A hétfő esti Raw adásban egy énekversenyt rendeztek John Cena és a Rock között. Mint ismert az ”Emberek Bajnoka” Cena mellett a családját is megalázta a dalaiban, amelyet ellenfele nehezen visel el, igaz ez nem meglepő.
Jenson Button lesz a világbajnok, legalábbis Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke szerint. A brit pilóta tényleg remekül kezdte az évet, még úgyis, hogy a szezonnyitón spórolnia kellett az üzemanyaggal.
Továbbra is kritikus állapotban küzd az életéért a szombaton a Bolton Wanderers 23 éves középpályása, Fabrice Muamba. A futballistát eközben gusztustalan módon rasszista megjegyzésekkel gyalázták az interneten.
A Győr ellen odahaza elszenvedett 2-1-es vereség eredményeként kieső helyre zuhant a Vasas a labdarúgó OTP Bank Ligában. Urbán Flórián vezetőedző szerint a Fáy utcai káoszt azonnal orvosolni kell.
A német THW Kiel kettős győzelemmel ejtette ki Eklemovics Nikola csapatát, a lengyel Wisla Plockot a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.
Az Indian Wells-i tornán diadalmaskodó svájci Roger Federer csökkentette hátrányát az egyaránt elődöntőig jutó szerb Novak Djokoviccsal és spanyol Rafael Nadallal szemben a férfi teniszezők világranglistáján.
Elégedett a Red Bull Vettel második és Webber negyedik helyével, nem is csoda a címvédő csak a hatodik, míg csapattársa az ötödik pozícióból rajtolt a szezonnyitón. Némi fejlesztéssel még lehet nyerő az RB8.
A Sport365.hu videó-híradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Sorsdöntő mérkőzés előtt áll a Szolnok, amely kedden a lett Venstpils vendégeként lép pályára a férfi kosárlabda Eurochallenge Kupa negyeddöntőjének harmadik, utolsó meccsén.
A DVSC-TEVA együttese vasárnap 1-0-ra győzött a Videoton ellen az OTP Bank Liga tavaszi csúcsrangadóján. A mérkőzés után Paulo Sousa és Kondás Elemér értékelte a látottakat a vidi.hu-nak.
A férfiaknál Farkas Norbert, a nőknél pedig Miklós Edit nyerte hétfőn az alpesi sízők országos bajnokságának óriás-műlesikló versenyét az ausztriai Innerkremsben.
A svájci Roger Federer nyerte az Indian Wells-i tenisztorna 4,7 millió dollár összdíjazású férfi versenyét, miután a vasárnapi döntőben két játszmában győzött a hazai közönség előtt szereplő John Isner ellen.
Csak a gyors és profi beavatkozás mentette meg Bogdán Ádám csapattársának életét. Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Bolton játékosa, Fabrice Muamba szombaton szívroham miatt összeesett a Tottenham elleni kupameccsen, újra kellett éleszteni, tíz percig a pályán feküdt. Brit illetékesek szerint hetente 12, 35 év alatti ember hal meg a szigetországban nem diagnosztizált szívproblémák miatt.