2012. december 4. kedd

dec. 4
17:05
Jövőre jelentősen csökkennének az állami teljes ösztöndíjas keretszámok (ProfitLine)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) javaslata alapján jövőre jelentősen csökkennének az állami teljes ösztöndíjas keretszámok, 10 480-an vehetnének részt ilyen képzési formában. A tervezet szerint - amelyről várhatóan szerdán tárgyal a kormány - 46 330-an részösztöndíjas felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben és osztatlan képzésben kezdhetnék meg tanulmányaikat.
dec. 4
17:06
Bosszúból rabolták el Baunokékat (Blikk)
M. Béla lábát feltörte munka közben a tornacipő, ezért tervezték a pár kifosztását
dec. 4
17:06
Meg akarta ölni volt barátnője vőlegényét (Alternatív Energia)
Az M1-es autópálya egyik parkolójában fogták el hétfőn a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KRNNI) munkatársai azt a mosonszentmiklósi férfit, aki azzal gyanúsítanak, hogy meg akarta ölni volt barátnője vőlegényét - értesült a HavariaPress.
dec. 4
17:08
Ők a Mikulás rénszarvasai (Blikk)
dec. 4
17:12
Albert Flórián halhatatlanná vált - December 4-én történt (Sport365)
A sport világában nincs olyan nap, amely nem lenne jeles valamilyen szempontból. A sport365.hu sportnaptárában minden nap felelevenítjük az aktuális nap múltbéli eseményeit.
dec. 4
17:14
Sakk GP: Lékó a kedvenc eredményével zárt Taskentben (Sport365)
Döntetlennel zárta szereplését Lékó Péter a sakk Grand Prix-sorozat taskenti versenyén: a keddi, 11. fordulóban a világos bábukat vezetve szerzett fél pontot az olasz Fabiano Caruana ellen.
dec. 4
17:16
Videó: ördöngős cselek után bőrözte be csúnyán a védőt a norvég tinisztár (Sport365)
Ahogyan mondani szokták, csúnyán elküldte gyufáért Valon Berisha, a norvég futball tinisztárja Andrias Fjallstein Damot a Feröer-Norvégia U17-es válogatott mérkőzésen.
dec. 4
17:18
Durván visszavágná a kormány a felsőoktatási keretszámokat (Portfolio)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) javaslata alapján jövőre jelentősen csökkennének az állami teljes ösztöndíjas keretszámok, 10 480-an vehetnének részt ilyen képzési formában. A tervezet...
dec. 4
17:18
Lakóházra zuhant egy vadászgép (ATV)
Egy városszéli lakóházra zuhant a kínai hadsereg egyik vadászgépe kedden. Az esetnek médiajelentések szerint négy civil sérültje van.
dec. 4
17:18
V6-os és V8-as turbómotorokkal jön az új Maserati Quattroporte (Auto Pult)
Noha az egyik legstílusosabb négyajtós luxuscikkről, a Maserati Quattroportéról már beharangoztuk eljövetelét, a minap újabb információ-csokorral dúsult tudásunk az olaszok újdonságát illetően. A következő hónapban esedékes premier, ám a Detroiti Autószalonon való bemutatkozásig a képekre és az adatokra kell támaszkodnunk.
dec. 4
17:20
Tovább esik az arany - Elesett az 1700-as szint is (Portfolio)
Újabb fontos árfolyamszintet tört át az arany, ez pedig további eladókat hozott a piacra, az arany, így már több mint 1 százalékos mínuszban tartózkodik. Az 1700 dolláros szint áttörésével tovább...
dec. 4
17:20
RMDSZ: Fordulópont az erdélyi magyarság életében a vasárnapi választás (ATV)
Fordulópont az erdélyi magyarság életében a vasárnapi romániai parlamenti választás - jelentette ki Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
dec. 4
17:22
Rasmussen Lavrovot nyugtatta a Patriotok telepítése kapcsán (ATV)
Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár arról igyekezett meggyőzni Szergej Lavrov orosz külügyminisztert, hogy a Patriot rakétavédelmi rendszer tervezett törökországi telepítése kizárólag védelmi célokat szolgál, és nem irányul sem szíriai repüléstilalmi övezet kijelölésének, vagy bármilyen, Szíria elleni támadó műveletnek a támogatására.
dec. 4
17:24
Madár Veronika 86 kilóról 42-re fogyott (Blikk)
Szüleinek köszönhetően ma már csak rossz emlék a színésznőnek az anorexia
dec. 4
17:24
Egyik unokája kapja a legót (Blikk)
Alcsútdoboz - Újabb öt Blikk olvasó ünnepvárását varázsolta szebbé a Blikk Advent játéka. Miklós Dénesné Rozália (64) húszezer forintos lego utalványt nyert.
dec. 4
17:24
Rossz ügyfélnek csak rossz ügynöksége lehet (Kreatív Online)
És fordítva. Interjú Robert Seniorral, a Fallon alapítójával, a Saatchi EMEA vezetőjével a békáról, a gumilabdákról és a gorilláról.
dec. 4
17:24
A washingtoni Holocaust Múzeum igazgatójával tárgyalt Mesterházy Attila (Alternatív Energia)
A washingtoni Holocaust Múzeum igazgatójával, Paul Shapiroval folytatott tárgyalást Mesterházy Attila az MSZP elnöke, frakcióvezetője kedden a Parlamentben.
dec. 4
17:24
Hajléktalanok: kilencven százalék körüli az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága (ATV)
A hideg idő beálltával mostanra kilencven százalék körülire emelkedett a hajléktalanok számára fenntartott éjjeli menedékhelyek kihasználtsága országosan - közölte a Menhely Alapítvány igazgatója kedden az MTI megkeresésére.
dec. 4
17:26
Halálos gázolás miatt késnek a vonatok (Alternatív Energia)
Halálra gázolt egy embert a Nagykanizsára tartó gyorsvonat, kedden délután, Székesfehérvár és Szabadbattyán között, ezért a Budapest-Székesfehérvár-Gyékényes vonalon késnek a vonatok - értesült a HavariaPress.
dec. 4
17:36
Minden hasít! Rekord profitot vágtak zsebre az amerikai bankok (Privátbankár)
Az amerikai betétbiztosítási alap szerint az amerikai bankok nyeresége hat éve a legnagyobb mértékben nőtt a szeptember végével zárult harmadik negyedévben.
dec. 4
17:36
Tranzakciós illeték - a kölcsöntörlesztésre is érvényes a hatezres illetékplafon (ProfitLine)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) törvényi szinten is egyértelművé tenné, hogy a kölcsöntörlesztés esetében is érvényes a tranzakciós "illetékplafon", ezért előkészíti a szükséges törvénymódosítást - közölte a tárca az MTI megkeresésére.
dec. 4
17:36
Ritka unalmas napot tudhat maga mögött a budapesti piac (Portfolio)
Míg a nyugati piacokon alapvetően optimista hangulban telt a kereskedés, addig a régiós benchmarkok többsége a negatív tartományban fejezte be a napot. A vezető hazai index végig szűk sávban...
dec. 4
17:36
Bricostore: keseregnek a dolgozók, panaszkodnak a vevők (Pénzcentrum)
Ahogy arra számítani lehetett, nem megy fájdalommentesen a Bricostore kivonulása Magyarországról. A december végéig működő áruházlánc dolgozói közül sokan csalódottságuknak adnak hangot, a végkiárusítás miatt...
dec. 4
17:36
Egy másik jobbikos a zsidók és a cigányok listázására biztatott (ATV)
Az atv.hu birtokába jutott önkormányzati jegyzőkönyv szerint a Komárom-Esztergom Megyei közgyűlésben a Jobbik képviselője, Michl Miklós márciusban nyíltan biztatta a Fideszes közgyűlési elnököt: „hasson oda a kormánynál” hogy az „tegye lehetővé a zsidóság és a cigányság pontos nyilvántartását.”
dec. 4
17:38
Fitch: még kétévi recesszió vár Európára (Privátbankár)
A Fitch Ratings előrejelzése szerint az euróövezeti válság a következő negyedévekben még mélyül és a valutaunió az idei év után valószínűleg 2013 egészét is recesszióban tölti.
dec. 4
17:42
Evolúciós ábra és metrótérkép a cv-kben (Kreatív Online)
A névjegy és cv-versenyünk második körében inkább az utóbbiak dominálnak, de egy kör még biztosan lesz, annyit küldtetek.
dec. 4
17:54
Ha ilyen kevés állami hely lesz, akkor az már tandíj? (Privátbankár)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) javaslata alapján jövőre jelentősen csökkennének az állami teljes ösztöndíjas keretszámok, 10 480-an vehetnének részt ilyen képzési formában. A tervezet szerint - amelyről várhatóan szerdán tárgyal a kormány - 46 330-an részösztöndíjas felsőoktatási szakképzésben, alapképzésben és osztatlan képzésben kezdhetnék meg tanulmányaikat. A Hallgatói…
dec. 4
17:54
Művészet és csúcssebesség: Bugatti Veyronra festett Bernard Venet (Auto Pult)
Festmény még nem száguldott ilyen sebességgel szárazföldön, ám a Bugattinak köszönhetően immáron a művészet sem nélkülözi a dinamizmus eme formáját. A patinás gyártó Bernar Venettel karöltve alkotta meg a sebes remekművet, amely egy Veyron Grand Sport lemezein valósult meg.
dec. 4
17:56
Fél százalékot bukott a BUX, majdnem 15 százalékot zuhant az E-Star (Privátbankár)
Míg idehaza kicsit esett a tőzsde és a blue chipek sem remekeltek, addig Nyugat-Európa csendes nyerésben fejezte be a napot.
dec. 4
17:57
Ezekkel a feltételekkel veheti át az iskolákat az állam (Infostart)
Hiába szeretné 228 nagyobb, tehetősebb település állami kézbe adni iskoláit, azokat nem veszi át automatikusan az állam. Az önkormányzatok pénzügyi helyzetét egy tárcaközi bizottság vizsgálja, és előfordulhat, hogy csak részben kerül a működtetés az államhoz - mondta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megbízott vezetője az InfoRádió Aréna című műsorában.
dec. 4
18:00
Megtelnek a menedékhelyek (Gondola)
A hideg idő beálltával kilencven százalék körülire emelkedett a hajléktalanok számára fenntartott éjjeli menedékhelyek kihasználtsága.
dec. 4
18:03
Videó: a bíró is gratulált a csatár klasszis góljához (Sport365)
Nem mindennapi jelenet játszódott le egy argentin amatőr bajnokin. Az SS Devoto támadója, Nicolas Barbero parádés gólt szerzett az Almafuerte ellen, a találat után pedig a bíró odament hozzá gratulálni.
dec. 4
18:05
Videó: Gattuso, a főnök megtanított sárgát adni egy bírót (Sport365)
Gennaro Gattuso, Vanczák Vilmos csapattársa laza fickót. Az olasz klasszis a Sion Young Boys elleni meccsén egy szabálytalanság után kikapta a sárga lapot a bíró kezéből és megmutatta neki, mit kell tennie vele.
dec. 4
18:07
Videó: túlsúlyos drukkerrel szemétkedtek élő adásban a bunkó tévések (Sport365)
Élő adásban viccelődött a Fox Sports tévéadó két riportere a Norwich-Sunderland angol bajnoki alatt egy túlsúlyos vendégdrukkeren. műsorvezető
dec. 4
18:09
Botrány: megfoszthatják sikerétől Vlagyimir Klicskót! (Sport365)
Bernd Bönte a Klicsko-testvérek menedzsere megerősítette, hogy Vlagyimir ellenfele, Mariusz Wach megbukott a doppingteszten, emiatt komoly büntetésre számíthat.
dec. 4
18:09
Az SSC-k szívják fel a nyelveket beszélő frissdiplomásokat (ProfitLine)
Míg a 25 év alattiak közül minden harmadik munkanélküli, egyre több fiatal dolgozik szolgáltató központokban. Az SSC-k az átlagnál jobb juttatásokat biztosítanak a pénzügyi vagy informatikai ismerettel rendelkező, nyelveket beszélő pályakezdőknek, ráadásul folyamatosan bővülnek, ami az uniós elvárások teljesítését segítheti.
dec. 4
18:11
Duplán bűnhődik a doppingolásért egy görög atléta (Sport365)
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) helyt adott a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) fellebbezésének, s kettőről négy évre növelte Irini Kokkinakiu görög hosszútávfutó eltiltását.
dec. 4
18:11
Vegyük a Siemens részvényét! (ProfitLine)
Ismételten a sáv felső széléhez közeledik a Siemens árfolyama, melynek sikeres áttörése esetén tovább folytatódhat az árfolyam emelkedése. A kedvező technikai kép mellett az emelkedést támogatják a kedvező fundamentumok és a már bejelentett, 2015-ig megvalósuló 1 milliárd eurós költségcsökkentés eredménynövelő hatása is - vélik az Erste elemzői.
dec. 4
18:12
BÉT: alacsony forgalom mellett csökkent a BUX (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,07 pontos, 0,43 százalékos csökkenéssel, 18 132,88 ponton zárt kedden.
dec. 4
18:12
A sztárbefektető, Jim Rogers legújabb könyve - KARÁCSONYI AKCIÓ (Portfolio)
A neves befektetési guru, Warren Buffett óriásnak nevezte és méltatta Philip Fisher munkáját, gondolataiból saját maga is merített. Fisher eredetileg 1958-ban megjelent Közönséges részvények -...
dec. 4
18:14
Egyre több a svájci milliárdos (Portfolio)
A svájci milliárdosok összvagyona alig nőtt, viszont többen vannak, mint egy évvel korábban. Az új milliárdosok között szerepel a L'Oreal egyik korábbi vezetője is. Továbbra is Svájcban a legjobb a...
dec. 4
18:18
Egy másik jobbikos a zsidók és a cigányok listázására biztatott (Alternatív Energia)
Az atv.hu birtokába jutott önkormányzati jegyzőkönyv szerint a Komárom-Esztergom Megyei közgyűlésben a Jobbik képviselője, Michl Miklós márciusban nyíltan biztatta a Fideszes közgyűlési elnököt: "hasson oda a kormánynál" hogy az "tegye lehetővé a zsidóság és a cigányság pontos nyilvántartását."
dec. 4
18:30
Fazekas: nem engedünk az agrártámogatások szintjéből (ATV)
A magyar agrárpolitika legfontosabb tétele, hogy "nem engedünk az agrártámogatások jelenlegi szintjéből" - mondta a vidékfejlesztési miniszter kedden a Bács-Kiskun megyei Bakodpusztán, az Országos Agrárfórumon.
dec. 4
18:32
Londoni elemzők: kétévi recesszió az euróövezeben (ATV)
Az euróövezeti recesszió a vártnál hosszabb ideig tartó gazdasági-pénzügyi kiegyensúlyozódási folyamat miatt a következő negyedévekben még tovább mélyül, és a valutaunió az idei év után valószínűleg 2013 egészét is recesszióban tölti - jósolta kedden Londonban ismertetett átfogó globális elemzésében a Fitch Ratings.
dec. 4
18:33
Óvakodjon az álellenőröktől! (Infostart)
Az elmúlt három hónapban tíz alkalommal tettek feljelentést álellenőrök miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
dec. 4
18:33
Könyv Janicsról (Blikk)
dec. 4
18:35
Fia doppingolja Bozsovicsot (Blikk)
Lisszabon – Gyermeki örömmel várja Mladen Bozsovics (28) a Videoton utolsó, csütörtöki Európa-liga-csoportmeccsét.
dec. 4
18:36
Balázs Péter nem szeret panaszkodni (Blikk)
A Szolnoki Szigligeti Színház igazgatója hatodik éve vezeti a teátrumot, s bár másfél év múlva lejár a mandátuma, nem számolja a napokat, inkább a kevés támogatás ellenére is öt bemutatót tervez idén.
dec. 4
18:36
83 késszúrásért ítélik el a zsarut (Blikk)
dec. 4
18:42
Megnyílt a 4. Kínai Márkák Kiállítása Budapesten (ProfitLine)
December 4-én nyílt meg a 4. Kínai Márkák Kiállítása és Fóruma Budapesten, az AsiaCenterhez tartozó CBTC-ben, ahol három napon keresztül több mint 100 tőkeerős kínai gyártó mutatja be termékeit közép-kelet-európai potenciális üzleti partnereknek. A most érkező cégek többsége már jelen van a nemzetközi piacon, de a régióban még nem rendelkezik üzleti partnerrel. A rendezvény megnyitója előtt…

Keresés