Több mint 3,8 milliárd forint pályázati pénzt nyert el a józsefvárosi önkormányzat a Magdolna negyed szociális városrehabilitációjának folytatására - tájékoztatta Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-t.
A miniszter szerint az MSZP-SZDSZ kormányok pazarló és sikertelen felzárkóztató programokat indítottak, és a segélyezéssel csak minimális szinten biztosították a hátrányos helyzetűek túlélését.
A Sopronkőhidai Fegyház és Börtön egyedüli magyar partnerként vesz részt egy nemzetközi szakmai programban, amely a fogvatartottak szabadulás utáni boldogulását hivatott elősegíteni.
A bankokhoz hasonlóan a biztosítási szektor számára is nehéz esztendő volt 2012, de mit hozhat 2013? Az előző évek hagyományának megfelelően a Portfolio.hu ezúttal is három kérdéssel fordult a...
Drágábbak lesznek januártól az épület-energetikai tanúsítványok, mert szigorodnak a dokumentum elkészítésének szabályai. Jövő évtől ugyanis már az 50 négyzetméternél kisebb alapterületű épületek eladásánál, és bérbe adásánál is kell tanúsítványt készíttetni. A szigorítással az a cél, hogy a vevő átlássa a lakás energiafogyasztását, és kiszámítható legyen a várható rezsiköltség is.
A kórokozók nem közvetlenül felelősek a rák kialakulásáért, hanem az általuk okozott, tartósan fennmaradó gyulladás vezet ehhez a folyamathoz. A vírusok kissé kilógnak ebből a sorból, mert életükhöz, szaporodásukhoz szorosabb kapcsolatba kell lépjenek a gazdaszervezettel.
Medvéket reptetett kísérleti alanyként hangsebességnél gyorsabb bombázórepülőin az Egyesült Államok légiereje az 1950-es és 1960-as években - adta hírül a Yahoo amerikai hírportál.
Belehalt sérüléseibe helyi idő szerint szombat hajnalban Szingapúrban az az indiai diáklány, akit nem egészen két hete Újdelhiben egy autóbuszon megerőszakolt és vasrúddal brutálisan összevert hat férfi.
A szinte példátlan hazai éremesővel zárult nyári londoni olimpiai és paralimpiai játékok brit érmesei vezetik a királynő által magas elismerésben részesítettek szombat hajnalban közzétett újévi listáját.
Jövőre 13 rendezvény, összesen 22 napra bérleti díj nélkül kaphatja meg a Papp László Budapest Sportarénát. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) pályáztatás útján adja oda ingyen az intézményt, az úgynevezett Állami Eseménynapokhoz - köztük a Mága Zoltán nevével fémjelzett Budapesti Újévi Koncerthez....
A szlovák rendőrség szóvivője szerint élve fejeztek le egy magyar férfit, akit a galántai járásban, egy üzemen kívül helyezett vágóhídnál találtak meg még csütörtökön.
A New York-i magyar főkonzulátus kezdettől fogva figyelemmel kíséri a kokain feltételezett birtoklása miatt letartóztatott, majd ártatlannak nyilvánított Berki Viktor ügyét, a kétoldalú konzuli egyezmény által biztosított lehetőségek szerint meg is adta a kellő segítséget - mondta pénteken az MTI érdeklődésére Dán Károly főkonzul.
A magyar gazdaság teljesítménye nem támasztja alá a minimálbér 5,4 százalékos, illetve a szakképzettek garantált bérminimumának 5,6 százalékos emelését 2013-ban, de a szociális indokok miatt a munkaadók mégis vállalták ezt a kompromisszumot - jelentette ki Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI-nek adott év végi interjúban.
Több mint 3,8 milliárd forint pályázati pénzt nyert el a józsefvárosi önkormányzat a Magdolna negyed szociális városrehabilitációjának folytatására - tájékoztatta Kocsis Máté (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-t.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Eredménytelenül zárult pénteken a washingtoni Fehér Házban Barack Obama elnök és a kongresszus két-két republikánus párti és demokrata párti vezetője közötti költségvetési válságtanácskozás. A következő forduló vasárnap lesz, de az már tényleg az utolsó pillanat.
A kóbor kutyák a tüntető emberek legjobb barátai - Chilében. Felfogják valamelyest a "vízágyútüzet", megugatják a rendőröket, néha meg is harapják őket, pofájukkal felkapják a könnygázgránátokat és elszaladnak velük.
Az amerikai sajtó szerint eredménytelenül zárult Barack Obama elnök és a republikánus, illetve és demokrata párti vezetők közötti költségvetési válságtanácskozás.
A 42 gyanúsított a nyomozók szerint 33 hazai és nemzetközi meccs eredményét manipulálta, amivel több millió eurós kárt okoztak a nemzetközi fogadóirodáknak.
Rendőrségi figyelmeztetésben részesítették Dr. Simó Endrét, a Magyar Szociális Fórum szervezőjét azért, mert november 15-én tüntetést szervezett egy nyolc hónapos várandós asszony kilakoltatásának megakadályozásáért - adta hírül pénteken az MSZF.
Az orosz biztonsági erők tűzharcban megöltek hét fegyveres lázadót, és sértetlenül kiszabadítottak egy hatéves kislányt a Csecsenfölddel határos észak-kaukázusi köztársaságban.
Eredménytelenül zárult pénteken a washingtoni Fehér Házban Barack Obama elnök és a kongresszus két-két republikánus párti és demokrata párti vezetője közötti költségvetési válságtanácskozás - jelentette az amerikai sajtó.
A pénzügyi rendszer stabil és biztonságos, de nem tölti be teljes mértékben funkcióit, a kereskedelmi bankok, a befektetési szolgáltatók és a biztosító társaságok egyaránt "takaréklángon" működnek - mondta Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában.
Melyik volt a kedvenc cikketek, amit az Évában olvastatok 2012-ben? Nekünk ezek tetszettek: 1. Dopeman-interjú Szavazógép(Dopeman-interjú) (Szöveg: Hevesi Flóra, Éva magazin, 2012. február) „Én nem akarok panaszkodni, mert csodálatos életem volt" – mondja a rapper, aki magánéleti válságok árnyékában adott interjút az Évának. Itt olvashatod teljes terjedelmében. 2. Vándordiákok, messze…
A szilveszteri és az újévi ünnepi forgalomban a vonatok december 30-án, vasárnap és december 31-én, hétfőn ünnepnapi, 2013. január 1-jén, kedden vasárnapi menetrend szerint közlekednek. Január 2-án, szerdán már a megszokott munkanapi menetrend lesz érvényben - közölte a MÁV.
Nincsenek utcai tiltakozások Magyarországon - büszkélkedett még néhány hete is Orbán Viktor. Ez, persze, már akkor sem volt igaz. Decemberre viszont már egyenesen mindennapossá váltak a kormány elleni megmozdulások. A fiatalok rendkívül szimpatikus akciói hátterében kétévnyi össztársadalmi tapasztalat húzódik. A saját, a szüleik és a nagyszüleik tapasztalata.
Az eddigi legfenyegetőbb bírósági pere elé nézhet a Szcientológia Egyház, írja belga sajtóértesülésekre hivatkozva az Atlantic Wire. A lapok információi szerint éveken át zajló jogi csatározások után a belga ügyészség mostanra jutott el odáig, hogy elegendő bizonyítékuk van a vádemeléshez. Többek között zsarolással, csalással, személyiségi jogok megsértésével és illegális egészségügyi…
Hozzávalók: 1 kg sertésmáj 3-4 fej vöröshagyma 2 db tv paprika 2 db paradicsom 1 db hegyes erős paprika 2 evőkanál libazsír vagy sertészsír 1 evőkanál pirospaprika só őrölt feketebors majoránna
Belehalt sérüléseibe az az indiai diáklány, akit nem egészen két hete Újdelhiben egy autóbuszon megbecstelenített és vasrúddal brutálisan összevert hat férfi.
Egy 24 éves nőt letartóztatott a New York állami rendőrség, miután a személyéhez köthető lőfegyverekkel öltek meg tűzoltókat karácsony este Rochester városában, írja az ABC News.