A járási hivatalok vezetőinek a polgárok államát kell megtestesíteniük, ők lesznek "az állam emberei" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a hivatalvezetők hétfői kinevezési ünnepségén.
Olasz sajtóértesülés szerint az Internazionale tárgyalásokat folytat az Arsenallal, miszerint januárban leigazolnák az angol klub csatárát, Marouane Chamakhot.
Csütörtökön derül ki, hogy az idén kik lettek az Év sportolói. A szavazás eredményhirdetésére hagyományosan a Sportcsillagok Gálaestje keretében kerül sor.
A Primera División 16. fordulójának rangadóján a Barcelona simán verte 4-1-re az Atlético Madridot, így kilenc pont az előnye. A Realnál lemondtak a bajnoki címről.
A lakáshitelek kamattámogatása jelenleg öt évig tart, de évente csökken, a kormány döntése értelmében 5 évig állandó, használt lakásra 50, újra pedig 70 százalék lesz a kamattámogatás - mondta Zsarnóci Csaba, a Nemzetgazdasági Minisztérium pénzügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
Adrian Newey, a Red Bull főtervezője azt gondolja, csapata igenis jól teszi, hogy a szabályok határait feszegeti a Forma-1-ben, állítása szerint ugyanis erről szól a királykategória. Tovább »
Változnak a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszatérítésre, valamint a szőlő- és gyümölcsültetvények műveléséhez nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásra vonatkozó szabályok jövőre - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. a 2013-ra idén szeptemberben várt 0,8%-os növekedést most stagnálásra módosítja, mindenekelőtt a növekedés-ellenes, a befektetői bizalmat tovább erodáló gazdaságpolitika miatt.
Változnak a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj utáni jövedékiadó-visszatérítésre, valamint a szőlő- és gyümölcsültetvények műveléséhez nyújtott csekély összegű (de minimis) támogatásra vonatkozó szabályok jövőre - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint könnyítenek az augusztus óta több banknál is elérhető, államilag támogatott lakáshitelek kamattámogatási feltételein. A lépés lökést adhat az eddig...
Alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette az Alkotmánybíróság mai nyilvános ülésen kihirdetett határozatában a család fogalmának a családok védelméről szóló törvényben foglalt meghatározását, valamint a törvénynek azt a rendelkezését is, amely a törvényes öröklésnek a Polgári Törvénykönyvben szabályozott rendjével ellentmondásban lévő előírásokat tartalmazott....
Legalább tizenheten haltak meg abban a merényletben, amely Pakisztán ingatag északnyugati részén, Dzsamrud városban történt hétfőn – közölték hivatalos források.
Érdemes az önkéntes pénztári megtakarításokra is gondolni az év végén, hiszen a tagi befizetésekhez kapcsolódó adókedvezmény idén is igénybe vehető, a hosszú távú megtakarításokat ösztönző állami támogatások egyik elemeként. Életkortól függően évi 100, vagy 130 ezer forint lehet a maximális adójóváírás összege. Az önkéntes nyugdíjpénztárak megőrizték vonzerejüket, továbbra is élvezik a…
Koppány egy elkeseredett pillanatában véget akart vetni az életének: mérget ivott. Kómába került, hónapokat töltött kórházban. Az átélteket azért osztja meg a Bors olvasóival, hogy mindenkit visszatartson az ostoba lépéstől.
Évekig várt új tüdőre egy brit nő – az átültetés után azonban alig egy évvel a szerv elrákosodott, ő pedig meghalt. Mint kiderült, egy láncdohányos tüdejét kapta meg.
Az Afganisztánban szolgáló magyar katonák felkészültsége nagy elismerést vívott ki Magyarországnak - jelentette ki Áder János köztársasági elnök az ázsiai országban.
A vártnál kevesebb devizaalapú jelzáloghiteles lépett be eddig az árfolyam-rögzítési programba, de a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete élénkülő érdeklődésre számít - mondta Binder István, a felügyelet szóvivője.
Hozzávalók kb. 90-100 darabhoz: 60 dkg liszt 37,5 dkg vaj 15 dkg porcukor 1 teáskanál só 1,5 evőkanál ecet (10%-os) annyi víz, hogy összeálljon (kb. 1/2 dl) A töltelékhez: kemény szilvalekvár Valamint: 15 dkg porcukor 2 csomag vaníliás cukor
A kormány átírta az Otthonteremtési programot: az eddig évente csökkenő kamattámogatás állandó lesz, növekszik az igényelhető hitel összege, drágább lakásra és bővítésre is jár támogatás - visszamenőleg.
Hétfő reggel kitört a forint árfolyama, az euróval szembeni jegyzések pár óra leforgása alatt közel 4 egységet emelkedtek. A nemzetközi hangulat most nem segít a hazai fizetőeszköznek, de magyar...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A német bajnokság 17. fordulójában pontokat vesztett a Bayern Münhen, így tíz ponton belülre zárkózott a második Leverkusen. A Schalke veresége Huub Stevens állásába került.
Adrian Newey, a Red Bull főtervezője azt gondolja, csapata igenis jól teszi, hogy a szabályok határait feszegeti a Forma-1-ben, állítása szerint ugyanis erről szól a királykategória. Tovább »
A PSZÁF fogyasztóvédelmi kisfilmsorozatának új epizódja a háztartási költségvetés szerepére és a felügyelet megújult alkalmazására hívja fel a figyelmet.