Betelt a pohár a budapesti bérfuvarozóknál: a készülő új önkormányzati rendelet ellen tüntetnek ma. Azt állítják, több ezren mehetnek tönkre az új -szerintük gazdasági érdek diktálta - szabályok miatt, a főváros viszont azt hangoztatja, hogy a taxisok legtöbb javaslatát elfogadták.
A lakásvásárlásról és lakásépítési támogatásról szóló cikksorozatot közölt a héten a Pénzcentrum.hu. Felhívtuk a figyelmet a lakásvásárlás buktatóira, bemutattuk, hogyan juthatsz hozzá az új szociálpolitikai támogatáshoz. Leleplező kutatásról adtunk hírt, amelyből kiderült, hogyan vernek át bennünket a boltok az akciós árakkal. Az alacsony keresetű gyermekeseknek nem tudtunk jó hírekkel szolgálni:…
Drága, hű jobb kezem, Jean, hálásan köszönöm eddigi tevékenységét, de mától nyugdíjba vonulhat! - Köszönöm Uram, igazán megtisztelő! De mi történt, hogy így döntött? - Lecseréltem az autómat, Jean, és mostantól én vezetek. - Ez hogy lehetséges, Uram? - Egyszerű, az új Jaguáromban még a protokollvendégnél is jobb dolga van a sofőrnek, a látszat csal, ez egy öltönyös élményautó, Jean. Tudja, egy…
Kiss László szövetségi kapitány szerint a teljes magyar olimpiai csapat legnagyobb létszámú egységeként 25-30 fős lehet az úszókülönítmény Londonban, a nyári ötkarikás játékokon.
Oroszország legnagyobb magánkézben lévő olajcég a Lukoil ma tette közzé negyedéves számait, melyben a magasabb olajáraknak köszönhetően 7,7%-kal magasabb profitról adott számot a vállalat. Az...
Csehországban az első negyedév végén 4,62 millió lakosnak volt kiegészítő nyugdíjbiztosítása. Ez 51 ezerrel több 2011 március végéhez képest - közölte a cseh pénzügyminisztérium honlapján.
A kiszivárogtatásokra reagáló hivatalos szentszéki nyilatkozatok helyett egy nevét elhallgató vatikáni dolgozó számolt be az olasz sajtónak a pénteken letartóztatott pápai inas, Paolo Gabriele megbízóiról, hangoztatva, hogy a komornyik parancsnak engedelmeskedett.
Elfoglaltak két szénbányai fúrótornyot a Greenpeace aktivistái hétfőn reggel Csehországban. A nemzetközi szervezet ezzel kíván tiltakozni a cseh kormányzat szerinte felelőtlen viselkedése ellen a szénbányászat és a globális felmelegedés terén.
Dubaji befektetők a Hvar-szigeti Stari Gradban szállodát és luxusvillát építenek, Dubrovnikban spanyol cégcsoport alakít át kis szállodákká 23 történelmi villát, a világhírű adriai városban ezzel párhuzamosan horvát-kanadai beruházással újabb luxushotel is nyílik.
Az előző években sok könyvelőnek, pénzügyi vezetőnek fejtörést okozott év végén az alvállalkozói díjak és közvetített szolgáltatások figyelembe vétele az iparűzési adó alapjában. Az ehhez kapcsolódó kérdéseink eldöntését segíti a cikkben tárgyalt Legfelsőbb Bírósági döntés.
Közeleg a lengyel-ukrán közös rendezésű foci Eb, így érdemes körbe nézni a csapatok háza táján, milyen mezekben is láthatjuk majd a 16 résztvevőt a torna során.
A budapesti bérfuvarozók a készülő új önkormányzati rendelet ellen tüntetnek ma. Azt állítják, több ezren mehetnek tönkre az új -szerintük gazdasági érdek diktálta - szabályok miatt, a főváros viszont azt hangoztatja, hogy a taxisok legtöbb javaslatát elfogadták - írja a Népszava....
Az IMF csak abban az esetben újítja fel a hitelnyújtást Ukrajnának, ha Kijev jelentősen emeli a földgáz árát - jelentette ki a Nemzetközi Valutaalapnak az ukrán fővárosban tárgyaló küldöttségvetője. ...
A gazdaság élénkítése céljából felgyorsítja a jelentősebb beruházási projektek elfogadását a kínai vezetés - írja a China Times (Zhongguo Shibao) napilap.
Múlt hét pénteken letartóztatták a korábban a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) is szereplő, Bobby Sippiót. Az elkapót gyilkossági kísérlettel, fegyveres rablással, súlyos testi sértéssel és emberrablással vádolják.
Hatalmas felhajtás közepette egy barátságos futsalmérkőzésen búcsúztatta Pep Guardiolát a Barcelona, melyen távozó tréner csapata az utód, Tito Vilanova gárdájával csapott össze.
Az Intesa Sanpaolo, a legnagyobb olasz kiskereskedelmi bank jelezte a szakszervezeteknek, hogy egyesíti, vagy bezárja olasz fiókhálózatának közel egyötödét költségmegtakarítás céljából.
Azonosították a lengyelországi magyar motorosbaleset áldozatait, akik budapesti lakosok voltak - erősítette meg hétfőn az MTI értesüléseit Kónya Katinka varsói magyar konzul.
BUDAPEST – VV Cristofel (19) popkarrierbe kezdett, és ez érdekli az embereket, de legalábbis megosztja őket. A számok magukért beszélnek: 3 nap alatt 650 ezer néző a YouTube-on, 6 ezer hozzászólás, és ezer lájkkal szemben 6 ezren mondták azt, hogy nem szimpatizálnak a Kubai ritmus című számmal, amelynek a klipje a pünkösdi hétvége előtt került fel az internetre.
Olaszország legnagyobb lakossági bankhálózatával rendelkező Intesa Sanpaolo azt közölte az olasz szakszervezetekkel, hogy fiókhálózatának ötödét bezárhatja illetve összevonhatja költségmegtakarítás...
Az adószakértő leginkább az egységes gazdaságpolitikát hiányolja az adórendszer átalakítása mögül - a túl alacsony, egységes szja-kulcsért nagy árat fizetünk, a különadók elbizonytalaníthatják a befektetőket. Vámosi-Nagy Szabolcs nem az szja-t csökkentette volna. Félidőben az adócsökkentés kormánya: nagyító alatt az adópolitika.
Fura módját választotta az ünneplésnek egy szurkoló a Miami Heat minapi, playoff-beli sikere után. A valószínűleg nem teljesen józan szőke hölgy egy bár pultján kezdett táncba és rögtönzött sztriptízbe.
Hargita megye prefektusa vizsgálja azoknak az önkormányzati határozatoknak a törvényességét, amelyek szerint utcákat vagy iskolákat neveztek el Nyirő József erdélyi íróról - jelentette be hétfőn Cristina Augusta Urzica prefektus.