Magyar kiállítás nyílik szeptember 12-én Bécsben a Szépművészeti Múzeum szervezésében. A patinás Kunstforum kiállítóhely honlapján már olvasható a "Die Acht. Ungarns Highway in die Moderne" (A nyolcak: Magyar sztráda a modernizmusba) című tárlat ajánlója, mely először mutatja be a határokon túl a magyar modernizmus legjelentősebb művészcsoportjának alkotásait.
A Mol Nyrt. az első negyedévben 73,7 milliárd forint nettó eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 92,7 milliárd forinttal. A Porfolio.hu által megkérdezett elemzők az első negyedévre 42,5 milliárd forint nettó profitot vártak.
Bár a hírek arról szóltak, Stohl András visszaveszi szerepeit a Nemzeti Színházban, az általa korábban játszott gyerekdarabokban mégsem őt láthatja a közönség. Nem a színész döntött így.
Ma este kerül sor a Portfolio.hu Klub következő rendezvényére, ahol két szakértő vendégünk, Faluvégi Balázs és Móró Tamás mondja el véleményét az év tőzsdei kibocsátásáról, a Facebook IPO-ról. A...
A Fidesz-KDNP hétfői frakcióülésén Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök hivatalosan is bejelentette, hogy Bánki Erik, az Országgyűlés sport- és turizmusbizottságának fideszes elnöke kaphatja az Áder János köztársasági elnökké választásával megüresedett európai parlamenti (EP) képviselői mandátumot.
Ha tovább tart a politikai patthelyzet, akkor nem lesz pénz a közalkalmazottak bérére és a nyugdíjakra Görögországban - írja levelében a távozó görög kormányfő, melyet a brit Guardian közölt.
A hazai coworking munkastílus meghonosítói a Bécsben rendezett üzleti találkozót követően, Budapesten is találkozót szerveznek, amelynek célja, hogy a terjeszkedni vágyó szolgáltatók átfogó képet alkothassanak a szomszédos országban kínálkozó lehetőségekről - írják sajtóközleményükben.
Barack Obama amerikai elnök nem megy el az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés tagállamainak szeptember elején, Vlagyivosztokban megrendezendő csúcstalálkozójára, amelynek házigazdája Vlagyimir Putyin orosz államfő lesz – közölte hétfőn a Fehér Ház.
Működésének huszadik évfordulóját ünnepelte május11-én, a Budapesti Gazdasági Főiskolán a FernUniversität in Hagen Budapesti Távtanulási Központja. A neves német egyetem német nyelvterületen kívül elsőként Magyarországon hozott létre távoktatási központot, áll az iskola sajtóanyagában.
Aláírásgyűjtésbe fogtak az Arany Alkony idősei. A lakók a botrányban érintett főnővér mellett kampányolnak. Az otthon működtetője a médiából értesült, hogy felfüggesztették a tevékenységét.
Genetikai vizsgálattal nem lehet ugyan megállapítani, hogy valakinek az ősei között voltak-e cigányok vagy zsidók, egy jobbikos politikus állítólag mégis egy ilyen papírt lobogtat – számolt be a történetről az Index.
Tiltakozó állásfoglalást tett közzé és internetes petíciót kezdeményezett számos neves közszereplő és tudós - köztük Karsai László történész, Iványi Gábor és Majsai Tamás teológus - Horthy Miklós emléktáblájának a Debreceni Református Kollégium falára való visszahelyezése ellen.
Az újabb egészségügyi salátatörvényt kezdi tárgyalni keddi ülésén az országgyűlés. A képviselők további 10 előterjesztés vitáját folytathatják, köztük a távközlési adóról és a médiaszolgáltatásokkal összefüggő törvénymódosításról szóló indítványokét, amelyeket akár már pénteken el is fogadhat a parlament.
68 éve ezen a napon kezdték meg a magyar zsidók tömeges deportálását a koncentrációs táborokba. A következő 56 nap alatt 437 ezer embert hurcoltak el az országból a marhavagonokba zsúfolva. A Páva utcai Holokauszt Emlék Központ ma megnyílt vándorkiállításán ezt az időszakot mutatják be a legfrissebb kutatások adatai alapján. A tárlat ősztől az ország számos középiskolájában is látható lesz.
Huszonhat olasz bankot minősített le a Moody’s Investors Service, egyebek mellett az egyre rosszabb működési föltételekre és az ismét recessziós olasz gazdasági környezetre hivatkozva.
Az OTP bankcsoport idén az első negyedévben 12,8 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, szemben az előző negyedév 25,8 milliárd forintos veszteségével. Az idei első negyedévi adózott profit az egy évvel korábbitól 66 százalékkal marad el, az elemzői várakozásokat azonban meghaladta.
A kormánypártok megvédték, az ellenzék támadta a telefonadó tervezetét, Cséfalvay Zoltán államtitkár szerint azért van rá szükség, mert elkötelezettek a hiánycél tartásában és ehhez pótlólagos intézkedéseket kell tenni. Ma folytatják a vitát.
Május 5-én Las Vegasban csapatott össze egymással Floyd Mayweather Jr és Miguel Ángel Cotto. Az HBO tájékoztatása szerint a két ökölvívó mérkőzését 1.5 millió ember vásárolta meg, ezzel minden idők második legnagyobb bevételű nem nehézsúlyú PPV adása lett.
Ismét ráirányította a figyelmet a tűzvédelmi előírások betartására a múlt heti káposztásmegyeri paneltűz. Az épület 7. emeleti folyosóján szekrényeket, gumiabroncsokat, papírkötegeket és ruhákat tároltak a lakók.
Testi motozásnak vetették alá a New York-i LaGuardia repülőtéren Henry Kissingert, Nixon és Ford elnökök volt nemzetbiztonsági tanácsadóját, illetve külügyminiszterét - közölte hétfőn internetes kiadásában a The Washington Post.
Testi motozásnak vetették alá a New York-i LaGuardia repülőtéren Henry Kissingert, Nixon és Ford elnökök volt nemzetbiztonsági tanácsadóját, külügyminiszterét, közölte hétfőn a Washington Post internetes kiadása. A 89 éves, Nobel-békedíjas diplomatát és politológust a közlekedésbiztonsági igazgatóság (TSA) emberei az iratainak ellenőrzése után sem ismerték fel, és miután átment a testszkenneren,…
Az OTP bankcsoport az idén az első negyedévben 12,8 milliárd forint konszolidált adózott nyereséget ért el, szemben az előző negyedév 25,8 milliárd forintos veszteségével; az idei első negyedévi adózott profit az egy évvel korábbitól 66 százalékkal marad el - tette közzé a bank a kedden publikált időközi vezetőségi beszámolójában.
A Premier League-ben negyedik helyen záró Tottenham Hotspur vezetőedzője, Harry Redknapp elmondta, hiába angol csapat a Chelsea, és hiába játszik ott unokaöccse, Frank Lampard, ő bizony a németeknek fog szurkolni.
A Mol Nyrt. az első negyedévben 73,7 milliárd forint nettó eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 92,7 milliárd forinttal. A porfolio.hu által megkérdezett elemzők az első negyedévre 42,5 milliárd forint nettó profitot vártak.
Nemzeti hősként ünneplik hazájában, Venezuelában Pastor Maldonadót, a Williams pilótáját, aki vasárnap nagy meglepetésre megnyerte a Forma-1-es Spanyol Nagydíjat Barcelonában.
Argentína segítségét kérte Tóásó Előd mielőbbi szabadlábra helyezéséhez a magyar külügyminiszter. Martonyi János hétfőn Buenos Airesben találkozott Héctor Timerman argentin külügyminiszterrel.
Huszonhat olasz bankot minősített le a Moody's Investors Service, egyebek mellett az egyre rosszabb működési kondíciókra és az ismét recessziós olasz gazdasági környezetre hivatkozva. Az intézkedés többek között a magyar piacon is jelen lévő UniCreditet és a CIB Bank anyját érintette.
Kondákor Zsófi sugárzik a boldogságtól. A Jóban Rosszban színésznője életszemléletet váltott és ennek köszönhetően rá is talált a szerelem, most arra törekszik, hogy minél tovább megtartsa a harmóniát.
Legkevesebb 24 ezer nőt raboltak el menyasszonynak Kirgizisztánban az utóbbi három évben és kényszerítettek házasságra - fedte fel a volt szovjet tagköztársaság különleges ombudsmanja.
Zajlik a vallási egyesületek bejegyzési kérelmeinek elbírálása a fővárosi és a megyei törvényszékeken. Az MTI körképe szerint a legtöbb kérelmet a fővárosin kívül a Budapest környéki és a debreceni törvényszéken nyújtották be, míg Nógrád és Tolna megyében egyetlen ilyen beadvány sem érkezett.
A tovább gyengülő külső iparági környezet érhető tetten a TVK első negyedéves gyorsjelentésében, a vegyipari társaság EBITDA szinten azonban a korábbi negyedévinél alacsonyabb veszteséget produkált....
Ma már a papíronkénti 1,1 eurós (tavalyi év után fizetendő) osztalék nélkül forognak az OMV papírjai, vagyis a nyitásban az árfolyam jelentős, 4,5% körüli esést mutathat. A társaság részvényenként...