2012. május 13. vasárnap

máj. 13
12:26
Meggyilkoltak egy afgán béketárgyalót (ATV)
Megölték az afganisztáni Nagy Béketanács egyik vezető tagját ismeretlen fegyveresek vasárnap Kabulban. Maulvi Arsala Rahmanival akkor végzett egy vagy több fegyveres támadó, amikor kocsijával épp munkába indult. Rahmani az Afganisztánt korábban kormányzó tálibok egyik minisztere volt, most pedig a Nagy Béketanács egyik vezető tagjának számított.
máj. 13
12:27
Hétfőn áll csak helyre a forgalom Miskolc felé (Blikk)
máj. 13
12:33
Facebookon versengenek az iskolák a diákokért (Privátbankár)
Az oktatási területen egyelőre a felsőoktatási intézmények használják ki leginkább a Facebook adta lehetőségeket a meglévő vagy potenciális hallgatók megszólítására. Bár a felsőoktatás dominanciáját részben magyarázhatják közösségi média használati szokások, valamint az intézmények méretéből adódó különbségek, valószínű, hogy a jelenség mögött a diákokért folyó verseny erősödése is meghúzódik.
máj. 13
12:42
MSZP: a foglalkoztatást serkentő gazdasági környezetre van szükség (Infostart)
Az MSZP szerint az újabb sarcok kivetése helyett csökkenteni kellene az élő munkára rakódó járulékterheket, és be kellene indítani a hitelezést.
máj. 13
12:42
A bukiknál Alonso és Räikkönen a favorit. Szerinted? (F1világ)
Bár Pastor Maldonado indulhat az élről a mai Spanyol Nagydíjon, mégsem ő a legesélyesebb a győzelemre, legalábbis a fogadóirodák szerint. Tovább »
máj. 13
12:42
Egyiptom közvetít az éhségsztrájkoló palesztin foglyok ügyében (hirado.hu)
Április 17-e óta az Izraelben fogva tartott több mint 4700 palesztin közül mintegy 1550 folytat éhségsztrájkot.
máj. 13
12:42
Mocsai Lajos az év edzője a férfibajnokságban (Agroinform)
Négy veszprémi játékos került be a Budapest Bank férfi kézilabdaliga 2011-12-es idényének csapatába.
máj. 13
12:44
Kisiklott tehervonat: hétfőre állhat helyre a forgalom - fotók a mentésről (hirado.hu)
A helyreállítás végéig - várhatóan 14-én reggel 4 óráig - autóbuszok közlekednek Gödöllő és Aszód között.
máj. 13
12:45
Ledöbbennek, ha megtudják, hány éves ez a nő (BorsOnline)
Egy igen ritka betegségben szenved egy vietnami nő. Már átesett néhány műtéten, hogy megállítsák a folyamatot, de csak aprócska sikerrel.
máj. 13
12:48
Javítják a Fertő-tó élővilágának létfeltételeit (ProfitLine)
A Fertő-tavi nádas vízellátásának javítására, az ottani élővilág életfeltételeinek jobbítására közel egymilliárd forintos projekt kezdődött európai uniós támogatással a tó magyar oldalán.
máj. 13
12:54
Liverpool: 20 millió font van erősítésekre (Sport365)
Angol lapértesülések szerint igen karcsú lesz a Liverpool pénzügyi kerete a nyári erősítések tekintetében.
máj. 13
12:56
NASCAR: Johnson történelmi győzelme! (Sport365)
Szombat este rendezték meg a Bojangles' Southern 500 elnevezésű NASCAR Sprint Kupa Széria futamot, amelyet Jimmie Johnson nyert meg. A Hendrick Motorsports-nak a mostani volt a 200. győzelme a szériában.
máj. 13
12:58
Leírhatatlan dortmundi öröm a kupagyőzelem után (Sport365)
A Borussia Dortmund duplázott Németországban, miután a bajnoki cím mellé a Német Kupát is begyűjtötték Jürgen Klopp tanítványai.
máj. 13
13:00
Kézilabda: Mocsai az év edzője, díjazták a szezon legjobbjait (Sport365)
Négy veszprémi játékos került be a Budapest Bank férfi kézilabdaliga 2011/12-es idényének csapatába.
máj. 13
13:00
Hétfőre állhat helyre a vonatforgalom (Infostart)
Várhatóan hétfőn reggel 4 órára áll helyre a vasútforgalom Aszód és Gödöllő közötti szakaszon. A Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon szombat délután egy Miskolc felé tartó tehervonatból több üres tartálykocsija siklott ki, emiatt jelentős károk keletkeztek a felsővezeték hálózatban.
máj. 13
13:00
LMP: a korrupt nagytőkések miatt van szükség megszorításokra (hirado.hu)
A párt szerint a közbeszerzésekből mintegy 400 milliárd forint szivárog el nagytőkések magánzsebeibe.
máj. 13
13:00
LMP: 400 milliárd forint szivárog el nagytőkések magánzsebeibe (ATV)
Az LMP szerint a közbeszerzésekből mintegy 400 milliárd forint szivárog el nagytőkések magánzsebeibe, miközben a kormány az "elmúlt húsz év legnagyobb megszorítását" hajtja végre, amelynek részeként csak az oktatásából 200 milliárd forintot, az egészségügyből pedig 150 milliárd forintot von el.
máj. 13
13:03
Hétfőn is ázni, fázni fogunk (Blikk)
máj. 13
13:18
Szaúdi olajminiszter: még mindig magas az olaj ára (hirado.hu)
Utalt arra, hogy jelenleg a kínálat napi 1,3-1,5 millió hordóval haladja meg a keresletet.
máj. 13
13:18
Abortuszvita: nem a nőket, az orvosokat diszkriminálják (ATV)
Abortuszellenességről, az érintett nők hétköznapi és jogi diszkriminációjáról, sőt abortuszturizmusáról beszélnek a jogvédők, utalva az életet a fogantatástól számító Alaptörvényre, illetve a terhesség-megszakítások engedélykötelességére. A valóságban az abortuszt lelkiismereti okokból elutasító orvosokat érik egyértelműen hátrányok a hozzáállásuk miatt. A Hetek cikke.
máj. 13
13:18
Becsület, elismerés, kihívás, pénz - az Udinese, a Lazio, a Napoli vagy az Inter indul a BL-ben? (Agroinform)
Négyen pályáznak a Bajnokok Ligája-selejtezőt érő harmadik helyre az olasz bajnokság utolsó fordulója előtt.
máj. 13
13:20
Serie A tippekkel zárjuk a hetet (Agroinform)
Vasárnap a Serie A utolsó fordulójából szeretnénk kisajtolni némi extra profitot.
máj. 13
13:21
Autójába szorult egy férfi (BorsOnline)
Budapesten egy biciklisre dőlt egy hirdetőtábla, egy közel 10 méter magas fenyő pedig egy családi házra. Keszthelyen egy férfi az autójába szorult, amikor rádőlt egy fa. A lehűléssel és viharos széllel érkező vihar több helyen okozott károkat.
máj. 13
13:21
Baleset miatt lezárták az M7-est (Blikk)
máj. 13
13:21
Ezt tanácsolja az adóhatóság az szja-bevallásnál (Adózóna)
Mivel május 20-a vasárnapra esik, ezért a magánszemélyek idén május 21-én éjfélig nyújthatják be 1153 számú személyijövedelemadó-bevallásukat. Nem célszerű azonban a beadást az utolsó napokra halasztani!
máj. 13
13:21
Építőipari adalékanyagokat gyártó gépsort vásárol uniós támogatással a Specimpex Kft. (ProfitLine)
A Specimpex Kft. építőipari adalékanyagok előállítására szolgáló gépsort szerez be európai uniós támogatással; a Szolnokon megvalósuló műszaki fejlesztés 40 új munkahely megteremtésével jár együtt - közölte Táborszki András, a cég főmérnöke az MTI-vel.
máj. 13
13:23
Pálinger Katalin óvodát nyit (BorsOnline)
A Bajnokok Ligája megnyerése után köszönne el az aktív kézilabdázástól Pálinger Katalin, az ETO kapusa. Most végre megvalósíthatja régi álmát, és saját óvodát nyithat Győrben.
máj. 13
13:24
Baleset miatt lezárták az M7-est a 9. kilométernél (Alternatív Energia)
Baleset miatt lezárták az M7-es autópálya kifelé vezető oldalát a 9. kilométernél vasárnap dél körül, a balesetben egy ember sérült meg. Az MTI helyszíni tudósítója szerint fél kettő körül egy sávon megindult a forgalom.
máj. 13
13:27
Öttusa-vb: borzasztóan vívtak a magyar férfi versenyzők (Sport365)
Sikertelen vívásuk miatt a mezőny második felében állnak az úszás előtt a magyarok a római öttusa-világbajnokság férfi versenyének vasárnapi döntőjében.
máj. 13
13:29
Önkritikus Guardiola: "Nem hiszem, hogy hiányozni fogok a ligának!" (Sport365)
A Barcelona szombat este csak 2-2-es döntetlent játszott a Betis vendégeként a spanyol labdarúgó bajnokság 38., utolsó fordulójában. Pep Guardiola most ült utoljára bajnokin a Barca kispadján.
máj. 13
13:30
Késhet a Forma-1 tőzsdére lépése (Portfolio)
Elhalaszthatják a Forma-1 jövő hónapra tervezett elsődleges részvénykibocsátását a tulajdonosok a közelmúltban felerősödő részvénypiaci turbulenciák láttán - tudta meg a Reuters. A tervek szerint...
máj. 13
13:31
Los Angeles Galaxy: Beckham zsenialitása mentette meg csapatát - videó (Sport365)
Az MLS tegnapi játéknapján a Los Angeles Galaxy hatalmas meglepetésre nem tudta legyőzni a Montreal Impactot. A kaliforniai alakulatot David Beckham mentette meg. Az angol középpályás hatalmas szabadrúgásgólt lőtt.
máj. 13
13:36
Lezárták az M7-est baleset miatt (Infostart)
Baleset miatt lezárták az M7-es autópálya kifelé vezető oldalát a 9. kilométernél vasárnap dél körül, a balesetben egy ember sérült meg.
máj. 13
13:36
Baleset miatt lezárták az M7-est a 9. kilométernél (hirado.hu)
Az MTI helyszíni tudósítója szerint fél kettő körül egy sávon megindult a forgalom.
máj. 13
13:36
Szentes Lázár és a diósgyőri fejlődési szakasz (Agroinform)
A Honvéd őrzi, a Diósgyőr pedig szeretné elérni a negyedik helyet. A DVTK-nak ehhez az őszi formájára lenne szükség.
máj. 13
13:38
Négyévi átlagkeresetet visz el egy esküvő (hirado.hu)
Egy átlagos szertartás közel 40 millió forintnyi összegbe kerül.
máj. 13
13:39
4,3 millió dollárt adtak ezért a fotóért (BorsOnline)
A napokban bejárta a világhálót az a szubjektív toplista, amely a leghíresebb fotográfiákat tartalmazza. Ezzel egy időben megjelent a legdrágább fényképek, legkapósabb fotóművészek lajstroma is. Ezekből szemezgettünk, szemezgessen az olvasó is kedvére.
máj. 13
13:40
Beszélgetős est Krizsó Szilviával a Radnóti Színházban (hirado.hu)
A májusi est vendége Palya Bea népdalénekes és Kovács Gábor bankár, műgyűjtő, a Telki Magánkórház alapítója lesz.
máj. 13
13:42
Bronzérmesek Zieglerék a Világligában (Metropol)
A harmadik helyen végzett a magyar női vízilabda-válogatott a Siracusában rendezett Világliga-selejtezőn, amelynek vasárnapi zárónapján legyőzte az olasz együttest.
máj. 13
13:42
"Piszkos Tizenkettő": pénzügyőrök és adóellenőrök akciója Békés megyében (hirado.hu)
A NAV ellenőrei közös akciót hajtottak végre a vásárlókat megtévesztő hamisítványok kiszűrésére.
máj. 13
13:44
Megoldódhat a két hete tartó buszhiány a fővárosban (hirado.hu)
A Budapesti Közlekedési Központ engedélyt kapott a szerződéskötésre a buszos alvállalkozóval a megtámadott közbeszerzés ellenére is.
máj. 13
13:54
Schmitt Pál 70 éves (hirado.hu)
Schmitt Pál elmondta: jóleső érzéssel, elégedetten tekint vissza sportpályafutására, s a korábbi fegyvertársakkal gyakran találkozik.
máj. 13
13:54
Mellnövekedés férfiaknál (WebBeteg)
Gynecomastia. Így hívjuk idegen szóval azt az állapotot, amikor nőies emlő fejlődik férfiakban. Létrejöttében a női és férfi nemi hormonok női hormon irányába történő eltolódása áll.
máj. 13
13:54
Csökken a kapacitások kihasználtsága az Opel-gyárakban (ProfitLine)
Csökken a kapacitások kihasználtsága az Opel gyáraiban. A német Focus magazin megbízható forrásokra hivatkozva azt írta, hogy van az Opelnek olyan üzeme, ahol a gyártó berendezések 40 százaléka hever parlagon.
máj. 13
13:54
Maldonado győzött, a világ szájtátva bámul (Agroinform)
Maldonado elképesztő magabiztossággal nyerte élete első versenyét Barcelonában, mellette Alonso és Räikkönen a dobogón.
máj. 13
13:56
Óriási csatában kiharcolta a döntő meccset a Szeged a bajnoki fináléban (Agroinform)
Kevés gólt, nagyszerű védekezést hozott a döntő második meccse, a szezonban másodszor nyert a Szeged a Veszprém ellen.
máj. 13
13:57
Kínos mozdulatra kényszerült a ruhája miatt a bögyöske - ciki fotó (BorsOnline)
Katie Price gyakran égeti magát túlságosan rövid ruháival, de most úgy látszik, véget ért a villantós korszaka. Nem az ancúgja hosszabbodott, hanem taktikát változtatott.
máj. 13
14:00
Nyert a Szeged, elmaradt a bajnokavatás (Metropol)
A Pick Szeged drámai mérkőzésen 24-23-ra nyert a címvédő, vendég MKB Veszprém ellen a Budapest Bank férfi kézilabdaliga döntőjének második, vasárnapi mérkőzésén, így egy hét múlva dől el, hogy melyikük lesz az aranyérmes.
máj. 13
14:12
Megújul Pestszentimre városközpontja (Infostart)
Jövő őszre megújul Budapest XVIII. kerületének egyik központi része. Ughy Attila polgármester a városrész eddigi legnagyobb programjának nevezte a városfejlesztési projektet.
máj. 13
14:12
Visszavágott a Szeged (Infostart)
A Szeged 24-23-ra győzött a Veszprém ellen a férfi kézilabda-bajnokság döntőjének második mérkőzésén. Egy hét múlva dől el, hogy melyik csapat lesz az aranyérmes.

Keresés