Elsősorban a kereskedési eredménynek és az adótételeknek köszönhetően lett sokkal jobb az FHB negyedik negyedéves eredménye a piaci várakozásnál - derül ki a gyorsjelentés múlt heti közzétételét...
Az elektromos autókkal kapcsolatban egy pillanatig sem kétséges, hogy azok sokat segítenek a nagyvárosok lokális széndioxid-terhelésének csökkentésében, de az továbbra is kérdéses, hogy az adott régióban a hajtáshoz felhasznált elektromos áram termelése miként is hat a globális légkörre.
Szerdán nulla órától bruttó öt forinttal emeli a benzin és négy forinttal a gázolaj nagykereskedelmi listaárát a MOL - tudta meg a Portfolio.hu. Az emelést ezúttal a finomított termékárak...
Nem tudom, hogy tehetném szebbé és kényelmesebbé a nappali szobámat, aminek több funkciót is be kell töltenie. Ez a dolgozó szoba, az étkező, és aludni is szoktak benne rendszeresen, valamint itt van a tévé is. Megnehezíti a berendezését, hogy három ajtó is nyílik innen.
Tágas, összkerékhajtású, józan korú szabadidő-autót 2-2,5 millió forint környékén nemigen kapni, egyetlen szabályt erősítő kivétel a Land Rover Freelander. Megnéztük, mit tud.
Sidney - Sokkolópisztollyal lőttek rá egy menekülő férfira az ausztrál rendőrök. A férfi meghalt, de egyelőre még nem bizonyított, hogy egyáltalán részt vett-e abban a támadásban, ami miatt el akarták fogni?
A svájci Roger Federer nyerte az Indian Wells-i tenisztorna 4,7 millió dollár összdíjazású férfi versenyét, miután a vasárnapi döntőben két játszmában győzött a hazai közönség előtt szereplő John Isner ellen.
Szünetelt a kereskedés a E-star papírok piacán, ugyanis a részvényárfolyam nemrég átlépte a 10%-os emelkedési határt. A társaság papírjai egészen 13,3%-os pluszba kapaszkodtak, de az emelkedés...
Két kamionban összesen 45 millió forint értékben találtak hamis márkajelzésű ruházati terméket a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Ártándon a hétvégén - közölte a NAV észak-alföldi sajtóreferense hétfőn az MTI-vel....
A Fidesz-KDNP frakciószövetség osztja azokat az álláspontokat, amelyeket az új országgyűlési törvényjavaslat előterjesztői megfogalmaztak, így a többi közt azt, hogy vissza kell állítani az Országgyűlés tekintélyét – mondta a Fidesz frakcióvezetője a kormánypárti képviselőcsoportok hétfői ülését követő sajtótájékoztatóján.
Továbbra is elszakad a magyar piac a többségében eső régiós részvényindexektől, a BUX ugyanis tartja a kezdeti fél százalék körüli pluszokat. A fő hajtóerőt még mindig az OTP jelenti, mely ma...
Az olasz adóbíróság tizenhat bíráját is érintette a nápolyi pénzügyőrség újabb camorra ellenes akciója, amelynek eredményeként hatvan ember került börtönbe, illetve házi őrizetbe.
Miután a "túl nagy ahhoz, hogy csődbe menjen" kategóriába tartozó 29 globális nagybankra külön szabályozást állítottak fel, a nemzeti szinten jelentős bankokra is szigorúbb tőkekövetelményeket...
Évi hárommillió forint terhet is jelenthet a veszélyes anyagokkal dolgozó cégeknek a katasztrófavédelmi hozzájárulás, amelynek bejelentési határideje március végén lejár.
Megrázó jeleneteket rögzítettek 12 éves gyerekek focimeccsén. A hongkongi meccsen az egyik fiú a labda helyett (jól láthatóan) ellenfele fejét célozta meg.
Csak a gyors és profi beavatkozás mentette meg Bogdán Ádám csapattársának életét. Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Bolton játékosa, Fabrice Muamba szombaton szívroham miatt összeesett a Tottenham elleni kupameccsen, újra kellett éleszteni, tíz percig a pályán feküdt. Brit illetékesek szerint hetente 12, 35 év alatti ember hal meg a szigetországban nem diagnosztizált szívproblémák miatt.
Emeli bruttó 5, illetve 4 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., ezzel benzin ára új csúcsra kerül - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
A legtöbb világmárkát London, Párizs és Moszkva vonzza, ezek a márkák csak kiemelkedő helyszíneken jelennek meg, amilyen Magyarországon jelenleg nincs - közölte a Jones Lang LaSalle nemzetközi ingatlan tanácsadó az MTI-vel.
Csaba László szerint "IMF-hitel nélkül el lehet lenni, ha egyébként a dolgaink rendben vannak". A közgazdász, akinek a véleményét a miniszterelnök is kikéri, az Index.hu hírportálon hétfőn megjelent interjúban 50 százalékra taksálta az IMF-megállapodás esélyét.
Egyaránt könnyű feladat vár a listavezető Real Madridra és a címvédő FC Barcelonára a spanyol labdarúgó-bajnokság hétközi, 28. fordulójában, így várhatóan megmarad a két csapat közti nyolcpontos különbség.
A múlt heti markáns, 7-7 forintos áremelés után sokan enyhülésre számítottak, ám imáik nem hallgattattak meg, ugyanis szerdán éjféltől megint többet kérnek a hazai töltőállomásokon egy-egy liter üzemanyagért. Ezúttal sem kis változásról kell beszámolnunk: a benzin mintegy 5 fortinas drágulást szenved el, míg a gázolaj ellenértékét 4 forinttal emelik.
A Gallup nemzetközi felmérése szerint többen vállalnának határozott időre szóló külföldi munkát, mint ahányan tartósan költöznének. Az adatok szerint mintegy 1,1 milliárd munkavállaló dolgozna szívesen hazáján kívül - olvasható az ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevelében.
Sok bevándorló, illetve ezek gyerekei erősebb brit identitást éreznek, mint azok, akiknek családja generációk óta a szigetországban él - olvasható az ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevelében.