A kedd "magyar száma", a 200 méteres férfi vegyes selejtezőjéből az első és a második legjobb időeredménnyel biztosította részvételét az esti elődöntőben Cseh László és Verrasztó Dávid a debreceni úszó Európa-bajnokság második versenynapján.
Franciaország irigykedve nézi Németországot. Az újonnan megválasztott elnökre, Francois Hollande-ra nehéz feladatok várnak. Nem elég, hogy rendbe kell tennie az államháztartást, életet kell lehelnie...
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Orlando Magic vezetői menesztették Stan Van Gundy vezetőedzőt, aki 2009-ben a nagydöntőbe vezette az együttest.
Az OECD a kedden megjelent friss előrejelzése szerint a kínai gazdaság növekedése az idei évben 8,2 százalékra lassulhat - amely több mint egy évtizede a legalacsonyabb ütem - mielőtt a kormányzati támogatásoknak köszönhetően 9,3 százalékra gyorsulna 2013-ban.
Az adózást érintő törvények módosítását kezdeményező előterjesztéssel a kormány szeretné megteremteni a bankszövetséggel kötött megállapodás és a különadótörvény közötti összhangot - mondta a Nemzetgazdasági minisztérium államtitkára a javaslat általános vitájában a parlamentben.
Folyamatosak az utórengések az észak-olasz Emilia Romagna tartomány földrengés sújtotta térségében. Ötezren töltötték az éjszakát sátrakban vagy ideiglenes szállásokká alakított épületekben.
A 22 éves Megyeri 2010-ben szerződött az athéni együtteshez, a mostani szezonban vált alapemberré, ráadásul megválasztották a szezon legjobb kapusának a görög bajnokságban.
A Fotex bejelentette a Luxemburgi Értéktőzsdének, hogy Nicolaos Katsomalos átlépve a tíz százalékos tulajdoni hányadot, 12,84 százalékot szerzett a társaságban. A részvények viszont éves minimumárukra, 69 centre süllyedtek a tőzsdén.
Mark Zuckerberg, a Facebook tulajdonosa, vezetője egy tehetséges menedzser. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy hét év alatt egy kis cégből 100 milliárd dolláros vállalkozást hozott létre. A Világgazdaság által idézett New York Magazine cikk szerint azonban az egyik legfontosabb erénye, hogy tudja, mikor kit kell elbocsátani.
Csökkentette a kelet-közép-európai felzárkózó térség több országának idei növekedésére vonatkozó előrejelzését kedden az OECD, Magyarország esetében a korábbi 0,6 százalékos GDP visszaesést lefelé, -1,5 százalékra módosította. A szervezet egyúttal sürgette Magyarországot az IMF/EU-megállapodás megkötésére.
Több mint egy éve kezdődött el annak a javaslatcsomagnak az összeállítása, amelyet a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) most juttatott el a kormánynak. A csomag alapvetően arra szolgál,...
Mai cikkünkben az USD/CAD és az EUR/JPY grafikonját vizsgáljuk meg, ahol érdekes árfolyammozgásokra figyelhetünk fel, amik kiváló kereskedési lehetőségeket jelenthetnek számunkra. USD/CAD Az...
Nagy energiákat fordít a rendőrség a prostitúció, és kiemelten a gyermekprostitúció hátterének felderítésére, de a belügyminiszter szerint az önkormányzatoknak is lenne feladatuk az ügyben.
Bár az előző hetinél húsz-, a két héttel korábbinál ötvenmilliárd forinttal kevesebb jegyzés érkezett, eladták a felkínált mennyiséget és a hozam még csökkenni is tudott egyetlen bázisponttal a mai kincstárjegy-aukción.
A feje tetejére állítja a telefonálási szokásokat és a távközlési piacot a júliustól tervezett telekommunikációs adó. A meglévő szerződéseken lejártukig nem változtathatnak a telekomcégek, de ezt követően akár 50 százalékos emelésre is kényszerülhetnek.
Negatív kilátás mellett "AA" besorolásról "A+" besorolásra rontotta japán hosszú lejáratú devizaadósság adósbesorolását a Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő intézet az emelkedő adósságállományra hivatkozva.
Bár a várakozások inkább már optimista előjelűek, a piacot egyelőre bénító kereslet-kínálati feszültség oldódását idénre még nem várják az OTP Jelzálogbank szakemberei. A forgalom és az árak pozitív...
Az Államadósság Kezelő Központ által mára 45 milliárd forintos kerettel meghirdetett 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukción (D120829) mindössze 70,3 milliárd forintos vételi ajánlattal jelentek meg...
Egyes brókercégek és kisebb biztosító társaságok is megpróbálják kijátszani az szja-törvény ez év eleji módosítását, magán-egészségbiztosításnak álcázva értékesítenek menedzserszűréseket - írta pontosan meg nem nevezett forrásokra hivatkozva keddi számában a Világgazdaság.
Már régóta kacsingat a devizapiac és a benne rejlő kimeríthetetlen lehetőségek felé? Érdekli az FX piac, de bizonytalan milyen stratégiát érdemes követni a profit reményében? Itt a ragyogó alkalom, a...
A Hirling Zsolt, Varga Tamás könnyűsúlyú kétpár és a normálsúlyú egypárban versenyző Galambos Péter bejutott a szerda délutáni döntőbe Luzernben, az evezősök utolsó olimpiai kvalifikációs versenyén. Székely Balázs szövetségi kapitány szerint mindkét egység esélyes a kvótaszerzésre.
A Nemzetközi Vitorlás Szövetség (ISAF) értesítése szerint Karé Réka mégis olimpiai kvótát szerzett a németországi Boltenhagenben múlt héten rendezett Laser Radial világbajnokságon.
Szorosabbra kívánják fűzni az együttműködésüket a közlekedés, a művelődés, valamint az oktatás és a tudomány területén az Európai Unió programjai keretében a Centrope csoportba tömörült tartományok és városok, amelyek vezetői hétfőn tárgyaltak a dél-morvaországi Brünnben.
A spanyol bankoknak a GDP 5%-ra rugó állami segítségre lehet szükségük. Nem a leminősített nagy bankok a baj fő forrásai, hanem az ingatlanfejlesztőket gondolkodás nélkül hitelező kisebb takarékszövetkezetek - a szektor vesztesége brutálisan magas.
Mai cikkünkben az USD/CAD és az EUR/JPY grafikonját vizsgáljuk meg, ahol érdekes árfolyammozgásokra figyelhetünk fel, amik kiváló kereskedési lehetőségeket jelenthetnek számunkra. USD/CAD Az...
A május eleje óta egyre romló nemzetközi befektetõi hangulat egyfajta természetes korrekciója mutatkozott tegnap a pénz- és tõkepiacokon análkül is, hogy ezt nagyobb jelent&otilde...
Csökkentette a kelet-közép-európai felzárkózó térség több országának idei növekedésére vonatkozó előrejelzését kedden a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet.