2012. május 2. szerda

máj. 2
16:36
Miért csak nyolc nap múlva veszi át a hivatalát Áder János? (Infostart)
Fel kell állítania apparátusát - Lövétei István alkotmányjogász szerint elsősorban ez az oka annak, hogy a megválasztott köztársasági elnök csak nyolc nap múlva léphet hivatalba. Áder Jánost ma választotta államfővé az Országgyűlés.
máj. 2
16:36
Ötezer adat a kétéltű- és hüllőtérképezési honlapon (hirado.hu)
Az ötezredik feltöltés Érdről, a Duna menti ártéri erdőből érkezett egy erdei béka „regisztrálásával”.
máj. 2
16:36
Juhász: Áder beszéde tipikus államfői székfoglaló volt, sok közhellyel (ATV)
Pártok- és politikai oldalak felett állóságát hangsúlyozta Áder János azt követően, hogy az Országgyűlés szerdán államfővé választotta - állapították meg egybehangzóan az MTI által megkérdezett politológusok.
máj. 2
16:36
A Milan szerdán már nem hibázhat, csak imádkozhat (Agroinform)
A BL-ért küzdő "ötvenötösök" akár mind "ötvennyolcasok" lehetnek, de a Laziónak és az Udinesének sokat kell javulni.
máj. 2
16:38
Ellenzéki pártvélemények Áder János államfővé választásáról (Infostart)
Az MSZP szerint Áder János nem a nép, hanem Orbán Viktor embere. Az LMP azt kéri tőle, hogy kezdeményezze az ombudsmannál a választási és az igazságügyi törvények alkotmányossági felülvizsgálatát. A Jobbik azt kívánja, hogy államfőként próbáljon meg a "pártidentitásán" felülemelkedni.
máj. 2
16:38
Ingyenes mozihét rászoruló gyerekeknek (hirado.hu)
A május 21. és 27. közötti filmvetítéseknek a Corvin, Művész, Puskin és Toldi mozi ad otthont.
máj. 2
16:39
Bárdosiék alvást terveznek a nászéjszakán (Blikk)
Bárdosi Sándor és párja esküvőre készül, ám a birkózó bevallotta, ő rosszul van a szervezkedéstől, így annak nagy részét inkább kedvesére bízza.
máj. 2
16:39
Verpecz István a betegségét is legyőzte (Blikk)
Debrecen - Hős lett Verpecz István (25) a kupadöntő után! Az első számú hálóőr, Nenad Novakovics (29) betegsége miatt előtérbe kerülő debreceni labdarúgónak nem volt könnyű feladata az MTK ellen 3-3-ra végződő csata utáni büntetőpárbajban, a focisták jól rúgták a tizenegyeseket, ám Rafe Wolfe (26) és Kálnoki Kis Dávid (20) kísérleténél hárítani tudott.
máj. 2
16:39
Boldoggá akarta tenni barátnőjét, de az belehalt (BorsOnline)
Különleges ajándékkal akarta meglepni barátnőjét egy kanadai fiú. Sárkányrepülésre fizette be a 27 éves lányt, de nem élte túl.
máj. 2
16:39
Körhintabaleset Kazincbarcikán (Blikk)
máj. 2
16:40
Szakdolgozatügy: feljelentést tett a pécsi egyetem is (hirado.hu)
Az egyetem tényfeltáró bizottsága bizottsága eközben vizsgálja a volt miniszterelnök beadott szakdolgozatának eltűnését, és a plágiumgyanút is.
máj. 2
16:42
Jennifer Lopez kígyós ruhája (Joy)
Jennifer Lopez nyaka köré egy kígyó tekergett, de nyugi, ez nem igazi, csak a ruhája része! Nézd meg, ilyet még nem láttál! Te felvennél ilyen ruhát?
máj. 2
16:42
Számos adómódosításokat tartalmazó törvénytervezetet készített a kormány (ProfitLine)
Akinek nincs egészségbiztosítása, az az év elejétől visszamenőleg köteles lesz egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni, és megszűnik a gyógyszertári szolidaritási díj is - egyebek mellett ezt tartalmazza az egyes adózási törvények módosításáról címet viselő törvénytervezet, amely a kormány honlapján jelent meg.
máj. 2
16:42
Súlyos veszteségeket szenvedtek a kormányerők Szíriában (hirado.hu)
A dezertőr katonákkal vívott harcban 21-en haltak meg szerdán.
máj. 2
16:44
1,5 százalékkal csökkent az amerikai ipar megrendelésállománya (ProfitLine)
Márciusban az ipari megrendelések az Egyesült Államokban 7,1 milliárd dollárral, 1,5 százalékkal 460,5 milliárd dollárra csökkent a februárban mért 1,1 százalékos emelkedés után.
máj. 2
16:45
Orbán emberének tartja Ádert az MSZP (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint a szerdán államfővé választott Áder János elődjéhez, Schmitt Pálhoz hasonlóan nem az emberek, hanem Orbán Viktor embere - mondta Simon Gábor elnökhelyettes sajtótájékoztatón.
máj. 2
16:48
Gazdag egyetemisták: 200 ezret költenek havonta (Pénzcentrum)
Még a fogyasztói társadalomban felnőtt, képzett és tudatos fogyasztónak tartott fiatal generáció tagjai sem tájékozottak a pénzügyekben, döntéseiket elsősorban a televíziós és rádióban hallható reklámok valamint a család és az ismerősök véleménye befolyásolja. A pénzügyi szolgáltatók honlapját ritkán böngészik az ajánlatok részleteinek megismerése céljából, és ritka a több banki ajánlat tudatos…
máj. 2
16:54
Magyar edző nyerte a BEK-et, magyar futballista lőtt három gólt (Infostart)
A mai nap a magyar futball ünnepe. Még akkor is, ha ötven évvel ezelőtt nem kapott a hazai sajtóban nagy visszhangot az amszterdami BEK-döntő. Pedig éppen fél évszázaddal ezelőtt egy magyar edző (azóta sem volt ilyen) egymást követő második esztendőben is megnyerte csapatával a legtekintélyesebb európai klubtornát. Pedig fél évszázaddal ezelőtt egy magyar játékos (azóta sem volt ilyen)…
máj. 2
16:54
Perli a Reuterst egy görög bank (hirado.hu)
Görögország egyik legnagyobb bankja 50 millió eurós keresetet nyújtott be a Reuters ellen arra hivatkozva, hogy a hírügynökség egy "pontatlan és rágalmazó" jelentése miatt súlyos veszteséget szenvedett el.
máj. 2
16:54
Ismét a WTC New York legmagasabb épülete (ATV)
New York legmagasabb épülete hétfő délután óta a One World Trade Center. A 2001-ben lerombolt világkereskedelmi központ ikertornyainak a helyére épülő új felhőkarcoló most utasította maga mögé a 381 méteres Empire State Buildinget. A munkálatokat várhatóan jövő év végén fejezik majd be, ekkorra az új torony az Egyesült Államok legmagasabb épülete lesz.
máj. 2
16:54
Obie Trotter az Eurochallenge Kupa legjobb hátvédje (Agroinform)
Az eurobasket.com internetes oldal megválasztotta a hétvégén véget érő EuroChallenge sorozat legjobbjait.
máj. 2
16:56
Elkeseredettek a japán fiatalok: véget vetnének az életüknek (hirado.hu)
A huszonéves japán fiatalok több mint negyede gondolt már arra, hogy önkezével vet véget életének - állapították meg egy szerdán közzétett felmérésben.
máj. 2
16:57
Michelisz és Wéber hazai ringen száguld (Blikk)
Mogyoród – Hazai közönség előtt akar bizonyítani Michelisz Norbert (27) és Wéber Gábor (40) a túraautó-világbajnokságon. A hét végi Magyar Nagydíjon a Zengő Motorsport pilótái a Hungaroringen „látják vendégül" a mezőnyt.
máj. 2
16:57
Victoria Beckham megfeledkezett a fiáról (BorsOnline)
Úgy látszik, Victoria Beckham tényleg nem tudja, hol áll a feje sok teendője miatt, mert a minap iskolába akarta vinni Brooklynt, csakhogy nélküle indult el.
máj. 2
16:57
Feleségét életveszélyesen megszurkálta, majd végzett magával (Blikk)
máj. 2
16:57
A Toldiban mulattak a Könyves-rajongók (Kreatív Online)
Závada Péter, Grecsó, Belle Belle-eksztázis és sok szakmai arc egy cikkben. Képekkel!
máj. 2
16:57
Mindent az új Mt-ről, ahogyan az hatályba lépett (HR Portál)
Szeptember 11-12-én kétnapos konferenciát rendez a CompLex Kiadó, ahol gyakorlott HR vezetőkkel és a téma legismertebb szakértőivel ismerteti az új Mt. összes fontos kérdését -mindössze napi 9900 Ft+áfa/fő áron. Olvasson tovább, megéri!
máj. 2
16:59
Légzsákos bukósisak (Blikk)
Stockholm – Gallérba rejthető, légzsákként működő bukósisakot tervezett két svéd egyetemista.
máj. 2
17:00
Mladic bíróság elé állhat (Metropol)
Ratko Mladic volt boszniai szerb katonai parancsnok fizikai és mentális egészségi állapota megfelelő ahhoz, hogy bíróság elé álljon - közölte szerdán Serge Brammertz, a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze.
máj. 2
17:00
Körhintabaleset Kazincbarcikán (Metropol)
Menet közben kiszakadt, majd elrepült egy körhinta kocsija kedden Kazincbarcikán, a balesetben két 15 éves fiú könnyebben megsérült - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.
máj. 2
17:01
Döbbenet! Visszafele fejlődik az ikerpár agya (Blikk)
London – Mintha Benjamin Button különös élete válna valóra egy angliai családban. A Brad Pitt által alakított népszerű filmhős aggastyánként születik, s időskorára fiatalodik vissza csecsemővé.
máj. 2
17:06
Újabb adómódosító törvénytervezeteket készített a kormány (Portfolio)
Akinek nincs egészségbiztosítása, az az év elejétől visszamenőleg köteles lesz egészségügyi szolgáltatási járulékot fizetni, legalább havi 6390 forintot, és megszűnik a gyógyszertári szolidaritási...
máj. 2
17:06
Olaszország: a Serie A-ba adná el magát a Chelsea-nél megbukott edző (Sport365)
A Chelsea csapatától márciusban menesztett André Villas-Boas Olaszországban folytathatja edzői karrierjét.
máj. 2
17:08
Tovább híztak az amerikai nyersolajtartalékok (Portfolio)
Az amerikai Energia Információs Ügynökség jelentése szerint múlt héten 2,8 millió hordóval emelkedtek az ország nyersolajtartalékai, a benzintartalékok viszont 2, a dízelt és fűtőolajat tartalmazó...
máj. 2
17:08
Labdarúgó NB I: Kabát Péter szárkapocscsonttörést szenvedett! (Sport365)
Három játékost is kényszerűségből kellett lecserélni a Vasas elleni mérkőzésen. Simon Krisztián talpcsont-, Kabát Péter pedig szárkapocscsonttörést szenvedett, így ők már biztosan nem léphetnek pályára a szezon hátralévő részében.
máj. 2
17:10
Ön is szokott olvasni vezetés közben? (Portfolio)
Egy a Ford Európa által a SYNC fedélzeti kommunikációs rendszer bevezetése előtt megrendelt, Németországban, Spanyolországban Franciaországban, Nagy-Britanniában, Olaszországban és Oroszországban...
máj. 2
17:10
ÉLŐ: Dzsudzsák a pályán - Szpartak Moszkva-Dinamo Moszkva, Premjer Liga (Sport365)
Az orosz bajnokság rájátszásának 12. fordulójában a Szpartak Moszkva vendége lesz a Dinamo Moszkva, Dzsudzsák Balázs csapata.
máj. 2
17:12
Orbán: A tranzakciós illetéket a pénzintézetek fizetik majd (Infostart)
Arra kérte Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Fidesz-KDNP-frakciószövetséget, hogy még a parlament nyári szünete előtt fogadják el a jövő évi költségvetés sarokszámait és az adótörvényeket. A kormányfő ezt újságíróknak mondta Budapesten, a Fidesz-KDNP frakcióüléséről távozóban. Szólt arról is, támogatja, hogy megmaradjon a végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadó, a tervezett tranzakciós…
máj. 2
17:12
Hamarosan csapást mérhetnek Amerikára (Portfolio)
A neves befektetési guru, Bill Gross a CNBC-nek adott rövid interjújában azt mondta, hogy Amerika leminősítése reális opció, hiszen az adósság szerkezete a japán és brit helyzetet idézi, vagyis...
máj. 2
17:12
MLB: A D-backs elrontotta az „üstökös” bemutatkozását (Sport365)
Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 28. játéknapján a Washington Nationals vereséget szenvedett hazai pályán az Arizona Diamondbacks-től. A fővárosi alakulatban pályára lépett a hatalmas tehetségnek tartott Bryce Harper is.
máj. 2
17:12
Csődöt jelentett a nyolcas ikrek anyja (hirado.hu)
Csődöt jelentett Nadya Suleman amerikai nő, aki 2009-ben nyolcas ikreket hozott a világra.
máj. 2
17:12
Orbán: lépni kell (ATV)
Arra kérte Orbán Viktor miniszterelnök a Fidesz-KDNP-frakciószövetséget, hogy még a parlament nyári szünete előtt fogadják el a jövő évi költségvetés sarokszámait és az adótörvényeket. A kormányfő ezt szerdán mondta újságíróknak Budapesten, a Fidesz-KDNP frakcióüléséről távozóban.
máj. 2
17:12
Bejelentette visszavonulását Sol Campbell (Agroinform)
Bejelentette visszavonulását Sol Campbell, a Tottenham Hotspur és az Arsenal korábbi angol válogatott futballistája.
máj. 2
17:14
Pontát támogatják a függetlenek és a kisebbségek is (hirado.hu)
A független képviselők és a nemzeti kisebbségek képviselőinek támogatásával várhatóan meglesz az új román kabinet hivatalba iktatásához szükséges szavazatszám.
máj. 2
17:15
Döbbenet! Visszafele fejlődik az testvérpár agya (Blikk)
London – Mintha Benjamin Button különös élete válna valóra egy angliai családban. A Brad Pitt által alakított népszerű filmhős aggastyánként születik, s időskorára fiatalodik vissza csecsemővé.
máj. 2
17:15
Vegyszertől bűzlik étel és kozmetikum (BorsOnline)
A „teljesen természetes” címkével hirdetett kozmetikumok és készételek is tartalmaznak káros összetevőket. Friss kutatási eredmények alapján azt gyűjtöttük össze, mely kencék és konzervek, illetve fogyasztását tanácsos minimálisra csökkenteni, avagy teljesen elhagyni.
máj. 2
17:15
Lassan helyreáll a lakáspiac (ProfitLine)
A magyarországi lakáspiacon az egy évvel ezelőttihez képest ezerrel több, 7.306 lakás kelt el az idén áprilisban, ez a szám azonban ezerrel kisebb a márciusinál - közölte a Duna House ingatlan franchise hálózat az MTI-vel szerdán, felmérése alapján.
máj. 2
17:16
Elemző: a megszorításokba bukott bele a román kormány (hirado.hu)
A Hotnews elemzője szerint mind a Boc-, mind az Ungureanu-kormánynak a bérek lefaragása, a nyugdíjak megadóztatása miatt kellett mennie.
máj. 2
17:17
Gyurta volt a példaképe az elhunyt Dale Oennek (Blikk)
Budapest - Gyurta Dánielt (22) is nagyon megviselte a norvég Alexander Dale Oen (†26) halála, hiszen a néhány nappal születésnapja előtt, edzés után zuhanyozás közben elhunyt úszónak a világbajnok magyar klasszis volt a példaképe.
máj. 2
17:18
Több tüntetőt megöltek Kairóban (Metropol)
Húszan meghaltak, amikor fegyveres támadók tüntetőkre támadtak Kairó Abbászíja negyedében, a védelmi minisztérium közelében szerdán - közölték egyiptomi egészségügyi illetékesek.

Keresés