Némileg változik a Debrecen kezdőcsapata az Skenderbeu elleni első meccshez képest, ez azonban nem meglepő, Kondás Elemér vezetőedző ugyanis taktikai és játékfelfogásbeli változást ígér.
Az Európai Központi Bank (EKB) szerint a pénzügyi tranzakciós illeték sérti a Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségét, uniós harmonizáció nélküli bevezetése pedig torzulásokat okozhat a pénzügyi piacokon és a reálgazdaságban....
A most éppen csontsovány Éden Szandra nem bírt magával, szobára akarta csábítani Berki Krisztiánt. Az utóbbit élő rádióműsorban produkálta, ahol a tettek mezejére is lépett.
A szocialisták szerint immár a KDNP is elismeri, hogy az egykulcsos adó miatt családok tízezrei nem tudják érvényesíteni a gyermekek utáni kedvezményt.
A családi adókedvezmény kiszélesítésére tett javaslat elsősorban a szerényebb anyagi körülmények között élőkön próbál segíteni - reagált a Kereszténydemokrata Néppárt a szocialisták keddi sajtótájékoztatójára az MTI-nek.
A DVSC-Teva Nyíregyházán fogadja ma este 20.30-tól a Bajnokok Ligája-selejtező visszavágóján az albán bajnok Skenderbeu Korcét. Az első mérkőzést a vendégek nyerték 1-0-ra.
A Pont Ott Partin várhatóan este nyolc órakor nyilvánosságra hozzák az idei felsőoktatási ponthatárokat. Hasonló rendezvényeket tartanak Pécsett, Szegeden és Szolnokon is.
Magyarország azt kéri európai uniós partnereitől, hogy találjanak számára "egyéni megoldást" arra a problémára, hogy a következő hétéves (2014-2020) EU-keretköltségvetés jelenlegi tervezete szerint...
Sokan oda sem figyelnek a fűszerek, illetve fűszerkeverékek szavatosságára, pedig hasznos rendszeresen ellenőrizni, hogy ízesítőink mikor kerültek a konyhapolcra. Erre nézvést olvashat tippeket az alábbiakban.
Nyilvánosságra hozták a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amelyek meghatározhatják csaknem 110 ezer felsőoktatási intézménybe jelentkező diák sorsát.
Míg egy kazah sportoló 200 ezer eurónak megfelelő jutalmat kap az olimpiai aranyéremért, Brazíliában nincs állami díjazás, a sportolók szponzoroktól remélhetik teljesítményük anyagi elismerését.
Pár nappal ezelőtt Erdei Zsolt menedzsmentje bejelentette, hogy a két súlycsoportban is világbajnoki címig jutó magyar ökölvívó szeptember 29-én Isaac Chilemba ellen bokszol. Erdei mindent egy lapra feltéve készül élete legnehezebb mérkőzésére.
Minden jegy elkelt a Debrecen 20:30 órakor kezdődő BL-selejtezőjére: a szervezők tízezer nézőt várnak az albán Skenderbeu elleni nyíregyházi mérkőzésre - mondta a klub illetékese a mérkőzés előtt a helyszínen az MTI-nek.
Az Egyesült Államoknak még tizenhat hónappal a szíriai felkelés kirobbanása után sincs tiszta elképzelése a Bassár el-Aszad elnök megbuktatásáért harcoló ellenzék összetételéről, a hírszerzési információk hiányosságai akadályozzák az amerikai segítségnyújtást - írta keddi számában amerikai hivatalos személyekre hivatkozva a The Washington Post című újság.
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat kedd este; akárcsak tavaly, idén is a Budapesti Corvinus Egyetemen kellett a bekerüléshez a legtöbb pont.
Három maszkot viselő férfi tört be egy leszbikus nőnek a lakásába. Megkötözték és a testére, valamint lakásának falára homofób üzeneteket véstek Lincolnban.
Novák Előd szerint Szegedi Csanádnak, a párt európai parlamenti képviselőjének le kellene mondania, és bocsánatot kellene kérnie, amiért korábbi állításával ellentétben feltehetően már korábban is tudott zsidó származásáról. A Jobbik alelnöke erről kedden írt a Facebook-oldalán.
Londoni felzárkózópiaci-elemzők egyöntetű véleménye szerint a vártnál kevésbé utal a pénzügy-politikai enyhítés lehetőségére a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő üléséről kiadott közlemény. Az MNB pénzügy-politikai testülete nem módosította a 7 százalékos alapkamatot.
Nyilvánosságra hozták az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat kedd este; akárcsak tavaly, idén is a Budapesti Corvinus Egyetemen kellett a bekerüléshez a legtöbb pont.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Kikapott a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének első mérkőzésén 1-0-ra a Debrecen az albán Skenderbeu csapatától. Ma 20 óra 30 perctől azonban Nyíregyházán kivívná a továbbjutást a Loki, mely új taktikával lép pályára.
A jelen állás szerint a kereskedelmi ágazatok zömében az áremelkedések miatt nem zuhan drámaian a fogyasztás - ám kérdés, hogy ez a trend meddig tart ki, ugyanis már az alapvető termékek piaca is egyre szűkül.
Nem volt meglepő az Európai Központi Bank (EKB) véleménye a tranzakciós illetékről - mondták egybehangzóan az MTI által megkérdezett elemzők kedden. Úgy vélték: az EKB véleménye nem befolyásolja, és...