2012. május 24. csütörtök

máj. 24
15:12
Megkezdődött a Négy Mancs ellen indított per (Alternatív Energia)
Októberre napolta a Fővárosi Törvényszék azt a csütörtökön megkezdődött polgári pert, melyet a Hungerit baromfifeldolgozó cég indított a Négy Mancs Alapítvány ellen azért, mert a vállalat álláspontja szerint a nemzetközi állatvédő szervezet évek óta sokmilliárdos károkat okozó lejárató kampányt folytat ellene.
máj. 24
15:18
Napi 34 ezer gumiabroncs készül Rácalmáson (Privátbankár)
Teljes gyártókapacitással dolgozik a Hankook Tire Magyarország Kft. rácalmási gyárának mindkét üzemegysége, naponta 34 ezer darab gumiabroncs készül el az üzemben - jelentette be csütörtökön egy Dunaújvárosban tartott sajtóbeszélgetésen a cég kommunikációs menedzsere.
máj. 24
15:18
18 tipp, hogyan vess véget gyorsan egy rossz randinak! (Joy)
Legyünk inkább barátok! Ennél a mondatnál 18 jobb ötlet következik most arra az esetre, ha véget akarsz vetni egy rémes randinak.
máj. 24
15:18
Esik a frank! (Portfolio)
Délután 3 óra előtt röviddel megmozdult a svájci frank hetek óta gyakorlatilag mozdulatan árfolyama az euróval szemben, a jegyzések 1,2010-ről 1,2050 körülig ugrottak, majd visszasüllyedtek. Hírről,...
máj. 24
15:20
Az eredetinél négyszer több a Várbazár tervezésének költsége (Portfolio)
A Várgondnokság Nonprofit Kft. által a budai Várbazár rekonstrukciójára és a kapcsolódó közösségi közlekedésfejlesztés komplex tervezésére kiírt nyílt közbeszerzést a Középülettervező (KÖZTI) Zrt....
máj. 24
15:21
Galéria: Akik a meztelen melleikkel tüntetnek a foci Eb ellen +18 (Sport365)
Az elmúlt hónapok során szinte minden sportrajongó találkozhatott már a FEMEN mozaikszóval. Az ukrán aktivistákat rejtő szervezet rendre azzal hívja fel magára mostanában a figyelmet, hogy félmeztelenül tiltakozik a közelgő foci Eb ellen.
máj. 24
15:24
Orbán: "Nem akarunk ismét oda jutni, ahol három évvel ezelőtt voltunk" (Infostart)
A nemzetközi gazdasági válság a demokratikus európai intézményrendszert is megrengette - mondta Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az uniós állam- és kormányfők találkozója után tartott sajtótájékoztatóján.
máj. 24
15:24
Választási fiaskó: Seselj felajánlotta lemondását (hirado.hu)
A háborús bűntényekkel vádolt pártelnök lemondását pártja, az SRS nem fogadta el.
máj. 24
15:24
Új Peugeot 301 (ATV)
Az új Peugeot 301 a márka nemzetközi előretörését és újabb piacok meghódítására irányuló törekvését illusztrálja. Kifejezetten úgy tervezték meg, hogy meghódítsa azt az igényes, széles ügyfélkört, amely elérhető áron szeretne igényes szedánt vásárolni.
máj. 24
15:24
Szombathelyen burkoltan zsidóztak a diósgyőri szurkolók? (Agroinform)
A transzparenst a szombathelyi biztonsági cég a találkozó előtt bevizsgálta, de nem tudták értelmezni az üzenetet.
máj. 24
15:26
Változtatna a bérlakások felmondásának szabályain Kósa (Infostart)
Változtatna az önkormányzati és állami bérlakások felmondásának szabályain a Fidesz ügyvezető alelnöke.
máj. 24
15:26
Transzkontinentális misszióra indult a svájci napelemes repülőgép (hirado.hu)
A Solar Impulse eme missziója a főpróba azon világ körüli út előtt, melyet 2014-ben egy új, és tökéletesített utóddal szeretnének végrehajtani.
máj. 24
15:26
"Mit kerestek ott gárdisták? Belső vizsgálat indult (ATV)
A Horthy-emléktábla szombati újraavatása és az azon való gárdista jelenlét arra ösztökélte szerkesztőségünket, hogy az ügyet figyelemmel kísérjük. Úgy tudni: a Tiszántúli Református Egyházkerület vizsgálatot indít annak kiderítésére, hogy miképp kerülhetett oda és koszorúzhatott a Magyar Gárdának, illetve a Jobbik másik szövetségesének, a Nemzeti Őrseregnek egy-egy egyenruhás tagja.
máj. 24
15:26
Rangos labdarúgó tornát rendez az FTC (Agroinform)
A Braga, a Crvena zvezda, a dán FC Nordsjaelland, az osztrák SNK Sankt Pölten, az Újpest FC jön a Népligetbe.
máj. 24
15:27
Rasszistabotrányba keveredett Blanc (BorsOnline)
A legutóbbi vb-leszereplés után Laurent Blanc építette újra a francia válogatottat, amely lassan kezdi régi önmagát idézni.
máj. 24
15:27
Ime a sztártigrisek kölykei (Blikk)
Nyíregyháza - A két hím, és húguk kezdetben nyugodtan fogadta az orvosi vizsgálatot, ám a végére már foggal-körömmel harcoltak "fogvatartóik" ellen.
máj. 24
15:27
Olcsóbban fesztiválozhatunk nyáron (Kreatív Online)
Amennyiben elfogadják Rogán áfamódosítását. De a Sziget biztosan nem lesz olcsóbb.
máj. 24
15:27
7 havi mélypontról emelkedik az olaj ára (ProfitLine)
Mérsékelt emelkedést mutat a kőolaj ára a mai kereskedés során a tegnapi 7 havi mélypont elérése után, köszönhetően annak, hogy felfüggesztették az iráni atomprogramról zajló egyeztetést szerda este Bagdadban az iszlám köztársaság és a vele tárgyaló hat nagyhatalom képviselői.
máj. 24
15:28
Újabb tűzoltótiszt tűnt el: életveszélyes állapotban találtak rá (ATV)
A hatvani tűzoltóparancsnok-helyettes után a gyöngyösi tűzoltóparancsnok is eltűnt; utóbbit életveszélyes állapotban Gyöngyöstarján határában találták meg - közölte a heol.hu Heves megyei hírportál csütörtökön.
máj. 24
15:29
Élve eltemették, akit elütöttek! (Blikk)
Élve eltemette egy pár azt az idős hölgyet, akit elütöttek kocsival, és azt hitték róla, hogy meghalt.
máj. 24
15:29
Kósa változtatna a bérlakások felmondásának szabályain (ProfitLine)
Változtatna a Fidesz ügyvezető alelnöke az önkormányzati és állami bérlakások felmondásának szabályain: Kósa Lajos javaslata szerint a bérbeadó állam vagy helyi önkormányzat ezentúl felmondhatná a szerződést, ha közérdekből szüksége van a bérlakásra, és felajánl legalább két, a törvényi előírásoknak megfelelő ingatlant a bérlőnek, ám az egyiket sem fogadja el.
máj. 24
15:30
Az EP határozatban ítélte el a homofóbiát (Metropol)
Az Európai Parlament csütörtökön Strasbourgban nagy többséggel elfogadott, többpárti kezdeményezésű határozatban ítélte el a homofóbiát, a szexuális orientáción és nemi identitáson alapuló hátrányos megkülönböztetés megnyilvánulásait.
máj. 24
15:30
A Magyar Könnyűzene Ünnepe-2012. május 26-27. (Spa Trend Online)
Miközben egyre több külföldi sztár ad koncertet Magyarországon, a hazai előadók fellépéseinek sikere azt bizonyítja, hogy a magyar közönségnek nagy igénye van a hazai énekesekre, zenekarokra, és azokra az általuk megismert magyar slágerekre, amelyeket együtt énekelhetnek velük.
máj. 24
15:32
Csúcson a világ széndioxid-kibocsátása (Metropol)
Tavaly rekordot döntött a fosszilis tüzelőanyagokból származó, üvegházhatást okozó széndioxid-kibocsátás a világon.
máj. 24
15:33
Fejben dől el a verseny - Sportpszichológia (WebBeteg)
"Fejben dől el a verseny" - mondja a sportpszichológus, és hogy nyomatékot adjon a megállapításnak, azonnal hozzáteszi, hogy rövidesen ezzel a címmel jelenik meg az a szakmai könyv is, amely részleteiben alátámasztja, megmagyarázza az állítást. A sportpszichológiáról, helyzetéről, elfogadottságáról beszélgetünk Lénárt Ágota ismert sportlövésszel, a SE Testnevelési és Sporttudományi Kar…
máj. 24
15:36
Esik a frank! (2.) (Portfolio)
Délután 3 óra előtt röviddel megmozdult a svájci frank hetek óta gyakorlatilag mozdulatan árfolyama az euróval szemben, a jegyzések egyik pillanatról a másikra 1,2010-ről 1,2050 körülig ugrottak,...
máj. 24
15:36
Albérlet vagy saját lakás? Kiderült, melyik éri meg jobban (Pénzcentrum)
Manapság is sokakban felmerül a kérdés, melyik éri meg jobban: albérletet bérelni éveken keresztül, vagy saját lakásba fektetni? Különösen aktuális most ez a kérdés azon családok számára, ahol az érettségiző gyerek ősztől kezdi meg egyetemi, főiskolai tanulmányait, a szülők számára pedig kihívást jelent az elköltöző fiatal lakhatási helyzetének megoldása. Az optimális megoldás leginkább az lehet,…
máj. 24
15:38
Építőanyaggal is fizetett az osztrák cég a győri kastélyért (Portfolio)
Legalább egymilliárd forintos ingatlanfejlesztésbe kezd Győr belvárosában a Leier Immo Kft. - jelentette be Mártonné Baj Mária, az osztrák tulajdonú építőipari vállalkozás ügyvezető igazgatója, írja...
máj. 24
15:40
Zuhanórepülésben az olaj - Hol érhet földet? (Portfolio)
Május eleje óta gyakorlatilag folyamatosan szakad az olaj, az európai Brent hordója 11, a texas-i WTI 15 százalékot esett, és ezzel idén már mindkét típus ledolgozta év eleji emelkedését. Az olaj...
máj. 24
15:42
Dávid Ilona a MÁV Zrt. élén (hirado.hu)
A GYSEV elnöke csaknem két héten át díjazás nélkül látta el a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatói feladatait.
máj. 24
15:42
Öt napot kapott a MAL, hogy megfékezze a vörösiszap kiporzást (ATV)
A Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. öt napot kapott arra, hogy megszüntesse az ajkai gyára IX-es és a X-es tározójánál a vörösiszap kiporzását. Ha a cég nem tesz eleget a felszólításnak, akkor a Veszprémi Bányakapitányság megteszi a szükséges lépéseket - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium sajtóirodája az MTI-vel.
máj. 24
15:42
A 400 méter címvédője nem hisz a hazai pálya előnyében (Agroinform)
A 400 méteres női síkfutás címvédője, a brit Christine Ohuruogu nem próbálja ki a londoni Olimpiai Stadion rekortánját.
máj. 24
15:44
Csaknem 30 ezer embert rúg ki a HP (hirado.hu)
A Hewlett-Packard komputergyártó az alkalmazottak 8 százalékát bocsátja el.
máj. 24
15:44
Kamerák előtt beszélt a polgári jogokról egy kalóz (ATV)
Az internetes polgári jogokat, az „online életstílus” védelmezését és a digitális tartalmak szabad felhasználását tűzte zászlajára a svéd kalózpárt, amely Rick Falkvinge személyében immár az Európai Parlamentben is képviselteti magát.
máj. 24
15:45
Nudista fürdőkomplexumot épít a milliárdos (BorsOnline)
Egy év alatt több, mint 5 millió eurót fektetett be a román férfi, hogy megépíttesse meztelenkedős álomstrandját.
máj. 24
15:46
Csepett sem javult a helyzet Szírában az ENSZ szerint (hirado.hu)
Szíriában a kormányerők és az ellenzék harci egységei továbbra is súlyosan megsértik az emberi jogokat a hat hete tartó tűzszünet ellenére.
máj. 24
15:48
Újabb tűzoltósági vezető tűnt el (Metropol)
A hatvani tűzoltóparancsnok-helyettes után a gyöngyösi tűzoltóparancsnok is eltűnt; utóbbit életveszélyes állapotban Gyöngyöstarján határában találták meg - közölte a heol.hu Heves megyei hírportál csütörtökön.
máj. 24
15:48
Mi történik a tűzoltóknál Hevesben? (Alternatív Energia)
A hatvani tűzoltóparancsnok-helyettes után a gyöngyösi tűzoltóparancsnok is eltűnt; utóbbit életveszélyes állapotban Gyöngyöstarján határában találták meg - közölte a heol.hu Heves megyei hírportál.
máj. 24
15:48
A királynő unokájának őrjöngött a tömeg (hirado.hu)
A hercegnő lánya boldogan lovagolt. Kezében a lánggal.
máj. 24
15:50
Lezárult a filozófusügy (hirado.hu)
A rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást - írja a Népszava.
máj. 24
15:51
Button átvette a vezetést az esős Monacóban (F1világ)
A McLaren versenyzője, Jenson Button zárta az élen a Forma-1-es Monacói Nagydíj esőáztatta második szabadedzését. A brit mögött Romain Grosjean, valamint a ferraris Felipe Massa zárt. Tovább »
máj. 24
15:52
Rendőröket kárpótolna az MSZP (hirado.hu)
Az ellenzéki párt kéthavi fizetésükkel kárpótolná azokat a rendőröket, akik 2006 őszén, "a zavargások idején" sérültek meg.
máj. 24
15:54
Mérgesek a Facebook-befektetők, beperlik Zuckerberget és a bankokat (Privátbankár)
Annak ellenére, hogy éppen elég vélemény intette óvatosságra a befektetőket Facebook-ügyben, sokan bűnbakot keresnek a kudarcért. Hol Zuckerberget, a fő tulajdonost és a szervező bankokat vádolják, hol David Ebersmant, a cég pénzügyi vezetőjét. Az ügyben várhatóan perek indulnak, két bírósági keresetet legalábbis már beadtak. Az érintettek persze cáfolnak és hárítanak.
máj. 24
15:54
Esik a frank! (3.) (Portfolio)
Délután 3 óra előtt röviddel megmozdult a svájci frank hetek óta gyakorlatilag mozdulatan árfolyama az euróval szemben, a jegyzések egyik pillanatról a másikra 1,2010-ről 1,2050 körülig ugrottak,...
máj. 24
15:56
Még erősebb a forint, amerikai hírek húzzák tovább a piacokat (Privátbankár)
A rossz európai hírek ellenére határozott pozitív korrekció kezdődött délelőtt a tőzsdéken, a forint is erősödött. Az amerikai tőzsdenyitás előtt megjelenő amerikai makroadatok többnyire pozitívak voltak, így ezek tovább javították a hangulatot. Az euró kéthavi csúcsra emelkedett a svájci frankkal szemben. Az optimizmusra továbbra sincs sok ok, az emelkedést inkább az okozza, hogy az elmúlt hetek…
máj. 24
16:00
Kövér: Szét kell választani Nyirő József politikai és írói munkásságát (hirado.hu)
Az Országgyűlés elnöke bízik benne, hogy pünkösd vasárnapján Székelyudvarhelyen megtörténhet Nyirő József újratemetése.
máj. 24
16:00
Elítélte Svájc diszkrimináló lépését az Európa Parlament (ProfitLine)
Az Európai Parlament (EP) határozatban ítélte el csütörtöki strasbourgi plenáris ülésén Svájc közelmúltbeli, nyolc közép-kelet-európai állam - köztük Magyarország - bevándorlóit diszkrimináló lépését.
máj. 24
16:00
Bolt nem foglalkozik Chambers múltjával (Agroinform)
Dwain Chambers Ostravában Usain Bolt "segítségével" harcolná ki 100-on az A-szintet.
máj. 24
16:02
A vártnál rosszabb a BMI az euróövezetben (hirado.hu)
Az eredmény az ágazati teljesítmény növekedését jelző 50 pontos szint alatt van, azt vetítve előre, hogy az euróövezeti gazdaság technikai recesszióban maradhat.
máj. 24
16:02
Veresegyházról szállított gázturbina-generátort Izraelbe a GE (ProfitLine)
A Genera Electric (GE) a Wood Group GTS céggel kötött 200 millió dollár értékű szerződése keretében a GE veresegyházi gyára 12 darab aeroderivatív gázturbina-generátort szállított le a Dorad Energy izraeli Ashkelonban épülő erőművéhez - jelentették be a GE csütörtöki sajtótájékoztatóján Veresegyházán.

Keresés