A helyettes államtitkár szerint 2025-ig fenntarthatónak tűnik a jelenlegi nyugdíjrendszer és a korhatár emelésére nincs kormányzati szándék. A nyugdíjszakértő szerint viszont olyan döntéseket hoznak, amelyek aláássák a rendszerbe vetett bizalmat.
Bekísértek a rendőrök a Sziget Fesztiválon, mert jegyzetelni merészeltem. Igaz, hogy csak játszásiból tették a Kelet-Európa Vurstliban. A Nagy Utcaszínházban pedig - gigantikus méretű mobil szobornak is beillő, valószínűtlen szerkezeten - ég és föld között lengedeznek a szereplők nap, mint nap.
Tegnap elhagyta Kínát az a száz magyar, akik a kínai kormány vendégeként az ország négy városában - nyári táborok keretében - tanulhattak kínaiul és ismerkedhettek a hétköznapi Kínával.
Visszatér a stúdióba a nyolcvanéves Jean-Paul Belmondo. És nem is akármilyen állapotban, hiszen alig hagyta el a kórházat, ahová tavaly súlyos agyvérzéssel szállították. Claude Lelouch rendező nyilatkozta a Le Parisien című lapnak, hogy a sztárral hamarosan megkezdi a forgatást, természetesen kalandfilmmel, komédiában.
Az OECD főtitkára támogatásáról biztosította az Európai Központi Bank (EKB) szuverén kötvényvásárlási tervét az euróövezeti szuverén adósságválság eszkalálódása elleni küzdelemben.
Sokba került ugyan, de hosszú távon várhatóan nettó gazdasági előnnyel jár majd a vasárnap véget ért olimpia London gazdasága számára - jósolták hétfőn megjelent első értékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Miniszteri döntéseket semmisíthetne meg, szavazási eredményeket érvényteleníthetne és politikusok szavazati jogát vonhatná meg Benjamin Netanjahu. Elemzők szerint közeledik az Irán elleni katonai csapás.
Sokba került ugyan, de hosszú távon várhatóan nettó gazdasági előnnyel jár majd a vasárnap véget ért olimpia London gazdasága számára - jósolták első értékelésükben londoni pénzügyi elemzők. A CEBR szerint turizmus és az infrastruktúra fejlesztése azok a fő területek, amelyek jól jönnek ki a játékokból.
A nem végleges adatok szerint mintegy 380 ezren látogattak el a 20. Sziget Fesztiválra; a rendezvény előreláthatólag nyereséges lesz, de ennek mértékét még nem tudni - mondta Gerendai Károly főszervező vasárnap este az MTI-nek.
Voksokért vetkőznek a spontánnak tűnő képeken a világ politikusai. Ezek az életképek első látásra lesifotóknak tűnnek, melyeken a politikus teljesen természetesen, hétköznapi emberként viselkedik. Utóbb kiderült: egy nagy átverés az egész.
Meggyógyít, de gyilkolhat is a gyógyszer: az Európai Unióban évente 200 ezer ember hal meg a mellékhatások miatt. Az Európai Gyógyszerügynökség ezért minden eddiginél szigorúbb szabályozást léptetett életbe.
Orbán Viktor és Matolcsy György bejelentése után tíz hónappal végre a gyakorlatban is elindult az új kamattámogatási program, amely a korábbival ellentétben új és használt lakás vásárlására egyaránt...
A jelenlegi gazdasági, társadalmi helyzetben a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntartása látszik reálisnak, a nyugdíjkorhatár emelésére nincs kormányzati szándék - mondta Asztalosné Zupcsán Erika, szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár a Népszabadságban megjelent interjúban.
Hiába a szenzációs Európa Liga-selejtezős szereplés, úgy tűnik, hogy a Videoton egyelőre nem elég erős a kétfrontos harcra, a bajnokságban ugyanis ismét pontokat vesztett hazai pályán.
Olaszországnak nem lesz szüksége európai mentőcsomagra, mivel az Európai Központi Bank (EKB) intézkedései bőven elegendőek az euróövezeti szuverén kötvénypiaci feszültség enyhítésére - mondta Vittorio Grilli gazdasági miniszter az olasz La Repubblica lapnak adott interjúban.
Olimpiai sikersportágak többletfinanszírozását javasolja a kisebbik kormányzópárt: úgy szabnák át a társasági adóra vonatkozó szabályokat, hogy immár ne csak az öt látványsportágat segíthessék a cégek. A KDNP szerint a londoni olimpiai helyezések és a versenyeket övező páratlan érdeklődés felveti, hogy a sporttörvény és az adótörvények további - látványos és sajátosan magyar - sportágakat is…
A rendőrség napokban bejelentett átszervezése mögött nemcsak a hatékonyság növelésének szándéka áll, a döntéshozók így kívánnak megszabadulni azoktól, akik a már meggyanúsítottakon kívül érintettek lehetnek a korrupciós ügyekben - írja hétfői számában a Magyar Nemzet.
A kedden megjelenő II. negyedéves GDP év/éves alapon várhatóan 1-1,1 százalékkal csökken - írta a Napi Gazdaság és a Világgazdaság. Az év egészére egybehangzóan recessziót várnak Magyarországon a hazai és a külföldi elemzők.
Véget értek a 30. nyári olimpia versenyei Londonban, a magyar csapat a 9. helyen zárt az éremtáblázaton. Az Alkotmánybírósághoz fordult az egyházügyi törvény egyes rendelkezései miatt az alapvető jogok biztosa. Újabb 16 embert állított elő a rendőrség az ozorai fesztiválon kábítószerrel visszaélés gyanúja miatt.
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 126. játéknapján a Washington Nationals legyőzte az Arizona Diamondbackset, így folytatódik a győzelmi sorozata. A New York Yankees és a Tampa Bay Rays is remek formában van.
A kormányzat nem készül a nyugdíjkorhatár emelésére - írja a Népszabadság. A Magyar Nemzetben arról lehet olvasni, hogy miért túlzás baby boomról beszélni.
Megint kiderült, hogy a miniszterelnök és oligarchakormánya csak saját zsebeit akarja tömni - közölte Török Zsolt. Az MSZP szóvivője felhívta a figyelmet arra, hogy az Új Széchényi Terv mikrovállalkozásokat támogató programjának uniós forrásait hitelközvetítőkön keresztül hívhatják le a cégek.
Fegyveresek agyonlőttek egy törzsi vezetőt és fiát hétfőn a Sínai-félszigeten, közel az izraeli határhoz. Az egyiptomi hadsereg hajtóvadászatot indított a szélsőségesek ellen.
Készülnek a tervek a repülőtéri gyorsvasút megvalósítására, ám a 40 milliárd forint összegű olcsóbb változat is veszélybe kerülhet a Malév leállása, illetve a kisebb utasforgalom miatt - írja a Magyar Hírlap.
Az adóhatósági ellenőrzések során gyakran felmerül, hogy vissza lehet-e igényelni a nem a vállalkozás érdekében felmerült költség áfáját? A kérdés aktualitását adja a 2013-tól tervezett tételes kisadózás bevezetése. A tételes kisadózó lehet áfa alany. Az általa kibocsátott számla nettó értéke nem a vállalkozás érdekében felmerülő költségnek minősül a számla befogadónál. De levonható-e az áfa?
Sokba került ugyan, de hosszú távon várhatóan nettó gazdasági előnnyel jár majd a vasárnap véget ért olimpia London gazdasága számára - jósolták hétfőn megjelent első értékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
A második negyedévben az előző negyedévhez képest mindössze 0,3 százalékkal nőtt a japán GDP a japán kormány által ma közzétett előzetes adatok alapján, ami éppen a fele az elemzők által várt 0,6 százalékos bővülésnek. Az első negyedévben még 1,6 százalékos növekedést regisztráltak.
Orbán Viktor és Matolcsy György bejelentése után tíz hónappal végre a gyakorlatban is elindult az új kamattámogatási program, amely a korábbival ellentétben új és használt lakás vásárlására egyaránt...