Kairó — Hetven éven át hevert érintetlenül a Szahara kellős közepén egy második világháborús harci gép, amely még 1942-ben zuhanhatott le egy rosszul elsült offenzíva során.
Azt pletykálják Kasza Tiborról, elhagyja hazánkat, és Thaiföldre költözik. A közönség aggódik, hogy szombati koncertje lehet az egyik utolsó itthoni fellépése. Az énekes őszintén vall ez irányú terveiről.
Kecskemét — Hajszálon múlt, hogy nem történt tragédia! – a képen látható furgon sofőrje tilosban, a lezárt sorompót megkerülve hajtott a sínekre, ahol néhány másodperc múlva átrobogott a vonat.
Egy amerikai szövetségi bíró elutasította pénteken azt a kérést, hogy hozzák nyilvánosságra a Kuba ellen 1961-ben indított, de meghiúsult invázióról szóló hivatalos CIA-jelentés utolsó kötetét.
Végzett magával a letartóztatására irányuló kísérlet közben egy férfi Mississippiben, aki megölt egy anyát és annak a legidősebb lányát, a másik két gyerekét pedig elrabolta - közölték pénteken az amerikai lapok.
Eddig három örmény ellenzéki párt jelezte, hogy tudomásuk szerint csalásokkal nyerte meg a vasárnapi parlamenti választást Szerzs Szargszján államfő köztársasági pártja.
A legtöbb részvénypiacon délutánig folytatódott a lejtmenet, a kedvező amerikai adat azonban enyhe pozitív hangulatot eredményezett. A BUX ennek ellenére 0,24 százalékos csökkenéssel zárt, a vezető részvények közül egyedül az OTP tudta tartani magát.
A barbadosi énekesnő nemrég teljesen szétcsapta magát. Kiszáradt és teljesen kimerült, ezért kórházba vitték. Infúziót kapott és kipihente a nagy hajtást. Mindez szerdán este történt, és már másnap a vörös szőnyegen pózolt, úgy, mint Angelina Jolie vagy éppen Kate Middleton.
London - Elárverezik az Amy Winehouse (†27) vérével festett portrét! Amy egykori barátja, Pete Doherty aukcióra küldi festményeit, többek között az elhunyt énekesnő vérével készült Ladylike-ot.
Még csak 43 éves vagyok, de azt veszem észre, hogy egyre jobban romlik a memóriám. Mindent elfelejtek, néha már a lépcsőházból kell visszamennem a lakásba, hogy kikapcsoltam-e a kávéfőzőt. Mi történik velem?
Matolcsy György szerint a kormány évtizedekre konszolidálta az államháztartást. "Mi nem a következő évekre, hanem a következő évtizedekre konszolidáltuk a magyar államháztartást" - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton rendezett fórumon pénteken.
New York - Nem sikerült jól válogatnia feltehetően kiterjedt ruhatárából Drew Barrymore-nak (37), a terhessége hatodik hónapjában járó színésznő igen érdekesen festett a minap a fodrászához menet.
Különleges porcelánfejű babákkal benépesített, a 19. század, illetve a 20. század első fele polgári otthonainak világát idéző, az eredetiekhez megszólalásig hasonló miniatűr bútorokkal berendezett szobabelsők, aprócska boltok és Réber László grafikái várják a látogatókat Székesfehérvár legújabb múzeumában, a pénteken megnyitott Hetedhét Játékmúzeumban.
Mike Shanahan a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Washington Redskins vezetőedzője kijelentette, hogy az áprilisi drafton másodikként kiválasztott, Robert Griffin III egy vérbeli kezdő irányító.
Matolcsy György szerint a kormány évtizedekre konszolidálta az államháztartást. Hozzátette, az állam pénzügyeinek rendbetétele miatt nagyon közel állunk ahhoz, hogy jövőre egy, ma senki által nem elgondolt, és elképzelhető növekedési ütemet érjünk el. Matolcsy ugyanakkor rossz hírként említette, hogy ötezer milliárd forint uniós forrást nem hívtunk még le.
A Vasas 12-5-re kikapott az olasz Pro Recco együttesétől a férfi vízilabda Bajnokok Ligája Nagyváradon zajló Final Fourjának elődöntőjében. A magyar együttes a szombati bronzmérkőzésen a Mladost Zagrebbel találkozik.
Az óvodában 3-4 éves gyerekeknek tartottak honismereti órát katonák, akik a lett Waffen SS-légió egyenruháját viselték. Andrejs Klementjevs, a lett parlament alelnöke pénteken élesen elítélte a történteket.
Los Angeles - Tovább gyűrűzik John Travolta (58) szexuális zaklatásos botránya, lassan már naponta jelentkezik egy újabb vádló, aki állítja: a Ponyvaregény sztárja homoszexuális aktusra akarta kényszeríteni.
Magyarország – Az országban egyedüliként kísérhette végig éjjel-nappal, földön és levegőben a mentők munkáját Klenk Rita (35). Az egykori modell kilencven napot töltött velük, hogy a Magyar Mentők 125. születésnapjára nem mindennapi fotósorozatot készítsen.
A délelőtti gyengülés után délutánra korrigált a forint árfolyama, a pénteken délután öt órakor jegyzett 288,74 forintos euró jegyzés csaknem azonos az egy nappal korábbi 288,90 forintos árfolyammal.
Budapest - Zűrös gyerekkora miatt keveredhetett rossz társaságba Plazma (19), a Csillag Születik fiatal rapperét ugyanis nagyon megviselte szülei válása.
Budapest — Még a Nemzetgazdasági Minisztériumon belül sincs egyetértés arról, ki fizeti majd a pénzügyi tranzakciós illetéket, illetve a telefon- és biztosítási adót.
Balassagyarmat azt javasolja, hogy a június 15-étől életbe lépő új vasúti menetrendbe kerüljön vissza hét vasúti járatpár - mondta az MTI-nek Medvácz Lajos (Fidesz) polgármester pénteken.
"Mi nem a következő évekre, hanem a következő évtizedekre konszolidáltuk a magyar államháztartást" - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a Győr-Moson-Sopron megyei Lipóton rendezett fórumon...
Befejeződtek a munkálatok Londonban az indiai származású brit szobrász, Anish Kapoor által megálmodott Orbit kilátón: az Olimpiai Parkban magasodó acélmonstrum kritikusai félresikerült hullámvasutat, rajongói azonban a párizsi Eiffel-torony méltó riválisát látják a tűzpiros szerkezetben.