Tragikus hirtelenséggel, 69 éves korában hétfőn elhunyt Bartha Ferenc, a TriGranit Holding elnöke, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke - közölte a Trigranit az MTI-vel.
Nem szerepeltek jól a magyar versenyzők a mexikói Huatulcóban hétvégén rendezett triatlon Világkupa-futamon, s így az olimpiai rangsorban jelenleg egyetlen férfi sincs kvótát érő helyen.
Az OTP Bank szlovákiai leánybankja, az OTP Banka Slovensko javuló, 900 ezer euró adózott eredménnyel zárta 2012 első negyedévét, amely elsősorban a kamatbevételek és a jutalékbevételek emelkedésének volt köszönhető.
Az európai kontinensről 29 ország szerzett olimpiai kvótát birkózásban, s közülük Magyarország hét londoni indulójával a nyolcadik legnépesebb ötkarikás csapattal rendelkezik.
Úgy tűnik, Joan Laporta, a Barcelona 2010-ben távozott elnökének nem tetszik a klub jelenlegi szereplése, és nem tartja kizártnak, hogy visszatér a főnöki székbe.
Értékes ponttal gazdagodott a Bp. Honvéd otthonában a Kaposvári Rákóczi futballcsapata. A somogyiak az OTP Bank Liga 27. fordulójában több mint hetven percen át emberhátrányban játszottak, a hazaiak pedig két tizenegyest is lőhettek - mégis 0-0 lett a végeredmény.
Közel hetvenegyezer fővárosi és Pest megyei magánszemély kérte, közülük hatvanhétezer kapta meg az adóhatóság segítségét az egyszerűsített bevallás elkészítéséhez; az április végéig postázott, vagy elektronikus úton megküldött ajánlatokat aláírva május 21-ig kell visszajuttatni az adóhatóságnak – közölte a NAV Közép-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága hétfőn az MTI-vel.
A lakosságnak kínált új féléves kincstárjegyekből a felajánlott mennyiség mindössze egyötödét jegyezték le a befektetők a május 2. és 4. között zajlott első értékesítéskor - derül ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) hétfőn közzétett tájékoztatójából.
Nyáron kezdheti meg működését a Nolato Magyarország Kft. új, dialízis-kezelésekhez szükséges egyszer használatos eszközöket gyártó üzemcsarnoka Mosonmagyaróváron - mondta hétfőn Meleg Norbert, a társaság gazdasági igazgatója az MTI-nek.
Megkapta az Európai Bizottság jóváhagyását, így uniós forráshoz jut a budapesti 1-es és 3-as villamosvonalak felújítását, valamint az 1-es meghosszabbítását célzó projekt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A 41 milliárd forint összértékű beruházás 94 százalékos uniós támogatásban részesül.
Ezúttal az Immigrants és az In Diretta végzett a Csillag születik mezőnyének utolsó két helyén. Hétfőn 11 órától vendégeink voltak a kiesők, akik szüzességük elvesztésétől kezdve, a további zenei terveiket is megosztották olvasóinkkal.
Renden befejeződtek hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségik; az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint középszinten a Nemzeti olvasókönyv, Karinthy Frigyes és Arany János, emelt szinten Heltai Jenő műve és a nyelvújítás szerepelt megoldandó feladatok között.
Bezárása előtt hétfőn este tartja utolsó előadását a Budapesti Kamaraszínház; a végelszámolás alatt álló teátrumban A vágy villamosát játsszák, az előadás után gyertyagyújtással búcsúznak színházuktól a társulat tagjai a Tivoli előtt.
Március 1-jétől bevezették az úgynevezett kényszer-törlési eljárást, amely a korábbi kényszer-végelszámolást váltja fel. A kényszer-törlési eljárásnak a tagra és a vezető tisztségviselő(k)re nézve igen komoly következményei lehetnek.
Tragikus hirtelenséggel, 69 éves korában hétfőn elhunyt Bartha Ferenc, a TriGranit Holding elnöke, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke - közölte a TriGranit az MTI-vel.
Jelentõs hangulatromlást okozott hétfõ hajnalban a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon fõként a vasárnapi görög választások eredménye, az ugyanis az eurózóna adósságválságát...
Újabb bankkal bővült azon hitelintézetek listája, melyek a Bankszövetség ajánlásának megfelelően a meghirdetett határidőnél (július 1.) előbb befogadják a nem közszférában dolgozók árfolyamrögzítésre vonatkozó kérelmét. A K&H Bank mától várja az árfolyamrögzíteni kívánó lakáscélú devizahiteleseit....
A dubai Al Habtoor Csoport megvásárolta a budapesti Le Meridien szállodát, az erről szóló szerződést a felek hétfőn Budapesten egy sajtótájékoztató keretében írták alá, írja az MTI. Khalaf Ahmed Al...
Az ügyfélhitel-állomány akár 90 százalékát érinthetik a devizahitel-adósok megsegítését célzó különböző központi programok – olvasható a PSZÁF ma megjelent fogyasztóvédelmi kockázati jelentésében. A PSZÁF a követeléskezelés egységes szabályozása érdekében jogszabályi módosításokat kezdeményez.
Bár a bajnoki cím matematikailag még nem dőlt el az angol bajnokságban, a Manchester Unitednek kisebb csoda kell ahhoz, hogy megvédje elsőségét. Sir Alex Ferguson még bízik a csodában.
Csaknem negyedére esett vissza a szigorított dohányzási szabályokat megszegők aránya április eleje óta, a bírságolásra vonatkozó türelmi idő lejárta után - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
Megfelelő nehézségű és jellegű volt az idei középszintű írásbeli magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga, a tavalyinál jóval kevésbé voltak vitathatók a feladatok - mondta Arató László, a Magyartanárok Egyesületének (ME) elnöke hétfőn az MTI-nek.
Az ügyfélhitel-állomány akár 90 százalékát érinthetik a devizahitel-adósok megsegítését célzó különböző központi programok – olvasható a PSZÁF ma megjelent fogyasztóvédelmi kockázati jelentésében. A PSZÁF a követeléskezelés egységes szabályozása érdekében jogszabályi módosításokat kezdeményez.
Miközben a lakásvásárlásra felvett hitelt a lakosság 61 százaléka elfogadhatónak tartja a Cofidis Hitel Monitor kutatása szerint, elenyésző, 6 százalék, illetve 3 százalék azoknak az aránya, akik a hitelből finanszírozott hétköznapi vásárlást, ajándékozást, illetve utazást sem utasítják el.
Jelentõs hangulatromlást okozott hétfõ hajnalban a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon fõként a vasárnapi görög választások eredménye, az ugyanis az eurózóna adósságválságát...
A múlt héten enyhén növelték árupiaci kitettségüket a hedge fundok és más nagyobb intézményi spekulánsok. A profik azonban ezúttal elég rosszul időzítettek, hiszen szerda és péntek között az...
Új rendszert indított el a Vállalkozók és Szolgáltatók Országos Szövetsége. A VOSZ-BESZ-hez csatlakozó kis- és középvállalkozások vásárlói-beszerzői közösséget alkothatnak, így kedvezőbb feltételeket alkudhatnak ki a szolgáltatóknál. A becslések szerint 30-170 ezer forintot is megtakaríthatnak havonta - 2013 végéig akár 38 milliárd forint is a kkv-knál maradhat.
Nettó profit szinten az egy évvel korábbinál alacsonyabb számokat várnak az elemzők mind az Egis, mind pedig a Richter esetében az első negyedéves gyorsjelentésben. A Richter várhatóan a hét második...
Az első héten, május első, csonka hetében 2,134 milliárd forintért jegyeztek a befektetők az új fél éves lakossági kincstárjegyből. Az utóbbi hetekben látványosan megélénkült a kereslet az egy éves Kamatozó Kincstárjegy iránt, a lejegyzett összeg többször is elérte a heti tízmilliárd forintot.
Megoldhatja a vörösborban található reszveratrol körül évek óta zajló vitát amerikai kutatók tanulmánya, amelyben egérkísérletek eredménye igazolta a vegyület egészségvédő hatása és egy gén közötti kapcsolatot.
Nem látja bizonyítottnak a szocialista Baja Ferenc, hogy Gyurcsány Ferenc plágiumot követett el főiskolai diplomájának elkészítésekor. Az MSZP-s politikus hétfőn más témában tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre ugyanakkor azt mondta: nincs helye kettős mércének, a tudományos értekezések szabályai mindenkire egyformán érvényesek.
Ezúttal az Immigrants és az In Diretta végzett a Csillag születik mezőnyének utolsó két helyén. Hétfőn 11 órától vendégeink voltak a kiesők, akik szüzességük elvesztésétől kezdve, a további zenei terveiket is megosztották olvasóinkkal.
Nem látja bizonyítottnak a szocialista Baja Ferenc, hogy Gyurcsány Ferenc plágiumot követett el főiskolai diplomájának elkészítésekor. Az MSZP-s politikus hétfőn más témában tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre ugyanakkor azt mondta: nincs helye kettős mércének, a tudományos értekezések szabályai mindenkire egyformán érvényesek.
Korábban az egriugyek.hu, ma a stop.hu weboldal ír arról, hogy az egri önkormányzat listát készít a '"nemkívánatos" színészekről. A stop.hu birtokába került hangfelvétel szerint egy bizottsági ülésen elhangzottak "érv" szerint Székhelyi József azért sem léphetett fel tavaly Egerben, mert szerintük a színművész "egy SZDSZ-es büdös zsidó". A Népszavának Székhelyi József azt mondta, megpróbál…
Az előttünk álló hét első felében maradhat a bizonytalan részvénypiaci hangulat, a hétvégi európai választási eredmények és a múlt heti gyengébb amerikai makroadatok a biztonságosabb eszközök felé...
Újabb bankkal bővült azon hitelintézetek listája, melyek a Bankszövetség ajánlásának megfelelően a meghirdetett határidőnél (július 1.) előbb befogadják a nem közszférában dolgozók árfolyamrögzítésre vonatkozó kérelmét. A K&H Bank mától várja az árfolyamrögzíteni kívánó lakáscélú devizahiteleseit....
Az olimpia közeledtével visszatekintünk az eddigi huszonkilenc nyári játékra. Cikksorozatunk huszonegyedik részében az 1988-es szöuli olimpiáról írunk.