Az Országgyűlés nemzetbiztonsági, valamint honvédelmi és rendészeti bizottságának az összehívását kezdeményezi az MSZP annak érdekében, hogy a parlamenti képviselők tájékoztatást kaphassanak a rendőrséget érintő átalakítások indokairól.
Nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte a brit bíróság az 50 éves Korbély Pált, akit még júliusban tartóztattak le a West Midlands autópályán - számolt be az esetről a BBC.
Dorney — Minden idők legeredményesebb magyar kajakosa lehet Douchev-Janics Natasa (30), ha a Dorney-tavon szombat délelőtt megnyeri a sprinttávot, a 200 métert.
Washington - A birkózószőnyegen nincs kivétel! Még Barack Obama elnöknek is meg kellett válnia ideiglenesen cipőjétől, amikor felkereste Colorado Springsben az amerikai birkózók felkészülési bázisát.
A Goldman Sachs legfrissebb elemzésében azt a kérdést boncolgatta, hogy vajon a piacok miért tűnnek ennyire optimistának, hiszen a makrogazdasági adatok meglehetősen gyengék. A szakértők szerint...
A döntőbe jutásért lépett pályára a svédek ellen a magyar férfi kézilabda-válogatott a londoni olimpia pénteki versenynapján és szoros vereséget szenvedett.
A Jaguar hivatalos közleményben bejelentette, hogy az új F-type-ról hivatalosan a Párizsi Autószalonon hullik le a lepel. Ez pedig azt jelenti, hogy szeptember 27-én új modellel gazdagodik az indiai vezénylet alatt lévő brit márka.
Korábban az RTL Klub és a Cool Tv műsorait vezette, ősztől azonban a Viasat 3-on tűnik majd fel Müller Attila (31). Azt nyilatkozta, hogy Thaiföldre utazik, hogy ott is kipróbálja magát, de végül mégis maradt Magyarországon.
Magyarország — Szárazon maradnak a gumimatracok ezen a hétvégén, a Balaton-part is inkább sétálókkal, mintsem strandolókkal lesz tele – leszámítva a holland turistákat meg a velük rokon lelkű, vérmesebb magyarokat.
A lengyel főügyészség 2013 februárjáig meghosszabbította az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) feltételezett lengyelországi börtöne ügyének négy éve tartó kivizsgálását - adta hírül pénteken a PAP hírügynökség.
Novalja — Fülledt hangulatú klipben bulizik felhőtlenül Gáspár Laci (33), a népszerű énekes ugyanis szexi táncoslányok gyűrűjében énekli legújabb slágerét.
A magyar férfi kézilabda válogatott története egyik legfontosabb mérkőzése előtt áll. Mocsai Lajos tanítványai Svédország ellen bejuthatnak a londoni olimpia fináléjába.
Roman Abramovich klubja a Bajnokok Ligája győzelem után sem áll le, a londoni csapat ráadásul tovább is erősítené keretét. A Chelsea most a Juventus védőjét, Stephan Lichtsteinert igyekszik megszerezni.
Örökjegyet kapott két veszprémi diáklány Gerendai Károlytól, a Sziget fesztivál főszervezőjétől pénteken, miután egyikük a hatmilliomodik, a másik pedig az ezt követő látogatója volt a rendezvénynek....
Rég láttunk már szép példát arra, hogy egy gyártó a versenysportban szerzett tapasztalatokból és az ott véghezvitt fejlesztésekből merít ihletet utcai modelljeihez. Ezúttal az Audi visz véghez hasonlót, mégpedig a visszapillantó tükör forradalmasításával.
Örökjegyet kapott két veszprémi diáklány Gerendai Károlytól, a Sziget fesztivál főszervezőjétől pénteken, miután egyikük a hatmilliomodik, a másik pedig az ezt követő látogatója volt a rendezvénynek.
Négy felelős beosztású csungkingi (Chongqing) rendőrtiszt bíróság előtt elismerte, hogy szándékosan hátráltatta a nyomozást a brit Neil Heywood gyilkosságának ügyében, s igyekezett eltussolni az ügyet - közölte az eljáró bíróság pénteken.
Magyarország — Újabb és újabb felhatalmazást kapnak a közműcégek és az általuk kijelölt vállalkozók az államtól, hogy még több pénzt vegyenek ki a háztartások kasszájából.
A mezőgazdaság és az arra épülő feldolgozóipar jelenthet kitörési lehetőséget a foglalkoztatási helyzet javításában Hódmezővásárhelyen a szocialistáknak a szeptember 2-i időközi polgármester-választáson induló jelöltje szerint.
Ma indult el a New York-i tőzsdén a Manchester United részvényeinek kereskedése, a papírok iránt egyelőre nem mutatkozik nagy érdeklődés, az árfolyam a kibocsátási árhoz képest minimális, 0,1%-os...
A kormány fokozatosan terjeszti ki a költségvetési felügyelet intézményét, amely jelenleg elsősorban a felsőoktatás, az egészségügy és a kultúra területén működik - derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteki, MTI-nek megküldött válaszából.
A modern ember közvetlen őse nem volt magányos, a legújabb leletek fényében a Homo nemzetség legalább két másik fajával élhetett "társbérletben" Afrikában - hangsúlyozzák kenyai és német tudósok tanulmányukban, amely a Nature legújabb számában látott napvilágot.
Azzal a panasszal bandukolt be a kórházba egy kínai nő, hogy rettenetesen viszket a feje bal oldala. Volt nagy döbbenet, amikor megvizsgálták az asszonyt.
Az olimpiai 3. helyért játszhat majd a magyar kézilabda válogatott, miután 27-26-ra kikapott Svédországtól. Mocsai Lajos szövetségi kapitány nagyon csalódott. A harmadik helyért vasárnap délben a horvát-francia párharc vesztese lesz az ellenfél.
A magyar férfi kézilabda válogatott története egyik legfontosabb mérkőzése előtt áll. Mocsai Lajos tanítványai Svédország ellen bejuthatnak a londoni olimpia fináléjába.