Negyedévről negyedévre dől meg a hazai lakásépítési statisztika negatív rekordja, ami - az egyéb építkezések elmaradásával együtt - húzza magával a mélybe az építőipart is. Az okokat, minthogy nincs...
A Szíriából Libanonba menekült keresztények többsége Basár el-Asszad szír elnököt tartja felelősnek a hazájukban tomboló erőszakért, és a lázadóknak az elnök elűzésére tett erőfeszítéseit méltatja. A közöttük lévő megfélemlített keresztények azonban gyakran a lázadókat teszik felelőssé.
Augusztusban vegyes adatok érkeztek az eurózónából: a feldolgozóipari beszerzési menedzser index értéke 1,3 ponttal nőtt, a szolgáltatói beszerzési menedzser indexéé viszont 0,4 ponttal csökkent. A...
Jámbor István szerint ugyanakkor előfordulhat, hogy a vétkes, vagy ellenőrzött sofőrök nem követik a rendőrautókat, és elmenekülnek az ellenőrzés elől.
Egyszerűsített vállalkozói adóból (eva) júliusban 32 milliárd forint, az első hét hónapban így 70,5 milliárd folyt be a költségvetésbe a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartási adatai szerint.
Az Országgyűlés által elfogadott jogszabály értelmében a 2013. évi tranzakciós illeték hatálya a Magyar Nemzeti Bankra is kiterjed, eltérő kormányzati, országgyűlési döntés nem született - válaszolta újságírói kérdésre Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a júliusi államháztartási adatok publikálása alkalmából tartott szerdai online tájékoztatón.
A kommunista és a náci elnyomó rendszerek megegyeztek abban, hogy semmibe vették az emberi élet és méltóság értékét, a szabadságot és az alapvető emberi jogokat, azokat az értékeket, amelyek nélkül ma elképzelhetetlen a közös Európa - hangoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön, a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja alkamából…
Az euróövezeti kompozit beszerzőmenedzser index értéke augusztusban lényegében stagnált, a júliusi 46,5 pontról 46,6 pontra emelkedett a Markit ecomonics előzetes adatai alapján. Az index alapján az euróövezet magánszektora már hetedik hónapja mutat zsugorodást.
Augusztusban vegyes adatok érkeztek az eurózónából: a feldolgozóipari beszerzési menedzser index értéke 1,3 ponttal nőtt, a szolgáltatói beszerzési menedzser indexéé viszont 0,4 ponttal csökkent. A...
Alig heverte ki a város a Margit híd felújítását és vele a lezárások miatti kényszerű tereléseket, forgalomkorlátozásokat, hamarosan újra menekülő útvonalak után nézhetnek a budapestiek, mert felújítják a Lánchidat - írja a Népszabadság....
Novak Đoković az argentin Juan Martin del Potro ellen elvesztett bronzmeccs után dühében fűrésszel szétvágta az összes teniszütőjét a londoni olimpián.
Sikeres tőzsdei kereskedők előszeretettel támaszkodnak a grafikonok jelzésein alapuló technikai elemzésre a befektetési döntéseik meghozatalakor. A technikai elemzés eszközeinek használata jelentősen...
Rohamosan közeledik a Volkswagen Golf hetedik generációjának leleplezése, melynek köszönhetően egyre több hivatalos információ lát napvilágot a meghatározó kompaktról. A gyáriak minden tekintetben jobb autót ígérnek.
Komoly sérüléseket okozott egy őrült nő két másik fiatal hölgynek. Victoria Smith (27) éhségére hivatkozva harapdálni kezdte Jamie Montgomery (27) és Charlotte Forde (21) kezét egy éjszaki klubban.
A törökországi Trabzonban játszik ma este a Videoton együttese a labdarúgó Európa Liga play off körében. A fehérváriak a sorozatban eddig veretlenek, és minden idegenbeli mérkőzésükön szereztek gólt.
Az építőipari szigetelőket gyártó Masterplast mintegy 1,4 millió eurós beruházást hajt végre káli gyártóbázisán, amelynek eredményeként elindítja az üvegszövetháló gyártását - írja a Népszabadság.
A sikert is tudni kell feldolgozni, erre is fel kell készíteni a sportolókat - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lénárt Ágota sportpszichológus.
Tegnap hivatalosan is nyilvánosságra hozták, mekkora jutalmat kapnak a londoni olimpián sikeresen szereplő sportolóink. A Pénzcentrum.hu most is olvasói véleményét kérdezi: sok vagy kevés a nettó 35 milliós csúcsgázsi?...
Kiraboltak, majd kutyanyakörvvel és kötelekkel ágyhoz kötöztek egy férfit szerdára virradó éjszaka; az elkövetőket néhány óra alatt elfogták - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
Szokatlan reklamációt kapott az E-ON gázszolgáltató Marosvásárhelyen: egy hölgy azt állítja, a gázóra-leolvasó pénzt ajánl fel neki, csak feküdjön le vele - írja a Manna.ro.
Huszonhét éven át várt az esküvővel egy jegyespár Angliában. A kifogás minden évben más volt: vagy egy drága utazásra költötték a pénzt, vagy a barátaik esküvőjén múlatták az időt.
Akár az idei évet nézzük, vagy akár csak az eddigi hetet, a forint bizony a legjobban teljesítő régiós deviza. Ha kereskedői szempontból vizsgáljuk a dolgot, akkor a BRIC országokat is verő reálhozam (kb. 3%) vonzza a devizakereskedőket, de az európai adósságválság enyhülésével és a Fed kamatpolitikájával kapcsolatos eheti fejlemények is a kockázatosabb eszközök felé terelték a befektetői…
A hazai közönség előtt szereplő Andy Roddick már a nyolcaddöntőben kiesett szerdán az 553 ezer dollár összdíjazású, keménypályás férfi tenisztornán, az egyesült államokbeli Winston Salemben.
Amennyiben nem javul Amerika munkaerő-piaci helyzete, jöhet a monetáris lazítás; Kína és Németország kedvezőtlen BMI adatokat publikált, emiatt negatívba fordultak át az indexek.
Szinte példa nélküli, hogy egy kockázati tőkés befektető a tőzsdére lépés után olyan korán megváljon a tulajdonában lévő részvényektől, mint Peter Thiel, aki egyike volt a Facebook első befektetőinek...
Gyakorlatozás közben lezuhant egy román katonai kiképző repülőgép a dél-romániai Craiova közelében csütörtök délelőtt. Az egyik pilóta életét vesztette.
A veretlenül listavezető Budapest Honvéd ellen mutatkozik be a Ferencváros kispadján a kedden kinevezett vezetőedző, a holland Ricardo Moniz a labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójában.
Fél százalék körüli pluszban kezdődött a nyugat-európai kereskedés. A mérsékelt optimizmusban a tegnap este nyilvánosságra hozott FOMC jegyzőkönyv játszhatta a főszerepet. A kedvező hangulatban...
A mintegy 420 rendőrt érintő átszervezést, majd az azt követő vezetőváltásokat volt és jelenlegi rendőrök a hvg.hu-nak egyaránt törvényileg és szakmailag előkészítetlennek, átgondolatlannak és legfőképp annak módja miatt embertelennek nevezték. A lap úgy tudja, a korrupciós ügy csak ürügy volt a rendőrség átszervezéséhez.