A megszorító program folytatását elvető, radikális baloldali Sziriza párt választási győzelmétől a katonai puccsig terjednek a görög euróövezeti tagság megszűnésének lehetséges módjaira kidolgozott legújabb londoni elemzői forgatókönyvek.
Szlovákiában nemzeti hősökként ünneplik a jégkorong-világbajnokságon ezüstérmes csapatot. Pozsonyban a város legnagyobb terén várhatóan több mint 30 ezer szurkoló várja a Helsinkiből hazatérő játékosokat.
Enyhén erősödött a forint hétfőn, bár nap közbeni nyereségének nagy részét elvesztette délutánra, a múlt hét pénteki árfolyamszinthez képest még mindig erősebben állt.
Nory Kruchten, az Európai Úszó Liga (LEN) elnöke helyes döntésnek nevezte, hogy Debrecent választották az idei úszó Európa-bajnokság helyszínéül, miután a belga Antwerpen anyagi nehézségek miatt kora tavasszal lemondta a rendezést.
Az LMP véleménye szerint az adórendszer sokkal bonyolultabbá és igazságtalanabbá vált, mint korábban bármikor - jelentette ki hétfői, parlamenti sajtótájékoztatóján Vágó Gábor.
Úgy tűnik, a PSG nem tágít, és most, hogy hosszú idő után sikerült magukat kvalifikálni a Bajnokok Ligájába, és minden követ megmozgat azért, hogy magához csábítsa Real Madrid Aranylabdását, Kakát.
Miután pénteken bejelentette Spanyolország, hogy még az eddig ismertnél is nagyobb volt a tavalyi évi államháztartás hiánya, a hitelességi problémák nyomán ma új történelmi csúcsra ért a spanyol...
A második helyen kiemelt spanyol Rafael Nadal nyerte meg a római tenisztorna férfi versenyét, miután az eső miatt hétfőre halasztott döntőben legyőzte a világelső és címvédő szerb Novak Djokovicot.
A Bajnokok Ligája döntőjét több európai élklub képviselői is a helyszínen tekintettek meg. Egy-egy ilyen alkalom remek lehetőséget biztosít mindenkinek a tárgyalásokra.
Véget kell vetni a kormány gazdaságpolitikai ámokfutásának, amely egyre nehezebb helyzetbe hozza az országot és a családokat - mondta Simon Gábor, az MSZP elnökhelyettese.
Bár áttörést hozó intézkedést nem jelentettek be a hétvégi amerikai G8-csúcstalálkozón, de az üzenetek és a hétvégén közzétett friss görög közvélemény-kutatások némileg javították ma a két hete romló...
Két ügyben fordul Magyarország az Európai Bírósághoz a kötelezettségszegési eljárásokkal összefüggésben, ezek okairól is beszélt Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter éves beszámolójában az alkotmányügyi bizottságban.
Az AXA Magánnyugdíjpénztár hivatalos értesítést nem kapott, csak a sajtóból értesült arról, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) a magánnyugdíjpénztárak gazdálkodásának ellenőrzése alapján az AXA ellen is feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen.
Bár teljesen új John Cooper Works modellekként mutatja be őket a márka, a recept ugyanaz. A MINI modelljeinek legsportosabb verziója továbbra is megmaradt 211/218 lóerős, sőt a 280 Nm-es nyomaték sem változott. Akkor mi ez a felhajtás az „új” erőforrás közül?
A Szakmai Kollégium Klinikai Genetikai Tagozatának és Tanácsának tagjai a leghatározottabban elutasítják és elítélik a rasszista értelmezésre okot adó genetikai vizsgálatot - közölték a testületek elnökei a két grémium hétfői ülése után az MTI-vel. A tanácskozást azt követően hívták össze, hogy az egyik jobbikos képviselő a Nagy Gén Kft.-től megrendelt genetikai teszttel igazolta: nincs benne sem…
A megszorító program folytatását elvető, radikális baloldali Sziriza párt választási győzelmétől a katonai puccsig terjednek a görög euróövezeti tagság megszűnésének lehetséges módjaira kidolgozott legújabb londoni elemzői forgatókönyvek.
Kis Gergő ezüstérmet nyert 400 m gyorson a debreceni úszó Európa-bajnokság hétfői nyitónapján. A szám másik magyarja, Rákos Patrik a nyolcadik helyen végzett, míg a győzelmet a német Paul Biedermann szerezte meg.
A megszorító program folytatását elvető, radikális baloldali Sziriza párt választási győzelmétől a katonai puccsig terjednek a görög euróövezeti tagság megszűnésének lehetséges módjaira kidolgozott legújabb londoni elemzői forgatókönyvek.
Elnézést kért Joachim Gauck német államfőtől Bastian Schweinsteiger, a Bayern München labdarúgója, amiért a Chelsea ellen elveszített szombati Bajnokok Ligája-döntőt követően nem fogott kezet vele.
A Jobbik szerint "roppant cinikus" a kormány és a kormánypártok hozzáállása az ellenzéki párt által kezdeményezett "oligarchabizottság" felállítása kapcsán. Gyöngyösi Márton frakcióvezető-helyettes hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: ez az ügy pontosan rávilágít a Fidesz "természetére és demokráciához való viszonyára".
Kis Gergő ezüstérmet nyert 400 m gyorson a debreceni úszó Európa-bajnokság hétfői nyitónapján. A szám másik magyarja, Rákos Patrik a nyolcadik helyen végzett, míg a győzelmet a német Paul Biedermann szerezte meg.
Az elmúlt napok feszült piaci eseményeit követően ma némi megnyugvás volt tapasztalható a tőzsdéken, Nyugat-Európához hasonlóan a régió is emelkedni tudott. A BUX 0,7%-os pluszban zárta a kereskedést...
Éves összehasonlításban az idei év első három hónapjában EBITDA-soron másfélszeres, míg nettó profit szinten kétszeres növekedést mutatott az Alteo energetikai csoport. A csoport árbevétele 6,4%-kal...
Kettős magyar siker született női 400 méteres vegyesúszásban a debreceni Európa-bajnokságon: az aranyérmes Hosszú Katinka lett, a második helyen pedig Jakabos Zsuzsanna végzett.
Csaknem ötezer embernek kellett elhagyni otthonát az észak-olaszországi Emilia Romagnában a vasárnapi földrengés következtében. A lakosság a hétfői éjszakát is a szabadban tölti újabb rengéstől tartva.
A chicagói NATO-csúcs részvevői hétfőn felszólították Pakisztánt, hogy "amilyen hamar csak lehet", újból nyissa meg az Afganisztánba vezető szárazföldi tranzitútvonalakat a szövetség előtt.
Vegyesen zártak a pesti tőzsdén a főbb papírok, a BUX elenyésző forgalomban pluszban zárt, de ez még közel sem trendforduló. Az MTelekom papírjai újra történelmi mélységbe zuhantak, ez már vonzó lehet a befektetőknek is: érdemes elgondolkodni a beszálláson.
Lázár János szerint a választási kampányokat döntően állami pénzből kell finanszírozni. A Fidesz frakcióvezetője, aki a jövőben a Miniszterelnökséget irányítja majd államtitkárként, hétfői sajtótájékoztatóján azt is közölte, hogy a képviselőcsoport jövő kedden dönt az utódjául jelölt Rogán Antal megválasztásáról.