Budapest - Fél tucat bajnoki cím sem elég Herczog Erzsébetnek (47). Az anyuka 35 éves korában, az ötödik gyermeke születése után döntötte el, hogy edzéssel szabadul meg a terhesség alatt felszedett 20 kilótól. Végül annyira jól sikerült a terv, hogy egy év elteltével máris testépítőbajnoknak választották.
Az Európai Bizottság megpróbálja tisztázni a piaci viszonyokat a zeneiparban. A jogdíjak eddigi nemzeti szabályozása helyett az uniós tagállamok összességére kiterjedő licenszeket hozna létre.
Izrael kezdeményezi Irán kizárását az ENSZ-ből. Egy izraeli hírportál Benjamin Netanjahu környezetéből úgy értesült, hogy az izraeli kormányfő a világszervezet szeptemberi ülésszakán azt kéri a közgyűléstől, hogy a perzsa államot, fenyegető kijelentései és katonai célú atomprogramja miatt zárják ki az ENSZ-ből. Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök pénteken azt mondta, hogy Izrael olyan rákos daganat,…
Budapest - Összeházasodott Szente Vajk (31) és Erdélyi Tímea (28)! A fiatalok több mint két éve alkotnak egy párt, a kézfogóra pedig a nyilvánosság teljes kizárásával került sor.
A pénteki nyitónaphoz hasonlóan a szombati 500 méteres versenyekben is több olimpiai érmes szállt vízre és lett dobogós a kajakosok és kenusok országos bajnokságán Szolnokon.
Új sorozatunkban különleges bánásmódot igénylő állatokat mutatunk be. Akad köztük félelmetesnek tűnő barátságos, illetve barátságosnak látszó veszélyes is. Skorpiót annak ellenére tartanak sokan az otthonukban, hogy ez csak szakértőknek megengedett.
Szent István és Koppány között vont párhuzamot Navracsics Tibor Sárospatakon a város augusztus 20-i ünnepségén. Azt mondta: a magyarok európaiak. Mint emlékezetes, Orbán Viktor a közelmúltban azt mondta, a magyarok félázsiai népség.
Az elmúlt héten országszerte fokozatosan emelkedett a pollenterhelés, több allergén pollenkoncentrációja elérte a magas, a parlagfűé a nagyon magas szintet is - közölte az Állami Nép-egészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) a Facebook-oldalán.
A címvédő Balázs Attila és a korábbi többszörös bajnok Bardóczky Kornél jutott szombaton a férfi egyes döntőjébe a budapesti Park Teniszklubban zajló tenisz országos bajnokságon.
Az OTP Bank Liga negyedik fordulójában a Pécs a bajnoki címvédő, Debrecent fogadja. Mindkét oldalon vannak gondok, de a vezetőedzők magabiztosan várják az összecsapást.
Az OTP Bank Liga negyedik fordulójában a DVSC-TEVA kétgólos hátrányból állt fel a PMFC-MATIAS otthonában. Adamo Coulibaly klasszikus mesterhármast szerzett.
Elképzelhető, hogy felmondja szolgáltatási szerződését a Debreceni Vízmű Nyírmihálydi önkormányzatával. A település több mint 15 millió forint hátralékot halmozott fel.