A halláskárosodás nem fordítható vissza, azonban nem szükségszerű, hogy egy csendesebb, hangszigetelt világban éljen. Orvosával vagy egy audiológus segítségével a hallás korrigálható.
A PwC szerint olcsóbbá, kiszámíthatóbbá és egyszerűbbé válik a transzatlanti kereskedelmi tevékenység annak eredményeként, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok képviselői május 4-én Brüsszelben hivatalos megállapodást írtak alá egymás megbízható kereskedőinek kölcsönös elismeréséről. A hírt az Európai Bizottság jelentette be.
A Los Angeles Lakers hazai pályán három ponttal legyőzte az Oklahoma City Thunder csapatát az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának pénteki játéknapján, ezzel 2-1-re szépített a két együttes párharcában.
A házilag barkácsolt robbanószerkezet a Francesco Morvillo Falcone nevű ruhaipari szakközépiskola bejáratánál becsöngetés előtt, 7.45-kor lépett működésbe.
Csomagtartóban szállította egy romániai férfi a gyerekeit, de útközben valaki lefilmezte, majd feljelentette. A rendőrség csupán pénzbüntetést szabott ki.
A holokauszt idején zsidó embereket mentő diplomatákról nyílt kiállítás Dombóváron; a tárlat azoknak a személyiségeknek állít emléket, akik Raoul Wallenberghez hasonlóan az életet jelentő svéd, spanyol, svájci, kínai vízumot adtak ki európai zsidóknak.
Több mint egymillióan nem nyújtották még be szombatig a 2011. évi szja-bevallásukat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV). A határidő május 21-én, hétfő éjfélkor jár le - hívja fel a figyelmet a NAV...
Bár az olaj árfolyama sokat esett a napokban, a kockázatvállalási kedv elillanásával a forint árfolyama is méreteset gyengült a dollárhoz képest. Ez utóbbi miatt szerdán várhatóan pár forinttal emelkedik az üzemanyagok ára a hazai kutakon.
Az Európai Bizottság bejelentette, hogy az Európai Unió és az Egyesült Államok képviselői májusban Brüsszelben hivatalos megállapodást írtak alá egymás megbízható kereskedőinek kölcsönös elismeréséről. A megállapodás révén – amely jelentős lépés az EU–USA kereskedelmi kapcsolatokban – a transzatlanti kereskedelmi tevékenység olcsóbbá, kiszámíthatóbbá és egyszerűbbé válik.
Orvostechnikai eszközöket, elsősorban légtisztítókat, légterápiás készülékeket, bioptron-lámpákat csalt ki tulajdonosaitól és adott el jóval ár alatt egy négytagú banda a fővárosban, amivel több millió forintos kárt okozott a sértetteknek; az elkövetőket elfogták - olvasható a police.hu rendőrségi honlapon.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásában a Los Angeles Lakers legyőzte hazai pályán az Oklahoma City Thundert, íg életben tartotta továbbjutási esélyeit. A Philadelphia 76ers kiegyenlített a Boston Celtics elleni párharcban.
2012. I. negyedévében az EST MEDIA Nyrt. konszolidált árbevétele 388 millió forint volt. A cégcsoport konszolidált adózott vállalkozási eredménye -148 millió forint volt, amely 45 millió forinttal és 23 százalékkal mutat kedvezőbb képet a bázisidőszaki adatokhoz képest.
Lehetőség lesz belföldön is a gyógyszeres terhességmegszakításra, ugyanis az abortusztabletta megkapta a magyarországi forgalomba hozatali engedélyt - írta a Magyar Nemzet szombaton.
Egy tizenhat éves diáklány a helyszínen, iskolatársa a kórházban halt meg, öten megsérültek abban a robbanásban, amely a dél-olaszországi Brindisi egyik iskolájánál történt szombat reggel.
Győrben és Veszprémben indul a lakosság rendszeres testmozgásra való szoktatását célzó program, amelyben a részvevő egyetemistáknak fizikai állapotuk alapján akár a rendszeres testmozgást is felírhatják - közölte a Magyar Sporttudományi Társaság.
A hétfőn kezdődő debreceni úszó-Eb előtt még utoljára találkoztak az újságírókkal az úszók, akik elmondták, hogy készülnek a versenyre, de az Eb-érmeket babonából nem vették a kezükbe.
Újabb jelentések szerint egy iskolás lány életét vesztette és nyolc társa megsérült abban a robbanásban, amely szombat reggel történt a dél-olaszországi Brindisi egyik líceumának bejárata előtt.
Két robbanószerkezet lépett működésbe szombat reggel a dél-olaszországi Brindisi egyik líceumának bejárata előtt. A merénylet következtében egy 16 éves diáklány életét vesztette, további hét tanuló - közülük négy súlyosan - megsebesült.
A területének mára egyharmadát elveszítő Holt-tenger megmentéséért küzdenek a természetvédők, akik a hét végén indítják útjára azt az európai uniós támogatással megvalósuló kezdeményezést, amely a környezeti és történelmi szempontból is egyedülálló régió felélesztését tűzte ki céljául.
A következő tanévtől egyházi kezelésben működnek tovább a Kisújszálláson lévő, jelenleg önkormányzati fenntartású oktatási-nevelési intézmények; a váltás előtt a helyhatóság megkérdezett több véleményező testületet is, amelyek támogatták a képviselő-testület javaslatát - mondta el Kecze István (Nagykun Polgári Kör - Fidesz) polgármester a héten született döntés kapcsán az MTI-nek.
A népszerű műsorvezetőről, Majoros "Majka" Péterről kiderült, hogy 2006 júliusában, vagyis lassan hat éve végrehajtást rendelt el betéti társasága ellen az APEH Kelet-budapesti Igazgatóságának végrehajtási osztálya....
Az Európai Unió Bírósága öt milliárd euróra becsüli Magyarországon az áfa visszaéléssel érintett értéket, ami a magyar GDP öt százaléka - mutatott rá az InfoRádió beszámolója szerint egy pénteki...
A szokásosnál bő három hónappal korábban elkészül a költségvetési törvényjavaslat, legalábbis annak váza, miután a kormány június 15-én a Parlament elé terjeszti a tervezetet. Kovács Árpád, a...
A québeci tartományi parlament megszavazta a diáktüntetéseket korlátozó törvényt, miután a tandíjemelés elleni tüntetések többször meglehetősen erőszakossá fajultak az elmúlt három hónapban, és a diáksztrájkok miatt nem lehetett megtartani egyetemi előadásokat. Több jogvédő szerint a törvény sérti a szabadságjogokat, sok diák pedig hadüzenetnek veszi a jogszabályt.