Fortingall – Igencsak meglepődtek egy skóciai kerékpárverseny résztvevői, mikor egy vágtató patás csapódott a mezőnyhöz. A ló korábban békésen legelészett, ám a sok kétkerekű megzavarta a nyugalmát.
Patricia Krentcil ötéves lányát beengedte a barnítógépbe, amitől a kislány súlyos égési sérüléseket szenvedett. Ma már az egész világon ismert a sztorijuk. A brutálisan szétszolizott nő a játékgyárakat is megihlette.
Közel ezren ünnepelték tegnap este az FTC női kézilabdacsapatát a népligeti sportcsarnokban. Erre rászolgált az együttes, hiszen megvédte tavalyi KEK-elsőségét.
Az ország legismertebb zeneművészeit is megkárosító, mintegy félmilliárd forintos sikkasztási ügyet derítettek fel a rendőrség és az adóhatóság nyomozói - számolt be a két szervezet képviselője keddi budapesti sajtótájékoztatóján, hozzátéve, a lefoglalt termékekkel az érintettek kártalanítása maradéktalanul megvalósulhat.
Veszélyes anyag szóródott az úttestre a Fejér megyei Nagyvenyimnél a 6219-es számú főúton, ezért az érintett szakaszon teljes útzár van érvényben - közölte a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Az MSZP úgy ítéli meg, hogy Szabó Csaba fideszes képviselő médiatörvényhez fűzött módosító javaslata utólag jogalapot teremt arra, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa ne tegyen eleget a Klubrádiónak kedvező bírósági ítéleteknek.
A horvát korrupció ellenes hivatal (USKOK) vizsgálat alá vonta a horvát INA olajcéget, bekérve attól a nyersolaj és egyéb olajtermékek beszerzésére vonatkozó 2008 és 2009-es dokumentumokat - írja a...
Az autonómia az egyetlen logikus és természetes kompromisszum a nemzetállami többség területi szuverenitása és a kisebbségek létezéshez való joga között - mondta Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövet.
Palesztin terroristák hétfő éjszaka két gyújtóbombával támadtak izraeli katonákra Hebron környékén, Gáza északi részéről pedig egy Kasszám rakétát lőttek ki Dél-Izraelre kedden a korai órákban, amint az úgynevezett „nakba nap” elkezdődött.
A Magyarország iránti bizalom helyreállításának és megtartásának fontosságáról beszéltek a Költségvetési Tanács tagjai az Állami Számvevőszék konferenciáján. Az ÁSZ elnöke a feladatok között kiemelte a jó költségvetési politikát és a hitelesség helyreállítását. Simor András szerint 2026-ra a GDP-arányos államadósság 60 százalék alá mérséklődhet.
Az ország legismertebb zeneművészeit is megkárosító, mintegy félmilliárd forintos sikkasztási ügyet derítettek fel a rendőrség és az adóhatóság nyomozói. Annyi CD-t foglaltak le, hogy lehet, megtérül a zenészek kára.
A LIGA Önsegélyező Pénztár csatlakozott a CIG csoporthoz, és a jövőben Pannónia Önsegélyező pénztár néven működik - jelentették be kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
A Financial Times Deutschland (FTD) című német üzleti lap a távközlési adóról és a tranzakciós illetékről, valamint az elképzelések fogadtatásáról írt keddi számában.
Kisebb atomreaktort működtetett évtizedeken keresztül az egyik telephelyén a Kodak cég, és bár a szerkezet állítólag nem jelentett veszélyt a lakosságra, egyes vélemények szerint az ott használt sugárzó anyag keresett a feketepiacon.
Rendkívüli, meghosszabbított ügyfélfogadási időben áll az ügyfelek rendelkezésére Magyar Posta, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) központi ügyfélszolgálatain a személyi jövedelemadó bevallás beadásának megkönnyítése érdekében - közölte az adóhivatal és a Magyar Posta kedden.
Az alapvető jogok biztosa, aki a gyermekjogi szakombudsman feladatait is ellátja, szerint nem indokolt a büntethetőségi korhatár leszállítása az új büntető törvénykönyv (Btk.) tervezetében, amely szerint a gyermek bűnösségének megállapítása akár szabadságelvonással is járhat Törvénymódosítást kér a börtönben született gyermekek érdekében.
A 150 fős szlovák parlamentben, a jelenlévő 142 képviselő közül 82-en hagyták jóvá az új kabinet kormányprogramját és ezzel egyidejűleg Robert Fico kormányának is bizalmat szavaztak.
Sisa Tibor szerződése a szezon végén lejár, és a vezetőedző a hétvégén sejtetni engedte, hogy távozni szeretne a Rákóczi NB I-es futballcsapatától. A klubvezetés még nem határozott, döntés néhány nap múlva.
A befektetési alapokat és alapkezelőket szabályozó uniós direktíva hazai átvétele jelentette a legnagyobb szakmai munkát 2011-ben a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) számára, az idén január 1-én életbe lépett törvény gyakorlati alkalmazásával kapcsolatban azonban még maradtak tisztázandó kérdések és feladatok.
Vádat emeltek Rebekah Brooks, a News International volt vezérigazgatója és öt további személy, köztük Brooks férje ellen a News of the World című, időközben megszüntetett brit vasárnapi bulvárlap körül kirobbant telefonlehallgatási botrány ügyében.
A Mol Nyrt. az év hátralévő részében sem számít a magyar és a nemzetközi gazdasági környezet lényeges javulására, sőt, azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a feldolgozás-kereskedelem (downstream) üzletág szempontjából tovább romlik a helyzet, a bejelentett hároméves program végrehajtása azonban már az idén eredményeket hoz.
Félmilliárd forintból - 341 millió forint európai uniós támogatással - hidak, ökoturisztikai útvonal, kilátó, látogatóközpont és esőbeálló épül a Desedán, Magyarország leghosszabb mesterséges tavánál - ismertette a fejlesztési terveket Szita Károly Kaposvár polgármestere hétfőn a helyszínen sajtótájékoztatón....
Bűncselekményekben gyanúsított, lejárt vízummal rendelkező és illegálisan munkát vállaló külföldiek kiszűrésére kezd száznapos ellenőrzési kampányt a pekingi rendőrség kedden — jelentették be a közbiztonsági hatóság illetékesei.
A baktérium körülbelül 270 nanométer átmérőjű kalcium-karbonát szemcséket képez a mikroorganizmus a szervezetén belül egy eddig nem ismert biológiai ásványalkotó folyamattal.
A Kecskemét támadója, Pekár László két meccses eltiltása után rögtön a kezdőben találta magát Pápán, ám ő sem tudta bevenni a remekül védő Szűcs Lajos kapuját.
A LIGA Önsegélyező Pénztár csatlakozott a CIG csoporthoz, és a jövőben Pannónia Önsegélyező pénztár néven működik - jelentették be kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
Koltai Lajos rendező, Dobos Tamás operatőr és Zságer Balázs zeneszerző készítette el a magyar állampapírokat népszerűsítő legújabb imázsfilmet, amely keddtől látható a hazai televíziók reklámblokkjaiban egy átfogó hirdetési kampány indító elemeként.
Televíziós reklámmal erősíti az Államadósság Kezelő Központ a lakossági állampapírok vásárlását. A kreatív csapat biztosra ment: a filmet Koltai Lajos rendezte, Dobos Tamás volt az operatőr, a zeneszerző pedig Zságer Balázs. Koltai Lajos nemes ügynek tartja az államadósság finanszírozását, ezért vállalta el a felkérést.