A parlamentáris fasizmus és a Horthy-jelenség is a rendszerváltáskor eluralkodott demokráciafelfogásnak köszönhetően jött be Magyarországra, bár utóbbi természetesen nem azonos a fasizmussal és a szélsőjobboldallal – vélekedett Krausz Tamás történész az ATV Start című műsorában.
Matolcsy György szerint az Európai Bizottság tavaszi gazdasági előrejelzésében foglalt költségvetési adatok azt igazolják: Magyarország fontos lépést tett annak érdekében, hogy az unió még ebben a szemeszterben feloldja az országot megillető kohéziós források részleges befagyasztását.
Az ausztrál Modern Művészetek Múzeuma egy egész termet szentel a bélsárnak. A látogatók szerint a szag annyira erős, hogy sokan nem is bírják megtekinteni az alkotást.
A személyijövedelemadó-bevallás beadásának megkönnyítése érdekében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi ügyfélszolgálatain meghosszabbított ügyfélfogadási időben áll az adózók rendelkezésére.
Kedden, kilenc nappal a választásokat követően ismét kudarcot vallottak a görög koalíciós tárgyalások, ezzel pedig erősödött a politikai bizonytalanság a csődközelben lévő országban. A távozó görög kormányfő arra figyelmeztet, hogy a politikai patthelyzet elhúzódása azzal járhat, hogy nem lesz pénz a bérekre és a nyugdíjakra.
Az MSZP úgy ítéli meg, hogy Szabó Csaba fideszes képviselő médiatörvényhez fűzött módosító javaslata utólag jogalapot teremt arra, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa ne tegyen eleget a Klubrádiónak kedvező bírósági ítéleteknek.
Bűncselekmény hiányában megszüntette a filozófuspályázatok ügyében indított egyik nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi főosztálya, további három ügyben még tart az eljárás - közölte a BRFK sajtóosztálya kedden az MTI-vel.
Az itthon a Zempléni-hegységben honos uráli bagoly elsősorban kedvelt élőhelyei, a világos elegyes bükkösök eltűnése miatt pusztult ki a 20. század közepén Ausztriából.
Bűncselekmény hiányában megszüntette a filozófuspályázatok ügyében indított egyik nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi főosztálya, további három ügyben még tart az eljárás - közölte a BRFK sajtóosztálya kedden.
A mai nappal befejeződött a fővárosban a távfűtési szolgáltatás. Az idei fűtési szezonban 9,8 millió GJ energiát értékesített a FŐTÁV, ami mintegy 5 %-kal volt kevesebb az előző évihez képest. A...
Az első negyedéves GDP-bővülési adatok alapján a magyar gazdaság az utolsó, illetve utolsó előtti helyen áll az Európai Unió azon 21 országa között, amelyekről az Eurostat oldalán már elérhetők a...
Gyorsított ellenőrzést a lengyel-ukrán határon és a mérkőzéseknek otthont adó városok közötti légi közlekedés összehangolását tervezik a lengyelek az ukránokkal közös labdarúgó Európa-bajnokság idején.
A nehezen behajtható, részben behajthatatlan tartozások növekvő volumene régiószerte kihívások elé állítja a bankokat. Bár igazi megoldást csak az általános gazdasági fellendülés hozhat, a problémák középtávú kezelésére léteznek eszközök - állapítja meg a Deloitte Zrt. banki rosszhitel-állományokról szóló elemzése.
A bérkompenzációs pályázat hétfő esti zárásáig 4538 pályázat érkezett be, 5,9 milliárd forint támogatási igénnyel - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai...
A mai napon Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter levelet írt az Európai Unió gazdasági és pénzügyminisztereinek az Európai Bizottság pénteken megjelent 2012. tavaszi előrejelzéséről – mely azt prognosztizálja, hogy a magyar államháztartás hiánya két egymást követő évben (2012-ben és 2013-ban) a DGP 3%-ában meghatározott referencia érték alatt marad.
Kárpátalján figyelmen kívül hagyták mind a magyar szervezetek kérését, mind a helyi magyarság érdekeit, és több részre szabdalták fel a magyarlakta területet - közölte az UMDSZ.
Negyven új munkahelyet teremt a Hantech új beruházása. A csornai cég a közeljövőben fejezi be azt a másfél milliárd forintos beruházást, amelynek következtében a nyugat-magyarországi városban és Tamásiban is új munkahelyek létesülnek.
Bűncselekmény hiányában megszüntette a filozófuspályázatok ügyében indított egyik nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdaságvédelmi főosztálya, további három ügyben még tart az eljárás - közölte a BRFK sajtóosztálya kedden az MTI-vel. A nyomozók arról nem adtak tájékoztatást, hogy melyik nyomozást szüntették meg.
A vártnál jobb első negyedéves német GDP adat és a szintén várakozásokat meghaladó New York-i feldolgozóipari aktivitásnak köszönhetően mérsékelt emelkedéssel indult a kereskedés az amerikai piacokon.
Irodát nyit Szegen az R&R Software Zrt., ezzel négy munkahelyet hoz létre a csongrádi megyeszékhelyen, és további 8-12 fő számára biztosít rendszeres projektmunka-lehetőséget. Ez elsősorban a friss diplomás, tehetséges programozók számára nyújt kiváló lehetőséget, hogy szakmai pályafutásukat a hazai vállalati üzleti alkalmazásfejlesztés meghatározó szereplőjénél kezdhessék, és olyan innovatív…
Az újabb különadók bevezetésével a NAV célzott ellenőrzés nélkül is teljes képet kaphat a lakosság és a cégek telefonálási és bankolási szokásairól. Mindezt úgy, hogy az állam épp most száll be a mobilpiacra és bankot is venne. Nemcsak jog és uniós aggályok övezik az új adókat.
Budapest — Tizenkét éves sikerkorszak zárulhat le a Groupama Honvédnál. A vízilabdacsapat Euroliga-aranyat, európai Szuperkupát, hat bajnoki címet és két kupaelsőséget szerzett, de a következő szezontól változnak a célkitűzések.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) attól tart, hogy a prefektusok leváltása csak az első lépést jelenti az új bukaresti hatalom politikai tisztogatásai sorában; a prefektusokat a minisztériumoknak alárendelt intézményekben vezetői tisztségeket betöltő magyar szakemberek leváltása követheti.
Új választásokat tartanak júniusban Görögországban, miután nem sikerült megállapodni a kormányalakítást illetően. A választásokig az államfő átmeneti kormányt nevez ki.
Az emberi erőforrások minisztere szerint a 2012-es jelentkezési adatok azt igazolják, hogy a vidéki jogászképzés piacképes, de ennek a képességnek komolyan árt az elsorvasztásáról szóló politikai hangulatkeltés.
A bérkompenzációs pályázat hétfő esti zárásáig 4538 pályázat érkezett be, 5,9 milliárd forint támogatási igénnyel - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikai...
A tavalyi évben is jelentős növekedést mutatott a világ napenergia-piaca, az európai szereplők mellett Kína, az Egyesült Államok és Japán is jelentős kapacitásokat épített ki. Az Európai...
Görögországban meghiúsultak a kormányalakítási tárgyalások, szerdán ügyvivő kormányt neveznek ki az ország élére, majd új választást írnak ki. A hír megrengette a devizapiacokat, a kockázatkerülés felerősödése pedig a forintot is elérte.
Gyermekkorban gyakran találkozunk a visszatérő orrvérzés problémájával. Ez mind a szülő, mind a gyermek számára ijesztő jelenség lehet, és aggodalmat okoz.
A keddre összehívott rendkívüli testületi ülésen a Fidesz-frakció képviselői munkahelyi elfoglaltság miatt nem tudnak részt venni - közölte az MTI-vel a frakció vezetője.
Átmeneti megtorpanás után ismét szakad az euró, gyengülnek a tőzsdék. A német GDP-adat és az amerikai makrobeszámolók ugyan jobbak lettek a vártnál, viszont Görögországban megint meghiúsult a koalíció felállítása, így szinte biztosra vehető a csőd. Gyengül a forint is, az eurót ismét 293 fölött jegyzik.
A vezetés közbeni étkezés ugyanolyan veszélyes lehet, mint a telefonálás, a jogszabály mégis csak a mobilozást tiltja tételesen. A szakértők szerint a KRESZ alapján a majszolást is büntethetnék.
Charlize Theron amerikai színésznő, a Hófehér és a vadász című új film sztárja ultraszexi, teljesen áttetsző ruhában jelent meg a film londoni premierjén.