Orbán és Pető ászként, Göncz Árpád királyként szerepelt a Postabank 1990-ben készült politikusi pókerében. A francia kártyára rajzolt képviselő-portrék között helyet kapott Matolcsy is, akivel a művész igencsak megszenvedett.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Idén december 2-án veszi kezdetét az advent, amely a karácsonyra való lelki felkészülés négy vasárnapot felölelő időszaka. Pilinszky János írta: az advent "a várakozás megszentelése". A költő szerint aki "jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák, percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a…
Továbbra is menekül a pénz Oroszországból annak betudhatóan, hogy mélyül a bizalmatlanság ország vezetése és az üzleti élet között mélyülő bizalmatlanság miatt. Az egyik nemzetközi hírportál nemrég...
Egyre inkább úgy néz ki, lőttek a sárga csekknek. Nem az alternatív fizetési módok lettek egyre népszerűbbek, hanem maga a Posta állít konkurenciát egyik legjövedelmezőbb termékének. Jön a fehér csekk, ami olcsóbb lesz a szolgáltatóknak. De vajon mi lesz azokkal, akik még ma is 20-30 percet töltenek a sorbaállással havonta, ők mennyit fizetnek majd a számláik befizetéséért?...
Azoknál a fiúknál, akik heréi megszületésük után nem szálltak le a herezacskóba, csaknem háromszor nagyobb valószínűséggel alakul ki későbbi életükben hererák - idézte brit kutatók megállapítását a British Medical Journal (BMJ) című orvosi folyóirat.
Olaszország ellen indult a legtöbb eljárás az uniós jog megsértése vagy késői átvétele miatt. A lista másik végén a balti államok állnak, Magyarország az átlagot hozza.
A saját apját lőtte fejbe egy nyíllal egy férfi a casperi főiskolán, miután leszúrta annak élettársát is - közölte vasárnap a wyomingi város rendőrsége.
Magyarországon az egészségügyben a havi bruttó átlagfizetés 141 300 forint. Ez az összeg 24 százalékkal marad el a szlovákiai 185 000 forintnak megfelelő eurótól, valamint 35 százalékkal kevesebb a csehországi 218 200 forintos átlagnál - derül ki a Workania állásportál által működtetett fizetesek.hu legfrissebb felméréséből.
Miközben a palesztin területeken az ENSZ-közgyűlésben elért győzelmet ünnepelték, világszerte a béketárgyalások felújítására szólították fel Izraelt és a palesztinokat.
Nagyszabású antifasiszta tüntetés lesz holnap a Kossuth téren. A jobbikos Gyöngyösi Márton botrányos parlamenti felszólalása miatt tucatnyi szervezet hirdetett demonstrációt vasárnap 15 órára. Felszólal Mesterházy Attila MSZP-elnök, Bajnai Gordon az Együtt 2014 nevében, valamint Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető is. A Zsidó Világkongresszus eközben a kormánytól is határozott kiállást vár. Az…
Foggal tépett sebek és egyéb gyomorforgató sérülések borítják a szexi zombilányok testét. Egy dél-afrikai cég szerint jó reklám, a hozzászólók viszont elképesztően rossznak tartják az ötletet.
Óriási erejű, 180 km/h-s lökettel vette be szabadrúgásból az OGC Nice kapuját Zlatan Ibrahimovic szombat este, más kérdés, hogy a PSG így is kikapott 2-1-re a kiscsapat otthonában.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Továbbra is tart a nemzetközi vihar Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő antiszemita kijelentései miatt. Az Európai Szocialista Párt elnöke felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt és kormányát, hogy szakítson meg minden kapcsolatot a Jobbikkal. Az Európai Zsidó Parlament elnöke pedig az ATV-nek elmondta, hogy ha a magyar kormány nem teszi meg a szükséges intézkedéseket a szélsőjobb ellen,…
Meredeken emelkedik azoknak a külföldi - főleg orosz és kínai - milliomosoknak a száma, akik igénybe veszik a nagybefektetők számára négy éve meghonosított különleges brit letelepedési vízumot.
A 47 éves férfit műanyag zsákba csomagolva találták meg. Valószínűleg üzleti vitába keveredett egy másik magyarral. A bangkoki magyar követségre nem érkezett bejelentés a magyar férfi haláláról - írja az Origo.
A kereskedők számára továbbra is a december a legerősebb hónap az évben, ekkor értékesítik a legtöbb árut - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Starcz Ákos, a Shopline elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy az internetes értékesítésben is az év vége a legjelentősebb időszak.
Az első szülés után a diplomás nők előbb vállalnak második gyermeket, mint az érettségizettek, utóbbiakat az általános iskolai végzettségűek is megelőzik e tekintetben - számolt be kutatásainak eredményeiről Bartus Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézetének egyetemi docense és igazgató-helyettese az MTI megkeresésére.
Az atomenergia felhasználásának fokozatos megszüntetése ismételt akadozásokat okoz Németország villanyáram ellátásában. Ennek oka egyrészt az, hogy az újrahasznosítható energiaforrások még nem tudják zökkenőmentesen biztosítani a folyamatos áramszolgáltatást, másrészt viszont az is, hogy a magasfeszültségű vezetékek túl vannak terhelve.
Békefenntartó magyar missziósaink között a szebbik nem is képviselteti magát. Ugyanolyan jól bírják a “kiképzést”, mint férfi társaik, és nem viseli meg őket, hogy fél évig nem láthatják szeretteiket.
Gerard Depardieu a Sipa hírügynökség értesülése szerint leesett a motorjáról Párizs északnyugati részében csütörtök délután, majd miután ittasnak bizonyult, a rendőrök bevitték egy rendőrőrsre. A baleset miatt a hatvannégy éves színész könnyebben megsérült a könyökén.
Az államfői kegyelemmel szabadult Horváth Árpád és Szakáll Zoltán szerint addig nem ér véget történetük, amíg a börtönben raboskodó három társuk is ki nem szabadul.
Az antiszemitizmus, nácizmus visszaszorításához arra is szükség van, hogy a kormány véget vessen a hatalomtechnikai kacérkodásnak a szélsőjobbal – mondta a Vasárnapi Híreknek adott interjújában Ormos Mária történész professzor. Szerinte mindenkinek, az egész politikai garnitúrának felelőssége van abban, hogy ideáig jutott a politikai közbeszéd. Ugyanakkor a legfontosabb az lenne, ha a kormány is…
Világszerte 34 millióan hordozzák a HIV-vírust, noha az érintettek felének erről nincs is tudomása. Az AIDS továbbra is súlyos járvány, de a hatékony terápiáknak köszönhetően évről évre egyre kevesebben halnak meg a betegség miatt - derül ki az AIDS elleni küzdelem december 1-jei világnapja alkalmából minden évben közzétett ENSZ-jelentésből.
Vasárnap sok lesz felettünk a felhő, egyre több helyen, főként nyugaton és északon számíthatunk majd hószállingózásra, havazásra, az Alföldön havas esőre, keleten inkább esőre, szitálásra. Éjjel a Duna-Tisza közére is átterjed a havazás. Nyugaton megélénkül az északi, északnyugati szél, 0-7°C várható.
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
Megvédte címét az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) a Los Angeles Galaxy: a kaliforniai csapat 3-1-re verte a döntőben a Houston Dynamo együttesét.
Új trend hódít Holly-woodban: a celebek azon versengenek, ki vesz fel kihívóbb ruhát társasági eseményre. Nem bíznak semmit a fantáziára, áttetsző kreációkkal hívják fel magukra a figyelmet.