Az Egyesült Államoknak azért nem sikerül megakadályozni a Szíriába irányuló fegyverszállításokat, mert Irak nem hajlandó elfogni a légterén áthaladó teherszállító gépeket - írta vasárnapi számában a The New York Times.
Több tízezren vonultak a Parlament elé vasárnap délután, hogy a nácizmus ellen tüntessenek. A tömegben megjelent az amerikai, az izraeli és a svéd nagykövet és az összes demokratikus parlamenti párt képviselői is. Beszédet mondott Rogán Antal, Bajnai Gordon, Mesterházy Attila és Ungvári Tamás.
Kudarcba fulladhat a második hetébe lépett dohai klímakonferencia a fejlődő országok támogatása és a kibocsátási kvóták körüli vita miatt. A fejlett államoktól további 60 milliárd dolláros kötelezettségvállalást várnak.
Két ismert kormánypárti politikus nevével kezdett dobálózni a rendőrmaffiaügy fő gyanúsítottja, V. László, mielőtt titkos nyomozást indítottak ellene. A Bors hiteles forrásoktól megtudta: a férfi azért kezdett kapcsolataival fenyegetőzni, mert semmiképp nem akart lemondani egy patinás belvárosi ingatlan bérleti jogáról.
Legalább 17 milliárdot költöttek az előző ciklus kormányai kommunikációs tanácsadásra, tanulmánykérésre és közvélemény-kutatásra. A valós összeg azonban ennél is nagyobb lehet.
A Magyar Nemzet szerint elképzelhető, hogy a Kúrián hamarosan ismét szolgálatba állnak azok a bírák, akiknek az idén kellett távozniuk, mert betöltötték 62. életévüket.
Megkezdődött a parlamentben a szakképzésekről szóló vita. A javítóvizsgákon részszakképesítést szerezhetne a rendes vizsgán megbukó diák, valamint a tanulószerződésben ezentúl fel kell majd tüntetni, hogy a gyakorlati hely kizárólag tanműhely-e, vagy egyéb tevékenységet is folytat - írja a Magyar Nemzet.
Lovas reneszánsz jön: kétszáz iskolában már szeptembertől oktathatják a lovaglást a harmadikosoknak és készülnek a lovas túraútvonalak is. A Kincsem Nemzeti Lovas Program eddigi végrehajtásáról szóló jelentést várhatóan a jövő héten tárgyalja a kormány - közölte Horváth László, a nemzeti lovasprogram végrehajtásáért felelős miniszterelnöki megbízott november 30-án, Budapesten.
A 11 és 31 év közötti korban levő olasz fiatalok boldogtalanok és külföldre akarnak vándorolni - közölte a vasárnapi olasz sajtó az 1981-2001 között született fiatalokról készült nemzetközi felmérés Olaszországra vonatkozó adatait ismertetve.
Az első szülés után a diplomás nők előbb vállalnak második gyermeket, mint az érettségizettek, utóbbiakat az általános iskolai végzettségűek is megelőzik e tekintetben - számolt be kutatásainak eredményeiről Bartus Tamás, a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológia és Társadalompolitika Intézetének egyetemi docense és igazgató-helyettese az MTI megkeresésére.
Átírhatják a szeptemberben elfogadott trafiktörvényt, a házelnök napirendi javaslata alapján pedig akár már ma tárgyalni kezdhetik az alaptörvény módosítását.
Jelentős emelkedésen van túl a DAX mióta az Európai Központi Bank elnöke július második felében bejelentette, hogy az eurózóna jegybankja bármit képes megtenni a közös fizetőeszköz védelme érdekében....
Biztonságpolitikai, valamint gazdasági kérdések szerepelnek az amerikai külügyminiszter európai körútjának napirendjén. Hillary Clinton hétfő hajnalban érkezett meg az út első állomására, Prágába.
Az előrejelzések szerint Pierluigi Bersani főtitkár nyerte az olasz balközép Demokrata Párt miniszterelnökjelölt-választásának vasárnapi második fordulóját.
Nem változott jelentősen a forint árfolyama a legfontosabb nemzetközi devizákhoz képest hétfőn délelőtt. Az eurót tíz órakor 281,20 forinton jegyezték.
Németországban a legkedvezőbb életkörülmények Münchenben vannak, míg a leginkább dinamikusan fejlődő város Magdeburg. Ez derül ki abból a tanulmányból, amelyet 50 német város adottságainak tanulmányozásából a szociális piackutatásra szakosodott tudományos intézet a Wirtschaftswoche cimü kereskedelmi hetilappal együtt készített. A jelentés részleteit németországi tudósítónk, Vincze András foglalja…
Tovább éleződik a hatalmi harc Egyiptomban. Órákkal azután, hogy a kairói alkotmánybíróság meghatározatlan időre felfüggesztette tevékenységét, az egyiptomi bírák szövetsége helyi idő szerint vasárnap este bejelentette: bojkottálni kívánja az új alkotmányról tervezett népszavazást. Az új alaptörvényről szóló referendumot Mohamed Murszi államfő december 15-re tűzte ki.
Az idei 1,5 százalékos visszaesés után, várhatóan jövőre sem nő a gazdaság, az infláció pedig a 2012. évi 5,9 százalékról alig, csak mintegy 5,5 százalékra csökken jövőre, így stagfláció alakul ki 2013-ban - közölte legfrissebb prognózisában a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Tömegével várják a téli szezonban is a magyar munkavállalókat külföldön az idegenforgalom és a vendéglátás területén, a bérek csábítóak, a hazai fizetések ötszörösét lehet keresni - írja a Magyar Hírlap.
Árbevétel soron a havi jelentésekben szereplő számoknál valamivel jobb, EBITDA-ban pedig attól minimálisan elmaradó eredményeket tett közzé az E-Star pénteken, piaczárást követően negyedéves...