A Fulham veterán középpályása tisztává tette, hogy egyáltalán nem vár a válogatott meghívójára akkor sem, ha volt főnöke, Roy Hodgson vette át ott az irányítást.
Bizalmat kapott a parlamenttől Victor Ponta kormányalakítással megbízott miniszterelnök-jelölt kabinetje a bukaresti törvényhozás két házának hétfői együttes ülésén.
Melyik a jobb, a tesztpapírra cseppentett vér analízisével vagy a mikrokapilláris módszerrel működő vércukormérő készülék? A vércukormérő készülék választását több szempont befolyásolhatja.
Az első mérkőzésen a Falco 76-71-re verte a Körmendet, így 1-0-ás előnyre tett szert. A mai meccsen is szoros találkozóra lehet számítani, melyen az aktuális forma lesz a döntő.
Kedvezőnek minősítették mind az áprilisi, mind az első négyhavi államháztartási adatot az MTI által megkérdezett elemzők hétfőn, miután az NGM közzétette, hogy az államháztartás központi alrendszerének többlete áprilisban 289,3 milliárd forint volt, az első négy hónapban a deficit 228,2 milliárd forintot tett ki.
Hiába emelkedtek igen sokat az amerikai részvénypiacok a 2009. márciusi mélypontról, a forgalom ezen időszak alatt tovább csökkent, ami a piaci szakértők szerint elsősorban azzal magyarázható, hogy a...
A Népszava információi szerint a MÁV-Start Zrt. június közepétől megszünteti a belföldi étkezőkocsi-szolgáltatást. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium már jóváhagyta a döntést....
A Graphisoft Park SE 506 ezer euró adózott nyereséget ért el 2012 első negyedévében, míg tavaly ugyanebben az időszakban 338 ezer euró volt a profitja - közölte az ingatlanfejlesztő európai részvénytársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.
Nem tud koalíciós kormányt alakítani a hétvégi görög választásokon legtöbb szavazatot szerzett konzervatív Új Demokrácia - idézte a Reuters Antonisz Szamarasz, a kormányalakítással megbízott párt...
Várhatóan ebben a hónapban kerülhet az Országgyűlés elé a Belügyminisztérium iskolaőrségről szóló javaslata. Az alapvető jogok biztosa nem ért egyet azzal a tervezett törvénymódosítással, amely megelőző intézkedések helyett akár testi kényszer alkalmazására is jogosult iskolaőrökkel akadályozná meg az iskolakerülést.
Martonyi János külügyminiszter és Franco Frattini volt olasz külügyminiszter egy budapesti hétfői kerekasztal-beszélgetésen egyaránt annak a véleményének adott hangot, hogy az Európai Uniónak a nép által választott, legitim vezetőre van szüksége.
Áprilisban az államháztartás központi alrendszerének többlete 289,3 milliárd forintot ért el, ami legalább egy évtizede messze a legnagyobb többletnek számít az áprilisi hónapokban - közölte az...
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a magánnyugdíjpénztárak ellenőrzése kapcsán a működési költségek kezelése miatt 3 pénztár esetében 9 feljelentést tett ismeretlen tettes ellen - mondta Gaál Szabolcs Barna, a Kehi elnöke, a főhatóság hétfői háttérbeszélgetésén.
Tóth Ágota mindent feláldoz annak érdekében, hogy ott lehessen a 2014-es szocsi téli olimpián. A gyorskorcsolyázó az MTI-nek adott interjújában azt mondta, júniustól ismét Inzellben szeretne készülni a következő szezonra.
Moszkva szorosabb kapcsolatokra törekszik az Egyesült Államokkal, de nem fogja tűrni, hogy beavatkozzanak az ügyeibe, és szilárd garanciákat akar arra, hogy a tervezett rakétapajzs nem irányul Oroszország ellen - szögezte le egyebek között az a dekrétum, amelyet Vlagyimir Putyin már elnökként írt alá hétfőn.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 70,94 pontos, 0,40 százalékos csökkenéssel, 17.769,72 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,37 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen mozogtak az előző napi záráshoz képest
Az orosz emberjogi biztostól kért segítséget hétfőn Lev Ponomarjov neves jogvédő, mert szerinte jogtalanul fogták le a rendőrök egy Putyin-ellenes tiltakozó akció során.
5 milliárd dollár értékben ad el AIG-részvényeket az amerikai pénzügyminisztérium, mely még a 2008-as válság során vásárolt be a biztosítóóriásba egy hatalmas állami tőkeinjekció keretében - írja a...
A Szolnok döntetlent ért el a Békéscsaba vendégeként a Keleti csoportban a labdarúgó NB II 26. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén, így megőrizte második helyét a tabellán.
A múltkori idegenbeli győzelem után nem volt kérdés, hogy hazai pályán is a West Ham lesz a favorit, azonban a hazaiak a vártnál is könnyebben nyertek.
Törökországban elnöki kormányzati rendszer bevezetését javasolta a miniszterelnök egyik helyettese. A politikus egyúttal bírálta az ország jelenlegi parlamenti rendszerét.
A munkahelyteremtésre fókuszáló gazdaságpolitika előretörésére számít Európában a kormányfő. Támogatták Balog Zoltán miniszterré kinevezését a mai bizottsági meghallgatásokon. Görögországban nem képes koalíciós kormány alakítására a vasárnapi választásokon győztes párt. A nap legfontosabb hírei május 7-én.
Négy válogatott kulcsjátékosával, Iváncsik Gergővel, Iváncsik Tamással, Laluska Balázzsal és Perez Carlossal is szerződést hosszabbított a férfi kézilabda-bajnokságban címvédő MKB Veszprém.
Görögországban nem képes koalíciós kormány alakítására a vasárnapi választásokon legtöbb szavazatot szerzett konzervatív Új Demokrácia. Antonisz Szamarasz, az államfő által a kormányalakítással megbízott párt vezetője visszaadta a kormányalakítási megbízást a köztársasági elnöknek.
A címvédő Szolnoki Olaj hazai környezetben magabiztosan nyert hétfőn az Albacomp ellen a férfi kosárlabda NB I elődöntős párharcának 2. mérkőzésén, így már csak egy sikerre van a fináléba kerüléstől.
Görögországnak elég pénze van ahhoz, hogy kitartson július végéig, a nemzetközi hitelezők további pénzügyi támogatása nélkül - jelentette ki egy görög kormányzati illetékes.
Az Európai Központi Bank (EKB) - immár nyolcadik hete - nem vásárolt államkötvényeket másodlagos értékpapír-piaci intervenciós programjának (SMP) keretében a múlt héten - jelentette be a pénzintézet hétfőn.
A hétvégi görög választási eredmények hatására nőtt az esélye, hogy az ország kilép az eurózónából - vélik a Citigroup közgazdászai. Ennek a forgatókönyvnek a szakértők már 75%-os valószínűséget...
Mindössze tíz gól esett hat mérkőzésen a Ligue 1-ben, ráadásul három mérkőzésen nem is született gól. Egyre komolyabb bajban az Auxerre, menekülőben a Sochaux.
A percalapú telefonadó a költségvetés számára nem jelentene kiszámítható bevételi forrást, miközben a Magyar Telekom, a Telenor Magyarország és a Vodafone Magyarország közös álláspontja szerint...
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 33. játéknapján a Los Angeles Angels of Anaheim egymás után második mérkőzését nyerte meg a Toronto Blue Jays ellen. A találkozón Albert Pujols megütötte első hazafutását.
Tudósok újabb megállapításai szerint stressz, örökletes betegség vagy akár méreg is véget vethetett Vlagyimir Iljics Lenin életének, ami ellentétes azzal a korábbi, általánosan elterjedt nézettel, hogy nemi betegség gyengítette le az egykori szovjet vezető szervezetét.
Az uniós fiskális paktum jelenlegi formája mellett foglalt állást Wilhelm Molterer, az Európai Befektetési Bank (EIB) egyik alelnöke hétfőn egy bécsi előadásában.
A Fővárosi Törvényszék - a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kezdeményezésére - megállapította, hogy két az ingatlanos honlapokat üzemeltető társaság - az Experient Enterteiment Ltd. és a Weltimmo S.r.o. - általános szerződési feltételei jogszabálysértők, és mint ilyenek érvénytelenek, közölte a GVH az MTI-vel.
A menstruáció zavarainak hátterében rendszerint hormonális vagy anatómiai rendellenesség áll. Ha valami megzavarja a rendszer tökéletesen összehangolt működését, a hormonok egyensúlya azonnal felborul.
Az első mérkőzésen a Falco 76-71-re verte a Körmendet, így 1-0-ás előnyre tett szert. A mai meccsen is szoros találkozóra lehet számítani, melyen az aktuális forma lesz a döntő.
Jelentõs hangulatromlást okozott hétfõ hajnalban a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon fõként a vasárnapi görög választások eredménye, az ugyanis az eurózóna adósságválságát...
A 76. IIHF Jégkorong Világbajnokság negyedik játéknapján az A-csoportban Kanada kiütötte Franciaországot. A B-csoportban Csehország csak szétlövésekkel tudta legyőzni a nyeretlen norvégokat.
Az IHF elnökével egyeztettek a Magyar Kézilabda Szövetség vezetői. Magyarországot nagy figyelemmel kísérik, miközben Bienerth Gusztáv tartalék játékost szeretne a nevezéskor.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) a magánnyugdíjpénztárak ellenőrzése kapcsán a működési költségek kezelése miatt 3 pénztár esetében 9 feljelentést tett ismeretlen tettes ellen - mondta Gaál Szabolcs Barna, a Kehi elnöke, a főhatóság hétfői háttérbeszélgetésén.