Budapest - Lázasan készül a nagykoncertre az Irigy Hónaljmirigy! Az idén a Syma Csarnokban buliznak a több ezer fős közönséggel, azonban a koncertig alig egy hét van hátra.
A Barclays londoni befektetési és elemzőrészlege rendszeresen méri a globális adósságfinanszírozás szempontjából alapvető fontosságú japán kötvényalap-kezelői kör hangulatát.
Budapest — Megfenyegették, sőt autója kerekét is kiszurkálták Földesi-Szabó László (54) feleségének. A Blikk információi szerint Rózsa csütörtök reggel éppen munkába indult volna, amikor észrevette, hogy autója gumijait valaki kivágta.
Évek után először a bankrészvények lehetnek a legjobb befektetések Amerikában - véli egy neves bankelemző. Meredith Whithney a CNBC-nek adott interjújában elmondta: a Bank of America és más bankok...
Hivatalból indított hatósági eljárást szerdán Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke annak megállapítására, hogy a Balatonalmádiban működő Magyar-Angol Tannyelvű Gimnáziumban megvalósulhatott-e a személyes, illetve adott esetben különleges adatok jogellenes kezelése - tájékoztatta a NAIH csütörtöki közleményében az MTI-t.
A karácsonyi készülődés közepette nem árt egy kicsit az ünnepre hangolódni. A Mikuláshoz, illetve a Jézuskához címzett levelekben például érdemes pontosan megfogalmazni a kéréseinket, hiszen a fenti kép bizonyítéka szerint akkor is csalódottak lehetünk az ajándékok bontogatása során, ha valójában egész évben jók voltunk.
A Volkswagen példájára a Fiat is igyekszik némileg populárisabbá tenni sportos márkáit, ami olvasatunkban annyit tesz, hogy a Maserati is kommerszebbnek ígérkező típusokkal lép a színre.
Noha a Volkswagen forgalmazói egyelőre nem tervezik a Golf Cabriolet hazai piaci bevezetését, ha elég erősen szólna a démosz hangja, legalább annyi szeles népautó áraszthatná el az útjainkat, ahány diák költségtérítés nélkül szerezhet majd diplomát.
A Euro NCAP szakemberei a ráncfelvarrás okán ismét reflektorfénybe helyezték a Citroen C1 és a Peugeot 107 műszaki alapjaival osztozó Toyota Aygót, ám a próbatétel meglepő eredménnyel zárult.
Ugur Sahin ugyan csak szabadúszóként igyekszik boldogulni az autóipar törtető világában, tehetsége mégis olyan méreteket ölt, hogy a nemzetközi szaksajtó rendre felkapja a fejét, ha a munkásságáról esik szó. A neves formatervező korábban Alfa Romeo és Aston Martin átirataival is figyelmet érdemelt, most azonban olyan kemény fába vágta a fejszéjét, hogy az minden korábbinál hangosabban szól.
Budapest - Alig várja, hogy újra Anyácskával tölthesse a karácsonyt Oláh Ibolya (34). A megasztáros énekes ugyanis az ünnepeket imádott „nevelőanyjával” tölti, aki több évtized után Kecskemétre költözött a tiszadobi nevelőotthonból.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter és Palkovics Péter a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) elnöke közösen tartott sajtótájékoztatón számolt be az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásával meghirdetett pályázatok eredményeiről, valamint a 2012. december 17-ig végrehajtott egyéb kifizetésekről - tájékoztatta a tárca a ProfitLine.hu-t.
Az MKB Bank vezető elemzője szerint a kormány elkötelezettsége a költségvetési hiány 3 százalék alatt tartásában játszhatta a főszerepet a Fitch csütörtöki megerősítő döntésében. Kondrát Zsolt,...
Lebontotta több tucat biztonsági őr csütörtök hajnalban a köztévé Kunigunda utcai székháza előtt demonstrálók több sátrát. Nagy Navarro Balázs szakszervezeti vezető szerint a hatalomnak tudnia kellett erről az akcióról, hiszen a biztonságiak maguktól nem szánják el magukat ilyen brutális akcióra. Az MTVA közleményében azt írta: szeretné visszaszerezni területét a megélhetési tüntetőktől, ezért…
Hét tudós munkáját és szakmai teljesítményét ismerték el Gábor Dénes-díjjal, az elismeréseket az Országgyűlésben adták át csütörtökön. A Novofer Alapítvány által 1989-ben létrehozott díj a műszaki-szellemi alkotások, a mérnöki munka, a technológiai fejlesztés terén nyújtott kiemelkedő teljesítményeket ismeri el évente.
A sikeres szólókarriert befutó rock- és popsztárok fiatalabb korban halnak meg, mint a hasonlóan sikeres popbandák tagjai - derítette ki egy brit tanulmány.
Budapest - Vihar előtti csend uralkodik a Nemzeti Színház büféjében és folyosóin, a színészek még nem mernek arról beszélni, ki megy, illetve ki marad az ország első és talán legerősebb társulatánál.
Magyarország — A Blikk információi szerint összefüggésben lehet a letartóztatott rendőri vezetők, valamint a Fenyő-gyilkosság nyomozásának felgöngyölítése.
Hivatalból indított hatósági eljárást szerdán Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke annak megállapítására, hogy a Balatonalmádiban működő Magyar-Angol Tannyelvű Gimnáziumban megvalósulhatott-e a személyes, illetve adott esetben különleges adatok jogellenes kezelése - tájékoztatta a NAIH csütörtöki közleményében az MTI-t
Budapest - A Romantic énekesnőjeként ismerte meg az ország Völgyi Zsuzsit (32), azonban az elmúlt pár évben visszavonult a rivaldafényből, és boldogan éli a hétköznapi emberek életét. Nemrégiben egy fotózáson vett részt, az elkészült képek alapján pedig kijelenthető: jobban néz ki, mint valaha.
A világvégére készülnek a guatemalai Tikal maja romvárosban, amelyet annak idején háttérként használtak a Yavin 4-en lévő lázadók bázisához a Csillagok háborúja című klasszikusban.
Jövőre a felsőoktatási felvételi jelentkezés feltételéül szabott minimális ponthatár alapképzésben és egységes, osztatlan képzésben valamennyi szak esetében 240 pont, felsőoktatási szakképzésben 200 pont lesz - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi)....
Menesztették csütörtökön Karolina Peakét, a mindössze nyolc napja kinevezett új cseh védelmi minisztert. A felmentett tárcavezető pártja ezután felszólította többi miniszterét, hogy távozzon a kormányból.
Orbán Viktor miniszterelnök avatta fel a kormány, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a helyi önkormányzat közreműködésével felépített műfüves labdarúgópályát csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírlugoson.
A médiatanács mellé állt a Fővárosi Főügyészség a Klubrádió ügyében, ami akár az adó végét is jelentheti. Arató András, a Klubrádió elnök-vezérigazgatója szerint a főügyészség nem ítélkezhet egy frekvenciapályázatról, a médiatanács mégis az ügyészség megállapításaira hivatkozva vonta vissza a pályázattal kapcsolatos határozatát.
December 21-én egy a Millenárison tartott jótékonysági eseményen lép fel, Keresztes Ildikó, Varga Miklós, Balázs Fecó, Király Viktor, Dér Heni, Oláh Ibolya, Kefír, Bella Levente, Csordás Tibi és Bódi Guszti. Az összegyűlt összeget olyanok kapják, akik valóban rászorulnak.
Magyarország - Gyöngyöző húsleves, töltöttkáposzta-hegyek, rántott hal, majonézes saláták és zserbó, bejgli töméntelen mennyiségben. Ünnep idején ugyan ki tudna ellenállni a karácsonyi asztalon gőzölgő zsíros cupákoknak és édes falatoknak? Pedig a karácsonyi trakta, a véget nem érő dőzsölés akár három kiló pluszt is jelenthet a következő mérlegeléskor!
A holland igazságszolgáltatás decemberben négy magyar állampolgárt ítélt letöltendő börtönbüntetésre emberkereskedelemben való részvétel miatt. A bűnözőket 9 hónap és 4 év közötti szabadságvesztésre ítélték.
Budapest — Nem lesz államilag finanszírozott hely a gazdasági szakokon és a jogászképzésben. A szaktárca csütörtökön közzétette azt a listát, amely szerint az állam nem támogatja egyebek közt a kommunikáció, a turizmus-vendéglátás, illetve a nemzetközi tanulmányok szakot sem.