni Iszlám Köztársaság képviselői pénteken.
A legújabb tanulmány szerint jóval azelőtt kezdett felmelegedni az Antarktisz, hogy az ember által okozott klímaváltozás tovább erősítette volna a folyamatot.
A Szentszék és az Apple elektronikai vállalat megállapodást kötött arról, hogy elérhetővé teszik a pápa tanításait digitális formában táblagépen és okostelefonon.
Vádemelési javaslattal továbbította a Szegedi Városi Ügyészségnek a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság azt az ügyet, amelyben Keresztúri Farkas Csabát, a szegedi közgyűlés jogi, ügyrendi és közbiztonsági bizottságának jobbikos elnökét nyilvános rendezvényen elkövetett garázdasággal gyanúsítják.
A kedvező időjárásnak és az utószezoni áraknak köszönhetően több siófoki szálloda is teltházzal üzemel a hétvégén, és kedvezőbben alakul a forgalom a balatoni magánszálláshelyeken is - mondták turisztikai szakemberek az MTI-nek pénteken.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 286 kilogramm, mintegy 580 millió forint feketepiaci értékű marihuánát foglaltak le egy üresnek jelzett teherautóból Röszkén - közölte a NAV szóvivője...