2012. december 18. kedd

dec. 18
13:51
Plusz pénzt kaphatnak a legidősebb nyugdíjasok (Infostart)
Az elmúlt két évben létrehozott stabil politikai, gazdasági rendszer 2013-ban már növekedést hoz - mondta Orbán Viktor kedden az Idősügyi Tanács ülésén. Soltész Miklós szociális államtitkár beszámolt arról, hogy a kormány előtt van a javaslat a jubileumi nyugdíjról. Eszerint akik a 90. évüket elérték jubileumi jutalomban részesülnek, akkora összegben, ahány évesek.
dec. 18
13:51
Berlusconi visszatérésén gúnyolódott (hirado.hu)
Roberto Benigni olasz komikus szerint a volt kormányfő visszatérésének híre még a maják által jósolt apokalipszist is túlszárnyalja.
dec. 18
13:51
Nicklas Bendtnert megműtötték Londonban (Agroinform)
A dán csatár combizmát helyreállították, várhatóan legalább két hónapot ki kell majd hagynia.
dec. 18
13:53
Megszakadt a kormány és a hallgatók közötti tárgyalás (Infostart)
Megszakadtak a tárgyalások a kormány és a felsőoktatási hallgatók között kedd kora délután. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a budapesti egyeztetés után újságíróknak azt mondta: "a hallgatók egyelőre nem hallják a kormány szavát".
dec. 18
13:53
Csupán egy bundát viselt, alatta semmit (hirado.hu)
Sejthető volt, hogy a bunda alatt csak a meztelenségét viselte az énekesnő, más egyebet nem.
dec. 18
13:54
Haug: Mindenért vállalom a felelősséget (F1világ)
Teljes mértékben vállalja a felelősséget a Mercedes Forma-1-es csapatának kudarcaiért Norbert Haug, aki az év végével távozik motorsport-igazgatói pozíciójáról. Tovább »
dec. 18
13:55
Varga Mihály: Kaposvár adósságállományának legkevesebb a felét átvállalja az állam (hirado.hu)
Február végéig megállapodás születhet: Kaposvár 21 milliárd forint adósságának legkevesebb a felét vállalná át az állam.
dec. 18
13:57
Balog: "A kormány meghallotta a diákok hangját, vezetőik nem..." (hirado.hu)
Megszakadtak a tárgyalások a kormány és a felsőoktatási hallgatók között kedd kora délután.
dec. 18
14:00
Ő a világ legsoványabb nője! (18+) (Blikk)
Valeria Levitin pufók kislány volt, akit az édesanyja gyermekkora óta féltett az elhízástól. A rokonok mind súlyfelesleggel küzdöttek, ezért a hölgy eltökélte, hogy egyetlen lánya kivétel lesz – és rendszeresen mérte a súlyát.
dec. 18
14:00
Történelmi döntést hozott az Országgyűlés (ProfitLine)
Történelmi döntést hozott 2012. december 17-én a magyar Országgyűlés azzal, hogy Magyarország Alaptörvényét kiegészítette a termőföld, az erdők és a vízkészlet, valamint a biológiai sokféleség legmagasabb szintű védelmével, fenntartásának és megőrzésének kötelességével - olvasható a Vidékfejlesztési Minisztérium közleményében.
dec. 18
14:00
Felálltak a tárgyalóasztaltól a diákok - a kormány 40 ezer ingyenes helyet akar (ATV)
Megszakadtak a tárgyalások a kormány és a felsőoktatási hallgatók között kedd kora délután. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a budapesti egyeztetés után újságíróknak azt mondta: "a hallgatók egyelőre nem hallják a kormány szavát". A HÖOK szerint egy kérdésükre sem kaptak érdemi választ. A Hallgatói Hálózat pedig közölte, hogy holnap folytatják a tiltakozást.
dec. 18
14:02
Füstölt a 2-es metró - nem tudni a hiba okát (ATV)
Újra teljes vonalán jár a 2-es metró - közölte Herczeg Zoltán, a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere az MTI-vel kedden kora délután.
dec. 18
14:03
Tovább üzemelhet a paksi atomerőmű 1. blokkja (Infostart)
Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) elbírálta az MVM Paksi Atomerőmű (MVM PA) Zrt. egy éve benyújtott kérelmét és engedélyezte, hogy az 1. számú atomerőművi blokk további húsz éven át üzemeljen - közölte a nukleáris hatóság kedden.
dec. 18
14:03
Az RMDSZ megpróbál tárgyalóviszonyban maradni Pontával (Kripto Akadémia)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megpróbálja fenntartani a tárgyalóviszonyt Victor Ponta miniszterelnökkel azután is, hogy nem sikerült megegyeznie a kormányzatban való részvételéről a választásokon győztes Szociálliberális Szövetséggel (USL) - mondta el Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.
dec. 18
14:09
Munka nyugdíj mellett a közszférában: van, ahol nem lenne utánpótlás (Privátbankár)
Egyedi engedéllyel a nyugdíjkorhatár elérése után is maradhatnak a közszférában azok a munkavállalók, akiknek a szakmájában, mint például az orvosoknál, utánpótlásgondok vannak - közölte a miniszterelnök.
dec. 18
14:09
Karácsonyt hazudott halálos beteg kislányának (BorsOnline)
Egy héttel előre hozta a karácsonyt egy brit anya, hogy gyógyíthatatlanan betegségben szenvedő gyereke a családdal ünnepelhessen. Az orvosok azt mondták, a kislány vélhetően nem éli meg december végét.
dec. 18
14:09
Kivették a méhét - a gyerekével együtt! (Blikk)
Kivették a méhét egy brit nőnek – de csak a beavatkozás után tudta meg, hogy több mint 3 hónapos terhes volt egy kisfiúval, akire egész életében vágyott.
dec. 18
14:09
Füstölt a 2-es metró (hirado.hu)
Buszok járnak a Deák tér és Déli pályaudvar között.
dec. 18
14:11
Több felajánlott lakásra számít az Eszközkezelő jövőre (hirado.hu)
Idén több mint 1800 ingatlant ajánlottak fel bajba jutott adósok a Nemzeti Eszközkezelőnek, a kétéves keret nyolcadát. A társaság szerint jövőre felgyorsul a program.
dec. 18
14:13
Az Európai Keresztény Politikai Szövetség támogatja a magyar reformot (hirado.hu)
Támogatásáról biztosította a magyar kormány új oktatási reformját az ECPM és ifjúsági tagozata hét végi hollandiai ülésén elfogadott nyilatkozatában.
dec. 18
14:15
Korrektúra konferencia: Beszélgetések az adatvédelem és a sajtó viszonyáról (hirado.hu)
Önszabályozó rendszer kialakítását szorgalmazták a sajtó számára a személyiségi jogokkal kapcsolatban.
dec. 18
14:17
Elfogták a nagyvázsonyi bankjegykiadó automata kirablóit (hirado.hu)
Előzetes letartóztatásba helyezték a férfit, aki a gyanú szerint egy lopott személygépkocsival rabolt ki egy automatát.
dec. 18
14:18
Újabb kamatvágás - ma sem állt meg a monetáris tanács (5,75%) (Portfolio)
Közel kétéves mélypontjára süllyedt a jegybank irányadó kamata, miután a monetáris tanács a mai ülésén - a várakozásoknak megfelelően - újra 25 bázisponttal mérsékelte a rátát. Vagyis a jegybank...
dec. 18
14:18
Negyedmillió autóval bliccelik el a kötelezőt (Pénzcentrum)
A MABISZ 3. negyedéves fedezetlenségi vizsgálatának adatai szerint a forgalomban lévő közel 4,2 millió járműből 256 ezerre nem kötötték meg a jogszabály által előírt kötelező biztosítást. A több mint hat százaléknyi bliccelő nem csupán a fedezetlenségi díj és az elmaradt összeg egyösszegű befizetését kockáztatja, hanem ennél sokkal többet: egy általa okozott személyi sérüléses baleset akár élete…
dec. 18
14:18
Fejenként 32 ezret kapnak a vasutasok karácsony előtt (ATV)
A három vasúti társaság 30 ezer alkalmazottja még karácsony előtt a számlájára kap átlagosan fejenként nettó 32 000 forintot - mondta Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az erről szóló megállapodás aláírásakor, kedden Budapesten.
dec. 18
14:18
Videó: mikulások foglalták balladába Cazorla hőstettét (Sport365)
Mikulásruhába öltözött rajongók énekelték meg Cazorla nevét, miután tegnap az Arsenal 5-2-re legyőzte a Readinget a spanyol triplájával.
dec. 18
14:20
Itt a várt kamatdöntés - Mit csinál a forint? (Portfolio)
Méretes eséssel indított a kedd reggeli kereskedést a forint, az euróval szembeni árfolyama a 290-es szintet is megcsípte. Mindez annak ellenére következett be, hogy közben a nemzetközi befektetői...
dec. 18
14:20
Csökkentette a jegybank az alapkamatot (ATV)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az elemzői várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 5,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi kamatdöntő ülésén.
dec. 18
14:20
NB III: "...még élek, és élni is fogok!"- Geda Gábor, az operáció után (Sport365)
Az NB III Tisza csoportjában szereplő Baktalórántháza játékosánál gerincvelő daganatot diagnosztizáltak az orvosok és azonnali műtéti beavatkozást javasoltak. Az operáció sikeres volt.
dec. 18
14:21
Ismét csökkentette az alapkamatot a jegybank (Infostart)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 25 bázisponttal 5,75 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi kamatdöntő ülésén.
dec. 18
14:21
Sírnak a Sandy Hook-i angyalok - Képek! (Kripto Akadémia)
Barack Obama vasárnap este a Connecticut állambeli Newtownban részt vett az áldozatok emlékére rendezett ökumenikus virrasztáson. "Nem teszünk meg mindent a hasonló tragédiák elkerülésére, s ennek meg kell változnia" - mondta a gyászoló hozzátartozók, helybeliek előtt az amerikai elnök.
dec. 18
14:22
A nap képe: kiszivárgott a Chelsea klub vb-döntőjének taktikája (Sport365)
Az iratokat a Corinthians ellen 1-0-ra elvesztett döntő után hagyták a Chelsea öltözőjében, a taktikát elnézve sok újdonságot nem fedezhetünk fel .
dec. 18
14:24
Varga Tamás lett a debreceni vízilabdaklub elnöke (Sport365)
Varga Tamás csapatkapitányt választották a Debreceni Vízilabda Sportegyesület (DVSE) elnökének a hétfő esti tisztújító közgyűlésen.
dec. 18
14:27
Nem hátrált meg a Monetáris Tanács: 6 alá vágták az alapkamatot (Privátbankár)
Bár a forint napokban mutatott gyenge teljesítménye miatt voltak kétségek a piacon, a jegybank monetáris tanácsa sorozatban ötödször is csökkentette az alapkamatot. A 25 bázispontos vágás után holnaptól 5,75 százalék az érvényben lévő alapkamat.
dec. 18
14:27
Villanyautót kapott a Manchester vezetője (Blikk)
"Azt mondtam: ki kell próbálnom, hiszen tényleg ez a jövő autója" - így lelkesedett Sir Alex Ferguson
dec. 18
14:27
Gyilkosságok hatására felfüggesztették a missziót (hirado.hu)
Pakisztánban kedden megölték egy gyermekbénulás ellen indított oltási kampány öt aktivistáját.
dec. 18
14:27
Mourinhónak nem tetszett Benzema hozzáállása (Agroinform)
Benzema három gólt szerzett ősszel a bajnokságban, tavaly ilyenkor viszont hét találatnál járt.
dec. 18
14:29
Teríts úgy, mint egy profi - hasznos tippek (Blikk)
Egy szép teríték, egy finom menü és néhány hangulatos dekoráció… Máris kezdődhet a karácsonyi vacsora!
dec. 18
14:29
Megint csökkent az alapkamat (hirado.hu)
Ismét 25 bázisponttal csökkent az alapkamat.
dec. 18
14:33
Nem állt le a jegybank - 6% alatt az MNB alapkamat (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 2012. december 19-i hatállyal, 25 bázisponttal 5,75%-ra csökkentette a jegybanki alapkamat mértékét. A mai már az ötödik egymást követő kamatvágás volt egyhuzamban, amelynek köszönhetően az irányadó kamatszint 7 százalékról 5,75 százalékig süllyedt.
dec. 18
14:35
Rontott növekedési előrejelzésén a Századvég Gazdaságkutató (ProfitLine)
Részben a mezőgazdaságot sújtó aszálykár miatt a korábban jelzett 1 százalékról 1,5 százalékra rontotta a bruttó hazai termék (GDP) idei csökkenésére vonatkozó előrejelzését a Századvég Gazdaságkutató Zrt., a jövő évi növekedésre szóló prognózisát pedig - elsősorban a gyengébb külső konjunktúra miatt - 0,3 százalékra mérsékelte a szeptemberben jelzett 0,9 százalékról.
dec. 18
14:36
Eladhatja az FB az instagramos képeit (Kreatív Online)
Miközben a felhasználóknak nem fizetnének.
dec. 18
14:36
Hajdu János: inkább százszor megyünk ki, mint egyszer baj legyen (ATV)
Nem örült az úgynevezett e-csoport, vagyis az internetes felderítéssel foglalkozó osztály megalakításával kapcsolatos túl nagy nyilvánosságának - mondta Hajdu János az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Terrorelhárítási Központ vezetője arról is beszélt, hogy inkább százszor vonuljon ki a TEK feleslegesen, mint, hogy egyszer baj legyen.
dec. 18
14:39
Válságos állapotban az iraki államfő (Metropol)
A szívével korábban műtött Talabánit szélütés érte, és eszméletlen állapotban szállították egy bagdadi kórházba.
dec. 18
14:39
Szakképzéssel kapcsolatban is kifogást emelt az ombudsman (Metropol)
Szabó Máté szerint az alapjogok lényegi tartalmát érintő kérdéseket kizárólag törvényben lehet szabályozni.
dec. 18
14:39
HÖOK-elnök: semmire sem kaptunk választ (Alternatív Energia)
Semmire sem kaptunk választ - összegezte a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke az emberi erőforrások miniszterével folytatott keddi megbeszélést az MTI-nek.
dec. 18
14:41
Oroszország újabb hadihajókat küldött Szíria partjaihoz (Metropol)
Az Aszad-rezsimnek fegyvereket is szállító oroszok és az ellenzéki erőket támogató ENSZ között tovább feszülhet az ellentét.
dec. 18
14:45
Szex közben roncsolódott szét a nő arca (BorsOnline)
Pert nyert egy asszony, aki egy üzleti út során szexuális kalandba keveredett egy férfivel, de szeretkezés közben a hotel lámpája a fejére esett, súlyos sérüléseket okozva neki.
dec. 18
14:45
Videó: Csocsóasztalt kapott Azurák (Blikk)
dec. 18
14:45
Mit nézett a világ a YouTube-on 2012-ben? (hirado.hu)
Gangnam Style, Felix Baumgartner, és a Kony 2012 is az első tízben.

Keresés