Elrepedt a koponyája, ezért napokig kórházban tartják VV Évát, akit állítólag a szomszédja bántalmazott. Korábban a Borsban vallott szerelmet neki a férfi, akit a kórházból vitték el a rendőrök.
Szerdán kezdődő általános diáksztrájk mellett döntöttek hétfőn éjjel Budapesten azok a tüntetők, akik hétfőn délután az oktatási államtitkárság épülete előtt a köz- és felsőoktatás átfogó reformjáért demonstráltak, majd a Kossuth térre vonultak, a Magyar Rádióban beolvastatták a Hallgatói Hálózat hatpontos petícióját, végül hallgatói fórumot tartottak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Hiába titkolózott hetekig, hiába kérte szakemberek segítségét, Tóth Gabi megújult külseje keveseknek jön be. A közönség szerint hosszú tincsei éppen extravaganciájától fosztották meg.
Szalagkorlátnak ütközött egy személygépkocsi kedden hajnalban az M1-es autópálya Győr felé vezető szakaszán, a 85-ös kilométerszelvénynél - tájékoztatta Racsné Galambos Gréta, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Több helyen hókásásak, latyakosak az utak, ezért a rendőrség kéri a gépjárművezetőket, fokozott óvatossággal vezessenek, s különösen vigyázzanak a biztonságos…
Nemrég több olyan kérdést kapott az Adózóna, amelyről úgy gondoltuk, tágabb körben érdekes lehet, mivel az új adónem, a kisadózó vállalkozók tételes adójának (kata) választása esetén keresi a választ arra, hogyan kell iparűzési adót fizetni.
Munkacsoport alakul Dombóváron a 20. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető utcanevek megváltoztatására, a Tolna megyei városban legalább húsz közterület visel ilyen nevet.
Hiába tiltakoztak előre Tordas és Gyúró lakói, a Volán-menetrend változtatásával szinte elvágták a külvilágtól a két települést. Az eddigi 45 perc helyett több mint 2 óra alatt jutnak el a fővárosba.
Az Ikreket megint cserben hagyja valóságérzéke, a Rák sokat stresszel,az Oroszlán érzelmei pedig összezavarodnak, a Skorpió maradjon csak udvarias - megéri.
Mikor elhatároztam, hogy írni fogok a mobbing jelenségéről, tudatában voltam: tabutémát érintek. Nem abban az értelemben, hogy ennek a tárgyalását bármiféle hatalmi szó, állami vagy szervezett cenzúra tiltaná, sőt.
Munkacsoport alakul Dombóváron a 20. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető utcanevek megváltoztatására, a Tolna megyei városban legalább húsz közterület visel ilyen nevet.
A kormány eddig a túlzott deficit eljárás alóli kikerülésre fókuszált, véráldozatok árán, de el tudta érni a fiskális stabilitást. Az IMF szempontjai ezalatt valóban háttérbe szorultak - ismerte el...
Hosszú hetek eltűnése után most először megjelent a nyilvánosság előtt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető felesége. Így nyilvánvalóvá vált, amit a nemzetközi sajtó eddig csak találgatott: Ri Szuljon több hónapos terhes. A kommunista államban egyébként egymást érik a megemlékezések Kim Dzsong Il halálának első évfordulóján.
Míg a beosztottak számára az elismerés az egyik legfontosabb motivációs tényező, addig a vezetők hajlamosak ezt alulértékelni. Pedig az emberi teljesítmény leginkább az önértékeléstől függ, ezt pedig az elismerés tudja legjobban növelni. Cikkünkből kiderül, milyen formái lehetnek a munkahelyi elismerésnek, és miért fontos a vezetőket ebben a motivációs technikában fejleszteni.
Mégsem tárgyalták a Magyar Művészeti Akadémia működését a Parlament kulturális bizottságának albizottságában. Az Akadémia elnöke, Fekete György ugyanis betegsége miatt nem tudott elmenni az ülésre, ezért a testület - az ellenzéki képviselők tiltakozása ellenére - levette a napirendről az MMA-val kapcsolatos kérdéseket. A Művészeti Akadémia ülése után nyilatkozó főtitkár háta mögött viszont…
Elrabolták Nigéria déli részén, a Niger folyó deltájában a Hyundai dél-koreai nagyvállalat négy dél-koreai és két helyi alkalmazottját - közölték kedden a dél-koreai külügyminisztérium illetékesei.
Szerdán kezdődő általános diáksztrájk mellett döntöttek hétfőn éjjel Budapesten azok a tüntetők, akik hétfőn délután az oktatási államtitkárság épülete előtt a köz- és felsőoktatás átfogó reformjáért demonstráltak, majd a Kossuth térre vonultak, a Magyar Rádióban beolvastatták a Hallgatói Hálózat hatpontos petícióját, végül hallgatói fórumot tartottak a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
A régiós statisztikák szerint a dolgozók viselkedéséből következő különböző problémás helyzetek, mint a rossz munkahatékonyság, balesetek és csalások, együttesen milliárdos veszteségeket okoznak a hazai vállalatoknak. A károk többsége a munkatársak nem megfelelő kiválasztásából ered.
Lepd meg párodat a legjobb autós játékkal, vagy eddzetek együtt a Nike+ Kinect training segítségével! Az Xbox 360 játékkonzol mindkettőtöknek egyedülálló szórakozást biztosít!
Emelkedett a harmadik negyedévben az egy órára jutó munkaerőköltség mind az euróövezetben, mind az Európai Unióban - közölte hétfőn az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Újraindult a vita a felsőoktatási tandíjról Németországban. Több párt a tandíj teljes megszüntetését sürgeti, az oktatásügyi minisztérium, a német iparszövetség (BDI) és egyetemi vezetők viszont általánossá tétele mellett foglalnak állást.
Sztrájkot hirdettek karácsony másnapjára a londoni metrósok, mert a munkáltató, a London Underground a szakszervezetek szerint nem hajlandó a karácsonyi munkavégzés fejében követelt feltételek teljesítésére.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa meghosszabbította hétfőn a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket kivizsgáló Nemzetközi Törvényszék mandátumát. Oroszország tartózkodott a szavazástól, mert indoklása szerint a határozat nem orvosolta a törvényszék hiányosságait.
Megtartotta alakuló ülését hétfőn az ELTE-n az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum, amelynek résztvevői elfogadták és támogatásukról biztosították a hallgatók hat pontját. A résztvevők legalább negyvennégyezer állami ösztöndíjas hallgatót szorgalmaztak.
Az állami szférában dolgozók - a közalkalmazotti, közszolgálati jogviszonyban állók, továbbá a bírák, az ügyészek és a fegyveres szervezetek tagjai - a jövő év közepétől nem kaphatnak nyugdíjat és fizetést is egyidejűleg a parlament hétfői döntése alapján.
Az egészségügyi törvény, valamint a Magyar Művészeti Akadémiáról szóló szabályozással kapcsolatos határozathozatalokkal, a felsőoktatási alapképzés keretszámainak eltörlésével, valamint egy napirend utáni felszólalással zárták a képviselők a hétfői, egyben idei utolsó ülésnap napirendjének tárgyalását.
A felsőoktatási alapképzésben eltörlik a keretszámokat, a mesterképzésben viszont részben megmarad a létszámszabályozás az Országgyűlés hétfő késő esti döntésével. A szakminiszter évente szakonként határozza meg, hogy mely képzéseken vehető igénybe ösztöndíj vagy részösztöndíj. A felvételhez szükséges minimális pontszámot kormányrendelet, illetve miniszteri határozat állapíthatja meg.
különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és más bűncselekmények gyanújával indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség a Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület félmilliárd forintos állami támogatása ügyében -írja a Magyar Nemzet. A Népszabadság a diákok és a kormány ellentétéről közöl összeállítást.