2012. december 7. péntek

dec. 7
11:44
Adómódosításokat javasolnak az ingatlanfejlesztők (Adózóna)
Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) a közcélt szolgáló beruházás áfa-mentességét, az alvállalkozói költségek iparűzési adóból való levonását, illetve a nem realizált árfolyamkülönbözet adóztatásának módosítást javasolja a kormánynak - közölte a szervezet.
dec. 7
11:46
Még lejtőn az ipar (hirado.hu)
Októberben éves alapon 1,7 százalékkal csökkent a termelés volumene.
dec. 7
11:46
Tabajdi Redinghez fordult a korkedvezményes és a rokkantnyugdíjasok ügyében (Adózóna)
Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője csütörtökön közölte, hogy levélben Viviane Redinghez, az Európai Bizottság igazságügyi és szabadságjogi kérdésekben illetékes alelnökéhez fordult a magyarországi korkedvezményes és rokkantnyugdíjasok ügyében.
dec. 7
11:48
ELTE: tudományetikai, szakmai vétséget követett el Semjén (Infostart)
Súlyos tudományetikai, szakmai vétséget követett el Semjén Zsolt szociológiai szakdolgozatával, ám az ELTE nem tud hivatalos lépéseket tenni, mert az 1992-es törvényi háttér miatt ez most nem szankcionálható - jelentette be Tausz Katalin, az egyetem Társadalomtudományi Karának dékánja sajtótájékoztatóján.
dec. 7
11:48
Hová vezet a közmunka erőltetése? (HR Portál)
A közmunkaprogramokban részt vevőknek csak 3-20 százaléka kerül vissza az elsődleges munkaerőpiacra, így ez a módszer biztosan nem oldja meg az ország rossz foglalkoztatási helyzetét - állítják a HR Portálnak nyilatkozó szakértők. Az önkormányzatok ráadásul gyakran visszaélnek a helyzetükkel: fizikai alkalmazottaikat kirúgják, majd jóval kevesebb pénzért közmunkásként foglalkoztatják őket újra.
dec. 7
11:54
Berlusconi jön, Monti megy (hirado.hu)
Az olasz sajtó szerint Silvio Berlusconi visszatérésének bejelentése egyértelműen a Monti-kormány idő előtti végét jelenti.
dec. 7
11:54
Draghi köszönetet mondott Simornak és "üzent" Magyarországnak is (Portfolio)
Az elmúlt évek tapasztalatai rámutattak arra, hogy a gazdasági konvergencia nem ér véget azzal, ha egy ország bevezeti az eurót, illetve a pénzcsere automatikusan nem is jelenti a konvergenciát -...
dec. 7
11:56
A budapestiek 99 százalékának elérhető a T-Mobile 4G (hirado.hu)
A cég kínálatában megjelentek az első 4G/LTE-képes okostelefonok, s mobilinternet-csomagjai is megújulnak január 1-től.
dec. 7
11:56
Visszahúzták a forintot (Portfolio)
Összességében továbbra is jó a globális befektetői étvágy a részvénypiacok mozgása alapján, igaz közben az euró devizakeresztekben határozott korrekció mutatkozott tegnap. A kettő "eredője" azonban...
dec. 7
11:57
Demi Moore égette a barátait (BorsOnline)
Nem ismerem ezt a nőt – gondolhatta magában Lenny Kravitz a szerda esti Chanel Beachside barbecue-partin, ahol az ötvenes éveiben járó színésznő meglehetősen zavarba ejtően viselkedett.
dec. 7
11:57
Videó: Stone nem örült, amikor feleségéről kérdezték (Blikk)
dec. 7
11:57
Olvasnivaló: Sztárséf az ISKOLÁban (Nyereményjáték!) (Mindmegette)
Az ISKOLA, a belváros új multi-kulturális szórakozóhelye a Hegedű utca 3 szám alatt nyílt meg pár hónappal ezelőtt. Ennek kapcsán Serényi Zsolttal beszélgettünk.
dec. 7
11:59
Recept: Csokitorta XI. (Mindmegette)
Hozzávalók: 22 dkg étcsoki 22 dkg barnacukor 39 dkg puha vaj 14 dkg liszt 5 dkg cukrozott sűrített tej 4 dkg darált madula 4 dkg kakaó 3 tojás 3 evőkanál cukorszirup 1 teáskanál sütőpor 2 csepp vanília-kivonat csipetnyi só
dec. 7
12:00
Rendőrök védik a nápolyi óvodákat (Metropol)
December 5-én a camorra egyik emberét a gyereke óvodájának az udvarán lőtték le.
dec. 7
12:00
Bírálja az ombudsman Safarov kiadatását (Metropol)
Szabó Máté szerint szinte biztosra vehető volt, hogyha az elítéltet átszállítják Azerbajdzsánba, ott őt kegyelemmel szabadon engedik.
dec. 7
12:00
DK: Vitézy jutalma az Orbán-rokonság következménye? (Alternatív Energia)
Lapértesülések szerint a Tarlós István vezette fővárosi önkormányzat idén is milliós jutalmakkal "lepi meg" a budapesti közműcégek vezetőit - olvasható a DK közleményében.
dec. 7
12:01
Recept: Csirkemájpástétom hagymalekvárral (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg csirkemáj 1 kisebb fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 kávéskanál őrölt bors 1 kávéskanál kakukkfű 10 dkg vaj 6 fej lilahagyma 3 evőkanál olaj 2 dl vörösbor 1 kávéskanál kakukkfű só bors
dec. 7
12:03
Meglepően rossz hír érkezett a magyar iparról (Privátbankár)
2012 októberében – előzetes adatok alapján – az ipari termelés 1,7%-kal maradt el az egy évvel korábbitól, munkanaphatástól megtisztítva a csökkenés 3,8 százalékos.
dec. 7
12:09
Érik az újabb botrány a Deutsche Bank háza táján (ProfitLine)
Érik az újabb botrány a Deutsche Bank háza táján, ugyanis egykori alkalmazottak azt nyilatkozták, hogy 12 milliárd dollár értékben nem vettek figyelembe veszteségeket, ugyanis nem szabályszerűen értékelték a pozíciókat - írja mai kommentárjában az Erste.
dec. 7
12:09
Városi derbi Manchesterben: Premier League 16. forduló (Sport365)
A címvédő Manchester City és a városi rivális, listavezető United vasárnap kora délutáni összecsapása lesz az angol labdarúgó Premier League hétvégi, 16. fordulójának fénypontja.
dec. 7
12:11
Változatlan e-matrica díjak személygépkocsikra 2013-ban is (ProfitLine)
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium rendeletmódosítási tervezete szerint az autósok a jövő évben is az ideivel megegyező árakon vásárolhatnak e-matricát a személygépkocsikra. A szaktárca a megtett úttal arányos elektronikus díjfizetés jövő nyárra tervezett bevezetéséhez igazítja a jogszabályi előírásokat.
dec. 7
12:11
Mario Balotelli apa lett (Sport365)
Apa lett Mario Balotelli, a Manchester City olasz válogatott labdarúgója.
dec. 7
12:12
Miért halt meg 3 ember a 86-oson? - megrázó fotók (hirado.hu)
Három teherautó ütközött össze reggel, három ember meghalt, a tűzoltók jegesedést tapasztaltak, a közútkezelők szerint ez kizárt.
dec. 7
12:12
A cseh államfő nem írja alá a lisszaboni szerződés kiegészítését (ATV)
Václav Klaus cseh államfő nem hajlandó aláírni az európai uniós lisszaboni szerződés kiegészítését, amely lehetővé tenné az euróövezet új mentőalapjának, az Európai Stabilizációs Mechanizmusnak (ESM) a létrehozását.
dec. 7
12:12
Már nem csak a nyugattal viaskodik a feltörekvő keleti autóipar (Auto Pult)
Az európai gyártók bizony alaposan felköthetik a nadrágot, hiszen a koreai Hyundai-Kia páros már most olyan kiváló ár/érték aránnyal rendelkező modellpalettával bír, ami az öreg kontinenshez közeledve nagyot hasíthat a piacból.
dec. 7
12:13
Eger: február 28-án már kigyulladhatnak a fények a stadionban - videó! (Sport365)
Jelen állás szerint 2013. február 28-án adhatják át a villanyvilágítást a Szentmarjay Tibor stadionban, az NB I-es újon Egri FC otthonában, derül ki a TV Eger riportjából.
dec. 7
12:14
Tízből 9 fiatal hazajönne (hirado.hu)
A legfőbb visszatartó erő a család, a távozás oka a külföldön várható jobb megélhetés.
dec. 7
12:14
Kivizsgálták: Kemény bírálat Orbánéknak a baltás gyilkos ügyében (ATV)
Az ombudsman szerint bár a magyar állam nem sértett nemzetközi normát és a számára biztosított jogkörben járt el, amikor hozzájárult Ramil Safarov azeri katonatiszt kiadatásához, az ügyben több szempontból is sérülhetett a jogbiztonság követelménye, valamint sérült a magyar állam szuverenitása is - állapította meg hivatalból lefolytatott vizsgálata eredményeként Szabó Máté.
dec. 7
12:15
Tárkonyos csirkecomb fehérboros-gombás ágyon (Mindmegette)
Hozzávalók 2 személynek: 2 egész csirkecomb 4 evőkanál borsos mustár 1 evőkanál tárkony 7 db kisebb gomba 1 fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 3 dl fehérbor 1/2 citrom leve 15 dkg barnarizs 8-10 dkg kolozsvári szalonna (ízlés szerint) 1 l zöldség alaplé
dec. 7
12:15
Forma-1: az FIA visszavonta a 2014-es aerodinamikai szabályterveket (Sport365)
Az FIA Motorsport Világtanácsának döntése értelmében mégsem kerül sor 2014-ben a korábban beharangozott aerodinamikai szabályváltoztatásokra a Forma-1-es versenyautókon.
dec. 7
12:15
Rendőrök védik a nápolyi óvodákat (Blikk)
dec. 7
12:16
A Safarov-ügy kezelését bírálja az ombudsman (hirado.hu)
Szabó Máté szerint az azeri katonatiszt átadásakor a kormány nem volt elég körültekintő, sérült a jogbiztonság és a szuverenitás is.
dec. 7
12:17
Csokitorta XI. (Mindmegette)
Hozzávalók: 22 dkg étcsoki 22 dkg barnacukor 39 dkg puha vaj 14 dkg liszt 5 dkg cukrozott sűrített tej 4 dkg darált madula 4 dkg kakaó 3 tojás 3 evőkanál cukorszirup 1 teáskanál sütőpor 2 csepp vanília-kivonat csipetnyi só
dec. 7
12:17
Inter-Napoli rangadó, Conte visszatér a zebrákhoz: Serie A, 16. forduló (Sport365)
Eltiltása után vasárnap, az olasz labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában térhet vissza Antonio Conte vezetőedző a listavezető Juventus kispadjára.
dec. 7
12:17
Egy évvel ezelőtti gyilkosság elkövetőjét fogták el (Blikk)
dec. 7
12:18
Semjén-dolgozat: "súlyos tudományetikai vétség történt" (Metropol)
Ennek ellenére a szabályzat alapján semmiféle lehetőség nincs hivatalos eljárás lefolytatására ebben az ügyben.
dec. 7
12:18
Visszavett a Bundesbank (hirado.hu)
A német jegybank lejjebb vitte idei és jövő évi GDP-előrejelzését, de 2014-re már komolyabb élénkülést vár.
dec. 7
12:18
Művészi élményt hozott a Mikulás hátrányos helyzetű kisiskolásoknak (Spa Trend Online)
75 hátrányos helyzetű budapesti kisiskolás köszönthette a Mikulást a Müpában egy rendhagyó művészeti program keretében. A nemzetközi MUS-E multikulturális összművészeti program, amely veszélyeztetett sorsú és halmozottan hátrányos helyzetű kisiskolás gyermekek pszicho-szociális fejlesztésével foglalkozik, 2013-ban ünnepli fennállásának húsz éves évfordulóját.
dec. 7
12:19
Csirkemájpástétom hagymalekvárral (Mindmegette)
Hozzávalók: 50 dkg csirkemáj 1 kisebb fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 1 kávéskanál őrölt bors 1 kávéskanál kakukkfű 10 dkg vaj 6 fej lilahagyma 3 evőkanál olaj 2 dl vörösbor 1 kávéskanál kakukkfű só bors
dec. 7
12:20
Nem indul az izraeli választásokon Ehud Olmert (hirado.hu)
A volt izraeli kormányfő hetekig tartó mérlegelés után úgy döntött, hogy nem jelölteti magát Benjámin Netanjahu hivatalban lévő miniszterelnök ellen.
dec. 7
12:21
Draghi függetlenségről, Simor kiegyezésről beszélt Budapesten (frissítve) (Privátbankár)
Mario Draghi szerint megfelelő strukturális reformok, kiegyensúlyozott költségvetési politika és a pénzügyi rendszer egészséges működése kell az euró-csatlakozáshoz. Simor szerint ki kell békülnie az államnak és a bankoknak - az erősebb szereplőnek kell kezdeményeznie.
dec. 7
12:21
Levendulás muffin (diétás) (Mindmegette)
Hozzávalók: A száraz hozzávalókhoz: 20 dkg liszt (én rozslisztet használtam) 10 dkg zabpehely 1 teáskanál szódabikarbóna 1 csipet só A nedves hozzávalókhoz: 2 tojás 17,5 dkg tejföl 3 dl tej + 3 teáskanál szárított levendula 2 evőkanál folyékony édesítő esetleg vanília- és rumaroma
dec. 7
12:22
Semjén-szakdolgozat: nem lesz további vizsgálat az ELTE-n (hirado.hu)
Az intézmény dékánja azt mondta: a szabályzat alapján semmiféle lehetőség nincs hivatalos eljárás lefolytatására ebben az ügyben.
dec. 7
12:24
Ombudsman: sérült a jogbiztonság az azeri kiadatással (Infostart)
Az ombudsman szerint bár a magyar állam nem sértett nemzetközi normát és a számára biztosított jogkörben járt el, amikor hozzájárult Ramil Safarov azeri katonatiszt kiadatásához, az ügyben több szempontból is sérülhetett a jogbiztonság követelménye, valamint sérült a magyar állam szuverenitása is - állapította meg hivatalból folytatott vizsgálatában Szabó Máté.
dec. 7
12:24
Fidesz: indokolt az Ab-döntés (hirado.hu)
A kormánypárt tiszteletben tartja és üdvözli, hogy Áder János államfő előzetes normakontrollt kért a választási eljárási törvényről.
dec. 7
12:30
Simor: Az árstabilitás nem a gazdag országok luxusa (hirado.hu)
A jegybank elnöke hangsúlyozta: az árstabilitás a kiszámítható gazdasági környezet alapfeltétele.
dec. 7
12:30
Draghi köszönetet mondott Simornak és "üzent" Magyarországnak is (2.) (Portfolio)
Az elmúlt évek tapasztalatai rámutattak arra, hogy a gazdasági konvergencia nem ér véget azzal, ha egy ország bevezeti az eurót, illetve a pénzcsere automatikusan nem is jelenti a konvergenciát -...
dec. 7
12:30
Nagy a tömeg: péntek éjfélig lezárták a ferihegyi repülőteret (ATV)
Műszaki hiba miatt bezárták a budapesti Liszt Ferenc repülőteret pénteken nem sokkal dél előtt - közölte a Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója az MTI-vel. A létesítmény pénteken éjfélig zárva tart, járatokat nem fogad és indít.
dec. 7
12:32
Felfüggesztették az E-Start (Portfolio)
A BÉT tájékoztatása szerint felfüggesztették az E-Star részvényeinek és kötvényeinek kereskedését nem sokkal 12 óra előtt. A részvények piacán az utolsó kötésre 409 forinton került sor, ami mintegy 3...
dec. 7
12:33
Kislányt szült a szupermodell (BorsOnline)
Gisele Bündchen augusztusban jelentette be, hogy ismét várandós. Vivien Brady Bostonban született szerdán.

Keresés