Sajnálja Vetési Iván, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke, hogy nem országos lefedettségű televíziós csatorna közvetíti a magyar érdekeltségű európai kupadöntőket.
Az amerikai Belbiztonsági Minisztérium arra figyelmeztetett, hogy hónapok óta hekkerek próbálnak betörni az amerikai gázhálózatot működtető társaságok számítógépes rendszeribe. Egyelőre nem ismert,...
A görög politikai válság következtében kiújult európai aggodalmak a dollár jelentős erősödésével és a biztonságos eszközök vásárlásával járt, így az árupiacokon folytatódott a kiárusítás. Az olaj...
Márciusban ismét igen nagy, 600 millió euró feletti többlet alakult ki a külkereskedelmi egyenlegben a Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint, de úgy, hogy éves alapon az export...
A Görögországgal kapcsolatos bizonytalanságok ellenére kismértékű emelkedésekkel indult a kereskedés ma reggel az európai részvénypiacokon, a DAX 0,6%-kal, a CAC-40 0,4%-kal került feljebb. Ennek...
Megszakadtak a fuvarozók és a kormány között az e-útdíj bevezetése és annak kompenzálása ügyében folytatott egyeztetések - írja a Napi Gazdaság. Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének...
Mai elemzésünkben az OTP és a MOL mellett az Infineon piacán találtunk jó hozam/kockázat aránnyal megjátszható vételi lehetőségeket. Kiugróan alacsony forgalommal csorog lefelé az OTP, mely a 200...
Az MVM Partner Energiapiac Kutatási Program (EKP) 2012. II. negyedévi felmérése keretében a Policy Agenda azt vizsgálta meg, hogy a hazai kis-és középvállalkozások vezetői miképpen vélekednek a liberalizált energiapiacról, és milyen szempontok alapján döntenek, amikor új szolgáltatót választanak.
A tegnapi csökkenés után mérsékelt emelkedéssel indult a kereskedés az európai piacokon. A vezető nyugat-európai piacok közül Németországban a DAX index 0,6 százalékkal, Franciaországban a CAC-40 index 0,4 százalékkal, míg Angliában a FTSE-100 index stagnálással nyitott.
Németországban az export a szezonálisan kiigazított adatok alapján 0,9 százalékkal emelkedett márciusban az előző hónaphoz képest - közölte ma a német statisztikai (Destatis).
Márciusban is kedvezően alakult a vendégforgalom, a külföldi vendégeknek köszönhetően a vendégéjszakák száma és a szálláshelyek árbevétele is növekedett. A belföldi vendégek és az általuk eltöltött éjszakák száma csökkent az előző év azonos időszakához képest. Míg az ötcsillagos szállodák vesztettek külföldivendég-forgalmukból a Malév leállása miatt, addig a háromcsillagosok profitáltak a…
Egynapos előadásunkon a sikeres devizakereskedéshez szükséges szemléletmódot, a technikai elemzés eredményes használatát sajátíthatják el a résztvevők. A bemutatott stratégiákat előadónk élő...
Nagyon nehéz az elvben januártól elérhető, vissza nem térítendő lakásépítési támogatás nyomára akadni a bankok honlapjain, a legnagyobbak közül egyedül az első számú szereplő hívja fel rá a figyelmet. A csúszásnak több oka is lehet- írja a Világgazdaság....
Az Európai Bizottság a 34,8 millió euró összegű ökoinnovációs támogatásra tett közzé pályázati felhívást. Az újszerű környezetvédelmi megoldások piacra jutását szolgáló támogatás elnyerésére az...
A Széll Kálmán Terv felújított kiadásában részletesen kifejti a kormány, hogy a foglalkoztatás javítása érdekében 2015-ig milyen intézkedéseket kíván végrehajtani, több esetben az ehhez szükséges összeg és néhol még a várt, számszerűsített hatás is kiderül. A kormány 56 ezer új munkahelyre számít, az alappályához képest ugyanakkor jelentősen csökkenne a reálbér - írja az mfor.hu.
A parlament alkotmányügyi bizottsága lehetővé tenné, hogy közérdekű munkára is átválthassák a 16 éven felüli fiatalkorúakra kiszabott, behajthatatlan pénzbüntetéseket.
A kéményseprés díjával megegyező pótdíjat kell fizetnie azoknak a budapesti ingatlantulajdonosoknak, akik nem engedik be az előre bejelentett időpontban a Fővárosi Kéményseprő-ipari Kft. (FŐKÉTÜSZ) munkatársait. A vonatkozó rendeletmódosításról szerdai, rendkívüli ülésén döntött a Fővárosi Közgyűlés, amely jóváhagyta a Fővárosi Vízművek részvényeinek visszavásárlásához szükséges fedezetigazolás…
Peren kívüli megállapodásra akarja rávenni a bíró a peres feleket, a 2010 júliusi philadelphiai vízi baleset kártérítési perében, ezért felfüggesztették a tárgyalásokat. A baleset magyar áldozatainak hozzátartozói kártérítésért perelik az érintett hajók üzemeltetőit.
A Ford célul tűzte ki, hogy négyhengeres turbómotorját a tradicionálisan nagy szívómotorokat szerető piacokon, így például Ausztráliában és az Amerikai Egyedült Államokban is népszerűvé teszi. A hadjárat része az új reklámfilm is, amely a ’két varangy beszélget’ fő szál miatt akár egy vicc kezdete is lehetne, azonban mégis szomorú véget ér.
Tavaly mintegy 90-92 ezer lakás cserélt gazdát Magyarországon, azaz a végtörlesztés miatti év végi forgalomélénkülés ellenére sem sikerült érdemben elmozdulni a 2010-es mélypontról − derül ki a friss ingatlanpiaci elemzésekből.
Márciusban rekordot döntött a német export és import, a kivitel az előző hónaphoz képest 0,9 százalékkal 91,8 milliárd euróra, az import pedig 1,2 százalékkal 78,1 milliárd euróra emelkedett - közölte szerdán a szövetségi statisztikai hivatal.
Egyelőre kevés helyen elérhető az elvben januártól már ismét élő vissza nem térítendő lakásépítési támogatás, közismertebb nevén szocpol - írja a Világgazdaság. Hasonló témákról is szó esik a...
Kotorni kellene a Balaton medrét a kikötőkben, a vízi utakon és a strandokon, de már évek óta megoldatlan a tóból kiemelt iszap elhelyezése - írja a Magyar Nemzet....
Hozzávalók: A mártáshoz: 50 dkg friss sóska 1 kis fej vöröshagyma - finomra aprítva 1/2 dl olaj kb. 4 evőkanál liszt /teljes kiőrlésűt használtam/ cukor vagy édesítő - ízlés szerint 2 dl tejföl só A pirított burgonyához: 80 dkg apró szemű parázsburgonya 5 dkg vaj só kevés őrölt fehérbors A buggyantott tojáshoz: 1 liter víz 2 evőkanál 10%-os ecet 4 tojás