Három futamidőre tartott államkötvény-aukciót az Államadósság Kezelő Központ csütörtökön. Az ötéves papírokat négyszeresen túljegyezték, a 15 évesből a tervezettnél valamivel kevesebb ment el - a hozamok tavaly szeptember óta nem látott mélységbe estek.
Október elsejétől hat hónapon át 230 magyar katona védi a kabuli repteret - ezt követően azonban csökken a magyar szerepvállalás, hazajön például az újjáépítési feladatokat végző kontingens.
A vér csodálatos képessége, hogy az ereken belül folyékony halmazállapotban kering, de amint kikerül a vérpályából (illetve egyéb tényezők hatására) megalvad, és szilárd halmazállapotúvá válik.
Az államadósság (azon belül is a központi költségvetés adósságának) 2006 és 2011 közötti alakulását vette górcső alá legfrissebb jelentésében az Állami Számvevőszék. A számvevők ebben megállapítják,...
Folytatódtak a mészárlások Szíriában, szerdán 184 ember vesztette életét, közülük 100-an Damaszkuszban és környékén, jelentette a Szíriai Helyi Koordinációs Bizottság.
Nem tud határozottan elmozdulni egyik irányba sem tegnapi záróértékéről a hazai irányadó index, a BUX. A régióban továbbra is kitart a mérsékelten optimista hangulat. Míg délelőtt az eurózónából...
Antonisz Szamarasz mindent elkövet, csak hogy ne legyenek a görögök Európa páriái. Személyesen vállalt garanciát a nemzetközi hitelezőktől kapott kölcsön visszafizetésére, de hogy ezt miként gondolta, arra nem tért ki.
Megindult az új KIA cee'd kombikarosszériás változatának sorozatgyártása a márka szlovákiai üzemében. A cee'd ötajtós kivitele után a kombi immár a második új modell a zsolnai sorokon az idén. Az...
Rendkívül nehéz és hálátlan feladat lehet a magyar diplomaták számára a kormány unortodox gazdaságpolitikájának képviselete – ezt Balázs Péter egykori külügyminiszter mondta Orbán Viktornak a magyar külképviseletek vezetőivel tartott értekezletén elhangzott beszédével kapcsolatban.
A gazdasági konjunktúrának köszönhetően évek óta első alkalommal keletkezett államháztartási többlet Németországban - közölte csütörtökön a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
A Bugatti egyszerűen már nem adhatja alább, neve mára már az 1000 lóerő feletti teljesítménnyel forrott össze a Veyron nyomán, így a négyajtós Galibier esetében hasonlóan négy számjegyű összegre számítottunk a teljesítmény rovatban. A legújabb hírek szerint viszont még magasabbra teszik a mércét és akár 1400 lóerővel érkezhet a négyajtós Galibier.
A tegnapi FED jegyzőkönyv erősítette ma reggelre a kockázatosabb eszközöket, újból előkerült a QE3 miután a tegnapi ülésen aktívan foglalkoztak ezzel a kérdéssel a jegybankárok. Hajnalban még két fontos makroadat is érkezett Kínából az egyik egy gyengébb feldolgozóipari adat amely ezúttal 9 hónapos mélypontra süllyedt de a külkereskedelmi egyenleg jobban teljesített a vártnál. De a legnagyobb…
A Fidesz-frakció nem vesz részt azon a nyílt egyeztetetésen, amelyet a polgármester a város anyagi helyzetének rendezésére hívott össze csütörtökön öt órára, deklarálta az esztergomi képviselő-testület kétharmados többségét adó csoport.
Továbbra is fenntartották azt az előrejelzésüket szerdán kiadott anyagukban a Citi londoni stratégái, hogy a következő 12-18 hónapban 90%-os valószínűséggel kilép az eurózónából Görögország, de az...
Vasárnap éjfélig meghosszabbította a hőségriasztást az országos tiszti főorvos - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön az MTI-vel.
Lassan vége a tengerentúlon a második negyedéves gyorsjelentési szezonnak, mely során jellemzően jobbat jelentettek a vállalatok, a nyári állóvízben pedig szépen lassan a tavaszi szintek közelébe...
Illetékesség hiányában elutasította a holokauszt magyar túlélőinek az OTP Bankkal és az MKB Bankkal szembeni keresetét a chicagói fellebbviteli bíróság - számolt be az évek óta tartó ügy újabb...
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Bíróság csütörtök délelőtt, nem jogerősen azt a szlovák állampolgárságú, 35 éves nőt, aki az M3-as autópályán kedd hajnalban három ember életét követelő balesetet okozott. A kényszerintézkedés 30 napra szól.
Tartósan negatív tartományban vannak Európa-szerte a beszerzési menedzser indexek - ez a vártnál tovább elhúzódó recessziót jelez. Egyre valószínűbb, hogy a nagy jegybankok hamarosan ismét beavatkozni kényszerülnek - ebből a magyar befektetési eszközök is profitálhatnak.
Akár egymillió forintos bírságot is fizethet egy webshopot üzemeltető cég, mert a kiszállított áru mellé nem mellékelt számlát – közölte a próbavásárlás eredményét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Visszaesett a tőzsdei kibocsátások száma a második negyedévben. Az Ernst and Young szerint a válsághírek mellett a Facebook tőzsdei kudarca is elriasztotta a befektetőket.
Egyre nagyobb lendülettel terjeszkednek külföldön a kínai vállalatok, elsősorban a lanyha európai és amerikai konjunktúra miatt olcsóbbak lettek a felvásárolható cégek.
Pokorni Zoltán szerint szelektív a magyar iskolarendszer, aminek három oka van: az iskolafenntartás szétaprózottsága, a kevés közfinanszírozott tanóraidő és a túlzottan tananyagcentrikus pedagógiai gyakorlat. Az Országgyűlés Oktatási bizottságának fideszes elnöke erről a Raabe Tanácsadó és Kiadó Kft. harmadik országos tanévindító konferenciáján beszélt.
A nemrégiben épült családi házak akár 30-40 százalékkal olcsóbban megvásárolhatók, mint amennyibe egy vadonatúj megépítése kerül, ami a családi házak piacát jellemző túlkínálat és alacsony árszint, illetve a folyamatosan emelkedő építési költségek következménye - közölte friss felmérésének eredményét az OTP Ingatlanpont, az OTP csoport ingatlan forgalmazó cége, az MTI-vel.
Pokorni Zoltán szerint szelektív a magyar iskolarendszer, aminek három oka van: az iskolafenntartás szétaprózottsága, a kevés közfinanszírozott tanóraidő és a túlzottan tananyagcentrikus pedagógiai gyakorlat. Az Országgyűlés Oktatási bizottságának fideszes elnöke erről csütörtökön beszélt a Raabe Tanácsadó és Kiadó Kft. harmadik országos tanévindító konferenciáján, Budapesten.
A Semmelweis Egyetem rektora további vizsgálatot rendelt el a Testnevelési és Sporttudományi Karon (TF), ahol korábban államvizsgákkal kapcsolatos szabálytalanságok gyanúja miatt indult belső és hatósági vizsgálat - közölte az intézmény csütörtökön az MTI-vel.
A német labdarúgó Bundesligában rendkívül szoros Bayern München-Dortmund versenyfutást várnak, az ugyancsak a hétvégén rajtoló olasz élvonalbeli bajnokságban pedig a Juventus elsőségét jósolják a fogadóirodák.
A Mitsubishi először Tájföldön mutatta be legfrissebb büszkeségét, az Ázsiában Mirage névre keresztelt városi minit, amely a japán ciklus szerint megadott 3,7 literes átlagfogyasztásával a piac legtakarékosabb benzinmotorral hajtott autójának számít. Ám ennél is lényegesebb információ, hogy a mai hivatalos sajtóközlemény szerint a jövő év elejétől Magyarországon is kapható lesz a Mirage (nálunk,…
Gyakorlatozás közben lezuhant egy román katonai kiképző repülőgép a dél-romániai Craiova közelében csütörtök délelőtt. Az egyik pilóta életét vesztette.
Az egészséges táplálkozás egyre nagyobb hangsúlyt kap mindennapi életünkben. A korszerű, kiegyensúlyozott étkezésen belül a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékfogyasztásra is érdemes figyelmet fordítani, különösen a meleg, nyári időszakban.
Elégtelenre értékelte a budapesti városvezetés tevékenységét az MSZP fővárosi képviselőcsoportjának vezetője, aki szerint a jelenlegi négyéves ciklus 200 milliárd forintos veszteséget fog eredményezni.
Az államadósság (azon belül is a központi költségvetés adósságának) 2006 és 2011 közötti alakulását vette górcső alá legfrissebb jelentésében az Állami Számvevőszék. A számvevők ebben megállapítják,...
Ismerőse és annak rokona segített a múlt szombati pécsi emberölés gyanúsítottjának szökésében és elrejtőzésében, közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség.
Megerősítette vételi ajánlását a KBC gyógyszerpiaci elemzője az Egisre vonatkozóan, míg a Richter esetében tartásra rontotta eddigi vételi ajánlását. Előbbi esetében az új fair érték 19 400 forint...